Médiakutató, 2008 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2008 / 3. szám
A kortárs emlékezet alakzatát emelem ki. A revíziós gondolat támogatásában vagy elutasításában világosan kimutatható," különböző pártokhoz való vonzódás". A jobboldali beállítódásúak között kétszer annyian vannak azok, akik a revíziós gondolatot támogatják, mint a baloldaliakkal és a liberálisokkal szimpatizálók körében (83-84. o.). A történelmi események, korszakok megítélését, s ezen keresztül a jelenkori politikai orientációt a családokat ért, a 20. században elszenvedett igazságtalanságok is befolyásolják. Az egyéni és a családi emlékezetek vizsgálata során felmerül az a kérdés is, hogy rekonstruálható-e a 20. századi magyar történelem a személyes visszaemlékezésekből? Vásárhelyi szerint azért nem, mert a társadalmi és az egyéni családi emlékezet között jelentős távolságot találunk. „Családi sérelemként legkevesebben éppen a magyar állampolgárokat ért legsúlyosabb sérelemre, a holokausztra emlékeznek" (68. o.).„Legsúlyosabb sérelem" alatt a legtöbb áldozatot követelt tragédiát kell itt értenünk. Az okokat Vásárhelyi elsősorban a zsidó családok kiirtásában, valamint a holokauszt-túlélők kihalásában látja. A személyes, illetve a családi sérelmek közül a legtöbben a Rákosi-korszakot jelölték meg. Vásárhelyi jelenkorra utaló politikai megítélésén egy fejezetben erősen ideológiai elfogultság érződik, éppúgy, mint kutatásai szerint a magyar lakosság történelemszemléletén.„A munka ránk eső része..."című, a holokausztmegemlékezések hatásával foglalkozó fejezetben szembetűnő a szerző elfogultsága. Érvek és indokok nélkül áll például a következő kijelentés:„Ugyanakkor az elmúlt tizenöt évben komoly politikai támogatottságot is élvező erőfeszítések történtek annak érdekében, hogy a történelem átírásával egyszer s mindenkorra kiszorítsák a magyar holokausztot a nemzeti emlékezetből" (121. o.). Nem valószínű, hogy négyévnyi jobboldali kormányzás alapjaiban formálta volna át a holokausztról való közgondolkodást. A Csalóka emlékezet nem csupán történelmi tudásának esetleges hiányosságaival szembesíti az olvasót, hanem a múltismeret és a társadalmi megosztottság összefüggésére is egyértelműen rámutat. Vásárhelyi munkája a közös múlt nyilvános diskurzusához járul hozzá, ahhoz, hogy megvitatható legyen és konszenzus útján kialakíthatóvá, valóban közösségivé váljék a kollektív emlékezet. (Vásárhelyi Mária: Csalóka emlékezet. A 20. század történelme a magyar közgondolkodásban. Pozsony: Kalligram Kiadó, 2007, 2200 Ft) Mindenki másképp csinálja? A személyes emlékezetek közös vonásai A Tükörszilánkok több szempontból is előrelendítheti a hazai emlékezetkutatást. A könyv ugyanis legalább annyira a biografikus emlékezet vizsgálatához járul hozzá, mint a Kádár-kor megismeréséhez. Az elméletet és a módszertant összefoglaló bevezetőből, valamint a kilenc, közel száz interjút feldolgozó tanulmányból álló kötetet olvasva úgy tűnik, az 1956-tól 1989-ig tartó időszak apropó, kutatási lehetőség, de a szerzőket valójában az élettörténeti emlékezet elméleti és kutatási problémája érdekli. A szerzők szándéka elsősorban nem az egyéni életutak felmutatása, hanem az emlékezési mechanizmusok, a múltidézés sémáinak, közös eljárásainak felderítése. Az interjúalanyok kiválasztása körültekintően történt, és sajátos szubkultúrák képviselőire esett a választás, amikor az akkori és a mai kisebbségi lét szereplőit kérdezték. Mit jelentett a Kádár-korszakban kisebbséginek lenni? A választ sváb, szerb, horvát, szlovák, zsidó, nemesi, roma származású személyektől, valamint mai hajléktalan emberek elbeszéléseiből igyekeztek a kötet írói megkapni. A kontrollcsoportot a migrációból hazatértek és a Kádár-rendszert„kiszolgálók"alkották. A kötet tanulmányait egyebek között az a feltételezés fogja össze, hogy„a Kádár-korszak emlékezete ma még elsődlegesen kommunikatív" (11. o.). Jan Assmann német egyiptológus és kultúra kutató fogalmazza meg a kommunikatív és a kulturális emlékezet megkülönböztetését (Assmann, 1999, 49-56). Eszerint az előbbi saját, közvetlen tapasztalaton alapszik, míg az utóbbi közvetett ismereteken. A kommunikatív emlékezet az adott eseményt, korszakot követő egy emberöltőig terjed, a kulturális emlékezet nyolcvan-száz évvel azután kezdődik. A modern társadalmakban ugyanilyen egyértelműen nem választható szét a kettő, a tanulmánykötet kiindulópontjának, tehát, hogy a Kádárkorszak mindenekelőtt a kommunikatív emlékezetben él, legalább két fontos következményét emeli ki a szerkesztő, Kovács Éva: egyrészt az emlékezet töredezettségét, másrészt a közvetlen és ezért differenciált személyes élményeket. A kötet alcímében szereplő „Kádár-korszakok" többes száma pontosan mutatja az alkotók emlékezésre és a Kádárkorszakra vonatkozó koncepcióját. A tanulmánykötetnek nem célja a teljes korkép kialakítása, nem is lehet, hiszen a személyes emlékezet sokféle változata él ugyanazon időszakra vonatkozóan.