Médiakutató, 2015 (16. évfolyam, 1-4. szám)
2015 / 1. szám
Korona és lant a Les Chants d'Aurore (1886) után küldte el Lotinak Carmen Sylva Jehova című költeményének francia fordítását. Loti válaszlevelében elismerően nyilatkozott a költeményről, és nem sokkal ezután a királynénak írt dedikációval elküldte Izlandi halász című könyvének egyik példányát Vacaresco kisasszonynak. A királyné elolvasta a könyvet, és válaszként meghívta Lotit Sinaiára. Loti 1887. szeptember végén érkezett a településre, és október elejéig tartózkodott ott (Badea-Paun 2007). Sinaián töltött napjairól „Carmen Sylva" címmel írt cikket, amelyet magyarra Wohl Janka fordított a királyné egyik elbeszéléskötetének bevezetőjeként (Loti 1891). Pierre Loti leírása még inkább valószerűtlenné tette Sinaiát, a Peles-kastélyt és Carmen Sylvát, mint Hubay visszaemlékezése. Loti a Peles-kastélyt egy „mélységes erdő közepén" emelkedő varázspalotaként mutatta be, Carmen Sylvát pedig egyenesen tündérként, akinek „örök ifjúság ragyog a mosolyában", tekintetének páratlan varázsában pedig a legfőbb értelem ragyog. A kastélyt egy varázsvessző hatalma által megtestesült „művész-álomhoz" hasonlította, ebben a környezetben pedig - Hubay leírásához hasonlóan - a királyné „tündér fehér öltözete", a kastély művészi kompozíciójába tökéletesen beleülő, a kárpitok és „sötét faragványok" hátteréből „festőién" kiemelkedő fehér alakja teremtette meg a végső harmóniát.10 A tündérkirálynő toposzának a magyar folklórban és meseirodalomban való megléte befolyásolhatta jelentős mértékben a Carmen Sylva alakjáról készült egyéb leírásokat is. Ugyanez a toposz tér ugyanis vissza Erzsébet magyar királyné személyének különböző szövegekben való megjelenítése során (Vér 2006b, 2006c, 2013). Mind Hubay, mind Loti cikkének szembetűnő jellegzetessége a topográfiai leírások részletezése. Ezek a leírások tették lehetővé az olvasók számára, hogy pontosan megjelenítsék képzeletükben a Carmen Sylva otthonát körülvevő tájat. A topográfiai leírások ugyanakkor Carmen Sylva műveiig elvezető csatornaként is funkcionáltak, ezeken keresztül pedig mintegy „igazi" énjét jelenítették meg. Hubay cikke végén a királyné által számára írt, A hegedű című költeményt is közölte, Loti pedig a híres Les Pensées d'une reine-ből idézett aforizmával zárta írását. Mindkét cikk ugyanakkor különös ékesszólással mutatta be a Peles-kastély belső tereit mint olyan tereket, amelyek az uralkodóné megkülönböztetett költői szenzibilitásának, belső, spirituális „esszenciájának" és személyes történetének közvetítői. Carmen Sylva otthonának az olvasói képzeletben való megkonstruálására használt narratívák azonban nemcsak ismeretközlésre, hanem a rejtély, a titokzatosság megteremtésére is szolgáltak. „S ez az erdő, melyet oly közvetlen közelségben érez az ember, a kastélyra is kiterjeszti varázsos, titokzatos igézetét..." (Loti 1891: 11) Az ismertetésekben az intimitás hermeneutikájával párhuzamosan tehát a furcsaság és a titokzatosság ellendiskurzusa is tetten érhető. A híresség egyéni vonzereje ugyanis a titokzatosság egyfajta aurájában is rejlett mindig. Carmen Sylva életterének ismertetése nemcsak szöveges beszámolókra korlátozódott a korabeli sajtóban. Privát szférájának bemutatását mint szimbolikus jelrendszert a szöveges leírásokat kísérő fényképek egészítették ki. Mind Hubay, mind Loti leírásában a királyné elsősorban nem műveivel, hanem teljes tárgyi környezetével, fizikumával, életmódjával, átesztétizált mindennapjaival tanúskodott a művészetnek a profán létezéshez viszonyított felsőbbrendűségéről. Carmen Sylva a fényképezés adta lehetőségeket kihasználva maga is sokat tett a „művész királynő" mítoszának széles körben való terjesztéséért. Alakját a gondosan kitalált, beállított, mise-en-scene típusú fotográfiák népszerűsítették a korabeli lapokban. Az európai királyi udvarokban a fénykép iránti érdeklődés nem volt egészen új keletű jelenség. Az 1860-as évek a portré aranykorának számítottak. Ekkor vált a vizitkártya-készíttetés és -gyűjtés lázas tevékenységgé és tömegek szükségletévé. A társadalom széles rétegei gyűjtötték híres emberek és ismeretségi körük fényképes portréit. A lavinát John Mayallnak az angol királyi család tagjairól készített Royal Albuma indította el. A tizennégy darab vizitkártya rövid idő alatt több, mint százezer példányban fogyott el, Albert herceg portréjából pedig a halálát követő héten 10 Pierre Loti látogatásának Carmen Sylvánál tett jelenetei, értelmezései szóban is terjedtek a párizsi szalontársaságokban, főként Loti alakjára koncentrálva. Justh Zsigmond így ír erről naplójában: „Most Elena Vacarescu elmondja Pierre Loti látogatását Sinaiában. Elég furcsa epizódok. A királynő körülvéve udvari hölgyeitől az egyik teremben ült, amint a komornyik bejelenti a »Pécheur d'Islande« íróját. Mindenki figyelemmel fordul az ajtó felé, amely feltárul, s rajta egy igen kicsiny, vézna, a tengerésztiszt uniformist egy cseppet sem méltóan viselő úriember lép be. Síri csend. A kis alak idegesen megmozdul, néz jobbra-balra, mintha karjait elvesztette volna, úgy inog előre-hátra. Végre odaimbolyog a királyné elé, s meghajtja magát. A királyné megszólítja - felelni nem tud. Újabb csend. Végre Elena megkönyörül rajta, s jelenti, hogy Őfelsége a király is óhajtaná látni. A királyné odafordul hozzá, s megkérdi oláhul, igaz-e? »Dehogy - dehát valamit csak kelle vele tennünk« feleli a rendkívüli applomba fata. Pierre Loti makog valamit, s a királyné kéri, kövesse őt, s így egyedül elmennek. Endeux kevésbé ügyetlen, s végre kitör lelkéből önmaga, s a 7-ik napon már legjobb barátságban van a királynővel, együtt sétálnak a hársfák alatt. Erzsébet átváltozik Carmen Sylvává - s versenyt énekel a fülemülékkel" (Justh 1977:140).