Méhészeti Lapok, 1888 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1888. január / 1. szám
féle iparágaknak szentelte magát. Műhelye, melyben a külső munkáktól elvonható minden óráját tölti, és a kézműipar igen sok ágát, mint műkedvelő — sajátkezüleg — nagy szakértelemmel űzi, mindennemű műszerekkel teljesen felszerelve van. Részint magától, részint felfogadott iparosoktól az asztalos, esztergályos, arany-ezüstműves, lakatos, gépész-kovács, kárpitos, üveges, sőt még a csizmadia-mesterséget is annyira elsajátította, hogy az elősorolt iparágak valamennyiében — tisztán sajátkezűleg készített munkái— pontosságot, csínt és szakértelmet tanúsítanak , nem riadván vissza a legnehezebb munkáktól sem. Daczára agg korának, oly edzett, hogy 84 éves létére még mindig képes nagymérvű szellemi és testi foglalkozásra. A gépészetet és méhészetet több új találmánynyal gazdagította. Mint kitűnő jövő a sportnak ezen ágát is szenvedélyével űzi. Politikai elveire nézve mindig a szabadelvű haladó párthoz tartozott, s mint ilyen a 30-as években ő volt e megyében az első bíró, ki a törvénykezési ítéleteket magyar nyelven fogalmazta, miért is sok megtámadtatásnak tette ki magát, a conservativ elemek részéről. Gazdálkodásában, mint minden munkájában, pontos és fáradhatatlan volt teljes életében. A munkásságot és pontosságot másoktól is megkövetelte s embereit azok mérve szerint mérlegelte. Saját családja iránt is szigorú, de igazságos és szerető atyá s jó férj volt. Az utóbbi időben, az újból felderült korszakban is, visszavonultságban maradt. Nem elégítvén ki őt az újabb irány. De legyen szabad saját tapasztalataimat itt úgy, amint azokat 1882-ik évben feljegyeztem, folytatni. Nem akartam átdolgozni azért, hogy kitűnjék azon méltatás, azon kegyelet, mely már akkor lelkemet eltöltötte. Ugyanis 1882-ik évben, a mikor hold. Dajnik Gábor tótmegyeri plébános meghalt, hogy méhesét leltározzam s annak állapotáról referáljak, a nagy méltóságú ministerium kiküldetésében jártam el ott. Tótmegyeren járván, megbocsáthatlan bűnnek tartottam volna, ha Juhász Pál urat, mint kitűnő félszázados méhészt, s annak tardoskeddi méhészetét (Nyitramegyében) meg nem látogattam volna. 1882. évi október 14-én érkeztem ide. .I. P. urat, otthon nem találván, a helybeli tanító Csepreghi Károly úrral, ki oly szíves volt, hogyI. P. úr tanyájára — hol annak méhese is van — kocsin kivitt, kimentünk. A tanya mintegy 3 kilométernyire van. Útközben, már hazajövőben találtuk .I. P. urat, de ő kész volt azonnal a visszafordulásra. Beérvén tanyájára, egy kerített és zárt, mintegy három holdnyi kertbe jutottunk, ahol a méhesek vannak. Az egyik kelet-délnek fekszik, a másik délnyugatnak. Mindkettő — két szárnyú, egyenkint 200 törzset, —összesen 400 törzset befogadó méhesek. Van ezenkívül egy pavillonja 30 törzsre, mely egyszersmind dolgozókamrául és lakópavillonul is szolgál. Itt időzik .I. P. úr napközben, egész nyáron át, s ha szüksége van segítségre, jelt ad az ott függő kis haranggal. Itt étkezik, itt pihen. Van itt éléstára, van pinczetokja. Túlélte felejthetetlen életpárját. Ha a munka nem volna hű társa, rideg lenne az élete. De ő dolgozik hajnal hasadtától nap lementéig, sőt még este is. Mintegy 1300 holdas birtokán maga lévén a gazdatiszt, nyáron át már 2 órakor felkel, hogy előbb a belső háztartást rendben hagyja, a gazdasszonynak kiadjon; azután külső gazdálkodásában a rendeleteket adja