Kabay Lizett: Világszarvas, világtáltos (Marosvásárhely, 2008)
18. Fejezet. Újat mondok a turulról
KABAY LIZETT • VILÁGSZARVAS, VILÁGTÁLTOS port kórusban zengett „ősi” nótáinak hallatán a magamfajta botfülűeknek is leesett az álluk, hallván a finn szövegre énekelt német Liedchenek dallamát. Viszonylag nagyon késői közjáték okán sajátíthatták el a ma északon élő kis népek a magyar szókinccsel valóban közös nyelvi elemeket. 108. Halom tetején álló sasfejű oroszlán, vagyis griff, jobbjában felségjelét, jogarát tartja, egetverő nagyságát a csillagok mutatják a Beke Jánosnak 1578-ban II. Rudolf kibocsájtotta nemesi levelén. Amennyiben tényleg létezett volna ősi alapozottságú finnugor tömeg a felső török réteg alatt, úgy hagyományunkban annak eleven nyomával kellene találkoznunk. Hidegtűrő áfonyától, berkenyétől foganna a mesebeli magtalan asszony, nem délibb totemgyümölcstől, szőlőtől. Medvekultusz emlékét kellene őriznünk, de a mézfaló, finnségi totemős kortársa nálunk a bika, táltosaink napjainkig annak az alakjában viaskodtak, medvéében soha. Nem hitelesíti a rokonságot a tárgyi népművészetünk semelyik ága sem, például, amott a mitológiai elemzés tekintetében nálunk másodrendű mértanias mintarendszer uralkodik, nem a mi sajátos képnyelvű, szabadon ívelő vonalvezetésünk, amelyben a finnugor „őshazával” egyidős, vagy annál sokkal régebbi közel-keleti és kaukázusi, magyarán értelmezhető, a nyelvünkben is tükrözött megfelelések szerepelnek. A MAGYAR TURUL Valamennyi nagyobb ragadozó madár, amelyet eleink ismertek, törzsi-nemzetségi jelvény és személynév lehetett. Mégis, a turulnak ezért keletkezett külön neve és különleges hitregei képe, mert elvont eszmei fogalmat örökített meg. Miként a sumer oroszlánfejű sas, miként a szarvakból és toliból összeállított életfa, amelynek szintén nincs természetes alakja. Utóbbi „virágtővé” törpülvén is elárulja, hogy képzeletbeli alkotás, azért egyesít magában több különnemű elemet. Már az ótörök emlékanyagban sem egyértelmű a totemmadár mibenléte, nem az nálunk sem. Sokan kutatták azonosítás szándékával a turul múltját, de rokonszenves igyekezetük ellenére a kérdésben inkább a magam nézete mellett maradok: a mi történetünk folyamán a hagyományosan ábrázolt mitológiai állatokat a természetiektől mindig megkülönbözteti valamilyen ismérv, ha egyéb nem, a környezetük. Biztosra vehető a 109. rajz turuljának a szárnyas napkereken elfoglalt helyzetéből megállapítható hitregei fennsége. Ez, és az előbbi ábra is tanúsítja, hogy turulunk is világméretű, az eddig már felsorolt égigérő lények közé tartozik. A kopás, sekélyesedés mit sem kímélő folyamatával a régi minősítő elhelyezés gépiesen ismétlődő, címertani közhellyé vált. Fényt, ragyogást átíró értéke van az ábrák kettőzött körvonalának, s gyanítom, hogyha sűrű rovátkolás tölti ki a sávot, annak ’sugárzás’ az olvasata. Mind a népi, mind a felsőbb osztály számára készült tárgyakon látható mitológiai állatábrák feltűnő jelzésekkel ellátottak: égitestek, szárnyak, tollak, természetükhöz nem illő szarvak meg örvek, szalagok ésatöbbi közé tartozó, még feloldatlan meghatározók (determinánsok) gondoskodnak róla, hogy ne legyenek köznapiak. 114 •