Márton Áron: Miatyánk. Márton Áron hagyatéka 10. (Marosvásárhely, 2014)

Előszó

Előszó A Miatyánk a keresztény ember legkedvesebb imád­sága. Maga az Úr Jézus tanította meg rá az emberiséget. Kr. u. az első századokban a keresztség felvétele előtt a ka- tekumenek - hitújoncok - számára kötelező volt kívülről megtanulni és imádkozni. Az egyháztörténelem folyamán a Miatyánk egyes kérései mindvégig a hitoktatás alapját képezték és képezik ma is. Tertullianus (f220) volt az első egyházi író, akiről tudjuk, hogy kommentálta az Úr imád­ságát. Munkáját nem nevezhetjük a szó legszorosabb értel­mében kommentálásnak, mert csak rövid magyarázatot fű­zött a hét kérés mindegyikéhez, s azok is inkább a szerző kedvelt gondolatait adják. Márton Áron a Miatyánkhoz írt prédikációiban Tertul­lianus eljárásához kanyarodik vissza. Ő sem exegetikai fej­tegetésekbe kezd, hanem a Miatyánkban megfogalmazott kérésekbe szövi bele a saját és a hívek gondolatait-gondjait. A 20. században az Egyházat ért támadások, a keresztény értékek kikezdése, a hívek lelki küzdelme és a kor társa­dalmi gondjai stb. hámozhatok ki a Miatyánkról szóló be­szédekből. A szónok szerint a Miatyánkban „egész életünk benne van... az Istenhez való viszonyunkat átfogja minden vonatkozásában." A Batthyaneumban őrzött eredeti kéziratok közül hi­ányzik a „Jöjjön el a Te országod (1)" jelzésű beszéd. Vi­szont a Batthyaneumban található 1679. számú csomóhoz Márton Áron két tanévnyitó beszédet is csatolt, amelyeket fölvettünk e kötetbe. Eszmei mondanivalója mindkettőnek azonos a Miatyánk kéréseihez írt szentbeszédekével. A Miatyánkról szerzett prédikációkat - akárcsak az elő­ző kötetünkben1 megjelent elmélkedéseket - papsága 9. 1 Nyolc boldogság. Márton Áron hagyatéka, 9. Mvhely, 2013. 5

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék