Mérleg, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1970-07-01 / 7. szám

■■ Ülésezett Nők, fiatalok, verseny a Központi Vezetőség Július harmadikán ülést tartott szakszervezetünk Központi Veze­tősége. Megvitatták a kereskede­lemben dolgozó nők helyzetét, amiről Ligeti László főtitkár vi­taindítója nyomán széles körű eszmecsere alakult ki. Sajnálatos, hogy a kereskedelmi vállalatok­nál törvényes munkaidőn túl is dolgoztatják az asszonyo­kat és a lányokat. Hasonlóan káros jelenség az osz­tott és az egyenlőtlen munkahét, amiért különösen a családanyák joggal panaszkodnak. Bár a szak­­szervezet korábban javasolta a részmunkaidőben dolgozó nők arányának növelését, erre még csak kezdeti lépések történtek. Míg néhány, nálunknál fejlettebb kereskedelemmel rendelkező or­szágban a részmunkaidőben fog­lalkoztatott nők aránya eléri a 25—30 százalékot, addig hazánk­ban mindössze 2,5—3 százalék az arányuk. Kevés kivétellel csaknem kizá­rólag férfiak állnak a vállalatok élén és vezető beosztásban — osztály-, főosztályvezetőként is — elenyésző számban találhatók nők. Egyes vélemények szerint ezt az indokolja, hogy a férfiak alaposabban képzettek, szakmai­lag hozzáértőbbek, mint a nők. Ezzel szemben a számok mást mutatnak. Egy szakszervezeti felmérés szerint a diplomások 40 szá­zaléka a kereskedelemben­­ nő. Érettségi vizsgával is kétszer any­­nyi lány és asszony rendelkezik szakmáinkban, mint férfi. S ha a különböző tanfolyamokat, nyelv- és szaktudást elősegítő tanfolya­mot tekintjük, kiderül, hogy rész­vevőik 70 százaléka ugyancsak­­ nő. Mindebből aligha téves az a következtetés, hogy a nők érvé­nyesülését, magasabb beosztásba helyezését sokkalta inkább hát­ráltatják a szemléletből fakadó okok, helytelen előítéletek, ter­mészetesen a családi körülménye­ken kívül. Szóvá tették a Központi Veze­tőség ülésén azt is, hogy a nők bérezése még mindig sok kíván­nivalót hagy maga után. Jellem­ző adat — csak egy a sok közül —, hogy havonta 1500 forintnál kevesebbet keresett 1968-ban a nők ötven százaléka, míg a fér­fiaknál ez az arány húsz száza­lékos. A tanácskozáson ezután megvitatták a fiatalok hely­zetét, majd a X. pártkong­resszus tiszteletére kibonta­kozott munkaverseny szerve­zéséről folytattak eszmecse­rét. Úgy döntöttek, hogy a verseny­ben kiemelkedő eredményt elért vállalatoknak — idei munkájuk értékelése alapján — hat kong­resszusi zászlót és 16 oklevelet adományoznak. A zászlóval, il­letve oklevéllel jutalmazott kol­lektívák egyben az MT—SZOT vörös vándorzászlót is megkap­ják. A vitában felszólaltak: Keserű Jánosné, a belkereskedelmi mi­niszter helyettese, Aradi Vilmos­­né, Buzsáki László, Dézsi Béláné, Generál Sándorné, Kopasz Jó­­zsefné, Horváth Istvánná, dr. Mauthner Zoltánná, Palotás Lász­ló, Pethes László és Zenkó Béla. A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Lapja 1970. július Ára: 80 fillér Megjelenik havonta ELISMERÉS ÉS KÖSZÖNET Elvonult az ár, megszelídült a Tisza, a Szamos, visszatértek medrükbe a Körösök, partjai között kanyarog a Maros. A nap mint nap újabb fájdalmakkal teli hírek fal­vak kiürítéséről, vészesen növekvő centimé­terekről, buzgárokról és a víz alá került szántóföldekről, a vésztjósló napok króniká­ja eltűnt a lapok első oldaláról. Újjáépítés­ről, falvak, elpusztult otthonok alapozásá­ról tudósítanak a hírek. A századok óta nem tapasztalt árvízi katasztrófa már a múlté. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy szakmáink dolgozói: boltok, áruházak veze­tői és eladói, vendéglátóipari és pénzinté­zeti alkalmazottak mindenütt példamutató módon siettek a bajbajutottak segítségére. Nem vártak intézkedésre, nem firtattak „fel­sőbb utasítást”, hanem a katasztrófa első pil­lanatától tudták, mi a kötelességük. Elisme­rés és köszönet illeti valamennyiüket: dere­­kas munkát végeztek, példásan eleget tettek kötelességüknek a rendkívüli helyzetben is. Elismerés és köszönet jár azoknak is, akik távol az árvíz sújtotta tájaktól, megelőzve minden szervezett akciót, emberségből ad­tak példát: kivétel nélkül valamennyi válla­latunk és intézményünk minden egyes dol­gozója — anyagi lehetőségei szerint — hoz­zájárult a károk csökkentéséhez, a személyi javakban keletkezett veszteségek pótlásához. A KPVDSZ Központi Vezetősége az ötletes masina precíziós vágógép. Jelentős mértékben meg­könnyíti az eladók dolgát, teljesen higiénikus, mert az áru úgy kerül a ve­vőkhöz, hogy kézzel nem érnek hozzá. A kívánság szerint felszeletelt sonkát, húst vagy felvágot­tat ráhelyezi a cso­magolópapírra, s a vevő már távozhat is. (NSZK-modell.) MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJJÁÉPÍTÉS (Szabolcs megyei riportsorozatunkat a 7. oldalon közöljük) ITÁLIA: Sorsdöntő nyár Mostanában keveset pihennek, annál többet utaznak, tárgyal­nak, érvelnek, vitatkoznak és buzdítanak az olasz szakszervezeti tisztségviselők. Néhány napos itáliai tartózkodásunk alkalmából Li­geti Lászlóval, szakszervezetünk főtitkárával legalábbis erről győ­ződhettünk meg. „Forró szakszervezeti ősz”-szel kezdődött a múlt évben, folytatódott általános és tartományonként rendezett sztrájkok­kal a szokatlanul szigorú télben, s nem hagyott alább tavasszal sem. Mi már a forró nyári napokban róttuk Róma szeméttel dúsan borí­tott utcáit — a közelmúlt választásaira utaltak röplapok és plaká­tok milliói a kövezeten, amelyek a köztisztasági alkalmazottak mun­kabeszüntetése miatt helyenként már-már forgalmi akadályt alkot­tak —, s a szakszer­vezetek megvalósult akcióegységéről hallgattunk beszámolókat olasz barátainktól. — Ezekben a hetekben készül az országos kollektív szerződés a körülbelül egymillió kereske­delmi dolgozó számára — tájé­koztattak a CGIL, a legnagyobb olasz baloldali szakszervezeti szö­vetség széházában testvérszak­szervezetünk, a FILCAMS veze­tői. — Már több figyelmeztető munkabeszüntetést rendeztünk, most is ilyen akcióra készülünk Genovában. Célunk a többi kö­zött a fizetési aránytalanságok felszámolása, a munkaidő és a szabadságok egyértelmű rende­zése. Fizetésben ma még tekin­télyes különbség mutatkozik Észak és Dél között a mi szak­mánkban is: ugyanabban a mun­­kakörben Milánó és Torino áru­házaiban, üzleteiben vagy nagy­kereskedelmi cégeinél 40—50 szá­zalékkal többet fizetnek, mint Rómától délre. A megélhetési költségek pedig mindenfelé az országban sajnálatosan emelked­nek, különösen a lakbérek. De az árak is felfelé kapaszkodnak. Hét-nyolc éve még „gazdasági csodát” emlegettek a szakértők, ma egyre inkább meg kell ba­rátkoznunk az inflációval. Erről bizony nemcsak Itáliá­ban, hanem a világsajtó hasáb­jain is mind több szó esik. A Neue Zürcher Zeitung szerint a múlt évben átlagosan 4,5 száza­lékos áremelkedés következett be az olasz gazdasági életben. Nem sok jóval kecsegtet az idei év sem: a Süddeutsche Zeitung nem­rég beszámolt arról, hogy két hónap alatt 9,5 százalékkal drá­gultak a nagykereskedelmi, tíz százalékkal a kiskereskedelmi árak. S aligha növelte a nemzeti jövedelmet a múlt év sztrájkjai következtében — rendkívül sze­rény becslések szerint — „elve­szett” 38 millió munkanap. Olasz barátaink mindezek el­lenére derűlátóak. Mind a FILCAMS, mind az UIL kereté­ben tevékenykedő — szociálde­mokrata, szocialista és republi­kánus párti vezetés alatt álló szakszervezeti szövetség, az úgy­nevezett Szabad Szakszervezetek • Világszövetségéhez tartozik — USDATCA vezetői, a kereske­delmi és vendéglátó dolgozókat tömörítő szervezet tisztségviselői nagy jelentőséget tulajdonítanak az utóbbi időben kialakult akció­egységnek. Tény, hogy a II. vi­lágháborút követő esztendők pél­dájára napjainkban ismét köze­ledés tapasztalható a három nagy szövetség között: a CGIL, az UIL és a kereszténydemokrata irányí­tású CISL közösen lép fel a mun­kabeszüntetés meghirdetésében éppúgy, mint a kormányzattal folytatott — mindeddig lényeges eredményeket nélkülöző — tár­gyalásokon. A reformkövetelések­ben és a bérproblémákban, a mun­kaidő és az évi szabadság megíté­lésében azonos álláspontot alakí­tottak ki. S közösen szervezett aktívaüléseiken — egy alkalom­mal mi is részt vettünk Rómában az UIL székházában összehívott nagyaktíván, ahol Itália minden részéből érkezett alapszervi kül­döttek tárgyaltak — mind gyak­rabban sürgetik a szakszervezeti egység mielőbbi megvalósítását. Illúzióink persze aligha lehetnek: az olasz belpolitikában ma nem­csak a kilenc pártra szakadt köz­véleménnyel, hanem a szinte gá­tak nélkül hömpölygő szélsőséges demagógiával is számolni kell. Ez pedig a józan hangokat gyakran elnyomja, s olykor még a sztráj­kok jogosultságát is — az irreális követelések miatt — a kívül álló számára kérdésessé teszi. Ment a csendben nézelődő kül­földi — ha még oly rokonszenv­­vel tekint is Itália becses mű­kincseire, szép városaira, lenyű­göző alkotásaikra —, nem von­hatja ki magát más hatások alól. Áruházakban például nyoma sincs már a hajdanában lépten-nyomon tapasztalt figyelmességnek. Mint­ha kevesebb eladó állna a pultok mögött, s nemcsak a mosoly, hanem az előzékenység is eltűnt volna az UPIM, a Standa és a R­inascente falai közül. Mint ahogy a nemegyszer tapasztalt — és őszintén szólva irigyelt — gazdag választék is megcsappant. De kevesebb a külföldi is: alig­ha lenne meglepetés, ha az idei mérleg az itáliai turizmus visz­­szaesését mutatná ki. — Ez a nyár döntő számunkra! — búcsúztak olasz barátaink. S fogadkoztak: a meghívásunkra ősszel hazánkba érkező közös CGIL—UIL—CISL küldöttség — az olasz szakszervezeti egység je­gyében ez lenne az első ilyen delegáció — már beszámolhat a konkrét eredményekről. őszintén reméljük, így lesz! Gyapay Dénes

Next