Mérleg, 1983 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
„A papa kidobatta a rekamiét” Takarékoskodunk ?... vagy csak nem figyelünk oda? Néhány éve nyílt meg az egyik szép önkiszolgáló étterem. A konyha dolgozói gyakran bokáig állnak a szennyvízben, mert eldugul a lefolyó. Azon kívül, hogy az eternit csővezeték sem a legszerencsésebb megoldás, hiányzik a zsírfogó is a lefolyóból. Egy másik nagy vállalat újságjában ezt olvastam: „Gondot jelent a melegkonyhás üzleteknél a szennyvizek szennyezettségi fokának emelkedése. Ezt egyrészt a konyhai zsírfogók hiánya okozza, másrészt ahol ezek be vannak építve — ott nem megfelelő azok tisztítása, karbantartása." Egy zsírfogó ára: 3900 Ft. Betűvel is kiírom: háromezerkilencszáz és némi beépítési költség. Amikor új üzlet létesül, ez az összeg nem lenne számottevő, semmiből sem állna tehát beépíteni, még mielőtt a konyhát burkolnák. Természetesen ehhez az kellene, hogy valaki felfedezze, hogy a tervben, költségvetésben nem szerepel, mivel ez a kivitelező vállalatoknak nem hiányzik, ők nem vendéglátós szakemberek, nem tudják hogy egy ilyen nagy konyhában mennyi szennylé folyik le naponta. Ez a hiányosság csak néhány nappal nyitás után okoz problémát, amikor az első dugulás bekövetkezik. Ekkor viszont megkezdődik a levelezés, kinek a költségére szedjék fel a burkolatot, mert ilyenkor már nem olyan egyszerű a beépítése, mint építkezés közben lett volna. Amíg egy új vendéglátó üzlet megszületik, addig az illetékes vállalatnál 4—5 műszaki ellenőr megfordul, így végül nincs gazdája, ki ellenőrizte le részleteiben a terveket, ki adott szakmai tanácsot menet közben a kivitelezőnek, vagy ki vette át és hogyan műszakilag a létesítményt? Tapasztalok hasonló „bagatell” dolgokat a villanykapcsolók és vezetékek szakaszolása területén is. Amikor a vezetékek szerelése történik, akkor a kivitelezők a kapcsolótáblákon elosztják, hogy melyik vezeték melyik üzemrészt világítsa meg, vagy milyen gépeket lásson el árammal, ők még nem tudják, hogy üzemeltetés közben az üzlet melyik részét mikor kell megvilágítani, így előfordul, hogy egy kapcsolóra kerül 25—30 égő, melynek égnie kell akkor is, ha abból 24 nap közben felesleges. Láttam olyat is, amikor valamelyik világítási kapcsolóra kötötték a pénztárgépet vagy a hűtőszekrényt, ilyenformán akkor is világítani kell, ha besüt a nap és csupán a hűtőszekrényre lenne szükség. Minden vállalatnál vannak olyan szakemberek, akik nemcsak az elektromosszereléshez értenek, de az üzlet eljövendő munkáját is maguk elé tudják képzelni, s akiknek már kivitelezés közben bele kellene szólniuk, hogy egy-egy vezetékre melyik világítást vagy gépet kössék, ezzel a későbbi átszerelgetéseknek elejét vehetnék. Találtam Ludas Matyiba kívánkozó témát a társadalmi tulajdon védelmére vonatkozóan is. Egy üzlet hátsó terméből, melynek a kert felé is van kijárata, ismeretlen rongálók leszereltek és elvittek két falikart. Kihasználhattak egy olyan pillanatot, amikor a terem üres volt, s a pincér valamiért kiment. A falikart kitépték a falból, tehát sok idejük nem maradt a szerelgetésre. A vállalat felelősnek érezte az üzletvezetőt és részkártérítéssel büntette. A vezető fellebbezéssel fordult a VMDB-hez, melyben előadta, hogy ő nagyon is vigyáz a társadalmi tulajdonra, amit azzal is igazolt, hogy abban a teremben leszedette az összes falikart és azóta raktárban elzárva őrzi azokat, így a jövőben hasonló eset nem fordulhat elő. Eszembe jutott az egykori atya, aki miután féltett leánykája még féltettebb ártatlanságán, hogy, hogy nem, egy „esős vasárnap délután” valami módon csorba esett, s a papa pillanatnyi felháborodásában, meg hogy elejét vegye hasonló komplikációknak, kidobatta a rekamiét. Tapasztalataimat, melyeket itt közreadtam, több vállalatnál szűrtem le, így nem csodálkoznék, ha több vállalattól kapnék sértődött levelet, gondolván hogy róluk írtam. Fortyogásaimnak célja nem az, hogy bárkit is megbántsak, de úgy érzem, egy kis odafigyeléssel sokat takaríthatnánk meg amúgy is szűkre szabott fejlesztési vagy fenntartási kereteinkből. Füzy Pálné A tervek kidolgozásánál érvényesülnek a dolgozói vélemények és szakmai szempontok Szociálpolitika a KERIPAR-nál A KERIPAR (Kereskedelmi Berendezéseket és Gépeket Gyártó Vállalat) — van ki e nevet a szakmában nem ismeri? — hat gyárában, melyek közül négynek akkora leányvállalata van, mint maga az anyagyár, 2700 ember dolgozik, közülük kétezerszázan fizikai állományban, mintegy harminchat szakmát képviselve. Elképzelhető tehát, hogy a szociálpolitikai tevékenység milyen fokozott odafigyelést követel egy ilyen vállalatnál, hiszen rendkívül sok helyi adottságot, szakmai szempontot kell mérlegelni a tervek kidogozásánál. Erről beszélgettünk Hámori László vezérigazgatóval, Muravölgyi Miklóssal, a személyzeti és szociális vezérigazgató-helyettessel, valamint Király Tamás OVSZB-titkárral. Mielőtt azonban a szociálpolitikai munkára térnénk, nem érdemtelen megemlíteni, hogy bár az elmúlt tíz év alatt a vállalat dolgozóinak létszáma ezer fővel csökkent, a termelési érték mégis háromszorosára növekedett, s míg a tőkés export 6-7 évvel ezelőtt elenyésző volt, ma a vállalat már jelentős szerepet játszik a termékeivel a világpiacon, s hazai vonatkozásban is a KER- IPAR a kereskedelem és a vendéglátóipar egyik legszámottevőbb szállítója. Mindezen tények ellenére szerények a vállalat fejlesztési lehetőségei, mert eddig — bár erre bizonyos fokig büszkék is — még soha sehonnan semmiféle preferenciát nem kaptak. A középtávú szociálpolitikai tervük előirányzata azonban mégis jelentősnek mondható. A hatodik ötéves terv időszakában évente ugyanis harmincötmillió forintot szánnak fejlesztésre, illetve szociálpolitikai célokra. Ezek közül legelsőként említik a lakásépítési támogatás jelentőségét. — Évente egymillió forintot fordítunk lakásépítési támogatásra, ebből az összegből általában 30—35 dolgozó részesülhet. Ez a segítség eleve stabilizálja dolgozóinkat, ezt bizonyítja, hogy a lakásépítési kölcsönhöz jutottak közül szinte csak elvétve akad kilépő. A lakásépítéshez azonban nemcsak kölcsönt biztosítunk, hanem segítjük az építkezőket gépekkel, fuvarral és néha hulladékanyagokkal is. Elégedetten számoltak be továbbá a beszélgetés résztvevői arról is, hogy bár sok a tűz- és robbanásveszélyes üzemük, az elmúlt 6-7 esztendőben tíz százalékkal javult a baleseti statisztikájuk, évek óta például egyetlen csonkulásos vagy halálos balesetük nem volt. Örvendetes továbbá az is, hogy jelentős mértékben csökkent az úti baleseteik száma is, s ebben nagy szerepe van a nagyszerű önkéntességnek, mert a dolgozók megértik és betartják a szabályokat, továbbá annak, hogy a munkavédelmi oktatások mindig alkalmazkodnak a különböző munkahelyek sajátos körülményeihez. A munkavédelemhez szorosan hozzá tartozik az üzemegészségügy is. A KERIPAR minden üzemegységében ezért mellékállású üzemorvos rendel, de van olyan üzemegység, ahol külön fogorvosi szolgálat is van. Kondíciótermük is van, ahol orvosi felügyelet mellett folyik a rehabilitációs munka a volt betegek egészségének teljes helyreállításáért. Üzemegészségügyi célokra évente két és fél millió forintot fordít a vállalat, ebből évente félmilliót költenek az orvosi rendelők technikai felszereltségének korszerűsítésére. Az üzemorvosok az egyes gyárakban a helyi sajátosságoknak megfelelően felvilágosító előadásokat is tartanak, s az is figyelemre méltó, hogy minden gyáregységben működik véradó szolgálat. Az üdültetéssel kapcsolatban sem lehet panaszuk a vállalat dolgozóinak. Évente általában 800—1000 főt tudunk üdültetésben részesíteni, bár az a törekvésünk, hogy a SZOT-tól minél több családos beutalót tudjunk kapni, azért mi mégis igyekszünk saját erőnkön belül megoldani ezt a problémát. Balatonföldváron, a Neptun szálló mellett például vásároltunk egy villát, ahol turnusonként harmincan üdülhetnek. Ez a villa mondhatni luxusigényeket elégít ki, nemcsak a körülményeivel, a szobáival és a környezetével, hanem a kulturális lehetőségeivel is. Vásároltunk ebbe az üdülőnkbe színes televíziót, lemezjátszót, van itt könyvtár és a gyermekek számára gazdag választéka a társasjátékoknak. Van továbbá egy saját üdülőnk Balatonszabadiban, kérlünk egy üdülőt Siófokon, érdekeltek vagyunk a Belkereskedelmi Minisztérium szakszervezeti bizottságának Bagolyirtáson lévő üdülőjében, a fiatalok részére pedig külön üdülési és sportlehetőséget tudunk biztosítani a Római parton. S hogy el ne felejtsük, van még két bungalónk a komáromi strandon is és telkünk a romantikus-gyönyörű tatai tónál, ahol szintén hasonló létesítmény kialakítását tervezzük. Arról is beszámoltak beszélgetőpatnereink, hogy évi 1 200 000 forintot költenek munkásszállításra, s hogy saját munkaruhakészlettel rendelkeznek, melynek tisztításáról, javításáról szintén a vállalat gondoskodik, vannak gyárak, ahol erre a célra külön mosoda és varroda áll rendelkezésre. Az ugyanis az alapelv, hogy a szociálpolitikának ki kell terjedni a technológiai tisztaságra is. Jelentős összeget költenek továbbá kulturális és sportcélokra is, az évi közművelődési programot minden esztendőben a közművelődési bizottságok a társadalmi szervek kultúrásaival állítják össze, mindenkor alkalmazkodva az adott gyáregység igényeihez és lehetőségeihez. Végezetül arra a kérdésre, hogy a szociálpolitikán belül melyik tevékenységet tartják a legfontosabbnak, melyikre fordítanak legtöbb gondot, természetesen azt a választ kaptuk: „A szociálpolitika komplex tevékenység, mert a szociálpolitikán belül nem lehet fontossági sorrendet felállítani, hiszen az egyik feladat kiegészíti a másikat.” — A dolgozók elégedettek a vállalat szociálpolitikai tevékenységével? A szociálpolitikai terv kidolgozása nálunk rendkívül demokratikus folyamat. A tervet először a gazdasági igazgató, a fejlesztési főmérnök és a szociálisszemélyzeti igazgató dolgozza ki a vállalati tervbe építve, s aztán bontják le, hogy melyik gyáregység, milyen szociálpolitikai tevékenységet igényel. Ezután az OVSZB elé kerül a tervezet, ahol a szakszervezet él a jogaival, majd a bizalmiak tanácsa vitatja meg a tervet. Olyan eset még nem fordult elő, hogy a bizalmiak ne éltek volna kifogásokkal vagy észrevételekkel, hogy egyetlen fejbólintással helybenhagyták volna a tervezetet, így a dolgozók véleménye mindenkor érvényesül a szociálpolitikai tervek kidolgozásánál, s ez biztosítéka a jó munkahelyi légkörnek is. Meghalt Salamin Tamás 1983. január 3-án tragikus körülmények között életének 43-ik évében halt meg Salamin Tamás elvtársunk, munkatársunk, sokunk barátja. A Domus Lakberendezési Áruház Vállalat függetlenített szb-titkára volt 1976- tól. Mindnyájan megszoktuk és természetesnek tartottuk, hogy Salamin Tamásra mindig, minden feladatnál számítani lehet, felkészültsége, életismerete, bátor szókimondása, jó meglátásai segítséget, iránymutatást adtak számunkra a szakszervezeti munkában. Szerette ezt a munkát. Sokrétű szb-titkári feladatainak ellátásán túl előadást, oktatást tartott, cikkeket, tanulmányt írt, új aktivistákat tanított be, felszólalt, érvelt, vitatkozott. Szavai és tettei között nem volt ellentmondás, rendszerünk melletti elkötelezettségét cselekedeteivel bizonyította. 1980 óta a Szakszervezetek Budapesti Tanácsának tagja volt. Örökre eltávozott közülünk egy ember, aki maximalista volt embertársaihoz, környezetéhez, de elsősorban önmagához, aki nem tudott megalkudni. Kohéziós erő Idejétmúlt újságírói stílus a szenzációhajhászás. Ám az egyszerűen kötelessége a zsurnalisztának, hogy felfigyeljen az átlagostól eltérő jelenségekre. S ha azok közérdekűek. ..megénekelje” őket . . . . . . Szinte hozzászoktam ahhoz, hogy munkaerőhiányról hallok a Budapesti Zöldség-Gyümölcs Értékesítő Szövetkezeti Vállalat boltjaiban. Noha túlzás nélkül állíthatom, hogy igen jó a vállalati szellem, légkör. De hát, ugyebár, vannak kevésbé „strapás” és jövedelmezőbb foglalkozások is . . . Ezért lepett meg kissé Lax Tibor boltvezető nyilatkozata a Rákóczi út és a Vas utca sarkán található 837. számú üzletben: — Nálunk minimális a fluktuáció. Huszonnégyen vagyunk, kollégáim zöme vagy két évtizede tevékenykedik együtt velem itt. Jómagam huszonhárom éve jöttem ide, korábban hét évig dolgoztam két, nagy boltban. Három esztendő múlva nyugdíjba megyek s remélem, a fiatalok továbbviszik a jó hagyományokat. Mert annyi bizonyos, hogy nagyszerű nálunk a közösségi szellem, óriási összetartó erőt jelent a Petőfi Sándor szocialista brigád léte, tevékenysége. Itt van tehát a titok nyitja. Ha valamiféle rejtélyről egyáltalán beszélhetünk. Mert brigád máshol is van, máshol sem lehet sok elmarasztalást érdemlő tényre bukkanni — de azért itt mégiscsak különbül mennek a dolgok. Legalábbis, nagy valószínűséggel, erre lehet következtetni a jelekből. Olyan tapasztalat ez, amelyről bízvást szólni lehet majd a szocialista brigádok vállalati tanácskozásán . . . Újházy György A Bartók Béla kórus sikerei Több évtizedes fennállása alatt több kiemelkedő siker fémjelzi a KPVDSZ Budapesti Művelődési Központjának Bartók Béláról elnevezett kórusát. Felléptek többször is Budapest reprezentatív hangversenytermeiben, jártak külföldön, énekeltek különböző rendezvények alkalmával csaknem az ország mind a tizenkilenc megyéjében. A kórus vezetője és tagjai mindannyian elhivatott művészek. Szívvel és lélekkel tanulják, alkalmazzák, űzik a zene és éneklés mesterségét. Vallják: a kulturális élményeket másoknak átadni, élményt nyújtani nemcsak hobbi, nemcsak foglalkozás, hanem hivatás. Több száz köszönőlevelet őriznek irattárunkban. Ezek közé tartozik az a levél, melyet a nyíregyházi KPVDSZ Művelődési Háztól kaptak azért, mert a kulturális napok alkalmával „felejthetetlenül” (így a köszönőlevél!) énekelték Kodály Zoltán dalait. Képünk Nyíregyházán készült, ama nevezetes Kodály-est alkalmából. 3