Mérleg, 1984 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1984-06-01 / 6. szám

Nagykőrösön, az MHSZ kor­szerű és jól felszerelt lőterén került lebonyolításra a Nagykőrös és Vidéke Áfész közreműködésé­vel a Pest­ megyei lövészverseny. Eredmények a női csapatver­senyben Galgavidéke Áfész, míg a férfiaknál Ócsa és vidéke Áfész ért el első helyezést. Az egyéni versenyzők közötti sor­rend: 1. Rehák Etelka Vác és Vidéke Áfész, 2. Valentinyi Mi­­hályné Galgavidéke Áfész, 3. Bencsik Istvánná Nagykőrös és Vidéke Áfész, a férfiaknál pe­dig 1. Gyerkó Tamás Öcsa és Vi­déke Áfész, 2. Ladányi István Dabas és Vidéke Áfész és 3. Bla­­hó Gyula Ráckeve és Vidéke Áfész volt. Az összesített pont­számok alapján a legeredménye­sebb alapszerű Ócsa és Vidéke Áfész vitte el az értékes serle­get, melyet a házigazda Nagykő­rös és Vidéke Áfész ajánlott fel. Sportbizottságaink így tavasz táján sorra rendezik szakmai iskoláink tanulói részére ifjúsági sportrendezvényeiket. Egy-egy ilyen verseny csak állomása an­nak az éves szintű folyamatos törődésnek, amellyel egészséges fejlődésünket segítik. Kecskeméten atlétikai számok­ban, labdarúgásban és kézilab­dában került sor a kiskunhalasi, kecskeméti, kalocsai és bajai 230 tanuló részére — akik az iskolai háziversenyeken legjobbaknak bizonyultak — ifjúsági sportnap rendezésére. A győztesek kézi­labda női Kiskunhalas, férfi Kecskemét, labdarúgás Kecske­mét, 4X100 váltófutásban a kecs­keméti lányok és a kalocsai fiúk lettek. Egyéni számokban Dóczi Mária kalocsai, Körmendi Ialária, Nagy Ágnes, Kamasz Pál kecs­keméti, Pozsonyi Antal, Pintér Zoltán és Magyar Zsolt bajai ta­nulók diadalmaskodtak. A KPVDSZ Bács-Kiskun megyei bizottság vándorserlegét idén a Kecskeméti Széchenyi István Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Iskola nyerte. A másik színhely Baranya me­gye, Pécs, ahol 200 tanuló közül 100 méter síkfutásban 1. Kovács Mária, 2. Takács Ágnes és Káló Margit (holtverseny), 3. Sör Krisztina és Kiss Éva szintén holtverseny után volt a sorrend. A fiúknál Páva Gábor győzött, Mezei Vilmos és Kalányos István előtt. 200 méteren Kovács Beáta, illetve Mezei Gábor nyert. Tá­volugrásban Szentkirályi Ildikó és Sára Gábor az első, míg a kislabdát Hajnal Emil és Sör Krisztina hajította legmesszebb­re. A kézilabdát a ruházati ta­gozat II. osztály, míg a fiú lab­darúgást a szakácstanulók II. osztálya nyerte. A legtöbb gólt dobó játékosok: Gábor Alexand­ra 24, Marozsán Tünde 19, Gás­pár Gyöngyi 16. A legtöbb gólt rúgó játékosok pedig Vadász László 9, Szőke Tamás 8. A BELKERESKEDELMI SZÁL­LÍTÁSI VÁLLALAT gazdasági és társadami vezetése idén is megrendezte a festői környezetű tatai KISZ-táborban legjelentő­sebb sportrendezvényét. A sza­bad­idő hasznos eltöltését szol­gáló 2 napos sport- és kulturá­lis program jól szolgálta az egészséges életmód népszerűsíté­sét, a dolgozók és családtagjaik magas színvonalú sportolását, pihenési lehetőségét. Dr. Szigeti Abris vezérigazgató megnyitója után 16 sportágban indult a küzdelem, melyen 1124 sportoló vett részt. Jól oldották meg, minden el­ismerést megérdemelt szervezők a sportversenyek gördülékeny lebonyolítása mellett a pihenő­időkkel való gazdálkodást, a gyermekvetélkedők, kulturális programok biztosításán keresz­tül. Volt ott moziműsor, esti disco, teázó, régi slágerek be­mutatója gyertyafénynél, Pol­­kaszinó, vásárral egybekötött nép- és iparművészeti bemutató, könyvvásár, és amikor a pályá­kon az élet kihalt, akkor aki akart, country zenével kapcsolt sörkóstolón vehetett részt. Szín­foltot jelentett ,a sportnap a mai felgyorsult életritmusban vala­mennyi résztvevő pedig kelle­mes élményekkel, maradandó emlékekkel gazdagabban tért vissza, hogy újult erővel tudja­nak részt venni a közös válla­lati feladatok megoldásában. SPORTEREDMÉNYEK — a tatai BSZV sportnapok győzte­sei: Asztalitenisz: Tóth Tibor 3. üe., Jász B.,­­Bertóti Istvánná 2. üe. Autóügyességi: Matkó Ist­ván 3. üe., csapatban a 3. üe., Matkó—Békássy-Hunngyel össze­tételű csapat. Atlétikai számokban Tömöri István 1. ve., Debrecen nyerte a futást, súlylökést és távolug­­rást, a nőknél­­Molnár Márta 1. ve., Csepel, futásban és távol­ugrásban, míg gránátdobásban Papp Miklós 3. ve. és Farkas Sándorné, Szeged győzött. Kézi­labdában úgy­­a nőknél, mint a férfiaknál Csepel csapatai, kötél­húzásban a 3. ve. Jász u., Abo­­nyi, Kelemen, Nagy, Schiller, Matkó összetételű csapat, míg a kispályás labdarúgásban a 3. ve. tüzelő csapata, Császár Pál csa­patkapitány vezetésével diadal­maskodott. Lábtenisz: 1. üe. Pécs: Zsifkó Ferenc és Boldizsár László páros. Lövészet: Maróti Sándor 1. üe., Szeged, illetve Arányi Ildikó, központ. Minite­nisz: Szanyó Sándor 1. üe. Mis­kolc, a nőknél: Kirstné Horváth Emőke, központ. MHSZ össze­tett: Tóth János 1. üe., Miskolc, illetve Tömöri Zoltánná 1. üe., Debrecen, az ifjúságiaknál: Éne­kes János 3. ve. A férfi röplab­dát a központ csapata, a sakkot Kovács Zoltán 2. ve., Vágóhíd, a tollaslabdát pedig Tóth János, Csepel és Kovácsházi Éva, Boy leányvállalat versenyzője nyer­te. 26 táblás résztvevője volt Karakas Éva nemzetközi sakk­­nagymester szimultánjának, ahol 25 győzelem és 1 döntetlen ered­mény alakult a mester javára. Csongrád megyei bizottsága Sportbizottsága nyolcadik alka­lommal rendezte meg .Kistele­ken 8 meghívott csapat részvé­telével a felszabadulási kispá­lyás labdarúgótornáját. Az igen nívós mérkőzéseken a HUNGAR­HOTELS csapata diadalmasko­dott, második a Csongrád me­gyei Vendéglátó, harmadik a Csongrád megyei Zöldért Válla­lat, a negyedik a szegedi ÉLI­KER Vállalat csapata lett. Hattager Béla Belvárosi Vendéglátó Vállalat munkatársakat keres az alábbi­ munkakörökbe: — üzemeltetési előadó, — árelőadó, — leltározó, — szállítási előadó, — állóeszköz-raktárvezető, helyettes, — pénzügyi előadó, — számlaellenőr, — kontírozó könyvelő, — analitikus könyvelő, — könyvelő, gépkönyvelő, — könyvelési ellenőr, — leltárelszámoltató, — titkárnő, gépíró. Felvilágosítás, és jelentkezés személyesen, önéletrajzzal a Sze­mélyzeti osztályon. (Bp. V., Március 15. tér 8. II. em. Tel.: 180-549). Belvárosi Vendéglátó Vállalat érettségizett fiatalokat keres szakmunkástanulónak-szakács, cukrász, felszolgáló, eladó. A képzési idő szakács, cukrász, felszolgáló esetében másfél év. Eladó szakmában 1 év. Felvilágosítás személyesen, vagy telefonon. Cím: Budapesti V. V. V., Március 15. tér 8. Tanulmányi osztály. Telefon: 180-635. Nem restellik a cipekedést! Csendben, szerényen — a kedves vásárlókért Rózsika! Megjött a könyve! — kiáltja torka szakadtából egy kék, boltosköpenyes asszony, a Vas- és Műszaki áruk boltjának ajtajában, aztán kézzel-lábbal mutogat is hozzá, mert attól fél, hogy a nagy szél elkergeti a hangot és Rózsika nem érti, hogy miről van szó. De Rózsika érti, és bár sietős a dolga, leszáll a kerékpárról és odamegy a boltoshoz. Meg­nézi a várva várt könyvet „A Pomaniczkyt”. Cirógatja, kifi­zeti, csomagoltatja és elsiet ve­le A boltos meg visszalép aputi mögé... Hm... Furcsa bolt. Ilyet még nem láttam. Könyvkedvelő em­ber vagyok és örül a szívem, ha egy falusi boltocskában a zoknik, a harisnyák, a méter­áruk, a divatáruk és az élel­miszerek társaságában egy jól kézreálló polcon, könyvet kínál­nak nekem és minden vásárló­nak. Ilyenkor egyszeriben elfe­ledkezem arról, hogy éhes va­gyok és már csak a szellemi táp­lálék érdekel, de hogy edény­boltban ! Vas és műszaki áruk boltjában könyvet kínálnak, ez igaz sem lehet! De igaz. Közelebb iparkodom a bolthoz. Sarki bolt, jó forgal­mú helyen, legalábbis ami az idegenforgalmi idényt illeti itt Pannonhalmán, de a tervet nem­csak nyáron, hanem egész évben kell teljesíteni. A kirakat meglepő. A permetezőgép mellett szak­könyv a permetezés fontosságá­ról, a permetlevek hasznosságá­ról és ártalmasságáról, azok okos, célszerű használatáról. A díszcserepek mellett a nálunk is ismert kedves, japán asszony könyve az Ikebana. A csibeitató mellett az „1000 kérdés 1000 vá­lasz a ház körüli állattartásról” című sok okos tanácsot adó szakkönyv. A járókelőktől érdeklődöm, ők beszélik el. A bolton belül réges régi ke­reskedők vannak. Férj és fele­ség: Szabó Imre és Szabó Imré­­né. Mindketten szegény gyerekek voltak, napszámosok szülöttei, de olvasni, tanulni azt nagyon szerették. Ha az utcán újság­papírt kergetett a szél, azért már lehajoltak és elolvasták. Pedig a valamikori időkben még az újságpapír is nagy szó volt, hiszen az olvasás falun, és azo­kon a pusztákon, ahol az ő szü­leik éltek, és napszámos mun­kát vállaltak, rendkívül nagy szó volt. Egy kalapja alól leskelődő, pi­páját szorongató atyafi azt is el­árulja, hogy ez a házaspár évek­kel ezelőtt este, amikor bezárta a boltot, nyakába szedte a falu lejtős-dombos utcáit, és házról házra járt, akár egy vásározó és újságolta: — Május elsejétől a vas­mű­szaki boltban könyveket is áru­sítunk — aztán mutogatták az Állami Könyvterjesztő Vállalat könyvajánlatáról szóló listát, és érdeklődtek: kinek, mi kelle­ne...? Ó, manapság már kevés az ilyen boltos — mondja to­vább informátorom, a mindent tudók bölcsességével, aztán dol­ga után siet, én meg csak ál­­mélkodom és lesem a kirakatot, mit kínál a megjelent könyvek közül? Ahogy szemlélődöm, egy­­szercsak nyílik a bolt ajtaja és a boltosasszony rám szól: — Tetszett találni valamit...? Tessék talán befáradni. Itt benn, nagyobb a választék, és ha még sincs kedvére való, holnap meg­hozom Győribel, csak beugrok a könyvesekhez, aztán már itt is van... Nem tudok megszólalni ennyi kedvességtől. Szótlanul követem a boltost a csinos, tiszta, porté­káit ízléses elrendezésben kíná­ló boltba, és a permetezőgépek, fazekak, sütőgépek, zsírosbödö­­nök, lábasok sorfala között elju­tok a könyves vitrinig ... Mivel a boltban rajtam kívül senki vásárló nincs, a férj is, a fele­ség is a kívánságomat lesi... Nem, nem zavarnak. Nem kí­váncsiskodnak. Engedik, hogy magam válasszam ki a kedvem­re valót, aztán, hogy érdeklő­döm, elbeszélik. Csaknem kétszáz olyan könyv­vásárlójuk van a faluban, aki szinte naponta beugrik és meg­nézi, milyen újabb könyv van eladó. Mit kínálnak a közeljö­vőben a könyvkiadók... ? A bolt havi forgalma átlagosan 700—800 ezer forint, ebből a köny­v havonta 15 ezer ... Két gyermekük van, a huszon­nyolc esztendős Mária már asz­­szony és Imre fiúk, aki most hu­szonhárom éves. Valamennyien boldog emberek. Szabó Imre és Szabó Imréné több, mint harminc esztendeje szövetkezeti dolgozók. Nem is volt más munkahelyük. A férj helyesbít: ő pontosan harminc­hét éve van a szakmában, és még sohasem volt leltárhiánya. Azt sem tudja, hogy milyen a munkakönyve, mert ő azt még sohasem látta. Titkolják, de azért kiderítem: csak a felelősségük, a lelkesedé­sük, az ügyszeretetük nagy, a fizetésük kicsi, mint általában a kereskedőké. Ahogy elnézem őket, ez a tény nem érdekli őket, és váltig mondogatják: ők egészen eddigi életükben soha, semmi mást nem tettek, csak el­végezték a rájuk bízott munkát: hittel, buzgalommal, udvariasan, jó árukészlettel szolgálták a vá­sárlókat ... Nem is gyűjtöttek vagyont... Sindulár Anna Kedves Olvasóink ! Szerkesztőségünkhöz évek óta több levél, személyes ké­rés érkezett, amelyek felve­tették, hogy lapunk miért nem foglalkozik pályázatok, munkaigények közlésével, miért nem jelentet meg hir­detéseket. Örömmel közöljük, hogy elnökségünk határozata ér­telmében a jövőben alkal­munk adódik a fenti kérések, felvetések teljesítésére. Kérjük, hogy pályázatmeg­jelentetés, munkaerőfelvétel, átcsoportosítás, és másfajta hirdetésigényükkel keressék meg Szerkesztőségünket. Mérleg, Bp. 1066. Jókai u. 6. USA Hűtőpulthoz A hűtőbútorok az utóbbi évek­ben mind formájukban, mind technikai szempontból nagyon sokat változtak. A korábban ál­talánosan használt kád, illetve láda formájú hűtőket nagy hely­es energiaigényük miatt ma már egyre kevésbé használják a nagy kapacitású új létesítményekben. Az üzletek felújítása során leg­többször már az új, vertikális hűtővitrineket építik be. Ezek legfontosabb jellemzője, hogy az áru jól láthatóan tárol­ható bennük, üzemeltetési költ­ségük 10%-kal, a legmoderneb­beké kb. 20%-kal kisebb a régi típusokénál. Kezdetben féltek at­tól, hogy a csukott ajtó a for­galmat a csukott ajtó gátolni fogja, de ez nem következett­­be. Az USA-ban ma már a hű­tőpultok fele vertikális zárt rendszerű. Összekötő­kapocs Most, amikor a rádióban, a TV-ben, az újságokban minden­napos téma a nyugdíjasok és az öregek sorsa, otthoni élete, a volt munkahellyel való kapcso­lat stb., úgy érzem, papírra kí­vánkozik egy-két gondolat egy kis közösség kellemes időtöltésé­ről. A Baranya megyei Vendég­látó Vállalatnál közel öt éve ala­kult és működik a szakszerveze­ti bizottság támogatásával a nyugdíjasok klubja. Kezdetben azt hittük, hogy nagy lesz a lét­szám, amivel viszonylag sokan szavazták meg a klub létre­hozását, de végül is 30—40 fő a stabil létszám, mely rendsze­resen részt vesz a havonta tar­tandó klubdélutánon és a közös programokon. A havonta egyszer tartandó klubdélutánon irodalmi műso­rok, orvosi előadások, szebbnél szebb tájakról diavetítések szó­rakoztatják a már családiasnak mondható kis nyugdíjas csopor­tot. Nagyon jó hangulatban, kö­tetlen beszélgetések folynak, és természetesen előjönnek a prob­lémák, a bajok is, mivel jólesik az öröm és a bánat mással való megosztása. Természetesen a közbeeső programok is kellemes időtöltést és kikapcsolódást jelentenek, mert közös kirándulásra, mú­zeum- és tárlatlátogatásra já­runk. Részt veszünk a vállalat által szervezett rendezvényeken is. Sőt országjáráson, budapesti kiránduláson is voltunk már. Nagyon jóleső érzés tudni azt, hogy ez a kis közösség össze­tart, de az is nagyon jólesik, hogy a szakszervezeti bizottság törődik ezzel a nyugdíjas cso­porttal. Látogatják összejövete­leinket, tájékoztatnak a vállalat jelenlegi életéről, és érdeklődnek a dolgaink felől. Tehát megvan a kapocs, amely a volt munka­helyhez köt. Befejezés­ül annyit, hogy majd­nem öt év munkáját leírni pár sorban nem lehet, de nem is ez volt a szándék. Csak az, hogy ha a volt munkahely szakszer­vezeti bizottságának szívügye a nyugdíjasok sorsa, a nyugdíjas pedig úgy érzi, hogy a sok-sok eltöltött év után még törődnek vele, igenis élhet és működhet egy nyugdíjas klub, mint a miénk, mely ténylegesen össze­kötő kapocs nemcsak a válla­lat, hanem az emberek között is. Tragikus baleset Halálos, tragikus balesetet szen­vedett június 3-án éjjel kedves kollégánk, jó barátunk, Varga István gépkocsivezető. Balatonfűzfőnél egy vasúti át­járóban a felesége, aki a saját gépkocsijukat vezette, figyelmen kívül hagyta a piros fényjelzést. A síneken áthaladó, tolatómoz­dony a gépkocsit maga alá gyűr­te, azt 70 méteren keresztül sodor­va, a benne ülő Varga István és a hátul ülő édesanyja halálát okozta. Varga Istvánná életveszé­lyes sérüléseket szenvedett. Kollégánk, barátunk, munkatár­sunk, Varga István emlékét meg­őrizzük. MÉRLEG a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: MARTON ISTVÁN Szerkesztőség: Budapest, Jókai u. 8. 1066 Tel.: 318-970 Kiadja és terjeszti: a Népszava Lap- és Könyvkiadó Bp. XIII., Váci út 73. 1139 Telefon: 197-950 Levélcím: Budapest, Pf. 43. 1553 Felelős kiadó: KISS JENŐ Igazgató Előfizetési díj egy évre: 20 Ft Egyszámlaszám: MNB 215—51628 04.2526/20­06 — Zrínyi Nyomda Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató ISSN 0230—3108

Next