Mérleg, 1999 (35. évfolyam, 1-4. szám)
1999 / 1. szám
E SZÁMUNKRÓL Folyóiratunkra általában nem jellemző, hogy aktuális politikai eseményekkel is foglalkozik, igaz, hogy fennállása harmincnégy éve alatt nem is volt háború Európában. A mostani viszont fizikai és lelki értelemben is olyan közelről érint bennünket, hogy nem tudtuk szó nélkül hagyni. Ezért került a téma a „Jegyzetek” elejére. II. János Pál nagypénteken azt mondta, „a koszovói háborúban Krisztus hal meg”. Borzasztó, hogy a XX. század végén a keresztény nyugati civilizáció még mindig csak ott tart, hogy ha kifogy az érvekből, öldökléshez folyamodik. Bizonyára olvasóinkat is foglalkoztatják azok a kérdések, amelyekre összeállításunkban választ kerestünk. Milyen történelmi, szellemtörténeti okai vannak a mostani balkáni válságnak? Mi lehet az erkölcsi megítélése ennek a konfliktusnak? Mit jelent ma az „igazságos háború”? Hogyan értelmezhető a helyzet a nemzetközi jog alapján? Tanulmányaink átfogják az emberiség és a kereszténység kétezer évét. A „végével” kezdjük: Nicholas Rescher a filozófia helyzetét mutatja be a XX. század végének nézőpontjából. Századunk első felét a rendszerellenesség jellemezte, a század dereka óta a tudás robbanása és a kognitív végesség felismerése partikularizmushoz vezetett, majd újból felmerült a totalitás víziója. Mára beköszöntött a rendszeres filozófia reneszánsza, ám a jövő izgalmas kérdéseket rejteget. Peter Neuner a két évezred első nagy átalakulását, a kereszténység hellenizálódását vizsgálja. A kérdés úgy vetődik fel, hogy jogos-e a bibliai örömhírt és az őskeresztény kort a maga spontán, intézmény nélküli jellegével szembeállítani a későbbi, intézményesült, hitigazságait dogmákba foglaló Egyházzal, helyes-e ebben az összefüggésben a fejlődés vagy eltorzulás kategóriáiban gondolkodni. A szerző amellett érvel, hogy a kereszténység épp azáltal teljesítette küldetését, hogy felismerte, igehirdetése csak akkor igaz, ha minden ember számára igaz. Márpedig akkor mindenkihez el kell juttatni. Ez akkor a hellenista kultúrában élő embereket, népeket jelentette. Neuner professzor szerint a bibliai igehirdetés és a hellenista világértelmezés találkozásából „valami új, az Istenről szóló ókori egyházi tanítás jött létre, ami egyúttal a kereszténység egyik legnagyobb hozzájárulása az ember és a világ megértéséhez”. Avery Dulles SJ tanulmánya azt a kérdést veti fel, hogy tanúsítson-e bűnbánatot az Egyház. II. János Pál a „A harmadik évezred küszöbén” című apostoli levelében szólít fel lelkiismeret-vizsgálatra. Kérdés, hogy ez csak az egyház gyermekeire vonatkozik-e, vagy magára az Egyházra is. A szóba jöhető súlyos ellenvetések ellenére lehet-e bűnös az Egyház, ha egyszer Krisztus Misztikus Teste; ha az Egyház mint egész gyakorol bűnbánatot, nem rejti-e ez magában az erősen vitatott kollektív bűnösség elvét; nem a gőg álcázott megnyilvánulása-e, ha régebbi korokban elkövetett, általunk megítélt cselekedetek miatt kérünk bocsánatot; nem mesterkélt dolog-e mások helyett bocsánatot kérni, és tekintettel az Egyház évszázados gyakorlatára meggyőzően érvel a bűnbánat kinyilvánítása mellett. A pannonhalmi Soá-konferencián is szenvedélyes vitákat keltett e súlyos kérdés. A „Pax Romana”-rovat beszámolója és Werner Trutwin írása a vitatott vatikáni Soá-nyilatkozatról más szempontokból világítják meg a problémát. Címlapunkon a Filozófia alakja látható Platón és Szókratész között egy 13. századi filozófiatörténet-kéziratból. (Sz. A.)