Mérleg, 2014 (50. évfolyam)
E SZÁMUNKRÓL Fél évszázaddal ezelőtt, amikor a Mérleg első száma megjelent, az alapító szerkesztők valószínűleg nem tűnődtek azon, hogy mi lesz ötven év múlva. Nem a Németországban útjára indított könyv- és folyóirat-szemle tervezhetetlen élettartama foglalkoztatta őket, hanem a II. Vatikáni Zsinaton megújuló katolikus és ökumenikus gondolkodás magyarországi megismertetésének feladata. A vállalt szolgálat és a zavarba ejtő választék az aznapi teendőket tette hangsúlyossá. Az első évtizedekben a reformzsinatot saját élményeként átélő nemzedék lendülete is hozzájárult a lap fenntartásához, a szükséges anyagi eszközök előteremtéséhez. Ma már azonban egyértelműnek látszik, hogy 1989/90 geopolitikai fordulata - az egyháztörténelem háttérfejleményeit tekintve - restaurációs korszakban történt. A megújulás lassulásának, elszánt vatikáni fékezésének előterében a magyar katolicizmus főárama társadalomtörténeti, lélektani és gazdasági szempontból talán érthető, noha korántsem kényszerítő okokból - teológiailag viszont megalapozatlanul - a hagyomány statikus értelmezése, a terhelt múltú „nemzeti-keresztény" eszmeiség és a magukat konzervatívnak hirdető politikai erők mellett kötelezte el magát. E súlyos opciónak lapunkra, de általában az egyházi kultúrára nézve is talán legsúlyosabb következménye a jelenkor és a tradíció közti összetett, valódi kölcsönösségen alapuló párbeszéd tartós akadályozottsága és a demokrácia alapértékei iránt feltétel nélkül elkötelezett katolikus értelmiség megfogyatkozása. Az államszocialista (és egy ideig a rendszerváltó) Magyarország egyházi viszonyai között a gondolatok szabad áramlását szolgáló Mérleg hamarabb számíthatott európai támogatásra, mint az ezredforduló után. Ekkora vált uralkodóvá az a nyilvánvalóan téves meggyőződés, hogy a plurális demokrácia jogilag létező keretfelételeinek egyebek mellett a független teológiai műhelyek boldogulását is szavatolniuk kell. Ráadásul Nyugat-Európa helyi egyházaiban ugyancsak éreztette hatását a részleges visszarendeződés, miközben a Kelet-Európa iránti érdeklődés hangsúlya az egyházon belüli vitákról más, főként szociális kérdésekre helyeződött át. A magyar kultúra finanszírozásának a közvetlen közelmúltban egyoldalúvá vált állami stratégiáját is figyelembe véve tehát könynyen belátható, hogy az 1990-es évek elején hazatelepült folyóiratunk miért osztozik a túlélésükért egyre kilátástalanabbul küzdő szellemi fórumok sorsában. Internetes felületünk, a Mérleg Online iránt sok új olvasó érdeklődik. A Ferenc pápa által is szorgalmazott reform egyre szélesebb körű igénye azonban egyelőre nem aktualizálódik olyan médiumok felkarolásában, amelyek a szerkezeti és szemléleti megújulás előmozdítói lehetnének. A szemlénk kiadásában közreműködő