Mérleg, 2015 (51. évfolyam)
szovjetellenes tevékenységéből a forradalom leverése után, a nyugati emigrációban is kivette részét a sajtó hasábjain, valamint a helyi és a nemzetközi diákéletben folytatott munkájával. A Magyar Pax Romanában (amely az 1921- ben Fribourg-ban alapított Katolikus Értelmiségiek és Egyetemisták Nemzetközi Mozgalmának alapító tagja) nagy lelkesedéssel támogatta a katolikus egyház reformtörekvéseit a II. Vatikáni Zsinat szellemében, és minden módon igyekezett elősegíteni a gúzsba kötött hazai egyházak helyzetének jobbra fordulását. Némiképp a zsinat is megelőlegezte a 1968-as diákforrongást és demokratizálási-participációs mozgalmat, amely az NSZK-ban (Németországi Szövetségi Köztársaság) a múlt feldolgozását elősegítő, pszichoanalitikusan is megalapozott gyászmunka következménye is volt. Sokat fáradozott e nyugati példa hazai gyümölcsöztetéséért. A rendszerváltozás után mély csalódást okozott neki 1956 eszméinek feledésbe merülése, az évszázados magyarországi európai egységtörekvések lejáratása, a bír- és hatalomvágy mértéktelen elharapózása, milliók elszegényedése, a politikai és gazdasági elit korrupt urizálása, a nemzeti önteltség és az idegengyűlölet. Úgy látta, hazánk eljátszotta az 1956- os forradalommal, majd a magyar határnyitással megszerzett nemzetközi megbecsülését. E fájdalmának sokszor hangot adott a Pax Romana találkozóin, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) akadémiai napjain és a Pax Romana által fél évszázaddal ezelőtt alapított, jó ideig a bécsi Herder Kiadó gondozásában megjelent Mérleg hasábjain. Figyelmet keltett a Magyar megfontolások a Soáról címmel 1998-ban a Pannonhalmi Főapátság és a Magyar Pax Romana rendezte tudományos konferencián tartott előadásával, melyben „az előítéletek néhány pszichológiai és pszichoanalitikus szempontjáról" beszélt. Sajnos nagyon időszerű a Választott trauma, rekrediált társadalom, a vezér szerepe. D. Volkan nagycsoport pszichoanalíziséről c. tanulmánya (Mérleg, 2013. évf., 70-83. 1.). Végrendeletében ezt olvassuk: „Életemnek egészében véve - a nehézségek ellenére - volt értelme, és sikeresnek könyvelhetem el... Alapjában véve vallásos vagyok, ami reménységgel tölt el... Ha lehetséges, a haldoklók szentségével ellátva szeretnék utolsó utamra indulni." A magyar gyászjelentés mottója ezt a reménységet igazolja vissza: „A messzeségben is megjelent az Úr. Örök szeretettel szeretlek, ezért öleltelek magamhoz hűségesen" (Jer 31,3). A rekviemen az ottobrunni Nagy Szent Albert templomban április 22-én sokan részt vettünk. Hamvait április 27- én az ottobrunni temetőben, szűk családi és baráti körben, sugárzó napfényben temettük el a tavasztól virágzó anyaföldbe. (Boór János)