Meteor, 2004 (34. évfolyam, 1-12. szám)
2004-09-01 / 9. szám
Sok érdeklődő tett fel értelmes kérdéseket, de látszott, hogy a többség csak a napisajtó félinformációit ismerte. Bár a 2. és 3. kontaktust jól láttuk, a többit a mechanika átmeneti meghibásodása, illetve a felhők miatt nem sikerült észlelni. Fényes gyűrű nem mutatkozott a bolygó körül, csak egy fényes ív a 2. kontaktus előtt, a napperemhez közeli oldalon. Fénykép sajnos nem készült a bemutatásról, túl nagy volt az ostrom... Budapest, Millenáris Park (Telescopium Kft., Montvai László). Bemutatásunkat a Millenáris Parkban szerveztük meg. Szerencsére időben egyenletesen érkezett a kb. 450 érdeklődő. Megoldottuk a „problémát", hogy magunk is gyakran belepillanthassunk a távcsövekbe, de minden érdeklődő láthassa a jelenséget. Ravasz módon ugyanis a Vixen refraktorunk alá nem raktunk motort, így gyakran kénytelenek voltunk magunk is belepillantani az okulárba, hogy „benne van-e még". Olykor természetesen a másik csövünket is korrigálni kellett, ilyenkor nagyobb nagyítást adó okulárt is használtunk. A pólusraállást segítette, hogy a környéken „gyerekeskedtem", így tudtam, merre van észak. Mi így tudtuk megfigyelni azt, amiről semmiképp sem maradtunk volna le, és azt is megoldottuk, hogy az érdeklődők is maradandó élményhez jussanak. Polaris Csillagvizsgáló (Boros Oláh Mónika, Keresztúri Ákos): A Polárisban a szokásos felállásban vártuk az érdeklődőket: a teraszon 18 távcső, a kupolában a nagy refraktor, a bejáratnál csinos MCSE hostess lányok, az előadóban projektoros bemutató a sajtónak és a megfáradt érdeklődőknek. Elsőként inkább iskolai csoportok jöttek, majd egyre több civil érdeklődő is. Minden korosztály megjelent a látogatók között, az általános iskolásoktól, a kisgyereket kísérő nagymamáig. A reakciók is vegyesek voltak, volt aki letudta egy „ahá"-val a ritka jelenséget, de sokan érdeklődően álltak a dologhoz. Igazán aranyosak voltak az alsós általános iskolások. Gyermeki rácsodálkozásuk minden bemutatót megérintett. Az iskolák előre bejelentkeztek, ezért a közel 400 diák egyenletesen oszlott el a jelenség alatt. A csoportok sorra látogatták a műszereket: előbb kivetítéssel, majd egyre nagyobb távcsövekkel figyelték a Vénuszt a Nap előtt. Végül szabadtéri előadást hallgattak Sárneczky Krisztián révén. Ilyenkor a Nap, a Föld és a Vénusz egy-egy gyermek volt, így keringtek az asztal körül. A csillagvizsgáló előterében az átvonulást ismertető ábrákat tanulmányozhattak az érdeklődők a sorbanállás alatt. A be- és kilépés kicsit kaotikus volt: ekkor felbolydultak a bemutatók, és a látogatók nem igazán értették, mire fel a nagy szaladgálás: a híres fekete csepp jelenség ugyanis csak néhány műszerrel látszott, de ott is bizonytalanul... Külön meglepetés volt az észlelők számára, hogy a ki- és belépéskor milyen feltűnő volt a Vénusz légköre, amit Éder Ivánnak sikerült a legszebben megörökítenie (1. Meteor 2004/7-8. borítója). A majd' 6 órás jelenség erősen próbára tette a bemutatókat, amit a kupolában egy össznépi pizzázással kompenzáltunk. Cegléd, Fő tér és öt helyi iskola (Tószegi Miklós). Négy általános iskolában, a Kossuth Gimnáziumban és a Fő téren tartottunk bemutatókat, tablókat is készítettünk az esemény magyarázatához. Kedd piaci nap Cegléden, ezért sok lakos látogatott meg bennünket, a Fő téren pedig a környező iskolák ebédhez vonuló gyerekei evés előtt és után is megnézték a jelenséget, és konstatálhatták a bolygó elmozdulását is. Mintegy 2500 embernek mutattuk be a Vénusz-átvonulást. Munkánkat a polgármester, a helyi iskolák és a város Művelődési és Oktatási Bizottságához benyújtott eredményes pályázat támogatta. 11