Metropolis, 2001 (5. évfolyam, 1-3. szám)

2001-07-01 / 3. szám

& 2001 no. 3 . emberi cselekedetnek; ebben az értelemben azonban az etika épp a morál ellentéte. Morális tettnek azt tartja tehát, ami az elvárásoknak megfelel (szociológiai értelemben ez a „normakövető magatartás”), míg az etikai beállítódás nyomán véghezvitt cselekmény belső, „tradícióként fölfedezett”9 értékszerkezetre épít (a szociológiai tolvajnyelvben „normaszegő cselekvés”); ez utóbbit nevezte Ancsel éthosznak. Az éthosz szerint való cselekvéshez azonban nagy fokú szuverenitás, erkölcsi autonómia szükségeltetik, s az így keletkezett többletmerészségként ki is vonja magát a közösség keretei közül.10 1 A fentebb felsorolt három képi holokauszt­­reprezentáció etikai tisztességéhez, véleményem szerint, aligha férhet kétség, ám a megszokástól, a zsidóüldözés morális felfogásától való eltérés, reprezentációs szuverenitás a kérdéses művek esetében kívül kerül az értelmező közösség horizontján. Ezt azért tartom fontosnak előrebocsátani, mert Jancsó Miklós „zsidó témájú” dokumentumfilmjeiben, kiváltképp a Jelenlét­­trilógia esetében - amennyiben figyelembe vesszük létrejöttének, s ekképpen intelligibilitásának feltételeit —, ugyancsak feszült viszonyba kerül az etikai és a morális nézőpont, s ennek kapcsán a képi megjelenítés is csak egyedi megközelítésben válik dekódolhatóvá. Ismert tapasztalat ma már, hogy a szocializmus időszakában, midőn nem létezett „pozitív társadalmi nyilvánosság”11, egyes társadalmilag fontos kérdések megvitatásában - nem kizárólagos érvénnyel ugyan, de - a film és a dokumentumfilm jelentős szerepet töltött be. Létezett azonban egy ma még föltáratlan, bizonytalan szerkezetű, nehezen körülírható „negatív társadalmi nyilvánosság” is; a dokumentumfilmezést ennek egyik szegmenseként is fölfoghatjuk. Ebben a furcsa nyilvánosságban tehát olyan nemcsak társadalmilag, de pszichikailag, etikailag, esztétikailag is fontos kérdések kerültek tárgyalásra, mint például a vészkorszak utáni zsidóság problematikája. Az az alapkérdés tehát, hogy hogyan beszélhető el - ezúttal tropologikus és politikai értelemben — a holokauszt, melyet a politikai élet hallgatással övezett.12­13 Jancsó Miklós „zsidó témájú” dokumentumfilmjei kapcsán már csak azért is legitim a fentebb bevezetett etikai nézőpont felvetése, mert első ilyen témájú filmjei -itt elsősorban a Jelenlét-trilógia első részére gondolok (Jelenlét, 1965) - olyan időszakban készültek, amikor a közbeszédben nem volt helye a holokausztról szóló diskurzusnak.1. Noha a formanyelv tekintetében nem tehető egyenlőségjel a hatvanas és a hetvenes . Tengelyi László: Előszó. In: Ancsel Éva: Az élet mint ismeretlen történet. Budapest: Atlantisz, 1995. pp. 9-10. 10 Ancsel Éva: Írás az éthoszról. In: Ancsel: Három tanulmány. Budapest: Kossuth, 1983. p. 354­ skk. és Ancsel: Lélek, idő, emlékezés. Budapest: T-Twins, 1992. pp. 30-31. 11 A pozitív és negatív nyilvánosság fogalmára lásd Cottereau, Alain: ‘Esprit public’ et capacité de juger. La stabilisation d’un espace public en France aux lendemains de la Révolutiom. In: Cottereau, A. - Ladriére, P. (eds.): Pouvoir et légitimité. Figures de l’espace public. Paris: Ed. de LEHESS, 1992. pp. 239-273. 12 „A zsidóság ábrázolása, az a kérdés, hogy a következő évtizedekben miként jelenik meg a zsidó tematika a magyar filmben, egyértelműen politikai kérdés (is).” A klasszikus szocializmus időszakában a zsidóság, különösen a holokauszt témáját tudatosan mellőzték. Az első, nyíltan a zsidóüldözést ábrázoló film, (ráadásul egy vígjáték!) Keleti Márton Fel a fejjel című alkotása (1954), s csak ezt követte a sokáig kánonnak tartott Budapesti tavasz (Máriássy Félix, 1955). Lásd Varga Balázs: Hiányjel: Zsidó sorsok magyar filmen. In: Surányi Vera (ed.): Minarik, Sonnenschein és a többiek. Zsidó sorsok magyar filmen. Budapest: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület - Szombat, 2001. pp. 24-35. i.h.: p. 26. 13 Az 1965-ben forgatott Jelenlétet nem is mutatták akkor be, sőt az 1986-os Hajnal című produkcióról is az volt a hivatalos vélemény, hogy antiszemitizmust provokálhat. Vö. Kőbányai János: A másság örök szimbóluma (avagy miért viselek kapedlit?). In: Kőbányai: Magyar Siratófal. Budapest: Szépirodalmi­­ Tevan, 1990. pp. 198-222., különösen p. 213. A Hajnal kapcsán pedig expressis verbis Jancsónak szegeződött a kérdés: „»Mit akarsz Te ezzel kompenzálni?« Hát mit? Lehet, hogy van mit kompenzálni. [...] Azok helyett nem tudok kompenzálni, akik ezeket a halálba küldték.” Lásd Jancsó Miklós: Csendes kiáltás. Bacsó Péter beszélgetései Jancsó Miklóssal. Budapest: Pelikán, 1994. p. 9-10. Ugyanakkor Fábri Zoltán Utószezon című (1966) munkája - mely az Eichmann-per nyomán tematizálja az egyéni etikai felelősség és a társas morális közöny viszonyának kérdését - bemutatásra került. Ez csak azt a társadalmi-politikai bizonytalanságot tükrözi, mely ennek az időszaknak jellemzője,

Next