Állami polgári fiú- és leányiskola, Mezőberény, 1937

összeforrasztva nyújtja. Azt a hatalmas anyagot pedig, amelyet ez a szerves kapcsolat megkíván, az iskola mai szervezetében tökéletesen elvégezni nem lehet, mert a gyakorlati irányú tárgyak heti óraszáma elégtelen, a nemzeti és közismereti órák számát nem apaszthatjuk, mert az élet ma többet kíván, mint régen. A polgári iskolának úgy kell megállapítani tanítási anyagát, hogy annak a társadalmi rétegnek, melyet nevelni és oktatni fog, kultúrszükségletét teljesen kielégítse és az új középiskolákra való előkészítése is korszerű legyen. Megkívánják a polgári iskolától, hogy az ne csak tanítson, értelmet fejlesszen és ismerethalmazzal árassza el a tanuló agyát, hanem gyakorlati életre neveljen, minek a tanuló az életben hasznát veheti. Fejlessze a tanuló­ban az erkölcsi erőt és bátorságot, erősítse jellemét, szilárdítsa meg akarat­erejét, önfegyelmezésre és önmunkásságra szoktassa. Keltsen érdeklődést a közügyek iránt. Összes szellemi képességeit harmonikusan fejlessze. Ilyen iskolák képesek a vallás-erkölcsöt és nemzeti erőt fejleszteni, a nemzeti műveltséget terjeszteni. A polgári iskola tömegnevelő iskola lett s fontos gyakorlati célokat is szolgál. Figyelembe kell vennie a megváltozott élet és kulturális viszonyokat és ennek megfelelően tantervi újításra van szüksége, hogy szolgálhassa annak a nagy társadalmi rétegnek életcélját, amelyért szerveztetek. A nevelés és oktatás legfontosabb szerve a képzett szaktanár. A tár­sadalom finom lelki kapcsolatban áll az iskolával és megérzi, hogy a ránézve fontos gyakorlati tárgyak tanítása hivatott tényező kezében van-e, vagy csak idegenszakú tanár igyekszik egyéniségével némi tartalmat adni a tárgy ke­retének. A társadalom azon rétege, melyik gyermekeit a polgári iskolában járatja, a mezőgazdasági és ipari ismeretekből, élet- és egészségtani ismere­tekből, háztartási és nevelési ismeretekből, női kézimunkából, közgazdasági és jogi ismeretekből többet és jobbat vár, mint amit jelenleg nyújthat. E kérdésnek szakszerű megoldása az órák csekély száma miatt igen nehéz. Az egészségtani ismeretek iskolaorvossal tanítandók. Ez pedig csak pénz kérdése lehet, mert bármelyik fiatal orvos az iskolaorvosi képesítést örömmel megszerzi és az órákat óraadói minőségben elláthatja. Mezőgazdasági vidé­ken a mezőgazdasági ismeretek tanítása csak a szaktanár kezében mutathat fel olyan eredményt, hogy a gazdaosztály a minőségi és egyéb termelésre kitűnő példát lásson és elismerje fiai gondos mezőgazdasági irányú oktatását. Ezen tárgyak tanítására nagyobb iskolában átminősített oki, gazdák alkal­mazandók, kik a felemelendő mezőgazdasági ismeretek óráit és a délutáni gazdasági gyakorló órákat szakszerűen ellátnák. A háztartási és nevelési ismeretek tanítása is csak kevés helyen elégíti ki a társadalmat. Ebből is többet kíván a gyakorlatban megvalósítani. Ezzel a kérdéssel és a női kézimunkatanítással részletesen a leányiskolai fejezetben fglalkozom. A polgári iskolai tanárság hivatásszerűen tölti be működési körét és

Next