Református gimnázium, Mezőtúr, 1880

erőszakolni akart, így jött létre azon küzdelem, mely nemcsak hosszas, hanem nemzeti létünkre több ízben veszélyes is volt. Ugyanis azon demokrátiai eszmék, melyek a múlt század végén Európa-szerte lábra kaptak, annyira elrémítették a bécsi kor­mányköröket, hogy a külföldet csaknem teljesen elzárta, a könyvek, folyóiratok behozatalát pedig a legszigorúbban tilalmazta; azt a kis munkásságot és irodalmi életet pedig, mit ily körülmények között jobbjaink kifejthettek, elfojtotta a szomorú emlékű Mar­­tinovics-féle pör, mely íróink egy részét vérpad és súlyos bör­tönbe hurczolta, más részét pedig rettegtetésével némitotta el. Teljes szörnyűségében dühöngött a hatalom. De a hitet, bizodal­mát, mit egyesek a nyelv- és irodalom megváltó hatalmába vet­tek és a mi a haza földjét mind mélyebb rétegben kezdé áthatni, megölni nem lehetett; diadalmasan kelt az ki a sirok mélyéből, hogy majdan még elleneit is meghódítsa, sőt felhasson a trónig, kormányokig és ezek esküdjenek terhetlen hűséget annak fenn­tartására, teljes megszilárdítására. Ha most már visszagondolunk ama zivataros korra, leh­et­­lenség azon gondolatra nem jönnünk, miszerint jó és szükséges volt, hogy ama sajtoló bár, de nagyban szilárdító körülmények bekövetkeztek, mert azok nélkül nem lett volna képes nemze­tünk azon hosszantartó csapások és megpróbáltatások elviselésére, melyek e század elején a napóleoni forradalom alatt oly gyakran meg-megújultak, később pedig a bécsi kormány részéről folytat­tatak, s melyek bennünket többször megsemmisüléssel fenyeget­tek. Hogy magyarok lenni meg nem szűntünk, sőt ma még sok­kal inkább azok vagyunk, mint valaha, azt első­sorban, mint fentebb érinténk, leginkább nehány lelkes írónak köszönhetjük, kik közül legalább a legnevezetesebbekkel méltó némileg meg­ismerkednünk, hogy bennök s általok lássuk azon kort és törek­vést, mely Kisfaludy Károly fellépését megelőzte. Legelső és legnagyobb íróink sorában, ki folytonos, lanka­­dást nem ismerő munkásságával legtöbbet használt az irodalom­nak a nemzetiségünk szent ügyének, Kazinczy Ferencz volt. Az ő csudával határos nagy tevékenysége és lángelméje nélkül, nem ment volna nyelvünk oly szerencsésen keresztül azon sokoldalú változásokon, mit az idők szelleme múlhatatlanul megkövetelt. A költészet csaknem minden ágában, mint úttörő dolgozott, irt

Next