Református gimnázium, Mezőtúr, 1880
erőszakolni akart, így jött létre azon küzdelem, mely nemcsak hosszas, hanem nemzeti létünkre több ízben veszélyes is volt. Ugyanis azon demokrátiai eszmék, melyek a múlt század végén Európa-szerte lábra kaptak, annyira elrémítették a bécsi kormányköröket, hogy a külföldet csaknem teljesen elzárta, a könyvek, folyóiratok behozatalát pedig a legszigorúbban tilalmazta; azt a kis munkásságot és irodalmi életet pedig, mit ily körülmények között jobbjaink kifejthettek, elfojtotta a szomorú emlékű Martinovics-féle pör, mely íróink egy részét vérpad és súlyos börtönbe hurczolta, más részét pedig rettegtetésével némitotta el. Teljes szörnyűségében dühöngött a hatalom. De a hitet, bizodalmát, mit egyesek a nyelv- és irodalom megváltó hatalmába vettek és a mi a haza földjét mind mélyebb rétegben kezdé áthatni, megölni nem lehetett; diadalmasan kelt az ki a sirok mélyéből, hogy majdan még elleneit is meghódítsa, sőt felhasson a trónig, kormányokig és ezek esküdjenek terhetlen hűséget annak fenntartására, teljes megszilárdítására. Ha most már visszagondolunk ama zivataros korra, lehetlenség azon gondolatra nem jönnünk, miszerint jó és szükséges volt, hogy ama sajtoló bár, de nagyban szilárdító körülmények bekövetkeztek, mert azok nélkül nem lett volna képes nemzetünk azon hosszantartó csapások és megpróbáltatások elviselésére, melyek e század elején a napóleoni forradalom alatt oly gyakran meg-megújultak, később pedig a bécsi kormány részéről folytattatak, s melyek bennünket többször megsemmisüléssel fenyegettek. Hogy magyarok lenni meg nem szűntünk, sőt ma még sokkal inkább azok vagyunk, mint valaha, azt elsősorban, mint fentebb érinténk, leginkább nehány lelkes írónak köszönhetjük, kik közül legalább a legnevezetesebbekkel méltó némileg megismerkednünk, hogy bennök s általok lássuk azon kort és törekvést, mely Kisfaludy Károly fellépését megelőzte. Legelső és legnagyobb íróink sorában, ki folytonos, lankadást nem ismerő munkásságával legtöbbet használt az irodalomnak a nemzetiségünk szent ügyének, Kazinczy Ferencz volt. Az ő csudával határos nagy tevékenysége és lángelméje nélkül, nem ment volna nyelvünk oly szerencsésen keresztül azon sokoldalú változásokon, mit az idők szelleme múlhatatlanul megkövetelt. A költészet csaknem minden ágában, mint úttörő dolgozott, irt