Református gimnázium, Mezőtúr, 1898
I. Erzsébet királyné emlékezete.* Mit szóljak még? Napok óta folynak a könnyek. Siratja a nemzetet, ki szivéhez forrt, neki legdrágább volt. Siralmak hangján szól hozzánk minden : „Megszűnt a mi szivünknek öröme, leesett a mi fejünk koronája!“ Bánatunkat napok óta sírjuk. Gyászt öltöttünk. A kit elvesztettünk, mikép feledhetjük! Koporsóba zárva, már el is temetve, elvérzett szivével ott porladoz Ő is, hova mind megtérünk. Millióknak könnye hullt a koporsóra ! Népek milliója kesereg utána, mert mig élt, azokat Ő szivébe zárta, hő keblét kitárta. Angyali jóságát, oltalmazó karját, mely rajtunk nyugodott és el nem fáradott, elfeledhetjük-e ? Emlékezzünk mi is! Gyászoló közönség! Tanuló ifjúság! Egy porsátor összeomlásánál, melyben igazi nagy lélek lakott, óh mennyi a kincs, melyet felszedhetünk! *A gymnasium szept. 21-ikén tartott gyásziünnepélyén elmondotta Vékony Sándor vallástanár. elmond ■ i 1*