Állami Teleki Blanka leánygimnázium, Mezőtúr, 1932
I. Búcsúzó A meghatottságnak egészen különös érzése fogja el az embert, mikor munkatársaitól búcsút vesz. Mikor az élet közös munkája megszokott ütemében egyszerre csak arra ébred, hogy akikkel jóban, rosszban együtt szolgálja gyönyörű hivatásai, elhagyták, elmentek mellőle. Mikor a soha nem pihenő kartársakat egyik napról a másikra a nyugalom csendes ölén kell látnia, közben pedig itt is, ott is fájdalmasan nélkülözi a meghitt pályatársak segítő kezét, megnyugtató gyakorlottságát, széleskörű tapasztalatait . . . Az elmúlt iskolai esztendő dúsan adta mindezekre a bizonyságtételeket. *" Még az elmúlt nyár folyamán lett bizonyossá, hogy Bluck Jolán internátusi igazgatónő nyugalomba fog vonulni. A szomorú elválás azután az ősszel meg is történt, s ő, ki kettős intézményünk egyik felét annyi tapasztalattal igazgatta, és másik felét oly sok önzetlenséggel szolgálta, ebben az évben már nem is vett tevékeny részt abban a működésben, melyről ez Értesítődben beszámolunk. Közel 28 éves szolgálati idejéből 19 esztendőt töltött a mi iskolánknál. Békéscsabán és Szegeden tűntek fel azok a képességei, amelyek vezető állás betöltésére tették hivatottá, s valóban alig 8 évi szolgálat után, már 1913-ban internátusunk igazgatónői tisztét nyerte el. Itt nagyon nehéz idők viharai között állta meg helyét. Háború, összes omlás, kommunizmus, oláh megszállás, kifosztottság, infláció, gazdasági leromlás váltották egymást ez idő alatt, és ő fáradságot nem ismerő önfeláldozással segítette át mind e borzalmakon a gondozására bízott magyar kultúrkincset. Magasztos elvek szerint irányította az internátus egész életét, mialatt soka sok álmatlan éjszakát virrasztott át a növendékek élelmezésének emésztő gondjai között. Megmentette a legnehezebb viszonyok között az államnak számtalan anyagi értékét, közben intézete hírnevét folyton öregbíteni és messze elterjeszteni tudta. Nevelt szeretettel, de szigorúan, tanított lelkiismeretesen és rátermettséggel. Gazdálkodott hű sáfárként takarékossággal és mégis úri módon. Ez az úriság volt Г Juck Jolán legkimagaslóbb egyéni sajátsága.