Állami Teleki Blanka leánygimnázium, Mezőtúr, 1941
pátok oltalmazó hegygerincét, és vijjogva szakadt le a magyar Alföldre. Elsepert mindent, ami útjába került. Itt is, ott is maroknyi lelkes csapatok igyekeztek szembeszállni a veszedelemmel. De az orkánnal ki kelhet harcra ? Holttestek, ronggyá tépázott lobogók véres selyme mutatta csak az utat,, amerre elhaladt. Szétverte azt a kicsi fészket, Teleki Blanka ifjú, kedves, lelkes intézetét is. Csicsergő lakói a szülei ház biztonságosabb fedele alatt húzódtak meg. Legkedvesebb, legkiválóbb tanára, Vasvári Pál kezéből kihullott az áldozatkész grófnő ezüstbetűs vörösselyem lobogója, és a fiatal tudós most valahol az erdélyi hegyek között ismeretlen, jeltelen sírban halálával hirdeti azt a hazaszeretetet, amely mellett életében annyiszor tett vallomást. Az intézet alapítója és fenntartója pedig a kufsteini börtön kétszer rácsos ablaka mögül figyelte a derengő és alkonyodó eget és számolta a múló napokat. Kalitkába zárt rab madárkát ápolgatva emlékezett az ő hajdani drága madárkáira. Mi volt a bűne? Szerette a hazáját, segített a nélkülözőkön a nélkül, hogy nevüket megkérdezte volna, és szárnyukat bontogató 8—12 éves gyermeklányoknak mutatott irányt az eszmék végtelen szépsége felé. Volt lelke, Istentől kapott sasszárnya, és ez elég bűn volt az irigy, nagyravágyó, könyörületet nem ismerő verébhad, a bécsi udvar előtt érdemeket szerezni akaró cseh hivatalnokok szemében. Végre hat végtelennek tetsző év után feltárult váratlanul a sötét, komor sziklabástya ajtaja. Bonthatod már a szárnyaidat töretlen, büszke saslélek, keresheted már az emberszem nem látta magasságokat, mikor a megfáradt, beteg test már úgyis a földre kényszerít. De miért is akarna magasba szállni a rabságból rab hazába visszatért sasmadár ? Néhány évig még elbolyongott a földön, amerre a bécsi udvar megengedte, kereste a gyógyulást. Míg a hervadásban is mosolygó, hulló levelekkel halkan, panasz nélkül ő is lelebbent az élet fájáról. Búcsúzó ajka egy szót formált elhalóan: Magyarország. E szót vitte magával felröppenő lelke útravalóul az örök hazába, ezt ajánlotta mint neki legkedvesebbet, az életben maradottak szeretetébe. Csak a teste nyugszik a párizsi temetőben, idegen hantok örök börtönében. A lelke ezen a második fogságon is diadalmaskodva elellátogat a magyar nevelőkhöz és az ő kedves magyar lányaihoz. Mert 80 esztendő a végtelenségben annyi, mint egy villámlásnyi idő az ember életében. Csak még fényesebben látjuk mártír sorsát és nagy nevelő egyéniségét. Húsz esztendővel ezelőtt ez az élő lélek megzörgette a szívek ajtaját. Húsz esztendővel ezelőtt meghallotta a valószínűtlenül kongó folyosókon titokzatos lépteit tanár és tanítvány. Akkor kerültek iskolánk homlokzatára Teleki Blanka nevének nagy , vasbetűs Halála évfordulóján nem tehetjük le sírjára kegyeletünk örökzöld koszorúját.