Miskolci Akadémiai Bizottság közleményei 16. (1996)

I. Előszó

A ciklus utolsó teljes naptári évének adatait tartalmazza a Miskolci Akadémiai Bizottság (MAB) Közleményeinek 16. száma. A kö­tet tartalmára és felépítésére is igaz Horatius "Allusque et Idem" nevezetes mondása: más és mégis ugyanaz. A MAB vezetőtestülete 1995-ben is két ülést tartott. A tavaszi MAB-székházbeli ülésen a jövővel foglalkozó "Tudomány nélkül nem fog menni" című előadást vitatta meg, amelyet Vámos Tibor akadémi­kus professzor tartott, az őszi sárospataki Református Kollégiumbe­ 11 Gutenberg-teremben pedig a "Széchenyi István Irodalmi és Művé­szeti Akadémia" jelenéről tájékoztatott az egyik alapító tag, Gör­gey Gábor író. Mindkét MAB-ülés lefolyását a szokásos feljegyzések mutatják be, Vámos Tibor előadásának teljes szövege pedig külön fe­jezetben olvasható. A MAB 1995. évi teljes, majd kizárólag a MAB vezetőtestületére vonatkozó, ill. a 13 szakbizottság 1995. évbeli saját adatai rész­letesebben olvashatók. 1995-ben kb. 150 ülés­rendezvény számolható össze. Azért csak ennyi, mert kizárólag azt naplózhattuk, amelyről tudomást szereztünk. A valóság valószínűleg nagyobb szám. Külön tanulmányozható a MAB vezetőtestülete által 1995. október 20-án elfogadott új Szervezeti Szabályzat, amely harmadik a MAB történetében. A MAB 1995. évi kisebb szervezeti változások külön fejezetben olvashatók. A változatlanul jól működő MAB-klub 1995-ben újabb nyolc rendez­vényével elérte a 101. sorszámot. Ez a tény megérdemelte, hogy az 1984-95 közötti mindegyik rendezvényt közzé tegyük megnevezve az Illusztris előadót, az előadási címet és a dátumot. Nagyszerű a lista is és az évi átlagban 9 rendezvény, amely szerint­­ a nyári hónapokat nem számítva - általában minden hónapra esett valamilyen esemény. 1995-ben a benyújtott 21 pályaműből 11 volt jutalmazható. Külön felhívható a figyelem a Vegyészeti Szakbizottság a többiétől eltérő módszerére mind a meghirdetést, mind az elhangzott előadások után végrehajtott elbírálását és jutalmazását illetően. Az év folyamán megváltoztattuk az események számozási nyilván­tartását, amennyiben a jövőben már nem teszünk különbséget a szak- és munkabizottságok ülései és tudományos rendezvényei között, hiszen ezek az évek során tartalmilag összemosódtak. Külön fejezet mutatja a visszamenően végrehajtott átszámozást. Akadtak kisebb szervezeti változások is úgyhogy pillanatnyilag a 13 szakbizottsá­gon belül 60 munkabizottságot tartunk számon eltérően az 1994-beli 62-vel. A csökkenés oka, hogy néhány tervbe vett munkabizottság ed­dig nem alakult meg. Végül megpróbáltuk összegyűjteni Észak-Magyarország tudományos minősítettjeit az 1995 végi állapotnak megfelelően, vagyis az MTA rendes és levelező tagjait, a tudományok (akadémiai) doktorait, a tudományok kandidátusait, az egyetemek habi­­i­tár­jait, Ph.D. foko­zatosait. A névsor összeállítása sokkal nagyobb gond, mint amikor csak az akadémikusokat és a TMB doktorait, kandidátusait kellett

Next