Református gimnázium, Miskolc, 1923

I. Iskolánk múltja. Alapíttatott 1560 körül. Tulajdonosa volt Miskolc város közönsége, melynek tanácsa akkortól 1735-ig vitte a református egyház és a gimnázium ügyeit. Az irattár több ízben tűzvész folytán elpusztult. A legrégibb írott bizonyság szerint 1648-ban szépen virágzó nagy népességű teljes gimnázium volt. Rectorai többnyíre a sárospataki ref. főiskola volt széniorai voltak. 1735-ben az iskola vezetését az akkor alakított ref. egyháztanács vette át, 1796-ban pedig az egyház iskolai tanácsa. 1­749-ben a rectori hivatal állandósíttatott s így volt 1­869-ig. A rector professzorok onnan kezdve túlnyomólag külföldi akadémiákat végzett­ férfiak voltak. Biztosabb és részletesebb adatok 1708 után vannak. Az iskolaépület (földszintes) 1560-ban emeltetett, 1737-ben újra épült, 1791-ben emeletesre építtetett át, 1879-ben egyemeletes szárnyépület épült, mely könyvtárhelyiséggé lett. A régi épületet, mely a város tulajdonába ment át és múzeum helyiséggé lett, az iskola 1898-ban hagyta el és szomszédságban felépült jelenlegi új helyiségekbe költözött át. Az iskola 1798-ban a sárospataki gimnázium tanrendszerét vette át, 1820-ban volt 6 tanár és alsóbb osztályokban un. köztanítók, 1835-ben az iskola felvette a lyceum nevet s 3—4 éves filozófiai tanfolyama is volt. Anyakönyvek 1812 óta vannak, 1­839-ben a négy elemi osztály külön-külön választatott s ezzel a gimnáziumi osztályok száma 46-ra szállt le s így maradt 1847-ig. A tanítás nyelve a latin litteratura kivételével 1839-ben a magyar nyelv lett, 1847-ben minden tárgyé magyar. 1847-ben állíttattak legelőször tornaszerek. 1850-ben az Orgenisations Entwurf folytán a bölcseleti osztályok megszűntek és 4 új tanári állást kellett szer­vezni, ami nehezen ment. Az egyházbéremelés elégtelensége miatt lelkes adományok segítették az iskolát, pl. gr. Vay Adára 200 arany adománya. 1853-ban a ref. egyház a negyedik lelkészi állás javadalmát két új tanári állás fizetésére fordította. 1856-ban az ágostai ev. algimnáziummal való egyesülés terve hajótörést szenvedett, 1858-ban tanári nyugdíjintézet létesült az iskola kebe­lében, 1859-ben a ref. egyetemes tanügyi bizottság tanterve lépett életbe, 1871-ben az iskola mellé kisebb méretű tápíntézet állítta­tott, 1884-ben a tanári állások száma eggyel növekedett, majd az 1883-iki XXX.­­cikk végrehajtása folytán létesült államsegély­szerződés értelmében az igazgatóval, a ref. vallástanárral és a tornatanítóval együtt 13-ra emelkedett. A tanárok közül 5-öt

Next