Evangélikus Algimnázium, Miskolc, 1883
Az iskolai tanács, az eperjesi collegium által Nt. Vandrák András eperjesi collegiumi tanár részére rendezett 50 éves jubileuma alkalmából, szept. 15-én emlékiratot küldött. Az egyház százéves jubileuma alkalmával, október 6 án, magas egyházi hatóságunk fogadásánál, az ifjúság a tanári karral jelen volt. Következő napon pedig az isteni tiszteleten a száztagú dalárdában alkalmi énekek elzengése által emelte az isteni tisztelet ünnepélyességét, a vallásos kegyelet maradandó emlékét vivén magukkal otthonukba A szüret alkalmából okt.ívén tiz napi szünidő adatott. Az ifjúság október 23-án, ifjan ellhúnyt Sturman Andor rajztanár és az elemi iskola egyik kitűnő tanítójának temetésénél volt jelen, aki október 21 ér, 29 éves korában húnyt el. Legyen áldott emléke A gymnasium felügyelője Dr. Markó László november 6-án emberbaráti érzelmeitől áthatva alumneumunk részére 10 iitot ajándékozott. Kegyeletes munkája magában hordja a dicséretet. Luther születésének négyszáz éves emlékünnepét gymnasiumunk az egyházzal együtt ünnepelte november hó 10-kén. Majd decz. 23 -ától január ig a karácsonyi szünidő adatott ki. Az első félévi szigorlatok az iskolai tanács tagjai illetőleg a felügyelő és lelkész vezetése mellett január 28 és 29-én tartattak meg. A második félévet mindjárt január 31 én megkezdettük. Az iskolai év áldozatját bőven kiszemelte gymnasiumunk tanár testületéből, a mennyiben január 23 án Honéczy Géza gymn.tanár Bujakováron Nógrád megyében elhunyt. A gymnasium részéről Horváth Sándor, az egyház részéről Kulcsár Károly gondnok küldettek ki a temetésre , melynek költségeire 60 srtot és negyedévi fizetését adta az egyház gondnokának, hogy aggódó rokonainak az egyház részvéte mellett adja át. Január 25-én délután a szomszéd községek intelligentiája, lelkészek és tanítók megtisztelő részvéte mellett kisértük a sírkertbe, hol a régi kortárs szólott meghatott lélekkel a távozóhoz, isten hozzádot mondván távol barátai az egyház és iskola és a kartársak részéről. — Két év óta kínzó és sorvasztó betegség áldozatja