Állami Hunfalvy Gimnázium, Miskolc, 1946

Az iskola múltja. Iskolánk története 1917 évre nyúlik vissza. Ekkor nyílt meg Miskolcon az Ungvárról áthelyezett áll. főreáliskola, mely 1934-ben átalakult gimnáziummá és itt működött 1939. év augusztus végéig. A Felvidék visszacsatolása után­­ Kassára helyezi a VK Miniszter Úr, ahol mindössze 5 évig működhet, mert 1945. évi január hó 19-én az Or­osz haderő bevonulása után bezárja kapuit. A vallás- és közoktatásügyi Miniszter Úr 1945. év február havában visszahelyezte intézetünket Miskolcra. Április hó 1-én már meg is nyitottuk a­­ gimnázium I. osztályát. Működési helyünk a helyi tanügyi, politikai és köz­­igazgatási hatóságok döntése szerint a Nagy-Miskolc területéhez tartozó Új-Diós­­győr lett, ahol az áll. elemi népiskola egyik termében tanítottunk. 1945/46. iskolai év elején megnyilvánuló nagy érdeklődés miatt az iskola többi osztályát is meg kellett nyitni, ezért újabb elhelyezésről kellett gondos­kodni. A diósgyőri Vasgyár a tulajdonát képező u. n. Honvéd Ellenőrző Kiren­deltség épületét engedte át, átalakította, kifestette és kályhákkal ellátta. 1946. év január havától ebben az épületben működik az intézet. Az iskola áttelepülésével csak a tanári testület térhetett vissza, mert a szlovák hatóságok az iskola minden berendezését és felszerelését visszatar­tották. A V. K. M. által még 1945 év őszén kiutalt 500.000 pengő csak pár iro­dai bútor beszerzésére volt elegendő a közbejött infláció következtében s a tanév folyamán a folyton erősödő pénzromlás miatt új felszerelésre és beren­dezésre többé már nem is gondolhattunk. A helyi hatóságok és intézmények jöttek segítségünkre. Az új­ diósgyőri közigazgatási kirendeltség 150 légoltalmi l óvóhelyi padot, a vasgyári tanonciskola régi rajzasztalokat, a vasgyári nép­iskolák felesleges iskolai padjaikat, a vasgyári Szociáldemokrata Párt 21 drb. asztalt adott kölcsön. Az általános iskolák szertáraik és könyvtáraik­, a Jószerencse kultúregylet pedig könyvtárának használatát ajánlotta fel. A gyár vállalta az épület fenntartását, fűtését, világítását, takarítását, kilátásba helyezte berendezésének, első felszerelésének elkészítését is. Az utóbbiak azonban anyagi nehézségek miatt késnek. Az iskola első teljes tanéve az 1945—46. iskolai év volt. 243 tanulóval megnyílt ekkor az általános iskola V. a, V. , és a gimnázium II., III., IV.,­­V., és VII. osztálya.­­ Az intézet tanárai nemcsak az ifjak nevelésével, hanem a felnőtt­ dol­gozók tanításával is bekapcsolódtak a gyár kulturéletébe, mert már 1946. év márciusában megnyílt a dolgozók gimnáziuma is.

Next