Református Leánygimnázium, Miskolc, 1946
2 1 JUBILEUMI ÉV Iskoláink az 1846—47. Iskolai éviben kezdte meg működését és így az 1946—47. tanévbe® ünnepelte meg századfordulóját. A jubileumi ünnepségek sorrendje a következő vált. Április 18-án és20-án hálaadó istentiszteletek voltak a Kossuth utcai templomba®. Az előbbi® Nádházy Bertalan ref. lelkész, igazgatótanácsi enök az utóbbin dr. Enyedy Andor püspök hirdetett igét. Április 19 én volt a tanári kar színielőadása a Nemzeti Színházban. Színre került Kovách Aladár Téli zsoltár című darabja. Ugyanezt az előadásit április 18-án az iskolánk ifjúságának tartottuk meg. Április 21.-én az iskola főhatósága, igazgató tanácsa és tanári kara közös díszközgyűlésen emlékezett meg a jubileumról. Április 25-én az intézet általános iskolájának növendékei adták elő a Nemzeti Színházban az Árva Rózsikét. Április 27.-én templomi hangversenyt tartottunk a Kossuth utcai templomban. Május 12-én a leánygimnázium, tanítónőképző és líceum növendékei tartottak műsoros előadást a Nemzeti Színházban. Május után volt a IV. tanítónőképző növendékei által adományozott új iskolazászló ünnepélyes felavatása. Ezúton is hálás köszönetet mondank mindazoknak, akik közreműködésükkel és megjelenésükkel ünnepélyeink főnylét emelték és üdvözlő szavaikkal felkeresték. Az ünnepségek legkiemelkedőbb pontja az április 21.-i díszközgyűlés és a tanári kar április 19-i színielőadása volt. Sajnos az ünnepélyeink ismertetésére nem térhetünk ki részletesebben. A következőkben csak a nagyobb ünnepélyek műsorát, az április 19.-i igazgatói bevezető beszédet és az április 26 i igazgatói beszámolóból az iskola múltjára való rövid visszatekintést közöljük.