Állami Felsőkereskedelmi Iskola, Miskolc, 1922
T RÉV 98 RÉV 2010. Az 1922—23. év története. Az iskolai évet a szabályszerű előkészítés után szeptember hó 1-én nyitották meg. A tanulás szeptember 4-én kezdődött és az iskolai év végéig megszakítás nélkül folyt a IV. évfolyamban május 30-ig, a többiben pedig június 25-ig. Az iskolai év ünnepélyes befejezése és az év végi bizonyítvány kiosztása június 29-én volt. A személyi viszonyokban a múlt évihez képest az a változás történt, hogy Gyulai Sándor tanári szolgálatra beosztott igazgató nyugalomba vonult. Nyugalomba vonulásával kapcsolatban a c. főigazgatóvá kinevezés megtisztelő kitüntetésében részesült, amit a megszállott területeken, nemzetiségi vidékeken, hosszú évtizedeken át folytatott becsületesen hazafias munkájával, nagy tudásával és a rábízott intézetek vezetésében elért fényes eredményével méltán meg is érdemelt. Munkás életének pihenésre szánt napjait sem tölti azonban tétlenül, mert a keresk. iskolai nagy tanárhiányt látva és intézetünk szeretetéről indíttatva, jelenleg is mint óraadó tanár segít kartársainak és továbbra is dísze és egyik oszlopa intézetünknek. A másik változás, hogy Dr. Ditrói Nándor tanári szolgálatra beosztott igazgató, aki a múlt tanévben lakáshiány miatt nem foglalhatta el állását, ez évben a Hallikán lakást kapott és szolgálatát megkezdhette. Benne széles látókörű és nagytudású szakembert, jó kartársat és melegszívű pedagógust nyert intézetünk. Az intézet állapota. Az országos lakásínség és a kereskiskoláknál általános nagy tanárhiány ez évben is akadályozta munkánkat. Két tanár itt maradását csak úgy lehetett biztosítani, hogy az intézet épületében szükséglakásban helyeztük el őket, de még így is 3 tanár hiányzik: 1 magyar-német, 1 könyvvitel-levelezés-szakos és 1 tornatanár. Emiatt nem vezethettük be még mindig az idegen nyelvek csoporttanutását sőt a jövő magyar nemzedék életében annyira fontos tornatanutást sem. Ugyanez okok, meg a helyiség és az anyagi eszközök hiánya miatt a munkadélutánokból is csak a szépírást rendszeresíthettük. A múlt évihez képest mégis javultak már az állapotok, mert Gyulai Sándor főigazgató segítségének és dr. Ditrói Nándor igazgató szolgálatba lépésének eredményeképen a tanártestület tagjainak ez évben már nem kellett oly nagy túlterheléssel dolgozniuk, mint az előző évben. Ha a még hiányzó 3 tanárt megkapjuk és az intézet minden helyisége felszabadul a beszállásolás alól (jelenleg __6 tanár lakik bent az intézetben szükséglakásban), akkor szolgálhat intézetünk ismét teljes erővel nagyfontosságú feladatának. Az eredménnyel a nehéz viszonyok ellenére is meg lehetünk elégedve, mert a háborús évek átlagából kiemelkedtünk, sőt az érettségi vizsgálatok eredménye a békebeli évek legjobb eredményével állítható egy sorba. Ez főkép annak tulajdonítható, hogy a túlterhelés enyhülésével a tanártestület tagjai intenzívebben dolgozhattak és hogy a szülői értekezletek révén a szülők is jobban érdeklődtek és már ezzel is segítették az iskola oktató és nevelő munkáját. Három szülői értekezletet tartottunk, amelyeken dr. Ditrói Nándor igazgató, Fábry Béla és dr. Bőhm Károly tanárok értékes előadása kapcsán élénk és eredményes eszmecsere folyt az oktatás és nevelés időszerű kérdéseiről. &/ /cT L V Jj