Állami Felsőkereskedelmi Iskola, Miskolc, 1924
REV 2Qi* REV 98 IAz 1924—25. év története. Az iskolai évet a szabályszerű előkészítés után szeptember 1-én nyitották meg. A tanítás szeptember 4-én kezdődött és a március 21-április 5-ig tartott náthalázszünetet leszámítva, az iskolai év végéig megszakítás nélkül folyt a IV. évfolyamban május 31-ig, a többiben pedig június 25-ig. Az iskolai év ünnepélyes befejezése és az évvégi bizonyítványok kiosztása június 29-én volt. Az intézet állapota. A kereskedelmi iskoláknál általános nagy tanárhiány és az országos lakásínség már évek óta megnehezíti munkánkat, de a múlt iskolai év végén és a nagy szünidőben különösen nagy aggodalommal tekintettünk ez iskolai év elé. Egy könyvvitel- és levelezésszakos, egy magyar—német szakos és egy testnevelési tanára már évek óta hiányzik az intézetnek és a múlt iskolai év utolsó szakában Szombathelyre távozott dr. Bőhm Károly tanár. Ráadásul az intézet egyik legrégibb, kiváló tanára, Puszter János súlyos beteg lett, Sorger Miksa tanár pedig a trianoni szanálás következtében szabadságoltatott. Az iskolai év kezdetére javult valamit a helyzet, mert dr. Bőhm Károly helyét a Zalaegerszegről saját kérelmére idehelyezett Egerer Mihály tanár foglalta el. A tanártestület tagjainak azonban így is nehéz óratöbbletekkel megterhelten kellett megkezdeniük és ellátniuk a tanítást és a többi iskolai munkát mindaddig, míg Puszter János tanár január 1-vel teljesen meggyógyultan ismét elfoglalhatta állását. Most már megkönnyebbülve, de még mindig általános óratöbblettel tanítottunk április végéig, amikor Sorger Miksa tanár a tényleges szolgálatban újból alkalmaztatott. Óratöbbletek ugyan még most is maradtak, de legalább nyugodtan fejezhettük be az iskolai évet. A fent említett három tanár régi hiánya miatt az idegen nyelvek csoporttanítását természetesen még mindig nem vezethettük be, a testnevelést is csak heti egy órában tanítottuk, de a helyzet változásával e téren is reméljük a javulást éppen úgy, mint a lakásviszonyok tekintetében is. És ha a még hiányzó három tanárt megkapjuk és az intézet épületében még mindig szükséglakásban meghúzódó öt tanárcsalád is rendes lakáshoz juthat, akkor nemcsak az idegen nyelvek csoporttanítását valósíthatjuk meg, de (amint az régebben is volt) az I. évfolyam harmadik osztályának megnyitásával mind elhelyezhetjük az 1. évfolyamba jelentkező tanulni vágyó ifjúságot csonka országunknak jelenleg is legnépesebb állami felső kereskedelmi iskolájában. A tanulmányi eredménnyel a nehéz viszonyok ellenére is meg lehetünk elégedve, mert a háborús évek átlagából kiemelkedtünk, sőt az érettségi vizsgálatok eredménye is a békebeli évek legjobb eredményével állítható egy sorba. Ez főkép annak tulajdonítható, hogy a régi túlterhelés enyhülésével a tanártestület tagjai intenzívebben dolgozhattak és hogy a szülői értekezletek révén a szülők is jobban érdeklődtek és már ezzel is segítették az iskola oktató és nevelő munkáját. Három szülői értekezletet tartottunk.