Ellenzék, 1903 (2. évfolyam, 1-114. szám)

1903-03-31 / 1. szám

Miskolcz, 1903, II. évfolyam 1. sz. Kedd, márczius 31. Előfizetési árak: Helyben: Egész évre . 10 K­­ Vidékre: Egész évre . 12 K Fél évre . . 5 „ Fél évre . . 6 „ Negyed évre 2'50 „­­ Negyed évre 3 „ Egyes szám ára 8 fill. Kapható minden hirlapelárusitónál. Főszerkesztő : Dr. HEBRONY JÓZSEF Felelős szerkesztő : RUTTKAY MENYHÉRT Szerkesztőség és kiadóhivatal: Széchenyi­ utcza 34. SZELÉNYI és TÁRSA nyomdája. A lap megjelen minden kedd, csütörtök és szombaton. Az olvasó közönséghez. Lapunk elmaradásának oka az volt, hogy „Ellenzék“ czím alatt nem akartunk csak mint társadalmi lap működni, hanem bevártuk azt az időt, a­mikor a biztosítéki összeget letehetjük s mint politikai lap szerepelhetünk. A biztosítéki összeget a törvény­­hatóságnál immár elhelyeztük s ma mint politikai lap lépünk a közönség elé. Mint politikai laptól méltán elvárhatja a közönség, hogy program­munkat előterjesszük. Hazánk felvirágozását és boldogságát a függetlenségi és 48-as eszmék diadala által érhetjük el. Mi tehát ezeknek a szent eszméknek és elveknek harczosai leszünk s arra törekszünk, hogy a függetlenségi és 48-as párt vármegyénk minden választókerületében szerveztessék és sikerrel vegye fel a harczot a kormánypárttal szemben. Mint a függetlenségi és 48-as párt tántoríthatatlan hívei arra törekszünk, hogy Magyarország minden idegen hatalomtól független, önálló nemzeti állam legyen. Kívánjuk a közös hadsereg megszüntetését és önálló magyar hadsereg létesítését magyar vezérkarral, magyar vezénylettel, nemzeti zászlóval. Kívánjuk az önálló külügyi képviseletet, az önálló vám­területet és az önálló nemzeti bankot. Követeljük a választókerületek arányosítását, az általános szavazati jog behoza­talát és a községenkénti titkos szavazást. Követeljük a mai igazságtalan adórendszer megváltoztatását s a progresszív adó behozatalát. Követeljük az életet megnehezítő fogyasztási adók eltörlését. Követeljük a katonai szolgálati idő leszállítását és a katonai kiadások csökkentését. Követeljük, hogy az igazságszolgáltatás egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb legyen. Követeljük az önkor­mányzat teljes megvalósítását, kiterjesztését úgy a községekben, mint a törvényhatóságokban. Követeljük a tisztviselők helyzetének rendezését és a szolgálati pragmatika megalkotását, hogy a tisztviselők ne legyenek a hatalom önkényének fehér rabszolgái. Ezek azok a politikai elvek, melyeknek hirdetését szent kötelességünknek tartjuk. Hirdetni, terjeszteni akarjuk elveinket, toborozni, szervezni a híveket, hogy ha döntő csatára kerül majd a sor, akkor az a zászló kerüljön ki győzelemesen az ütközetből, a­melyre a szabadság, függetlenség, egyenlőség és testvériség jelszavak vannak felírva, a­mely zászló alatt Magyarország lakos­sága erkölcsileg újjászületnék, szellemi és anyagi javakban gyarapodnék. S a­mikor harczot indítunk a magyar érdekeket és érzelmeket lábbal tapadó osztrák uralom ellen, akkor küzdenünk kell a városunkat és vármegyénket terrorizáló zsarnokok és a közhatalmat kihasználó klikk-uralom ellen is. A­mint karácsonyi számunkban már elmondottuk: háborút indítunk a korrumpált rendszer ellen, mely hitbizományaként tekinti a községeket s adófizető jobbágyainak a polgárokat. Meg kell dönteni azt a klikk-uralmat, mely zsarnokokat nevel, a­kik merényletet követnek el a polgárok joga és szabadsága ellen. Harczba szólítunk minden függetlenül gondolkodó embert, hogy el lehessen távolítani azokat, a­kiknek nincs akaratuk a polgárok jogait védelmezni s a polgárok javát előmozdítani. Kíméletlenül támadunk minden igazságtalanságot, törvénytelenséget és visszaélést. Hathatósan védelmezzük a polgárok jogait egyesekkel és hatóságokkal szemben is. Pártolni és támogatni fogunk minden olyan ügyet, mely Miskolcz városának s várme­gyénk községeinek felvirágzását, népének jólétét és boldogulását előmozdítja. Harczunk Borsodvármegye és Miskolcz város polgárságának szabadságharcza lesz a zsarnokuralom ellen. A­kik ebben a harczban résztvenni akarnak, azok bennünket nehéz küzdelmeinkben támogatni, lapunkra előfizetni szíveskedjenek. A szerkesztőség. Elegáns és olcsó ruhák. Nagy választék mindennemű 4. Új üzlet Miskolczon PATAKI SOMA férfi-, fiú- és gyermekruha-áruháza Miskolci, Széchenyi­ u. 41. Mahr-ház férfi-, fiú- és gyermekruhákban, úgyszintén tavaszi felöltő és angol double raglanokban. Sötétszürke divatfelöltő 24 korona új üzlet Miskolczon

Next