Ellenzék, 1910 (9. évfolyam, 2-154. szám)

1910-10-13 / 121. szám

y sziklaszilárd védőbástyául álljon püspöke és lelkésze mellé. Majd felkérte a püspö­köt, hogy maradjon a jövőben is a mis­­kolczi egyháznak olyan kiváló lelkésze, mint eddig volt. Tanúsítsa hívei s az egyházi ügyek iránt továbbra is a részéről eddig megszokott érdeklődést, jóindulatot. És a miskolczi egyháztanács tovább is csak olyan bizalommal, szeretettel, meleg ragaszkodással fog csüggeni püspökén és lelkészén, mint eddig. Majd néhány szó­val rámutatott Radvány István azokra az örökös érdemekre, miket Zelenka Pál püs­pök úgy is, mint miskolczi lelkész, a mis­kolczi egyház, úgyis, mint püspök az egy­házkerület kormányzásában, felvirágozta­tásában, naggyá tevésében kifejtett. Rad­vány István beszéde a meghatottság könnyeit lopta a szemekbe. Maga Zelenka Pál püs­pök is a mélységes megindultságtól re­megő hangon köszönte meg az üdvözlést. Válaszában kifejtette, hogy az ellene ki­játszott ügy tisztázás alatt áll. És ő hiszi, biztosíthatja, ígérheti az egyháztanácsnak, hogy annak az ügynek az ő személye köré összefutó zűrzavarából tisztán és ártatlanul fog kikerülni. Zelenka Pál püspök vála­szát a jelenlévők nagy lelkesedéssel fogad­ták. Radvány István beszéde alatt jelent meg a teremben Szent-Iványi Árpád orsz. képviselő, a tiszai fegyházkerület felügyelője, a püspök elnöktársa, aki a maga részéről is csatlakozott az előtte elhangzó kíván­ságokhoz s felkérte, hogy továbbra is régi munkakedvével, munkaszeretetével, az egyházi ügyek intézésében tanúsított bölcs vezetésével intézze a püspök a kerület ügyeit. Az ünneplés után Zelenka Pál püs­pök a küldöttség minden egyes tagjával kezet szorított és velük együtt indult a Dókus Ernő beiktatási ünnepségére. Házasság. Rozsondai József ág. hitv. ev. lelkész, eljegyezte Sztehló Erzsikét, néhai Sztehló András szoószi ág. hitv. ev. lelkész leányát. Jogászkor ülése. A miskolczi Jogászkör Miskolczon, a Korona-szálloda kistermében f. évi október hó 15-én d. u. 6 órakor ülést tart, melynek tárgya: Az igazságügyi szervezeti és eljárási szabályok módosításáról szóló törvény­­javaslat előadói tervezetének folytatólagos meg­vitatása. Az ülésen vendégek is megjelenhetnek. Eljegyzés Timcsina Imre helybeli fiatal iparos f. hó 8-án tartotta eljegyzését özv. Kun Bertalanná szül. Kalmár Amália úrnővel. A miskolczi állomások új elnevezése. Ber­­náth Kálmán máv. üzletvezető helyettes, a miskolczi vasúti állomások új elnevezéséről ma az alábbi hirdetményt adta ki: Értesítjük a t. közönséget, hogy f. évi október elsejével Miskolcz állomás nevét: „Miskolcz személy­­pályaudvarira; Miskolcz gömöri pályaudvar nevét pedig: „Miskolcz“-ra változtattuk meg. Az üzletvezetőség. Kinevezés. Gróf Khuen-Héderváry Károly m. kir. belügyminiszter dr. Katona József vár­megyei tiszti főorvost az Országos Közegész­ségi Tanács rendkívüli tagjává nevezte ki. A rendőrfőkapitányi állás. Közöltük kedden azoknak a névsorát, akik a rendőrfőkapitányi, illetve az esetleg megüresedő rendőrkapitányi állásra tegnap déli 12 óráig pályázatukat be­adták. A közölt névsoron kívül, tegnap délután 2 óráig, tehát a pályázati idő végső terminusáig a következők adták be pályázatukat: dr. Te­­mesváry Géza szegedi rendőralkapitány, Kedves József dicsőszentmártoni tb. főszolgabíró, Vay Zoltán kemecsei járási tb. főszolgabíró, Komá­romy István Gömör-Kishont vármegye tb. fő­jegyzője. Uj közigazgatási gyakornok. Borsodvár­­megye főispánja Szepessy Gyula végzett jog­hallgatót díjtalan közigazg. gyakornokká ne­vezte ki. Védekezés a kolera ellen. A Borsod vár­megyei vörös­kereszt választmány köriratban kérte fel a körzetébe tartozó fiókegyleteket, hogy a vármegye területére is eljutható kolera­­járványra előkészülve a felvilágosításra legin­kább szoruló szegénysorsuak kitartásáról saját körükben is gondoskodjanak. A felhívásnak bi­zonyára szép eredménye lesz. A máris beérke­zett jelentések szerint a diósgyőri fiókegylet vasgyári székhelyén dr. Zakariás János ügy­vivő alelnök, főorvos, továbbá dr. gróf Haller József elnök felkérésére Diósgyőr és Újhuta községekben dr. Derczényi Imre körorvos, a zsolcai körben dr. Darvas József járási tiszti­orvos, Hejőcsabán és a környékbeli községek­ben dr. Egri Miksa körorvos, az ózdi fiókegy­let székhelyén pedig Zsóry György elnök fel­kérésére dr. Urszinyi Gyula járási fő­orvos fog népszerű előadásokat tartani. A mezőcsáti fiókegylet részéről Bottlik Józsefné elnöknő helyezett kilátásba hasonló intézkedéseket. Gróf Csáky Gyuláné elnöknő arról értesítette a választ­mányt, hogy ilyen előadást a fiókegylet Szend­rőn máris rendezett és azt mind Szendrőn, mind a vidékéhez tartozó több községben meg fogják ismételni. A mezőkövesdi fiókegyletnél a koleraelőadásokat dr. Posgay Lajos ügyvivő alelnök tartja meg. Áthelyezés: Borsod vármegye főispánja Mor­vay László sajószentpéteri szolgabirót szolgá­lattételre a miskolczi járási főszolgabírósághoz, D­áh Miklós szolgabirót pedig a sajószentpéteri főszolgabírói hivatalhoz osztotta be. Anyakönyvi kinevezések. Báró Vay Elemér főispán a szirmabesenyői anyakönyvi kerületbe Wittner Lajos szirmabesenyői lakost, a szend­­rői kerületbe Tóth Gyula szendrői lakost, a sajóbábonyi kerületbe Harsányi János sajóbá­­bonyi lakost anyakönyvvezető helyettessé ne­vezte ki. A vármegyei számvevőségek visszahelye­zése. Széll Kálmán miniszterelnöksége idején a megyei számvevőségeket, így a gyámpénz­­tárakat is államosították. Mint értesülünk, a pénzügyminisztér­iumban elkészítették azt a ja­vaslattervezetet, amely szerint a volt várme­gyei számvevőségeket célszerűségi szempontból az alispáni hivatalok mellé helyezi vissza és igy a belügyi tárca kötelékébe fognak tartozni. A javaslattervezetet törvénybe iktatják, a mely 1913. január 1 én lép életbe. Dalestély a Vasgyárban. A diósgyőri m. kir. vas- és acélgyári tisztviselők dal- és mű­kedvelő-egylete szombaton, október hó 15 én, az építendő református templom javára, a gyár­telepi kaszinó nagytermében, tánccal egybe­kötött dalestélyt rendez. Az estély műsora a következő: 1. Üdvözlő kar. Szent-Gály Gyulá­tól. Előadja a vasgyári zenekar kísérete mel­lett az egyleti dalárda. 2. Vonós négyes. Elő­adja a vasgyári vonós négyes társaság: Puky László, Gobbi Jenő, Bencze Rezső és Csermák Rism­und. 3 Szemelvények: Petőfi Sándortól. Előadja Lauday János. 4. Boros vándor: Lányi Ernőtől. Előadja az egyleti dalárda. Ezt követi: 5. Hófúvás. Vígjáték 1 felvonásban. Irta Szoma­­házy István. Rendező Landay János és Janko­vics Bála. Súgó Tamás Endre. Szereplők : Szűcs János, Helm Viktor, Lassgallner Ágoston, Bihari Margit Pitroff Géza. Kezdete este pont 8 órakor. Előadás után tánc. Helyárak : I -III. sor 2 kor., IV—VII. sor 1 kor. 60 fill., a többi sor 1 kor. 20 fillér. Állóhely 1 kor. — Jegyek kaphatók az előadás napján délelőtt 9—12-ig az egyleti pénztárosnál, Salamon Edénél és este az előadás színhelyén. Turista kirándulás. A borsodi bükk egylet október 16-án (vasárnap) délután kirándulást rendez. Indulás d.­u 1 óra 30 perckor a Város­ház­ térről villamoson a vasgyárig, innen gyalog Hegyeskut, Fuhárkőláp, Lillafüred és vissza. Az út hossza 16 km. Vezető Nagy Tivadar. Felsőbb iskolát végzett, 18 éves, ügyes, intelligens leány irodai alkalmazást keres.­­ Címe megtudható a kiadóhivatalban. Ne mulassza el senki szükségletét őszi és téli idényre Herskovits Mór „Nemzeti Áruház* divatüzletéb­a Miskolcz (Korona szálloda mel­lett) beszerezni, hol női, férfi, gyermeksapka­­különlegességek, szőrmebpák, posztókalapok, fehérneműek, harisnyák és minden e szakmába vágó cikkeket legolcsóbb alkalmi árban vásá­rolja. Saját érdekében cselekszik mindenki, ha őszi szükségletét az előnyösen ismert „Magyar Kereskedelmi Vállalat “-ban Miskolcz, Széchenyi­ utca 4, (Koronával szemben) fedezi, ahol most érkeztek a legújabb kosztüm, pongyola és gyermekruha kelmék, barchetek, plaidek, tricok, kész gyermekruhák, férfi és női fehérneműek, nyakkendők, esernyők stb. Tánciskolai ruhák. Megtekintés vásárlási kény­szer nélkül. Szorosan szabott árak. Anyakönyvi hírek Az elmúlt hét folyamán 1910 X/2—X/9-ig Miskolczon született 15 fiú és 12 leány. Kihirdetett házasságok: Mikita János és Urbán Zsuzsánna, Fehér Illés és Takács Ilona, ifj. Kiszely József és Peregi Mária, Szilágyi Bertalan és Takács Mária, Csató Imre és Fierere Teréz, Szabó Sándor és Gubik Erzsébet, Kelemen János és Vida Julia, Koleszár Ferenc és Ondré Mária, Frehr Mih­ály és Hajdinák Etel, Jankó Mihály és Kiss Erzsébet. Megkötött házasságok : Handrik Rudolf és Bende Emma, Póta László és Bakó Etelka, Rosner Károly és Schwarcz Róza, Sajnovszky József és Koner Katalin, R­renda János és Bodnár Erzsébet, Ráczi Gyula és Szabó Jolán, Fodor Sándor és Fejes Zsuzsánna, Bornemisza Károly dr. és Hub­er Irén. A hét halottai: Tamás Mihály, Pecze Sámuel, Szepesi Vince, Vincze Ilona, Csaplyik János, Majoros József, Bódi István, Kupferstein Erzsébet, özv. Cservenyák Józsefné, Kádár Teréz, özv. Tállai Józsefné, Dul­en Ferenc, Tóth József, Viszokay János, Szabó István, Harangi Zsuzsánna, özv. Gross Jakabné, Dajita József, Szomolya István, Kahodi Károly, Lengyel László, Kiss Károly, Lipták Sándor, Besenyei Mária, Minhelyesut Mátyás, Bálint István, Deák Bertalan. ELLENZÉK 1910 október IB. Népdal. Szüret után van az idő, férjhez kéne menni. Azt is tudom, hogy kellene egy férjre szert tenni. Hochhauser­nél divatcipőt veszek a lábamra, S buknak reám a legények: szőke, vörös, barna .... Ideiglenes helyiség november 1-ig : Széchenyi utca 60. szám, a Forgóhíd mellett. November elsejétől: a „Borsodmegyei Takarékpénztár“ új bank­palotájában. Balogh József miskolci festőművész rajz-, és festőórákat ad Miskolc Zöldfa­utca 27. sz. alatt.

Next