Ellenzék, 1911 (10. évfolyam, 2-151. szám)
1911-11-18 / 134. szám
ö désben, mint másoké, akiket a gondviselés hasonló magas korral áld meg vagy sújt, Lévay Józsefet megáldotta, mert tiszteletre méltó egyénisége ma is központja az irodalom legelőkelőbb testületeinek. Ma is alkot és alkotásán nem érzik meg a gondolkozás idejét múlta másfélesége, nem látszik meg egy minden társadalmi és irodalmi eseményeivel régen túlhaladott kor patinája. Mert Lévay József egyénien egyedül álló talentumához tartozik a fejlődésképesség is. A Lévay József versei sohasem a tegnapéi, hanem mindig a máé. A ma emberének gondolkozása, érzése, szava, szelleme tükrözik fel bennök. Lévay József mindig újat ad, mert lelkének kincses tárháza nem merült ki egy életen át. Tudása, invenciója, szellemének magagazdagsága, termőképessége örökkétartó és szerfölött értékes lesz mindig. Világéletében kerülte a cicomás ünnepléseket, a tumultust, mert maga sem volt lármás, hangos ember sohasem, egyetlen hivatásában sem. Pedig nagy időket élt át. Olyan időket, amikor a lelkek viharzása kivetkőztette egyéniségéből az embereket és saját képére formálta. Lévay Józsefet nem ragadta el semmiféle robbanó erejű evolúció. Se a hazafiságban, se a politikában, se a megyei életben, se a katedrán nem volt jellemvonása a szenvedélyesség, a lármázó erőszakosság, a teli torokkal való nagy hang. Mégis megállotta a helyét mindenütt. Hazafiságának gyönyörű példáját adta Mikes című költeményével, mely a szabadságharc után elkövetkező, halálos némaságú, temetői csöndű nagy idők költészetének legszebb remeke. A lenyűgözött, ezer sebből vérző Magyarország jaj kiáltása. Nagy volt Lévay a katedrán is. Nagy volt a vármegyében is, mely aranytollal tüntette ki szeretett főjegyzőjét, utóbblcispánját. Pedig a vármegyei szolgálat abban az időben még speciálisabban magyar ízű volt. Évtizedekig a vármegyék nagytermének szűk falai közé szorult a híres magyar temperamentum. Izzó zsarátnok fölött járt, aki itt uralkodni akart a neki neki szilajodó lelkeken, érzéseken. Lévaynak ez is sikerült, anélkül hogy azon a népszerűségen, közbecsülésen, mely költészete révén egyéniségét körülvette, valaha is csorba esett volna. És most Lévay Józsefet otthonában, idehaza kereste fel az országos ünneplés. Eljött ünnepelni a Kisfaludy-társaság, mely nemcsak legrégibb tagját, de a magyar irók nesztorát is ünnepli benne. Felkereste a legfelsőbb helyről jövő elismerés is, mely a Szent-István-rend kiskeresztjével tüntette ki. Azzal a kitüntetéssel, mely eddig csak a magyar írók legnagyobbjainak, Jókaynak, Arany Jánosnak, Mikszáth Kálmánnak és Gyulai Pálnak jutott osztályrészül. Ünnepli Miskolcz városa, mely díszpolgárának választotta és ünnepli a nagyközönség, az igazi népszerűség, a mindenki, egy-egy babérlevéllel, mely ma lábaihoz hull. Ünnepet ül ma Miskolcz városai és ünnepet ül a magyar irodalom. Igazi ünnepet. Hivatalos pózok, megrendelt lelkesedés nélküli ünnepet, mely a szivek legőszintébb érzéseiből fakad. .. Ahogy csak magyar írót lehet ünnepelni. * Lévay József életrajzi adatait a következőkben közöljük : Lévay József, lírai költő, szül. Sajó-Szt.Péteren 1825. november 18 án (Az anyakönyvbe nov. 2- re van téve születésnapja, de atyja 18 át, „Eugenius napját“ irta be a bibliába, mindjárt születése után, tehát ez a hiteles adat.) Atyja, Lévay Péter, anyja, Dohai Szabó Juliánna, szegénysorsú földmives mezei gazdák voltak, de mint „göröngyök közt az aranyszemcsék, a szellem és kedély fényes adományai csillogtak az egyszerű emberekben“. Költő fiuk nekik tulajdonítja költői hivatásának eredetét, s vallomása szerint anyja mély érzelmi világát és atyja életvidor bölcseségét örökölte mintegy egybeolvadottan. Egyébként a család származására nézve is nemes volt, az 1803-ban született apa még sokat tartott az armálisra, melyet egyik őse 1610. aug. 10. nyert II. Mátyás királytól, míg fia, aki a demokrata eszmékért küzdött, fiókjába zárva tartogatta a címeres levelet. Édesanyja, sorsához képest, olvasott nő volt; a biblián és a zsoltáron kívül Berzsenyi, Csokonai és Kisfaludynak verses könyveit is forgatta. Elemi tanulmányait Lévay a szentpéteri ref. népiskolában, a gimnáziumi és felsőbb tanulmányokat a miskolczi ref. líceumban végezte. Itt kezdett verseket írni. Első verse: „A vitéz“, 1843. a Garay Regélőjében jelent meg; ezt követte „A koszorú“ és aztán több is több felé. Erdélyi János, ki akkor kritikai lapszemlében ismertette és birálgatta a lapokban megjelent szépirodalmi dolgozatokat, mindjárt egy pár verse után buzdító dicsérettel tüntette ki. Miskolczról 1846. jul. a német nyelv kedvéért a Szepességre ment. Késmárkon a jogi tanulmányokat Hunfalvy Páltól és Hunfalvy Jánostól hallgatta. A verselgetést ott is folytatta, ott lett tanulótársávál és barátjává a gyermek-ifjú, szép költői tehetségű szerencsétlen Bozzai Pál, Késmárkot 1847. jul. elhagyván, azon év novéig Miskolczon Vadnay Károly atyjánál, a nagyhírű ügyvéd Vadnay Lajosnál patvarista volt, akkor pedig Szemere Bertalannal, Borsodvmegye követével, mint írnoka (kiskövet) Pozsonyba az országgyűlésre ment fel. Ott érték a márciusi napok (1848), tüzes hazafiui költeményeket irt, Kossuthhoz 13 hikes ódát. Szemere oldalától nem szakadt el többé. Az alkalmazta a belügyminisztériumban a hivatalos Közlöny szerkesztőségénél. Ily foglalkozásban élte és vándorolta át a forradalmat egészen a világosi fegyverletételig, mialt az idők szelleméhez mért cikkeket és költeményeket írogatott a lapokba, munkatársa volt a Vas Gereben Népbarátjának is, s e réven kötött belső barátságot Arany Jánossal, aki ugyan a lap dolgozótársa és egyik szerkesztője volt. Aradon vált meg Szemerétől. Az a nagy vasasládába zárt koronával Orsova felé, Lévay pedig motyócskájájával az orosz táboron keresztül, bujdosva Szt. Péterre sietett. Szülei hajlékában töltötte az időt 1849. aug. közepétől 1850. februárig. Ekkor pesti barátai, különösen Székely József bátorítása folytán Pestre utazott, ahol az irodalom a levertség ájulásából mindjárt ocsúdni kezdett. A Császár Ferenctől szerkesztett Pesti Naplónál nyert alkalmazást, mint újdonság- és tárcaíró, s ott foglalkozott 1852 júliusig. Ez idő alatt jutott a német, francia és angol költői irodalom közelebbi ismeretéhez. A magyar költészetnek akkortájt megalakult nemzeti irányához csatlakozott. Rá 19 varázshatást gyakorolt Petőfi lángszelleme, de még nagyobbat és állandóbbat Arany teremtő ereje, művészi eredetisége és mélysége. Aranynak egyéniségéhez is végtelenül ragaszkodott; szerette benne is mint költészetében az egyszerűséget, az igazságot és valódiságot. Egyébként egyik nagy költő hatása alá sem rendelte saját egyéniségét, melynek a nemzeti és népies elem éppen úgy eredeti tulajdona volt, mint azokénak. 1850. a hires de Lagrange francia énekesnő a pesti színházban vendégszerepelvén, lázas tetszéssel fogadta a közönség. Lévay ekkor Emlékdalok de Lagrange asszonynak címmel nyomatott ki egy kis füzetben néhány verset, melyeknek hangja leginkább a haza és a bujdosók sorsa feletti busongásból fakadt; néhány dalt a cenzúra miatt ki kellett hagynia a füzetből. A Pesti Naplóba, eleinte Bátor Miklós álnévvel, majd a saját neve alatt írta mélabús hangulatú szép költeményeit. Dolgozott a Hölgyfutárba és Vahot Imre vállalataiba is. E pesti tartózkodása alatt adta ki költeményei első gyűjteményét (Pest 1852) Arany Jánosnak ajánlva. E dalokban az érzések őszintesége, a kedély meleg fénye, a hang és forma feltűnő tisztasága nevezetes hatást tettek, úgy, hogy Lévayt Tompa mellett emlegették, akihez benső barátság fűzte. Különben Tompa inkább az elégiát vagy az ódás hangot vitte akkori líránkban, míg Lévay a tiszta dal körében mozgott, mint Gyulai, de ennél termékenyebb volt. Tóth Kálmánnál kevésbbé termékeny, de önálóbb és változatosabb hangú lírikus volt, egyébként objektívebb is, erős tehetséggel a genre-festésre; az elégikus nemben is jeles volt (Mikes). 1852 júliusában visszatért Miskolczra, hol a ref. gimnázium magyar irodalmi tanszékére ELLENZÉK 1911 november 18. Siroliiv" Roche ezerszeresen bevált tüdőhurutok ellen friss és idült köhögés, hörghurutnál tüdőgyuladások után. Egészséges tüdők erős étvágy óvszer a tüdővész ellen.