Miskolczi Estilap, 1914. június (23. évfolyam, 124. szám)

1914-06-03 / 124. szám

XXIII. évfolyam. Szerda, június 3. 124-ik (368.) szám Egyes szám ára 2 fillér. Megjelenik vasárnap és Innepnap kivételével min­­dennap délben 12 órakor. POLITIKAI NAPILAP___________ Felelős szerkesztő: SASSY CSABA. ■ Kiadó laptulajdonos: SZELÉNYI LAJOS.­ Szerkesztőség és kiadó* hivatal: Széchenyi-u. 36. Szelényi és Társa nyom­dája. Telefon 62. szám. MISKOLCZI ESTILAP No, de ügyvéd úr... Irta: Hídvégi Aurél. Tehát leánygimnázium! A szociális érdekek teljes meg­értésének, a művelődés szükséges­sége átérzésének, házi szükségletünk alapos ismeretének, az előre haladó, modern szellem megnyilvánulásának, a logikus gondolkozásnak, a kicsi­nyes, önző érdekek mellőzésének, a féltékenység imponáló hiányának, a lelki műveltség magas fokának, az igazi emberszeretetnek fényesen tün­döklő megvillanása volt a május 28-iki közgyűlés azon határozata, melylyel a leánygimnázium sorsa fölött döntött. A városatyáknak ez a kilencven­nyolc és fél százaléka, a város pol­gársága ugyanannyi százalékának a képviselője s az ő felfogásukkal ugyanannyi százalék polgár felfogása talál. E miatt tehát nem volna szük­ség mindezeket elmondani. Azonban az „A Reggel“ című lap május 31-iki számában, első helyen jelent meg „No, de tanár úr...“ cím alatt egy erős támadás. Ezt a támadást igyekszem kellő értékére leszállítani. Tartsuk meg tehát az „A Reggel“ főszerkesztőjének eszmemenetét. „A művelődés, a modern társa­dalmi élet elfogadott alapzata, tehát abszolút érvényű. De csak ott, ahol az előfeltételek megvannak, így pél­dául az iramszarvassal táplálkozó lappoknak egyetemet nyitni: bodor­­ság, ellenben őket az elemi iskolába bevinni, kulturális cselekmény. ...A leánygimnáziumra szükség le­het ott, ahol a nők középművelt­sége már oly általános, hogy... ezen alapon keresnie kell az egyetemre képesítő műveltséget.“ No, de ügyvéd úrr­a csak nem tartja Miskolcz város polgárságát annyira naivnak, hogy észre ne ve­gyük, miszerint itt a logikát tót ágasz állam­ kény­szerítette. Hiszen a középműveltséget éppen a gim­názium adja és mivel ön is elismeri, hogy nőinknél ez a középműveltség hiányzik, az egyetemes logika éppen az, hogy egy leánygimnázium szerve­zésével adjuk meg a módot ezen középműveltég megszerezhetésére. A „No de tanár úr*... valami kü­lönleges célból íródhatott. Különben el se lehetne másként képzelni, hogy egy nagy tudású, éles elméjű, jeles tollú jogász ennyire ellensége le­gyen a haladásnak. És ez a külön­leges cél a cikk folyamán élesen ki is tűnik. Dr. Dencsi Samu úrtól, mikor a „No, de tanár úr“-at meg­írta, tisztán, kizárólag az ügyvéd külön üzleti énje beszélt. Szerinte az ideális női hivatás netovábbja az irodistaság. Azonban az is csak elemi iskolát végzett legyen. Hát a saját üzleti szempontjából igaza van, mert így sokkal­­ olcsóbb. Itt eszembe jut, hogy az „A Reg­gel“ a női felső kereskedelmi iskola mellett harcolt erősen. Tehát mégis következetes. Mindent üzleti szem­pontból néz. Tudjuk azt, hogy a kereskedelmi pályán a nők, bár egyetemi képzettségük legyen is, akármilyen ráttermettek, kiválók legyenek is, soha sem emelkedhet­nek — nálunk — oda, ahova egy­­­4 elemi osztályt úgy-ahogy végzett fiú-kereskedőtanonc juthat. Üzleti szempontból itt is igaza van, mert lennének képzett, kiválóan alkalmas, könnyen kizsarolható, nagyon olcsó rabszolgák. Bocsánat a kitérésért. Folytassuk a „No, de tanár úr“... eszmvemenetét. Szociális­­szempontból igaz, hogy nincs arra szükség, hogy gimnázium­ban neveljünk irodistanőket. Szociá­lis érdek azonban az, hogy kivétel nélkül, mindenkinek adják meg a módot, olyan munkakört tölthetni be, amilyet tehetsége, hajlama, ké­pessége megkíván és megbír. És szociális érdek szabad utat engedni mindenki számára a magasabb mű­veltséghez, a boldoguláshoz, a köny­­nyebb megélhetéshez, a boldogság­hoz. Ma már olyan nehéz az élet, hogy nem várhatják összetett kéz­zel, míg leányainkat férjhez viszik. Akinek nincs vagyona, annak gon­doskodnia kell, hogy leánya megél­hessen a saját munkája után. Még­pedig megélhessen tisztességesen. Szociális érdek a nők előtt is meg­nyitni minden pályát. Szociális érdek a szabad verseny. Manapság egyedül a gimnázium az az iskola, amelyik utat nyit ki­vétel nélkül minden pályához. Ezért van legfőképen és legalsó sorban égető szükség a leánygimnáziumra. A haladás elvi szempontjából ítélve meg a dolgot, szintén sürgősen szük­séges a leánygimnázium. A nők egyenjogúsításának lehetnek ellen­ségei, bár ez az ellenségeskedés mindenkor csak önzésből fakadhat. Azonban annak ellentállni, hogy ők is hozzáférhessenek a magasabb műveltséghez, az egyenesen haladás ellen való küzdelem és önmagunk elleni igen súlyos vétek. Már azt csak nem hitetheti el velünk senki, hogy minél műveletlenebb a nő, an­nál jobb feleség, anya és gazdasz­­szony lenne, hogy annál jobban­­ tudna bennünket magához kötni, hogy annál jobban tudná gyermekeinket nevelni. — Nem! — Ezt Miskolcz polgársának kilencvennyolc és fél százaléka nem hiszi el. Ezt fejte­getni nem is szükséges. És ha csak annyit érnénk el vele, „hogy garde des dames nélkül mo­zoghatnak“ a nők, no, hát ez magá­ban is igen nagy haladás. Hát nem haladás az, ha a pólyás baba any­­nyira megerősödik, hogy már segít­ségünk nélkül meg tud állani a sa­ját lábán? A haladás eszméjének csak akkor vagyunk szolgálatában, apai kötelességünknek csak akkor teszünk eleget, ha leányainkat is igyekszünk úgy nevelni, hogy azok a saját lábukon is meg tudjanak állni ingadozás nélkül. A saját háztartásunk és a gazda­ság is mellette szólnak, mert tessék csak elővenni a gimnáziumi értesí­tőket, abból pontosan ki lehet szá­mítani, hogy a mostani rendkívüli ne­héz és költséges magántanulás mellett sem volna elegendő a 4000 K, ha min­den jelöltnek megadnák a dr. Dencsi úr által fölajánlott 500—500 korona segélyt. Még úgy is legalább 2-szer 4000 korona kellene. No, de ügyvéd úr! — Hát az a tapasztalata, hogy a gimnázium arra való, hogy néhány kenyérhez jutott tehetetlen tanerő az amo, amas, amat tudományát hirdesse, hogy a divat őrületét, a sufragette maszlagot, a szülők iránti tiszteletlenséget. Az exaltáltságot terjessze ? — Hát ha csak a kivétel ? Más, aki gimnáziumba járt, az mind szertelen, exaltált, tisz­teletet nem ismerő? — Nekem más a tapasztalatom. Én úgy tudom, hogy ezeknek a társadalmi betegsé­geknek éppen az az okozója, hogy még mindig kevés az iskola, hogy az anyák még nem juthattak ahoz a magasabb műveltséghez, ami ezek­nek a betegségeknek sikeres gyógyí­tásához szükséges.­­ A tapasztalat azt bizonyítja, hogy éppen a „diplo­más nénik“ hódolnak legkevé­bbé a­­ divat ördögének. A sufragette néven emlegetett őrülteket pedig, Angliát kivéve, az egész világ csak az újsá­gokból ismeri. És minden újságolvasó ember tudja, azok éppen nem a leánygimnázium szülöttei. Szegény diplomás nénik! Ha ti volnátok azok, akik (dr. Dencsi úr szerint: melyek) első­sorban a há­zasság intézménye ellen törnek? Ez újabb valami. Én eddig úgy tapasztaltam, hogy a perditák és a vadházasságban élők mind művelet­lenek, sőt a legnagyobb részük semmiféle iskolába sem járt soha. Az egyke-rendszer sem a művelt osztály sajátja. Az főleg a földmíves osztálynál honosodott meg a nehéz életviszonyok miatt. És ne felejtsük el, hogy a férfiakkal egyetértően, a főzés megtanulásához pedig ná­lunk nem kell külön iskola, ahhoz már van. Az elemi iskolai művelt­ségű leányoknak a gazdasszonyko­­dást tanítják az elemi iskola V. és VI. osztályában és az ismétlő isko­lában. A magasabb műveltséggel bíróknál pedig csak akarat kell hozzá. Amit el tud sajátítani egy év alatt az analfabéta cseléd, ahhoz bizo­nyára elegendő a művelt nőnek pár hónap. Szóval bármely szempontból vizs­gáljuk is a dolgot, a leánygimná­ziumra igenis nagy szükség van. Ellene csak szándékosan és célza­tosan, nyakatekert okoskodással le­het küzdeni. Végül az a kifogás sem állhat fenn, hogy ez az ügy ötletszerűen do­batott a fórum elé. Hiszen maga az „A Reggel“ is hónapok óta küzd el­lene elkeseredetten. Az a 197 igen és 3 nem szavazat nekünk igen is imponál, minket meg­nyugtat és büszkévé tesz. Büszkék lehetünk arra a törvény­hatósági bizottságra, amelynek ki­lencvennyolc és fél százaléka ilyen fenkölt gondolkozása. És büszkék vagyunk arra a „mándlis parasztem­ber gyermekéből lett polgármesterre“, akinek gondolkozása ilyen magasan szárnyal és akinek érzése ilyen mé­lyen a szívből jön. Tessék csak sokat emlegetni, hogy 200 városatya közül 197, tárgyisme­ret nélkül, csak úgy, amint a fekete kávé, szuggerálja, adja le a maga szavazatát, a végén unisone fel­hangzik a kórus, hogy: „No, de ügyvéd úr !“

Next