Miskolczi Estilap, 1914. június (23. évfolyam, 124. szám)
1914-06-03 / 124. szám
XXIII. évfolyam. Szerda, június 3. 124-ik (368.) szám Egyes szám ára 2 fillér. Megjelenik vasárnap és Innepnap kivételével mindennap délben 12 órakor. POLITIKAI NAPILAP___________ Felelős szerkesztő: SASSY CSABA. ■ Kiadó laptulajdonos: SZELÉNYI LAJOS. Szerkesztőség és kiadó* hivatal: Széchenyi-u. 36. Szelényi és Társa nyomdája. Telefon 62. szám. MISKOLCZI ESTILAP No, de ügyvéd úr... Irta: Hídvégi Aurél. Tehát leánygimnázium! A szociális érdekek teljes megértésének, a művelődés szükségessége átérzésének, házi szükségletünk alapos ismeretének, az előre haladó, modern szellem megnyilvánulásának, a logikus gondolkozásnak, a kicsinyes, önző érdekek mellőzésének, a féltékenység imponáló hiányának, a lelki műveltség magas fokának, az igazi emberszeretetnek fényesen tündöklő megvillanása volt a május 28-iki közgyűlés azon határozata, melylyel a leánygimnázium sorsa fölött döntött. A városatyáknak ez a kilencvennyolc és fél százaléka, a város polgársága ugyanannyi százalékának a képviselője s az ő felfogásukkal ugyanannyi százalék polgár felfogása talál. E miatt tehát nem volna szükség mindezeket elmondani. Azonban az „A Reggel“ című lap május 31-iki számában, első helyen jelent meg „No, de tanár úr...“ cím alatt egy erős támadás. Ezt a támadást igyekszem kellő értékére leszállítani. Tartsuk meg tehát az „A Reggel“ főszerkesztőjének eszmemenetét. „A művelődés, a modern társadalmi élet elfogadott alapzata, tehát abszolút érvényű. De csak ott, ahol az előfeltételek megvannak, így például az iramszarvassal táplálkozó lappoknak egyetemet nyitni: bodorság, ellenben őket az elemi iskolába bevinni, kulturális cselekmény. ...A leánygimnáziumra szükség lehet ott, ahol a nők középműveltsége már oly általános, hogy... ezen alapon keresnie kell az egyetemre képesítő műveltséget.“ No, de ügyvéd úrra csak nem tartja Miskolcz város polgárságát annyira naivnak, hogy észre ne vegyük, miszerint itt a logikát tót ágasz állam kényszerítette. Hiszen a középműveltséget éppen a gimnázium adja és mivel ön is elismeri, hogy nőinknél ez a középműveltség hiányzik, az egyetemes logika éppen az, hogy egy leánygimnázium szervezésével adjuk meg a módot ezen középműveltég megszerezhetésére. A „No de tanár úr*... valami különleges célból íródhatott. Különben el se lehetne másként képzelni, hogy egy nagy tudású, éles elméjű, jeles tollú jogász ennyire ellensége legyen a haladásnak. És ez a különleges cél a cikk folyamán élesen ki is tűnik. Dr. Dencsi Samu úrtól, mikor a „No, de tanár úr“-at megírta, tisztán, kizárólag az ügyvéd külön üzleti énje beszélt. Szerinte az ideális női hivatás netovábbja az irodistaság. Azonban az is csak elemi iskolát végzett legyen. Hát a saját üzleti szempontjából igaza van, mert így sokkal olcsóbb. Itt eszembe jut, hogy az „A Reggel“ a női felső kereskedelmi iskola mellett harcolt erősen. Tehát mégis következetes. Mindent üzleti szempontból néz. Tudjuk azt, hogy a kereskedelmi pályán a nők, bár egyetemi képzettségük legyen is, akármilyen ráttermettek, kiválók legyenek is, soha sem emelkedhetnek — nálunk — oda, ahova egy4 elemi osztályt úgy-ahogy végzett fiú-kereskedőtanonc juthat. Üzleti szempontból itt is igaza van, mert lennének képzett, kiválóan alkalmas, könnyen kizsarolható, nagyon olcsó rabszolgák. Bocsánat a kitérésért. Folytassuk a „No, de tanár úr“... eszmvemenetét. Szociálisszempontból igaz, hogy nincs arra szükség, hogy gimnáziumban neveljünk irodistanőket. Szociális érdek azonban az, hogy kivétel nélkül, mindenkinek adják meg a módot, olyan munkakört tölthetni be, amilyet tehetsége, hajlama, képessége megkíván és megbír. És szociális érdek szabad utat engedni mindenki számára a magasabb műveltséghez, a boldoguláshoz, a könynyebb megélhetéshez, a boldogsághoz. Ma már olyan nehéz az élet, hogy nem várhatják összetett kézzel, míg leányainkat férjhez viszik. Akinek nincs vagyona, annak gondoskodnia kell, hogy leánya megélhessen a saját munkája után. Mégpedig megélhessen tisztességesen. Szociális érdek a nők előtt is megnyitni minden pályát. Szociális érdek a szabad verseny. Manapság egyedül a gimnázium az az iskola, amelyik utat nyit kivétel nélkül minden pályához. Ezért van legfőképen és legalsó sorban égető szükség a leánygimnáziumra. A haladás elvi szempontjából ítélve meg a dolgot, szintén sürgősen szükséges a leánygimnázium. A nők egyenjogúsításának lehetnek ellenségei, bár ez az ellenségeskedés mindenkor csak önzésből fakadhat. Azonban annak ellentállni, hogy ők is hozzáférhessenek a magasabb műveltséghez, az egyenesen haladás ellen való küzdelem és önmagunk elleni igen súlyos vétek. Már azt csak nem hitetheti el velünk senki, hogy minél műveletlenebb a nő, annál jobb feleség, anya és gazdaszszony lenne, hogy annál jobban tudna bennünket magához kötni, hogy annál jobban tudná gyermekeinket nevelni. — Nem! — Ezt Miskolcz polgársának kilencvennyolc és fél százaléka nem hiszi el. Ezt fejtegetni nem is szükséges. És ha csak annyit érnénk el vele, „hogy garde des dames nélkül mozoghatnak“ a nők, no, hát ez magában is igen nagy haladás. Hát nem haladás az, ha a pólyás baba anynyira megerősödik, hogy már segítségünk nélkül meg tud állani a saját lábán? A haladás eszméjének csak akkor vagyunk szolgálatában, apai kötelességünknek csak akkor teszünk eleget, ha leányainkat is igyekszünk úgy nevelni, hogy azok a saját lábukon is meg tudjanak állni ingadozás nélkül. A saját háztartásunk és a gazdaság is mellette szólnak, mert tessék csak elővenni a gimnáziumi értesítőket, abból pontosan ki lehet számítani, hogy a mostani rendkívüli nehéz és költséges magántanulás mellett sem volna elegendő a 4000 K, ha minden jelöltnek megadnák a dr. Dencsi úr által fölajánlott 500—500 korona segélyt. Még úgy is legalább 2-szer 4000 korona kellene. No, de ügyvéd úr! — Hát az a tapasztalata, hogy a gimnázium arra való, hogy néhány kenyérhez jutott tehetetlen tanerő az amo, amas, amat tudományát hirdesse, hogy a divat őrületét, a sufragette maszlagot, a szülők iránti tiszteletlenséget. Az exaltáltságot terjessze ? — Hát ha csak a kivétel ? Más, aki gimnáziumba járt, az mind szertelen, exaltált, tiszteletet nem ismerő? — Nekem más a tapasztalatom. Én úgy tudom, hogy ezeknek a társadalmi betegségeknek éppen az az okozója, hogy még mindig kevés az iskola, hogy az anyák még nem juthattak ahoz a magasabb műveltséghez, ami ezeknek a betegségeknek sikeres gyógyításához szükséges. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy éppen a „diplomás nénik“ hódolnak legkevébbé a divat ördögének. A sufragette néven emlegetett őrülteket pedig, Angliát kivéve, az egész világ csak az újságokból ismeri. És minden újságolvasó ember tudja, azok éppen nem a leánygimnázium szülöttei. Szegény diplomás nénik! Ha ti volnátok azok, akik (dr. Dencsi úr szerint: melyek) elsősorban a házasság intézménye ellen törnek? Ez újabb valami. Én eddig úgy tapasztaltam, hogy a perditák és a vadházasságban élők mind műveletlenek, sőt a legnagyobb részük semmiféle iskolába sem járt soha. Az egyke-rendszer sem a művelt osztály sajátja. Az főleg a földmíves osztálynál honosodott meg a nehéz életviszonyok miatt. És ne felejtsük el, hogy a férfiakkal egyetértően, a főzés megtanulásához pedig nálunk nem kell külön iskola, ahhoz már van. Az elemi iskolai műveltségű leányoknak a gazdasszonykodást tanítják az elemi iskola V. és VI. osztályában és az ismétlő iskolában. A magasabb műveltséggel bíróknál pedig csak akarat kell hozzá. Amit el tud sajátítani egy év alatt az analfabéta cseléd, ahhoz bizonyára elegendő a művelt nőnek pár hónap. Szóval bármely szempontból vizsgáljuk is a dolgot, a leánygimnáziumra igenis nagy szükség van. Ellene csak szándékosan és célzatosan, nyakatekert okoskodással lehet küzdeni. Végül az a kifogás sem állhat fenn, hogy ez az ügy ötletszerűen dobatott a fórum elé. Hiszen maga az „A Reggel“ is hónapok óta küzd ellene elkeseredetten. Az a 197 igen és 3 nem szavazat nekünk igen is imponál, minket megnyugtat és büszkévé tesz. Büszkék lehetünk arra a törvényhatósági bizottságra, amelynek kilencvennyolc és fél százaléka ilyen fenkölt gondolkozása. És büszkék vagyunk arra a „mándlis parasztember gyermekéből lett polgármesterre“, akinek gondolkozása ilyen magasan szárnyal és akinek érzése ilyen mélyen a szívből jön. Tessék csak sokat emlegetni, hogy 200 városatya közül 197, tárgyismeret nélkül, csak úgy, amint a fekete kávé, szuggerálja, adja le a maga szavazatát, a végén unisone felhangzik a kórus, hogy: „No, de ügyvéd úr !“