Miskolczi Estilap, 1915. december (24. évfolyam, 277-298. szám)
1915-12-04 / 277. szám
XXIV. évfolyam. Szombat december 4. 277-ik (819.) szám. Miskolczi Estilap Egyes sságtára 4 állér. Vegyeletiül vasárnap és terímónap kivételével mindennap ápüli 1 1 órakor. Szemvesztéseg és kiadóhivatal: Rozmaring-u 2. sz. Szelénél és Társa könyvngondája. Telefon 62. szén. POLITIKAI NAPILAP a Kiadó laptulajdonos: HZELÉHYI 1.fejOS. ,.• 0é£1#4S Előfizetési árszó helyben: egész évre 14 korona, félévre 7 korona, negyedévre 3 korona 50 fillér. — Vidékre egész évre 16 korona, ♦♦ félévre 8 korona, negyedévre 4 korona. ♦♦ Petár a szerbek agyontört, beteg, öreg királya, országának legeslegutolsó városában Prizrendben várta be, raig vezérkara kiadta az utolsó utasítást szerb földön: Menekülni Albániába. Valami beteg makacsság, az öregek ismert, szívós, tehetetlen akarásával nem tudott, vagy nem mert, vagy tényleg nem akart megválni attól az országtól, amelyet királygyilkosság révén szereztek meg neki. Híresztelték, hogy a Rigómezőn öngyilkos akart lenni; mondják, hogy befeküdt törődött testével a rajvonalba, fegyvert ragadott s maga is tüzelt a gyűlölt szábára, sok mindent mondtak és mondanak s a legutolsó hír erről az emberről az, hogy Prizrendból lóháton menekült fiával, Sándorral az albán hegyek úttalan útjaira, hogy megmentse puszta életét. Az ókor történelmének folytatólagos eseményei a még vasút nélkül vergődő időkig elevenedik meg Petár menekülésével. A repülőgép korszakában, a hajókocsis expressvonat idejében európai uralkodó, nagy európai udvarok vérrokona, éjnek idején, farkasordító hidegben, köpenybe burkolva, kis hegyi ló hátán ülve vág neki vészes hegyi utaknak, hogy legalább az életét helyezze biztonságba. A keleti express hálókocsijában, inkognito, reményteljesen, mint jövendő uralkodó ment át a zlatonyi hídon Belgrádba az ország legészakibb részén akkor, amidőn elődjének pirosló vére még ott párolgott a konak ablakpárkányán s lóháton, betegen, teljesen reménytelenül, mint földönfutó senki menekült el most országának déli kapuján. Nagyság, diadal és gazdagság reményeinek harsonája fogadta, átok, szidalmak özöne, fájdalmas kitörések orkánja kiséri. Az ember sorsának dantei megtestesítése Péter élete s a forgandó szerencse borzalmas tragédiáiban csúcsosodik ki a szerbek alig másfél évtizedes újabb történetében. A történelmi igazságszolgáltatás, az örök sorsütoet még sohasem járt ilyen sebesen, mint a Karagyorgyevics Péter esetében. Szinte azt mondhatjuk, hogy a villamosság, a dróttalan távírón elért sebesség idejében a történelmi események is gyorsabban érnek meg. S mintha stílus volna a sors sújtó kezében és harmonikus megrendezettség a Petár tragédiájában, valami színszerűség, költői lendület, olyan reinhardti befejezés. Felültették az öreg, beteg királyt az apró hegyiló hátára s sötét, zimankós éjjelen A balkáni expedíció napról napra ellenszenvesebbé válik a franciák előtt, annál is inkább, azért attól tartanak, hogy annak árát újból csak nekik kell megfizetniük. E tekintetben nagyon jellemző három kiváló francia publicista: Bérenger, Rousset alzredes és Clemenceau fejtegetése. Henry Bérenger az „Adorn“-ban a következőket írja: Valljuk be őszintén, a Balkánon indult akció sokkal több veszedelemmel fenyeget, mint amennyi jó reményt fűzhetünk ahhoz. Ha Mackensen hadainak sikerül megszállani Prilepet és Monasztirt és ennek valószínűsége az utóbbi napokban történtek után nagyon is közel áll — úgy teljesen megszakadt az Albániával való összeköttetés és az olaszoknak partraszállása Durazzóban avagy Santi Quarantában, amihez különben is nagyon kevés hajlandóságot látunk szövetségeseinkben, teljesen céltalanná válnék. Ezzel szemben azonban nagyon könnyen bekövetkezhetik az az eset, hogy a központi hatalmak seregei a velük szövetséges bolgár és török csapatokkal együtt, amelyek hatszoros túlerőben vannak velünk szemben, megtámadják Sarrail tábornok hadait, amelyek egyébként még a görögöktől sincsenek teljes biztonságban. És hadvezetőségünk a szövetségesek hadvezetőségeivel egyetemben még ma is tétlenül nézi a helyzetnek napról napra való rosszabbodását, a veszedelmek fokozódását. A hóviharban, süvítő szél rémületes , melódiái között hű fia és hó szolgája társaságában megindult , a vak sötétségben... A szin söttét, csak néha szakitja meg egyegy rengeteg mozsárcsövéből kivágódó tűznyelv, a szél sikongása föléjük hozza hat millió ember halálhörgését és árvák jajveszékelését, az egész művelt világ ma még magába fojtott undorát s a sötét lovas, mint az árnyék, baktat a keskeny hegyi uton. Miskolcz, 1915 december 3. Ahelyett, hogy Sarraisnak elküldenék azt a négy hadtestet, amelyet már oly régen kért és azóta több ízben sürgetett, Francziaország a nagyon tiszteletre méltó és édesnyelvű Clays Cochint, Anglia pedig az erélyes Kitchener lordot küldte Athénbe. Valószínűnek kell azonban tartanunk, hogy Cochin mézes-mázos szavai ugyanoly eredménytelenek és hatástalanok voltak a görögökkel szemben, mint Kitchener lord erélyessége. A görögöknek ezeknél bizonyára sokkal jobban imponálnak Németország negyvenkettesei és Ausztria Magyarország harmincöttizedes mozsarai. Görögország magatartása a semlegességének megóvása és közeli fenyegető veszedelmek elhárítása érdekében tett engedményei semmit sem jelentenek. Kétségesebb mint valaha, vájjon az expedíciós hadtestek hozájuthatnak-e egyáltalán ahhoz, hogy nagyobb súlylyal megindulva, valamelyes eredményt érjenek el. Ma azonban a megindulásnál is sokkal fontosabb, hogy mindent elkövessünk expedíciós hadtesteink körülzárásának megakadályozására és arra, hogy Momo és Sarrail tábornokokat kihozzuk ebből a csávából, amelybe nem annyira az ő és a mi hibánkból, mint inkább szövetségeseink tétlensége és határozatlansága miatt kerültek. * Roussel alezredes a „Petit Parisien“ ben megjelent összefoglaló cikkében nagyon fenyegetőnek mondja a balkáni helyzetet és súlyos aggodalommal látja a Szalonikiben partraszállított francia csapatokat. A szerbeket a központi hatalmak és a bolgárok teljesen elintézték. A szerb hadsereg megszűnt és így ellenségeink rövidesen hozzálátnak majd, hogy a mi expediciós hadseregünket is megtámadják és megsemmisítsék. Ez pedig tekintettel harcedzett és tagadhatlanul vitéz haderőik túlsúlyára a mai erőviszonyok mellett nem lesz nehéz, különösen minthogy csapataink balszárnyát a bolgárok máris veszélyeztetik. Olaszország, avagy Oroszország beavatkozása elháríthatná, vagy legalább is csökkenthetné a veszedelmet. De úgy az olasz, mint az orosz segítség nagyon is kétes és Sarrail tábornok csapatai dacára annak, hogy közös ellenség ellen küzdenek, kizárólag önönmagukra, a saját erejükre vannak utalva. Éppen ezért a csapatokat, vagy nyomban megerősítjük, nagymennyiségű újabb csapatot küldünk oda, vagy pedig megkezdődik a csapatok összevonása Szaloniki körül olyképen, hogy haderőink két szárnya a tengerre, a közelben veszteglő hajóinkra támaszkodjék. Más kérdés az, várjon az erősítésre, vagy a megerősített táborba való visszavonulásra van-e még idő. Olyan kérdés ez, amelyre csakis a legfőbb hadvezetőség adhat választ. Amennyiben pedig ez a válasz az volna, hogy nincsen már idő, nem marad más hátra, mint a csapatoknak Szalonikiból való minél gyorsabb eltávolítása. * Clemenceau a „Homme Enchaine-ban a következőkben foglalja össze véleményét a balkáni helyzetről: „ Az expedíciós hadsereg ma már nem segíthet a szerbeken, akik már teljesen le vannak verve. Azonfelül a görögök részéről is könnyen fenyegethet bennünket veszély. Csapataink tehát nem maradhatnak meg ebben a helyzetben. Egyáltalán nincsen már semmi célja annak, hogy Szalonikiban maradjunk. Ellenségeink könnyen blokád alá vehetnék Szalonikit, mert hiszen flottaoperációk részére a bolgár kikötők ugyanoly jó támaszpontokat nyújtanak. — Nincsen egy oly magasabb szempont sem, mely Szalonikiban való megmaradásunkat indokolná. Azt az erkölcsi vereséget, amelyet a Balkánon történtek okoztak, úgy nekünk, mint szövetségeseinknek, azt a csorbát, amelyet úgy katonai, mint diplomáciai presztízsünk Francziaország és a balkáni akció. — Saját tudósítónktól. —