Felvidéki Népszava, 1946. január-június (2. évfolyam, 1-144. szám)

1946-01-01 / 1. szám

A társadalom és a demokrácia Irta: RÉVÉSZ JENŐ E. iá pártgyűlésünkőm, a letűnő lesütendő utolsóelőtti napján, hűvös lejjel, lelkiismeretees bírálattal, bá- ,or nyíltsággal mérlegre tettük a de­mokrácia első évének eseményeit, U'edményeit, hogy levonva belőlük a tanulságokat, ezekhez szabhassuk a iövő útjait. Nem mondhatjuk, hogy a kép, amit kaptunk, túlságosan üdítő. A demokrácia mértföldes lépéseket tett ugyan, de még tele van' gyer­mekbetegségekkel. Nem igaz az, amit egyesek szeret­nek állítani, hogy megtorpant, visz- azaesett, de kétségtelen, hogy veszí­tett kezdeti lendületéből es valaho­gyan hiányzik belőle a mindent el­söprő feszítőerő és magával ragadó kemény akarat. Állítjuk, hogy — bár a látszat az. mintha demokráciánk állóheiyzetben topogna, a demokratikus erők nem­hogy csorbultak, volna, hanem ellen­kezőleg, megizmosodtak. Igaz viszont és ezt nemcsak, hogy nem tagadjuk, hanem ellenkezőleg, nagyon őszintén megmondjuk, erősö­dött a reakció is. H, La a feltápászkodó reakciósok az államvezetésben nem is juthatnak szóhoz, de kezük igen messzire ér el és ott motoz a közéletnek csaknem minden vonalán. Keveri, kuszálja, bonyolítja e szálakat és akadályokat vet a kibontakozás elé. A gazdasági életben már egészen nyílt szembenállás tapasztalható ré­szükről, társadalmi életünk pedig egyenesen képtelen szabadulni nyo­másuktól. Különösen ez utóbbi nagyon is érthető és ezért nem túlságosan meg­lepő a józan megfigyelő számára. A fejődés helyes útja mindenkor az, ha a népi eszméktől, a szabadság, egyenlőség gondolatától, átitatott társadalom forradalmi átalakító sú­lyával demokratikussá formálja át az állami életet és politikai rendsze­rét. Az ilyen társadalmon, mint ki- dönthetetlen pilléren, biztosan nyug­szik a demokrácia. ' Nálunk azonban nem ez történt. Mi a felszabadítók jóvoltából aján­dékképen kaptuk meg a politikai de­mokráciát és most az a fordított helyzet, hogy a politikai demokrá­ciához kell átalakítanunk társadal­mink elmaradt gondolatvilágát. Mindaddig, amíg társadalmunk életében a régi és az egész világ ál­tal mes-szet úthal adott erkölcsi és tekintélyei vek érvényesülnek, amíg itt nálunk természetesnek találják a kasztszerü elkülönüléseket és szem­benállásokat, addig a mi demokrá­ciánk csak jólszabott kabát lehet az ország testén, amely azonban el­nyűtt ruhákat takar. Ezt az elnyűtt ruhát pedig miélőbb ujjal kell felcserélni! A reakció ellen elsősorban a tár- j ««»uuioiuuan kell felvenni a naiv. . Ez a harc, eusxu^ijuK, meg nehezebb, nuiu' a politikai arénában lói.'ó csa­ta. De, na ezt siKerüi megnyernünk, a politikai küzdelem már lényegesen leegyszerűsödik. Nehéz és óriási feladat ez, mert a magyar társadalom sok tekintet -ön, sajnos, még jóformán a középkornál tart. Megcsalt nemrégiben is termé­szetesnek találták itt a feudalizmust mágnásaival és a nagybirtokok ár­nyékában. a jobbágysorsoati tengődő parasztot. Helyesnek találták, hogy akinek több a pénze, annak jobb, elő­kelőbb szerep jár a közéletben és az élet minden más megnyilvánulásá­ban. Elfogadták, hogy jogában áll egyik társadalmi rétegnek másik fe­le helyezni magát. Es a legszomo- rubb: egységes volt társadalmunk abban, hogyf lenézze a munkást, a pa­rasztot és megakadályozta azt is, hogy ezeknek gyermekei tehetségük szerint tanulhassanak és jobb élet- lehetőséget kivíva maguknak — tár­sadalmi emelkedést érhessenek el. A, ■ z elvetélt negyvennyolcas for­radalom után nálunk nem tudott a hatalomhoz ’férkőzni az a kispolgár, amely Európa nyugati fejlett részé­ben már évtizedek óta döntő szere­pet játszott az államvezetésben és ha a kapitalista erők akaratát sok­szor megmásították is, annyi ereje volt, hogy a társadalmat megbarát- koztassa a szabadság gondolatával és telítse a felszabadulás vágyával.. M, Magyarországon a munkásosztá­lyon kívül senki sóm harcölt egy új társadalomért. Nemcsak hogy nem harcolt, de nem is akarta észrevenni egy ilyenirányú küzdelem szükséges­ségét és időszerűségét. Nem hívták fel erre a figyelmét, sőt az iskola, a sajtó, a könyvek, melyek a régi Ma­gyarországon napvilágot láttak, egyenesen tagadásba vették a társa­dalmi átalakulás szükségszerűségét. Félrevezették, helytelen irányba terelték gondolkodását. így készítet­ték elő a talajt a fasizmus számára. A legyöngített társadalom természe­tesen nem bírt ellenállni a nácizmus­nak, de az is természetes, hogy most megpróbál ellenállni a demokráciá­nak, amit nem ismer és amit évtize­deken át rágalmakkal szórtak be. E-»-.J lenállása elsősorban abban nyil* tanul meg, hogy túlgyursan felejti el a tegnap katasztrofális országrontó eseményeit. Habozás nélkül meg tud bocsátani a háborús bűnösöknek s egyáltalán nem tudja komolyan ven­ni a fasizmus elleni küzdelmet. En­nél*. mégcsak a jelentőségét'bem lát­ja át teljesen. Ez derül ki minden népbírósági és igazoló bizottsági .tárgyaláson. Nemcsak az ítéletekből, de abból is, hogy a tanuk vagy nem jönnek el a tárgyalásokra, vagy igyekeznek nem­emlékezni. Arról már ne is beszél­jünk, hogy a házasai várgo tt volt nyi­lasok, feljelentés hiányában, itt jár­nak-keinek közöltünk és ismét régi jogaikat követelik vissza. Ezeket ép úgy nem veti ki magából a társadalom, mint ahogyan magakö­rében tartja és pénze szerint még meg * ^ecsiiii .azokat, akik a köz ro­vására különböző spekulációkkal, ie- ketézéssel, árdrágítással és másfaj­ta uzsorával vagyont gyűjtenek, vagy gyűjtöttek. Egészen érthetetle­nül tinéző az elburjárzó korruiKió- val szemben is. Egyszóval nem vesz lesz E a társadalom a szellemi romok eltakarításában, ellenben szívesen hajlik a megfertőzöttek hazug sutto­gásának meghaügntááiára. E; ilenérzést táplál azokkal az ér­demes vezetőkkel szemben, akik munkássorból, a munkásság bizalmá­ból kerültek fontos posztjaikra. Mi mást jelentene ez. minthogy a társa­dalom még mindig alacsouyabbren- dünek tartja a munkást, a kisfarasz- tot és hogy ezt a látszatot elkerül­jék, kifogásaikat „céltudatosan’’ úgy fogalmazzák meg: „szakembert min­denhová'’. * Márpedig az előrelendülő demok­rácia szempontjából a becsületesség, a megbízhatóság a legtöbb poszton legalább olyan fontos, mint a szak­képzettség. A magyar társadalom még min­dig hátranéz! Nem bír elszakadni múltbeli „ha­gyományaitól” és nem tud rálépni a demokrácia útjára. Igaz, nem sza.oad elfelejteni, hogy a pouch-.ai demokrácia bizonyos hi­dal bátrai la tjipt a kiiejlotiesi es jo­gosan ejtiiK goiiuolAOiiOua a taisaíial- niat. A demokrácia sok téren .erélyteleu- ségel, erouenseget. mutat ts így még iteil ci*Lem, nege limes ereg aiuio eleje a tarsauaioiiican es. u.za.muL- laiiságot aeit lel. isexitzeii ti the ti meg az egyszerű parasZ-embcr, hogy near-ihost ugyanaz a fcgizo ii,'u cj*> a cle.iioAi íuokí, a*.! csuk flau i cgji'-n még a iá*izmus renticlk.-zéseit, dik^ tana rá, mégpedig nem is kényszer­ből. A polgár sem lat ottol, hogy fel­fogását messzi reható revízió aiá ve­gye, amikor a közhivataloitoan még mindig a régi arcokat látja, vagy az egyenruha ma is azokón feszül, akik a múltban is ebben ••’Teszi lettek. Ho­gyan vélekedjék a demokráciáról a tanító, ha, bár újaié is a tanktj^y- vek, de az iskolaügyeket és a tanítás ügyeit a fasizmusban kompromittált régi .felettesei irányítják. Mint véle­kedjék a kistisztviselő, mikor a nagyhatalmú bank vezérigazgatók, nagykapitaiista vállalkozók még Díjú­dig zsírosán pöífeszkednek regi fo- tőjeikben. Es mit gondoljon az ifjú­ság, ha azt látja, hogy az egyeteme­ken és a középiskolákban a tanáro­kat, akik nekik egészen más világot felkeltük szépre, sorban leigazolták. M •indezeknek a hibáknak elisme­rése mellett rá keli irányítanunk a figyelmet arra az ellentmondásra, amely előrelátható polif• ' ünk és lemaradt társada zött van. De nem 1 reáirányítanunk a fi a tudás és felvilágos a korszerű fejlődés i mozdítanunk társad ( kell vezetni a helyes kül, a társadalom n kulása nélkül, nem e el tépne te teleli gyök,- cia. Ez pedig a szüle mérhetetlen veszedei ti a magyar népet. Ara 5ÜÖ pengő 4*3# , / .* f». MISKOLCI H, évfoiyeiro — 1« ««dm .jWZ'-V.U Mlafcole |on<jdr 1, I«•<*« ^ 7 • F£i.VlsáK| A SZOCIÁLDEMOKRATA '

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék