Felvidéki Népszava, 1946. január-június (2. évfolyam, 1-144. szám)
1946-01-01 / 1. szám
, / .* f». MISKOLCI H. évfolyeiro — 1« ««dm .jWZ'-V.U Mlafcole |on.jdr 1, I«•*« ^ 7 • F£i.Vlsák| A SZOCIÁLDEMOKRATA ' A társadalom és a demokrácia írta: RÉVÉSZ JENŐ B. Jó pártgyűlésünköm, a letűnő lesütendő utolsóelőtti napján, hűvös fejjel, lelkiismeretes bírálattal, bátor nyíltsággal mérlegre tettük a demokrácia első évének eseményeit, eredményeit, hogy levonva belőlük a tanulságokat, ezekhez szabhassuk a jövő útjait. Nem mondhatjuk, hogy a kép, amit kaptunk, túlságosan üdítő. A demokrácia mértföldes lépéseket tett ugyan, de még tele van gyermekbetegségekkel. Nem igaz az, amit egyesek szeretnek állítani, hogy megtorpant, viszszaesett, de kétségtelen, hogy veszített kezdeti lendületéből és valahogyan hiányzik belőle a mindent elsöprő feszítőerő és magával ragadó kemény akarat. Állítjuk, hogy — bár a látszat az, mintha demokráciánk állóhelyzetben topogna, a demokratikus erők nemhogy csorbultak, volna, hanem ellenkezőleg, megizmosodtak. Igaz viszont és ezt nemcsak, hogy nem tagadjuk, hanem ellenkezőleg, nagyon őszintén megmondjuk, erősödött a reakció is. H, ha a feltápászkodó reakciósok az államvezetésben nem is juthatnak szóhoz, de kezük igen messzire ér el és ott motoz a közéletnek csaknem minden vonalán. Keveri, kuszálja, bonyolítja e szálakat és akadályokat vet a kibontakozás elé. A gazdasági életben már egészen nyílt szembenállás tapasztalható részükről, társadalmi életünk pedig egyenesen képtelen szabadulni nyomásuktól. Különösen ez utóbbi nagyon is érthető és ezért nem túlságosan meglepő a józan megfigyelő számára. A fejődés helyes útja mindenkor az, ha a népi eszméktől, a szabadság, egyenlőség gondolatától, átitatott társadalom forradalmi átalakító súlyával demokratikussá formálja át az állami életet és politikai rendszerét. Az ilyen társadalmon, mint kidönthetetlen pilléren, biztosan nyugszik a demokrácia. " Nálunk azonban nem ez történt. Mi a felszabadítók jóvoltából ajándékképen kaptuk meg a politikai demokráciát és most az a fordított helyzet, hogy a politikai demokráciához kell átalakítanunk társadalmunk elmaradt gondolatvilágát. Mindaddig, amíg társadalmunk életében a régi és az egész világ által messze túlhaladott erkölcsi és tekintélyelvek érvényesülnek, amíg itt nálunk természetesnek találják a kasztszerű elkülönüléseket és szembenállásokat, addig a mi demokráciánk csak jólszabott kabát lehet az ország testén, amely azonban elnyűtt ruhákat takar. Ezt az elnyűtt ruhát pedig mielőbb ujjal kell felcserélni! A reakció ellen elsősorban a társ ««»uuiduuan kell felvenni a naiv. . Ez a harc, eusxulijuk, meg nehezebb, mint a politikai arénában lói.Jó csata. De, na ezt sikerül megnyernünk, a politikai küzdelem már lényegesen leegyszerűsödik. Nehéz és óriási feladat ez, mert a magyar társadalom sok tekintetb ön, sajnos, még jóformán a középkornál tart. Meg csak nemrégiben is természetesnek találták itt a feudalizmust mágnásaival és a nagybirtokok árnyékában, a jobbágysorson ii tengődő parasztot. Helyesnek találták, hogy akinek több a pénze, annak jobb, előkelőbb szerep jár a közéletben és az élet minden más megnyilvánulásában. Elfogadták, hogy jogában áll egyik társadalmi rétegnek másik fele helyezni magát. És a legszomorúbb: egységes volt társadalmunk abban, hogy lenézze a munkást, a parasztot és megakadályozza azt is, hogy ezeknek gyermekei tehetségük szerint tanulhassanak és jobb életlehetőséget kivíva maguknak — társadalmi emelkedést érhessenek el. A,az elvetélt negyvennyolcas forradalom után nálunk nem tudott a hatalomhozférkőzni az a kispolgár, amely Európa nyugati fejlett részében már évtizedek óta döntő szerepet játszott az államvezetésben és ha a kapitalista erők akaratát sokszor megmásították is, annyi ereje volt, hogy a társadalmat megbarátkoztassa a szabadság gondolatával és telítse a felszabadulás vágyával.. .. Magyarországon a munkásosztályon kívül senki sem harcolt egy új társadalomért. Nemcsak hogy nem harcolt, de nem is akarta észrevenni egy ilyen irányú küzdelem szükségességét és időszerűségét. Nem hívták fel erre a figyelmét, sőt az iskola, a sajtó, a könyvek, melyek a régi Magyarországon napvilágot láttak, egyenesen tagadásba vették a társadalmi átalakulás szükségszerűségét. Félrevezették, helytelen irányba terelték gondolkodását, így készítették elő a talajt a fasizmus számára. A legyöngített társadalom természetesen nem bírt ellenállni a nácizmusnak, de az is természetes, hogy most megpróbál ellenállni a demokráciának, amit nem ismer és amit évtizedeken át rágalmakkal szórtak be. E -Q.J lenállása elsősorban abban nyiltanul meg, hogy túl gyorsan felejti el a tegnap katasztrofális országrontó eseményeit. Habozás nélkül meg tud bocsátani a háborús bűnösöknek s egyáltalán nem tudja komolyan venni a fasizmus elleni küzdelmet. Ennél, még csak a jelentőségét"nem látja át teljesen. Ez derül ki minden népbírósági és igazoló bizottságitárgyaláson. Nemcsak az ítéletekből, de abból is, hogy a tanúk vagy nem jönnek el a tárgyalásokra, vagy igyekeznek nememlékezni. Arról már ne is beszéljünk, hogy a házasai várgott volt nyilasok, feljelentés hiányában, itt járnak-kennek közöttünk és ismét régi jogaikat követelik vissza. Ezeket ép úgy nem veti ki magából a társadalom, mint ahogyan maga körében tartja és pénze szerint még megbecsütiazokat, akik a köz rovására különböző spekulációkkal, feketézéssel, árdrágítással és másfajta uzsorával vagyont gyűjtenek, vagy gyűjtöttek. Egészen érthetetlenül kinéző az elburjánzó korrupcióval szemben is. Egyszóval nem resz resz a társadalom a szellemi romok eltakarításában, ellenben szívesen hajlik a megfertőzöttek hazug suttogásának meghallgatáására. Ellenérzést táplál azokkal az érdemes vezetőkkel szemben, akik munkássorból, a munkásság bizalmából kerültek fontos posztjaikra. Mi mást jelentene ez, minthogy a társadalom még mindig alacsonyabbrendűnek tartja a munkást, a kisfarasztot és hogy ezt a látszatot elkerüljék, kifogásaikat „céltudatosan’’ úgy fogalmazzák meg: „szakembert mindenhová’. * Márpedig az előrelendülő demokrácia szempontjából a becsületesség, a megbízhatóság a legtöbb poszton legalább olyan fontos, mint a szakképzettség. A magyar társadalom még mindig hátranéz! Nem bír elszakadni múltbeli „hagyományaitól” és nem tud rálépni a demokrácia útjára. Igaz, nem szabad elfelejteni, hogy a pouch-ai demokrácia bizonyos hidat bátrai lajit a kifejlettest és jogosan ejtiik gonuolAOiOua a tarsaiialmat. A demokrácia sok téren .erélytelenséget, erouenseget. mutat ts így még iteil ci*Lem, nege limes ereg aiuio eleje a tarsauaioiiban es. u.za.muLlaiiságot aeit fel. isexitzen ti theti meg az egyszerű parasZ-ember, hogy near ihost ugyanaz a fcgizo ii,'u cj*, a ce.noAi tuokí, a*.! csuk flau i cgji'-n még a já*izmus fenticik.-zéseit, dikítana rá, mégpedig nem is kényszerből. A polgár sem lát attól, hogy felfogását messzireható revízió alá vegye, amikor a közhivataloitoan még mindig a régi arcokat látja, vagy az egyenruha ma is azokon feszül, akik a múltban is ebben ••’Teszi lettek. Hogyan vélekedjék a demokráciáról a tanító, ha, bár újaié is a taníöj ügyek, de az iskolaügyeket és a tanítás ügyeit a fasizmusban kompromittált régifelettesei irányítják. Mint vélekedjék a kistisztviselő, mikor a nagyhatalmú bank vezérigazgatók, nagykapitalista vállalkozók még Díjadig zsírosan pöffeszkednek régi fotőjeikben. És mit gondoljon az ifjúság, ha azt látja, hogy az egyetemeken és a középiskolákban a tanárokat, akik nekik egészen más világot felkeltük szépre, sorban leigazolták. Mindezeknek a hibáknak elismerése mellett rá kell irányítanunk a figyelmet arra az ellentmondásra, amely előrelátható polifiünk és lemaradt társadalött van. De nem reáirányítanunk ami a tudás és felvilágos a korszerű fejlődést mozdítanunk társad kell vezetni a helyes kül, a társadalom okulása nélkül, nem e el tépne te telek gyök,dia. Ez pedig a szülő mérhetetlen veszedet ti a magyar népet. Ara 500 pengő 4*3.