Magyar Élet, 1939. március (1. évfolyam, 11-34. szám)

1939-03-12 / 19. szám

Vasárnap, 1939 március 12. MAGYAR ÉLET Becsületrablók,fejvadászok Irta: SCHOBER TIBOR A ma politikai életének egyik legszomorúbb és egyben leghitvá­nyabb kísérő zenéje a kellőké­pen nem minősíthető rágalomhad­járat, gyűlölettől lihegő legmesz­­szeibb múlt és ősök kutatása, mellyel egyesek politikai ellenfelei­ket lehetetlenné akarják tenni és ezzel eltüntetni a magyar élet küzdő porondjáról. Nem ismernek­­kíméletet, megtorpanást, személy­válogatást. Minél magasabb pozí­ciót tölt be valaki, minél fehéreb­ben hordozta eddig a közéleti tisztaság tógáját, annál ádázabb rohamokkal igyekeznek elérni a bemocskolást, a sárbarántást. Valamelyik nap véletlenül szo­morú lélekkel és mélységes un­dorral tettem le kezemből újsá­gomat, mikor annak politikai ro­vatában nem találtam mást, mint ilyen fejvadászatról szóló híreket, hírlapi nyilatkozatokat, védeke­zést a megtámadott becsület és közéleti tisztaság mellett. Hová vezet ez az út? — töp­rengtem magamban igen sokáig. Milyen szennyes kloákája önti el lassan nemcsak a politikai fóru­mokat és küzdőtereket, hanem az egész magyar közéletet, ha ennek az erkölcsi epidémiának nem ki­áltunk valami nagyon erélyes és nagyon hathatós formában meg­álljt! Mert ha nem vigyázunk és nem leszünk résen, ez a folyamat nem ismer majd megállást, be­­nyálaz lassan mindent, ami eddig tiszta és szeplőtlen volt, lerombol­ja a szentet és eszményit, sárba­­ránt lassan nemzeti ideálokat és hősöket s egyszer csak azon vesz­­szük maguákat észre, hogy már nem hiszünk és nem bízunk sen­kiben és semmiben, hogy elvesz­tettük egyik legdrágább nemzeti kincsünket, az erkölcsi megbízha­tóságot, minden egészséges tár­sadalmi rend alapját, a tekintély­tiszteletet, egyik legszentebb nemzeti örökségünket, a mindig abszolút úri gondolkodást és köz­életünk a becsületrablók, a tisz­tességes múlt-piszkitók bűntanyá­jává lett! A politikai életet sohasem tar­tottuk olyan nagyon egyenes és nagyon átlátszó valaminek. Ott mindig harcok dúlnak, elvek, né­zetek ütköznek össze, pozíciókért folyik ádáz küzdelem. Azt is tud­juk, hogy a fegyverek sohasem voltak túlságosan megválogatva. Ahol a küzdelem hevében nem egyszer szenvedélyek robbantak ki, ott nem is lehet mindig teljes értékű válogatást, hogy ne mond­juk, választékosságot kívánni. Ez lehet egyes nagy lelkek egyéni ki­válósága, de a nagy többség kép­telen rá. Idáig rendben is lenne a dolog. Azt azonban soha nem is­mertük a magyar politikai élet­ben, hogy orvul támadjanak és pedig a legdrágább egyéni érték, a becsület, a közéleti tisztaság, a becsületes múlt habitusa ellen! Ez a nemzet nagy többségének ,a be­csületes és józanítéletű magyar polgárság millióinak nagyon ide­gen, sőt egyenesen undorító mód­szer. A bajt, a fekélyt még csak sú­lyosbítja az a körülmény, hogy ez a kórtünet nemcsak a politikai élet egyes berkeiben jelentkezik, hanem már kicsapott annak kor­látain a magyar élet úgyszólván egész területére és itt rombol, itt pusztít, itt deszxuál soraink kö­zött. Hogy kik azok, akik ezt a lavi­nát elindították, hogy honnan in­dult ki ez a becsületnyálazás, hogy hol tartják ennek a hitvány fegy­vernek legdúsabb raktárait, jól tudjuk mindnyájan. Legyenek nyugodtak az illető fenegyerekek, lesz hamarosan módja a magyar népnek, hogy alkotmányos utón el­söpörje őket örökre a magyar köz­élet szerepléséből és beléjük fojt­sa ezt a számára annyira idegen és felháborító hangot! De addig is erélyes intézkedése­ket kérünk, sőt követelünk, hogy a fertőzés ne terjedhessen és a be­csületrablók ne űzhessék zavarta-­ lanul, esetileg a mentelmi jog ara­nyos védőpalástja alatt kisded já­tékaikat. Meg­keresni a forráso­kat és könyörtelen eljárással belé­jük fojtani úgy a szót, hogy örök­re elmenjen a kedvük becsület- és fejvadászatokat rendezni. Ne felejtsük el! Itt nemcsak egyesek becsületéről, tisztességes múltjáról van szó, hanem az egész magyar nemzetéről! Mert tagjai­nak becsületessége, tisztessége vagy hitványsága alkotja magá­nak a nemzetnek legfőbb érték­mérőjét is. Már­pedig a magyar becsület, a magyar tisztesség az a kincsünk, amelyet mindenkivel szemben, ha kell, a tíz körmünk­kel védünk meg! És az új magyar élet diadalt fog aratni még akkor is, ha odaát nincs más fegyver csak a becsületrablás és fejvadá­szat! -----­­—■ ----­Evett már kék kenyeret? Érdekes leleplezések a miskolci vegyvizsgáló intézetben Miskolc, március 11. Egy csésze tej, egy szelet vajaskifli Ízletes reggeli. Különösen ízletes ak­kor, ha fel nem hígították, vagy nem fölözték le. Hatósági eljárás során a túlságosan fölözött tej bekerül a mis­kolci vegy­kísérleti állomás lombik­jaiba és a vegyészek megállapítják, hogy megvan-e a tejben a szabványosan előírt zsírtartalom. A miskolci vegykísérleti állomás leg­inkább a tejtermékek felülvizsgálásával foglalkozik, hiszen Miskolcon nagy a­ lehetőség a tejhamisításra. Ha túlságo­san lefölözött, vagy vizezett tejet ta­lálnak, a tej forgalomba hozóját rendőri büntető bírói eljárás alá vonják. Miskolcon és környékén leggyak­rabban a tejet, fahéjat, borsot és a majoránnát hamisítják. Megvizsgálnak bizonyos hentesáru­kat, hogy nem festettek-e, vagy nem lisztezettek-e? Megnézik a zsírt, nncs-e benne faggyú. A vidéki tejgyűjtők el­lenőrzését szintén a miskolci vegykisér­leti állomás látja el. Mi kerülhet elő a tejből ? Lapunk munkatársának Klimm Nán­dor fővegyész mutatta be a vegykísérle­ti állomás laboratóriumait. Jénai üveg­lombikok, villamosfűtésű tenyésztőke­mencék,­­a gramm ezredrészét érzékel­tető mérlegek, kísérleti anyagok között dolgoznak itt naponta szorgalmas ve­gyészmérnökök, hogy molekulákra bont­sák a kohójukba bekerülő anyagokat. Érdekes dolgok krültek elő az egyik vegyész tejvizsgálatainál. Ki bűnné például, hogy az eladásra behozott tejből vegyvizsgálat so­rain a tejalasszony fekete kendőjé­nek darabkája, szalma, atom és trá­gyái éle is napviágra került. Mindezek azt bizonyítják, hogy szük­ség van alapos ellenőrzésre. A gyümölcstermelés érdekében Az élelmiszerek vegyelemzésén kí­vül anyagfeldolgozó vizsgálatokat is végez az állomás. Meghatározzák a különféle zsírok étanyagát, vegyelem­­olajakat. Miskolc város üzemeiben haszná­latos olaj­anyagokat az állomás használatbavétel előtt vegyileg megvizsgálja. Az eredményről je­lentést tesznek és csak azutáni dönt a város a megrendelésről. A talajtani laboratórium foglalkozik a termőföld vegyi összetételével. A kí­sérletek célja a gazdák felvilágosítá­sa, hogy az egyes talajfajtákon milyen gyümöll­sök­et termtjen ki Sikerült kí­sérleteket végeztek a műtrágyázás gya­korlati alkalmazásával és igen sok helyen megérthették a borsodi gazdák­kal a műtrágyázás helyes alkalmazásá­nak szükségét. Miskolc város állandóan beható ellen­őrzés alatt áll és az élelmiszerek hami­sítása terén meglehetősen jók a viszo­nyok. A legfőbb kereskedő már­ rászok­tatta magát arra, hogy ecete­szenc for­galom hahozatal előtt vegyvizsgálatott kér és így nem érheti váratlan meglepe­tés. Tej és tejföl hamisítókkal van ,a legtöbb dolga az állomásnak, akik a vegyvizsgálat megállapítása szerint,­­ szembe a köztudomásban lévő hírekkel, a tejfölt soha nem liszt hozzáadá­sával hamisítják, hanem túróval. Miskolcon húsz év alatt egyetlen egy­szer fordult elő, hogy lisztet tettek az eladásra kerülő tejfölbe. Húsz év alatt számtalan esetben vé­geztek élelmiszereken vegyvi­zsgálatot az állomás vegyészmérnökei.. Egysz­er azonban majdnem megdönthetetlen tétel elé állították az állomást, úgy történt, hogy az egyik falusi gazdálkodó vegyelemzés végett meg-* kékült kenyeret vitt be az állomásra, előadta, hogy a malomiból haza vitte a megőrölt lisztet. Felesége kenyeret sü­tött belőle és már dagasztás közben megkékült a tészta. Csupa kíváncsiságból kisütötték­­ a ke­nyeret, amely kékszínűvé sült meg. A vegyvizsgálat megállapította, hogy a kenyérbe ártalmatlan festékanyag került ? He hogyan? Hosszas „nyomozás” u­tán kiderült, hogy őrlés közben a búzába belkerülte a molnár tintaceruzája, ami a malomkö­vek között finoman felőrlődött és az , festette meg a lisztet, így lett a fehér Sbuzaliszből kékszínü kenyér. (n. g.) Hirdessen a Magyar Élet-ben 1, Miskolc, március 11. Nehéz a Jancsi és a János keresztne­vet a Rajz vezetéknévhez helyesen al­kalmazni. Komoly prózai szerepe után a János név illeti meg. Egészen más a helyzet az operett-fronton, például az Egy bolond százat csinál, a Rubus és számos zenés bohózat után, amikor há­rom felvonáson keresztül mókázik, kacagtat, táncol fáradhatatlanul, akkor kiderül, hogy mégiscsak „Jancsi” ez a János, százszázalékosan: Jancsi! Legyen tehát most szó a Jancsiról, a kedvenc komikusról, akinek jubileumi ünnepséget rendez a miskolci színház. Tizenöt éve színész. Felkerestük a kö­zönség­ „Rajz­­Jancsiját” a „műhely­ben”, hogy beszéljen magáról, terveiről, ahogyan egy jubiláns színészhez illik. A táncteremben találtunk rá, amint épen a „Szervusz papa’ ’ operett tánc­számait tanította. Erélyes tánctanár Rajz Jancsi. Nincs ideje nyilatkozni. Majd a kávéházban. Jó ... Most itt ül a kávéházi asztalnál, a magánember. Nem Rajz Jancsi, hanem Rajz János. Közvetlen, komoly fiatal­ember, a munka harcosa, hivatásának valóságos rabja. Szemében furcsa fény lobban, ha a színház kerül szóba. Lát­szik, hogy „szakember”, ki érti a mes­terségét. — Szini iskolába sohasem jártam, mégis már tizenhat éves koromban szí­nész voltam.. Bennem is meg­volt az a kamasz-mentalitás, hogy minél hama­rabb kereshessem meg a kenyeremet.­ Egyébként az egész Rajz família a szín­ház deszkáin kereste meg kenyerét. Szüleim, három nővérem és testvérbá­tyám ugyancsak színész volt. Meghatott szeretettel beszél szülei­ről, akik magas koruk ellenére is csak­nem minden este a színészpáholyból gyönyörködnek, kacagnak legkedve­­sebb gyermekük mókáin. I — Az állomások: Debrecen, Szeged, Budapest, Kassa, Pozsony és Miskolc. — Melyik volt a legkedvesebb? — kérdezzük. — Ezt nehéz volna eldönteni. De Mis­kolc nagyon a szívemhez nőtt, semmi sem igazolja ezt jobban, mint az, hogy épen hatodik éve vagyok itt. Nagyon megszerettem ezt a várost már az első évben, a kedves közönségét, az Avast — ,azért ne tessenek félre­érteni, nem a pincék miatt. .. — Aztán szeretem ezeket az öreg fa­lakat is,— és most kinéz a nagy ablako­kon keresztül a színházra. — Hat év... a miskolci deszkákon... mennyi vastaps, átütő siker ... Ugy­e nem lesz könnyű itthagyni? — Bizony, ha búcsúzásra kerül a sor — s ha a fővárosba is kerülök —­ nekem lesz nehezebb, mert a közönség nagyon a szívemhez kapcsolódott. — Igen, szó van arról, hogy jubilá­lok, bár tizenöt év nem olyan idő, amit meg szoktak ünnepelni. Nem is ezt ün­neplem én, hanem a Miskolcon eltölt­i tett hat évemnek szól ez a jubileum. In­kább én szeretném ünnepelni a közön­séget, azon az estén szeretném megkö­szönni azt a szeretetet és nagy lelkese­dést és sok tapsot, amelyekkel elhal­moztak éveken keresztül. Terveiről, a jövőjét illetőleg, csak ennyit mond: Talán Pest! — írja meg szerkesztő úr, hogy min­den miskolci színházlátogatót kü­lön­­külön szeretnék megölelni. Sajnos most nem tudom elkezdeni, mert délutáni előadásom van. dédes Esz­tergomy Lajos. Szeretném megölelni a közönséget. . . Villáminterjú a jubiláló Rajz Jancsival

Next