Magyar Élet, 1939. augusztus (1. évfolyam, 133-158. szám)

1939-08-25 / 153. szám

Péntek, 1931 augusztus hó 25. MAGYAR ÉLET A mezőkövesdi főszolgabíró elleni vizsgálat miatt vitéz Borbély Maczky Emil főispán megszakítja szabadságát és ma elfoglalja hivatalát Miskolc, augusztus 24 A mezőkövesdi főszolgabírói hi­vatalban elkövetett visszaélések és­ az ezzel kapcsolatos fegyelmi ügy nagy feltűnést keltett a vármegyé­ben. A fegyelmi üggyel kapcsolat­ban — amelynek hátterében sokan anyagi vonatkozású ügyeket sej­tenek — különféle kombinációk indultak meg, biztosat azonban ezidő sze­­rint senki sem tud mondani, mert a vizsgálatban résztvevő hatósá­gok a legridegebben elzárkóznak a felvilágosítás elől. A csütörtöki napon egyébként Lukács Endre alispán, Molnár Jó­zsef dr. tiszti főügyész, Várnay Bertalan főszolgabíró, fegyelmi biztos autón Botára utaztak, ahol jelentést tettek vitéz Borbély- Maczky Emil főispánnak az ügy­ről és annak eddig megállapított részleteiről. A vármegyei főispán­nál tartott értekezlet egészen az es­ti órákig húzódott el és Lukács Endre alispán mintegy este 8 óra tájban érkezett vissza Miskolcra. Visszaérkezése után azonnal hiva­talába sietett, hogy az ez ügyben szükségessé vált intézkedéseket megtegye. A Magyar Élet munkatársa meg­érkezése után azonnal jelentke­zett Lukács Endre alispánnál, hogy a mezőkövesdi főszolgabíró fel­függesztésével kapcsolatosan a vizsgálat eddigi eredményeirő­l nyilatkozatot kérjen. Lukács Endre alispán munkatár­sunknak kijelentette, hogy ez idő­­szerint ebben az ügyben nem kí­ván nyilatkozni. A Magyar Élet munkatársa ez­után telefonon a szabadságát Bó­­tán töltő vitéz Borbély-Maczky Emil főispánnal keresett telefon­összeköttetést. Vitéz Borbély-Maczky Emil fő­ispán munkatársunknak a követ­kezőket mondotta: — A mezőkövesdi főszolgabíró fegyelmi ügyében a legerélyesebb vizsgálatot indítja meg a vár­megye. A magam részéről még a pénteki napon megszakítom a szabadságomat és átveszem hiva­talom vezetését, minthogy a vizs­gálatban a legteljesebb mértékben magam is részt kívánok venni. Konkrét eredmények ez idő szerint még nincsenek, mihelyt azonban a vizsgálat eredménnyel járt, a nagyközönséget a legrészleteseb­ben tájékoztatni fogjuk, minthogy semmit sem akarunk sem eltit­kolni, sem elsimítani. Az elrendelt vizsgálat egyébként szombati napon veszi kezdetét, bár a fegyelmi ügyre vonatkozóan már eddig is megállapítottak több fontos adatot. Ez időszerint szabad­ságát tölti Várnay Bertalan főszol­gabíró is, akit köztudomás szerint az alispán fegyelmi biztosul ren­delt ki. Természetesen Várnay Bertalan is azonnal félbeszakítja szabadságát és megkezdi a fegyel­mi ügy részletes kivizsgálását. Az ügy elé egyébként nagy ér­deklődéssel tekint a vármegye kö­zönsége, mert a legritkábban elő­forduló eset, hogy valamelyik fő­szolgabírói hivatalban hivatali sza­bálytalanságok miatt ilyen súlyos természetű intézkedések szüksé­gessége merült volna fel. Tekintet­tel arra, hogy a fegyelmi vizsgálat a legnagyobb eréllyel indul meg, a közeli napokban előreláthatólag újabb adatok kerülhetnek a nyil­vánosság elé. Nyom­t­atvány­ok ízléses kivitelben jutányos áron Ludvig István könyvnyomdájában Rákóczi­ utca 18 Telefon: 25—69 Napozáshoz LILLAFÜREDI KRÉM Szeplő, májfolt, pattanás ellen: LILLA KRÉM Kapható Lillafüreden, Tapolcán, Miskolcon és mindenütt Forgalomba hozza: MENNEK PATIKA Diósgyőr-vasgyár Agyonlőtték, öngyilkos lett, vagy véletlen balesetet szenvedett Bolivia elnöke? La Paz, augusztus 24 Flores propagandamniszter kije­lentette a sajtó munkatársai előtt, hogy Busch elnök öngyilkos lett. Busch German Becerre ezredes, Bolivia államelnökének halála igen rejtélyes körülmények között következett be. Általános az a fel­tevés, hogy­ az elnök merénylet ál­dozata lett. A merényletet politikai ellenfelei követték el. Bush­ elnök szerdán este fél nyolc órakor halt meg. Az orvosok első jelentése szerint az elnök re­volverlövés következtében olyan sérüléseket szenvedett, hogy nem volt megmenthető az életnek. Hiva­talosan először úgy állították be az esetet, hogy baleset történt, később olyan hírek terjedtek el, hogy az elnök öngyilkos lett. A legújabb fel­tevések szerint az elnök ellen me­­rényletet követtek el. Bolívia államelnökének rejtélyes halála után a kormányzati ügyek irányítását Quintana ezredes vette át. Az ezredes csak ideiglenesen vezeti az ügyeket és első ténykedé­­se az volt, hogy megerősítette hiva­talában a jelenlegi kormányt. Né­hány napon belül döntenek majd abban a kérdésben, hogy az eddigi kormányzati politika érvényben maradjon-e vagy sem. Véletlen baleset? Buenos Aires, augusztus 24 Bush­, Bolívia elnöke halálának körülményeiről az alábbi részletek kerültek nyilvánosságra: Bush­ elnök szerdán pisztolyát vizsgálta s az közben véletlenül el­sült. A golyó súlyosan megsebesí­tette az elnököt Két orvos azonnal a szerencsétlenül járt elnök segít­ségére sietett, segíteni azonban már nem tudtak rajta. A halottas ágynál megjelent a helyettes elnök, a kormány valmennyi tagja, vala­mint Guintanilla hadseregfőpa­rancsnok, aki ideiglenesen átvette az államfői dátimat. A bolíviai kormány összetételében nem kö­vetkezett be változás. Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás szentelte f el az új kassai püspököt Budapest, augusztus 24 Dr. Madarász István pápai prelátust ma szentelte püspökké dr. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás, dr. Breyer István győri megyéspüspök és Kriston Endre püspök, egri nagypré­post közreműködésével. A szentelési szertartás délelőtt 9 órakor kezdődött a Szent István Bazilikában, amelynek az új püspök több éven át plébánosa volt. A hatalmas templomot óriási közönség töltötte meg, temette a rajta dolgozó huszonkét munkást. Az azonnal kivonult mentők vala­mennyi munkást beszállították a sebé­szeti klinikára, ahol megállapították, hogy négynek sérülése életveszélyes, tizenegy súlyosabban, hét pedig köny­­nyebben sebesült meg. A szerencsét­lenség színhelyén megjelent Makkay István polgármester, a városi mérnöki hivatal és a rendőrség egy bizottsága, hogy tisztázza a felelősség kérdését. Leomlott egy állvány és 22 embert maga alá temetett Pécs, augusztus 24 A pécsi rendőrpalota most folyó építkezésénél a keleti szárnyon felállí­tott kétemeletes állvány ma délelőtt kilenc órakor leszakadt és maga alá Felakasztottak egy kémet A Magyar Távirati Iroda jelenti: A magyar királyi budapesti honvéd­törvényszék 1938 május első napjai­ban Vargha Emil budapesti lakost egy idegen állam javára elkövetett kém­kedés, illetőleg hűtlenség bűntette miatt kötél általi halálra ítélte. Az íté­letet csütörtökön reggel végrehajtot­ták. Hirdessen a Magyar Élet­ben 5 Izgalom lett úrrá a demokrata fővárosokban: Párisban, London­ban. Rémhírek járnak szájról szájra, a világhíres államférfiak éppen úgy latolgatják a jövőt, mint a szegényes sorsban élő kis­emberek. A jövő pedig olyan ször­nyű kérdőjel ma előttük, mint amilyen már régen volt. Az em­beri élet szokott kereteit újra fel­rúgta az idő szörnyű kényszere és amit az államférfiak éveken ke­resztül fabrikáltak, egyszerre ösz­­szeomlott, a barátsági kötelékek, amelyeket éveken keresztül szőt­tek, megszakadtak. Az az izgal­mas futkározás, ami ezekben a fővárosokban tapasztalható, kö­rülbelül ahhoz a szomorú jelenet­hez hasonlít, amikor valaki a fel­gyulladt házat akarja oltani és éveken keresztül elhanyagolta a szükséges óvóintézkedéseket. Hát ez bizony természetes, mert égő házat nem lehet tárgyalásokkal eloltani és a ma kategorikus im­peratívusza nem tanácskozásokat, hanem pozitív eredményeket kö­vetel. A nyugati államok pedig megmaradtak a régi és jól bevált módszer mellett: hónapokon ke­resztül csak tanácskoztak és az­alatt a német diplomáciai ügyes­ség kész eredményeket ért el. — Ne kívánja senki se tőlünk, hogy sajnálkozzunk ezen a házégésen: senki sem sajnálja azt a háztulaj­donost, aki önmaga gyújtja ön­magára a házat és pláne nem le­het sajnálatraméltó az, akinek a házára az a tűzcsóva hull vissza, amit a szomszéd házra akart fel­dobni. Danzig mint önálló prob­léma már elvesztette jelentőségét, Danzigot meghaladta az idő. Sok­kal nagyobb tét forog most koc­kán: egész Európa megbomlott egyensúlyának helyreállítása. Azok, akik évtizedeken keresztül azon voltak, hogy mulasztásaik­kal megbontsák ezt az egyensúlyt, most hiába nyugtalanok. Akkor lett volna helye a nyugtalanság­nak, amikor­­ elkövették a mu­lasztásokat. Nyugalom van azonban Né­metországban — jelenti a világ­sajtó. Kétségtelen, hogy az euró­pai hangulat jelenlegi kakofóniá­jában Németország a legjobban érdekelt fél. És a legjobban érde­kelt Németország a legnyugod­tabb. Nem változott meg az utca napi képe, nincsenek csoportosu­lások az üzletek előtt, nem vásá­rol be magának senki hónapokra elégséges élelmet előre. Pedig Né­metország, amellett, hogy békét akar, el van készülve a háborúra is. De bölcsen tudja, hogy az eset­leges háború kimenetele nemcsak a katonáktól függ, hanem a lakos­ság nyugalmától is.­­ Nálunk a közönség nagyon hajlamos a tö­meghisztériára és nem segít ezen a tömeghisztérián semmiféle bróm ez a közönség a legkisebb zavart jelentő külpolitikai hírt felhasználja arra, hogy azonnal háborút szimatoljon. A Kávéházi Konrádok valószínűleg azonnal üzembe lépnek és hadvezérebbek lesznek a hadvezéreknél is. Pedig a pánikot mindig a pánik maga idézi elő és ha egész város ro­hanja meg az üzleteket, természe­tes, hogy nehézségek állanak elő a közönség kiszolgálásában. A mai nehéz európai helyzetben az, aki híresztelésekkel, torz aggo­dalmaskodással meg akarja bon­tani a közhangulat nyugodtságát, amikor arra semmi szükség sincs, nagyon rossz szolgálatot tesz az országnak és a kis óvatosok apró­­cseprő óvatoskodása nagy veszélyt rejt magában. Nyugalom és hig­gadtság amivel figyelnünk kell az európai eseményeket, amelyek ebben a percben még tőlünk távol zajlanak le. Ez a nyugalom im­ponáló kifelé és ez a nyugalom tud erőt adni befelé is.

Next