Magyar Élet, 1941. május (3. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-08 / 104. szám

Csütörtök, 1941. május hó 8-MÁGIÁS Is LET Azt mondják, nincs reformkorszak... Írta: Horkay Wolff László Miskolc, május 7 Európa államait külpolitikai gondok foglalják le, a reformok, kormányintézkedések szinte kivétel nélkül kapcsolatban állanak a háborúval, a belpolitikai élet valósággal szünetel, megállt s várja a békét. Az európai államok belpolitikai stagnálásán felbuzdulva Magyarországon is kezd bizonyos oldalon olyan nézet kialakulni s egyre láthatóbb alakot ölteni, hogy vegyünk példát Angliától, Belgiumtól, Hollandiától, Dániától, talán még Kamcsatkától is, lám, nem érünk rá belpolitikai életre. ,,minden gondunk a külpolitika“... Szabadelvű, demokrata sajtónk, szabadelvű és demokrata politikusaink és egyéb csuklyásaink, mindnyájan azok, akiknek a volt a szebb világ, fáradhatatlanok abban, hogy bebizonyítsák, mennyire nem alkalmasak a mai idők belső reformokra, például mennyire időszerűtlen most a földbirtokreform, a szociális kérdések sok pénzt követelő megadása, nem is beszélve arról, mennyire káros volna „megbontani“ az „egységet“ mondjuk egy harmadik zsidótörvénnyel. Lehetetten szó nélkül hagyni ezt az újfajta destrukciót, amelynek most már nem is az a célja, hogy szembeszálljon az esetleges reformokkal, — arra már nincs ereje, — de legalább elhúzni, késleltetni szeretne minden reformot, — lehetőleg az emberi kor legvégső határáig... Pedig soha alkalmasabb időt nem fogunk megérni arra, hogy ■régóta időszerű reformjainkat megvalósítsuk. A háborúból Európának szinte valamennyi államától eltérőleg csak ízelítőt kaptunk eddig, csak elviselhető lemondásokból érezzük, hogy van, s négy részleges revíziót nyertünk vele. Aháborúból tehát nem kaptunk olyan terhes részt, amely megakadályozhatná törvényhozásunkat abban, hogy a programba vett reformokat végrehajtható törvénynyé ne tudná emelni. Sőt, épp a háború s a háborús idők olyan kedvező talajt biztosítanak ma pszichológiailag a nemzet lelkében, amilyenre békésebb időkben alig is számíthatnánk. A földreform kérdésével kapcsolatban várjon lehetnek-e, jöhetnek-e alkalmasabb idők arra, hogy megértessük a mamimutbirtokok tulajdonosaival, hogy nemzeti létünk egyik feltétele az, hogy hány magyar családot tudunk odarögzíteni a magyar földhöz, „az ő rögéhez“. Mód alig nyílik ma arra, hogy bővebben kifejtsük, mennyire szüksége volna például a csángók hazatelepítésére. Ezt inkább éreznie kell minden magyar embernek, mint magyarázni. A hitbizos lányok urait is jobb belátásra, szociálisabb gondolkozásra lehetne-e alkalmasabb időkben felhívni, mint éppen ma? Különösen azokat a hitbizományi uraikat, akiknek ősei nem is egészen magyarvonatkozású és dicsőségesnek sem mondható tetteikért épp egy-egy tősgyökeres magyar nemzeti hős birtokait kapták meg. A hűség jutalma volt ez, de a Habsburg-házhoz való hűségé. Nem volna-e időszerű ezeknek a hitbizományoknak is a felülvizsgálása?... A nagytőke tulajdonosait vágyon lehetne-e alkalmasabb időben felhívni annak a régóta követelt elméletnek szemmel tartására, hogy árkalkulációiknál ne a munkabérek, de a túl magas profit leszorításával igyekezzenek elfogadható árszintet teremteni. Ha pedig munkabéremelő törvények lépnek érvénybe, ez nem jelenti azt, hogy az igazgató urak fizetése is szökkenjen egyet. Sőt!... A trösztök, kartelek, gyárak és általában nagyobb munkaadók számára sohasem jöhetnek alkalmasabb idők, ■hogy belássák, mennyire nem lényeges az elnök urak és vezérigazgató urak személye, mennyivel fontosabb nemzeti szempontból a sokszemélyű munkásság, mint tömeg, a végzett munkateljesítmény, maga a termelés, a tőke termelő ereje, amely személytelenül kell, hogy a nemzet szolgálatára álljon. A zsidókérdéssel kapcsolatban várjon jöhetnek-e alkalmasabb idők arra, hogy szemléltetőbben mutathassunk rá a világ zsidóságának a nemzetekhez viszonyló hűtlenségére, a felvidéki, az erdélyi zsidóság nemzeti megbízhatatlanságára, nem is említve a délvidéki eseményeket, ahol a zsidóság pénzén szemezték a csetnikmozgalmat. Szociális téren pedig jöhet-e időszerűbb idő a mainál, amikor a nemzet minden határainkon túlra is tekintő tagjával szemléltetni lehet, hogy egy nemzet ereje sohasem a nagytőkében, a trösztök, kartellek, gyárak, üzemek, latifundiumok és egy kivételezett előjogos tízezres társadalmi rétegben és annak hatalmában van, hanem egyedül az államhatalomban, ott is csak amnyiban, amennyiben az államhatalmat a nép milliói egységesen és osztatlanul támogatják. Ehhez azonban olyan elégedett nép szükséges, amely az adott körülmények figyelembevételével munkát s igazságos munkabért kap. Magyar reformkorszakot pszichológiailag tehát soha jobban nem készített elő semmi évezredes történelmünk folyamán, mint most tette azt az európai háború, amely újjal mutat rá határozottan és félremagyarázhatatlanul a nemzeti problémákra, a reformokra, amelyek elodázhatatlanok, amelyeket még a háború vége előtt meg kell oldani. A nemzet és a jobboldali pártok, az egész magyar társadalom az európai események nagy tanulságainak hatása alatt áll. A tanulságot le kell vonni s az új Európában egy új Magyarországnak kell betölteni rászabott felelősségei feladatát. Akik pedig nem érzik a reformok, az új magyar reorganizáció szükségét, mielőbb és sürgősen álljanak félre, amíg nem késő és amíg nagyobb baj nem származik abból, hogy maradnak. IUNIUS? 5 Ez a nap a nagy*, királyi jótékony célú államj sorsjáték legközelebbi húzásának a napja! Ha még idejében gondoskodik arról, hogy beszerezze államsorsjegyét (ára: egész 3 P, fél 1.50 P), akkor önnek is esélye lehet a nyerésre.! FŐNYEREMÉNY : 40.000 P Öngyilkosságot kísérelt meg egy volt miskolci színész Borotvapengével öt helyen felvágta az ereit Alszeghy Lajos Miskolc, május 7 A Debrecenben időző Bánky-társulat egyik Miskolcon is sokat szereplő kedvenc tagja Alszeghy La Lajos a Nagyerdő fái között öngyilkosságot kísérelt meg. Szerdán reggel amikor az Arany Bika szálloda portásánál megjelent a fiatal komikus bátyja, Alszeghy János, aki egyébként a társulat titkára, legnagyobb meglepetésére arról értesült, hogy öccse már korán reggel elment hazulról és egy levelet hagyott a számára. A portás átadta a borítékot, amelyben két levél volt. Egyiket a bátyjához, másikat pedig a színtársulat egyik hölgytagjához írta Alszeghy. A színházi titkár megdöbbenten olvasta öccse levelét: „ Édes, drága Jancsikám! Nagyon kérlek, ne bánkódj, ne szomorkodj! Engem már régen, nagyon régen, mindig, de legerősebben úgy több, mint három éve hív a Legnagyobb Igazgató! Most Hozzá kellett szerződnöm, a parancs kemény volt és határozott! Boldog vagyok, ez nagy, nagy kitüntetés egy színésznek! Tehát ne bánkódj és gondold, hogy holmi szerelmi ügy. Higgyétek el, nekem már három éve mennem kellett volna. Vigasztalódjatok, hisz ma ezrével hull a nép, de én nem halltam, engem hívnak már régen. Csókolok mindenkit, ne haragudjatok, ez kényszer és én megyek, mert menni kell“. Vitéz Bánky Róbert igazgató pillanatok alatt mozgósította egész társulatát és a színészek kollégájuk keresésére indultak. A Nagyerdőn sikerült is ráakadni Alszeghyre, aki az erdőnek a köztemető felőli részén tántorogva haladt a bokrok között. Beültették az autóba és a klinikára vitték Alszeghyt, akiről az orvosok megállapították, hogy borotvapengével felvágta karján az ereket és rengeteg vért vesztett, öt vágást találtak a karján. Amikor magához tért, kihallgatták, de olyan zavaros feleleteket adott, hogy a klinika idegosztályán helyezték el. A megindult vizsgálat során kiderült, hogy Alszeghy Lajos bizalmas ismerősei előtt már tett célzást arra, hogy öngyilkosságot fog elkövetni, de kijelentését mindenki tréfának értelmezte. *****+»»**+»*+»*»***»****&*» — öntudatos Keresztény Magántisztviselő vagy? Ha igen, akkor sürgősen lépj be a keresztény magántisztviselőtársadalom egyetlen érdekképviseleti szervébe a KERMOSZ-ba, Kossuth utca 11. Ipartestület, földszint 1. számú terem, hétfő és csütörtök este 6—7 között. 5 Szent háborút hirdetett meg Anglia ellen a Bagdadba menekült jeruzsálemi főmufti és ma már egyetlen mohamedán sem foghat fegyvert jóvátehetetlen bűn nélkül Anglia oldalán. Valamikor a kalifák hirdették meg a szent háborút, ma a főmufti mondta ki a döntő szót, amely Anglig számára új csapást jelent. Az angol gyarmatokon több, mint 300 millió mohamedán él, valamennyi fanatikus híve Allahnak és az ő prófétájának Mohamednek. Ha ezeknek csak tized része fog fegyvert Anglia ellen, a gyarmatbirodalom úgy eloszlik, mint a buborék. Most láthatja Anglia, mit jelent az rabigában tartani idegenfajú, hitű százmilliókat, fegyverrel szorítani korlátok közé legszerényebb igényeiket, géppuskával sakkban tartani olykor-olykor kitört legemberibb vágyaikat. Bizonyos, hogy a háromszázmillió mohamedán közül aligha akad olyan, aki szívében hálát érezni rabtartója, Anglia iránt. Arábia már megmozdult és ma egykori kalifák álma, a pánarab gondolat ismét fegyvert ad az arábiai mohamedánok kezébe. Törökország mohamedán, Egyiptom mohamedán. Palesztinában sokszázezer a mohamedán ... Hogy ez mit jelent Anglia háborújára, azt ma még nem lehet tudni. India, a Földnek ez a kincsestára ‘‘‘’*“1 100 millió mohamedánnal dicsekedhet. Mennyi angol katona volna váljon szükséges ahhoz hogy ezt a most megindult szent háborút, amely nemcsak fegyverrel, hanem minden eszközzel, tehát árulással, konkoly hintése, szabotázsai, sztrájkkal és a szent cél érdekében minden eszközzel folyni fog, lokalizálni lehessen? Vájjon rendelkezik-e Anglia ennyi katonával? Nem. Jöhet ide Amerika, jöhet Ausztrália, jöhet Dél- Afrika valamennyi angol gyarmatának valamennyi színes lándzsába és fegyverese, Anglián már aligha tudnak segíteni. A döntő német győzelmek, a tengely legyőzhetetlen ereje erőt és bizalmat öntött az Anglia által rabságban tartott gyarmatok színesbőrű népeibe is. A legtöbb angol gyarmat olyan ma, mint egy-egy kitörő tűzhányó gyomrában tele forró, tüzes lávával tetején széles kráterral és csak az első lökésre vár, hogy kirobbanjon és elégesse, hamuvá porlassza az angol világhatalmat. Ha európai szemmel nézzük azszlám szent háborúját, akkor új segítséget látunk benne a tengely oldalán Anglia ellen. Valószínű, hogy erre a segítségre a tengely nem számított. Ma még úgyszólván teljes a német haderő és az olasz haderő, de lábhoz tett fegyverrel várnak a szövetségesek is. Ezzel szemben Anglia veszteségei pótolhatatlanok, az olajforrások veszendőben vannak, az amerikai szövetség igen kétesértékű, s a „biztos bázisok“. Arábia, Északafrika mohamedánjai nyílt lázadása küszöbön áll. Irak már fegyvert fogott és a többi arab Állam már sorakozik Anglia elen. Churchill várjon miből csepegtet most mézes reményeket bomfázástól megsiketült hívei lelkébe?