Magyar Élet, 1941. augusztus (3. évfolyam, 174-198. szám)
1941-08-20 / 189. szám
6 HÍREK NAPIREND: Szerda, augusztus 20. Róm. kát.: Szent István kir. Prot.: István király. Gör. kát.: Szent István király. Csütörtök, augusztus 21. Róm. kát.: Franciska. Prot.: Sámuel. Gör. kát.: Tádé. Gyógyszertárak éjszakai szolgálata: Erzsébet (Rákosi Jenő u. 119), Korona (Széchenyi u. 11), őrangyal (Kazinczy-u. 32). MAI MŰSOR. SZERDA: Uránia: Egy tál lencse. Korona: Cisko és Lady. CSÜTÖRTÖK: Uránia: Egy tál lencse. Korona: Cisko és Lady. — A Magyar Élet Párt Himnyadi u. 10. szám alatti Irodájában a hivatalos óra minden hétköznap délelőtt ti—1 óráig és csütörtököt kivéve ttz után 5—7 óráig. Képviselői joga 1mán szombaton 6—7 óra között. Elsötétítés időpontja A lakóházak és egyéb épületek, valamint járóművek elsötétítését augusztus 20-án 19 óra 50 perckor kell végrehajtani. Az elsötétítés augusztus 21-én hajnali 4 óra 50 percig tart. HŐSEINK 1587 augusztus 20 Erre a napra esik Zrínyi György, a kanizsai vár akkori parancsnokának fényes győzelme. Nádasdy Ferenc és Batthyány Boldizsár várkapitányok Zaalegerszeg felől érkezett csapataival együtt összesen 6000 emberével, döntően megverte Sasvár szigetvári török bég körülbelül 8000 főnyi hadát. Ez a török had Szigetvárról Segesden, Palinon át előnyomulva, a kanizsai várat kikerülve, a Mura és Kerka közébe tört be, hol Lendva várát elfoglalta, az egész SZÖVET környéket feldúlta és kirabolta, majd 18 falu védtelen magyar népét rabigába hajtotta. Ámde visszatértében Zrinyiék Kanizsától északra a Kanizsa patakon való átkelés közben lesállásból hirtelenül előretörve, Kaszorlaknál a teljesen meglepett törökökre vetették magukat, akik a váratlan megrohanás hatása alatt rémülten megugrottak. Nagy részük elesett, ezren fogságba jutottak, sokan pedig a patakmenti mocsarakban pusztultak el. Ezzel szemben a magyarok mindössze csak 11 hőst veszítettek. Sasvár bég maga a mocsárban rejtőzött el, és órákon át nyakig ült a vízben, mígha az éjjeli sötétségben elmenekülhetett. 1914 augusztus 21 A volt aradi 3. közös huszárezred az 1914. évi lembergi hadjáratban az augusztus 15-től augusztus 23-ig tartó lovas felderítés folyamán az osztrákmagyar 3. hadseregnél a volt pozsonyi 2. közös lovas hadosztály kötelékében harcolt. E napon Turynka falu körül Wannowski orosz tábornok parancsnoksága alatt álló orosz lovas hadosztály megsemmisítő vereséget szenvedett. A ránk nézve győződel MAGYAR ÉLET Szerda, 1941. augusztus 20. mes ütközetben döntő szerep jutott a volt aradi 3. közös huszárezred egy különítményének Kossaczky Árpád főhadnagy (jelenleg tábornok) parancsnoksága alatt. A különítmény önfeláldozása és a parancsnokainak céltudatos tevékenysége és előre Bélésárúkat és szabókellékeket Kazaitól Szemere u. 4. látása teremtette meg a siker alapját. Egy maroknyi magyar huszár és bátor parancsnokok magatartásának nagyszerű eredménye 300 fogoly, köztük 2 tábornok és közel 2000 darab házas hámos ló volt. Az ellenség nagy része fejvesztetten menekült. Kossaczky Árpád főhadnagyot ezért a fegyvertényéért a tiszti arany vitézségi éremmel tüntették ki. — LAPUNK legközelebbi száma Szent István ünnepe miatt, pénteken, a rendes időben jelenik meg. — Eljegyzés: Kövesi Editet eljegyezte Tardy László m. kir. pénzügyi számellenőr. (Minden külön értesítés helyett.) — Esküvői hír. Lantos Elvira és Tárkányi József augusztus 20-án fél 6 órakor tartják esküvőjüket a mindszenti róm. kat. templomban. Szent István napján avatják a kassai Horthy Miklós repülőakadémia új hadnagyait. A kassai Horthy Miklós Honvéd Repülőakadémián Szent István napján zárul be a legidősebb évfolyam, a tisztavés ünnepélyes aktusával. Magyarország kormányzóját a repülőtisztek avatásán nemes Rákosy Béla altábornagy, a légierők parancsnoka képviseli. Az ünnepség délelőt fél 11 órakor veszi kezdetét. a Keresztény magyarok százszázalékosan keresztény lapja a „Magyar Élet“. Öltönyöket és felöltőket Kazaitól Szemere u. 4. — Nagy vihar pusztított Granada környékén. Granada vidékén hétfőn nagy vihar és jégeső tombolt, amely két óra alatt súlyos pusztításokat végzett az olaj-, dohány-, tengeri- és egyéb gabonafélékben. Számos házat elöntött a víz, úgy, hogy segélyosztagoknak kellett a lakosságot kimenteniük. Az Alhambra-kert egyik százados fája, amelyet a vihar gyökerestül kitépett, rázuhant egy férfira és egy nőre és megölte őket. — Keresztény vagy? Meg nem alkuvó keresztény lapot olvass! Fizess elő a „Magyar Élet“-re. Mindenfajta tüzelőanyagot szállít KOPPÁNDI FERENC Telefon : tűzifa- és szén-nagykereskedő 24—50 Miskolc, Tizeshonvéd utca 21. — Húsz évvel ezelőtt volt az első vitézzé avatás. Pontosan húsz esztendővel ezelőtt, 1921 augusztus 21-én, vasárnap a Királyi Várkertben történt az elsővitézzé avatás. Ezen a napon vitéz Nagybányai Horthy Miklós Magyarország kormányzója 40 tisztet és 1 41 legénységi vitézt avatott vitézzé. Az első vitézzé avatás óta húszesztendő telt el és azóta a Vitézi Rend terebélyes fává növekedett. — Fegyveres tisztelgés a Mont Blanc csúcsán. Negyven bergamói ifjú fasiszta megmászta a Mont Blanc csúcsát és fegyveres tisztelgést rendezett 4810 méter magasságban. A nem mindennapi hegymászó teljesítményt igen rossz időjárás mellett, heves hóviharban végezték. SELYEM — Rosszkedvű szörny a svéd partok előtt. Egy svéd lap szerint a lochnesi szörny újra felbukkant. Egy svéd polgár hétvégi kirándulásra utazott három gyermekével a svéd partok közelében. Elmondotta, hogy — mint látta — a lochnesi szörny öt-hat méter hosszú és nagyjában egy felborult csónakhoz hasonlít. A szörny nyilván nagyon rosszkedvű volt: mint egy óriási tengeri madár száguldott végig a víz felett. Tíz percig lehetett látni, majd eltűnt . Szerdán csak kenyeret árulhatnak a pékek és fűszerüzletek. Szent István-napjár, szerdán reggel a fűszer és péküzletek 7—9 óráig nyitva tarthatnak, azonban kizálag csak kenyeret szabad árusítani.• Meseszínházat alapítottak Berlinben. Berlinben a Plaza Varieté helyiségeiben meseszínházat alapítottak. A színház gyermekek és felnőttek részére tart előadásokat, de kizárólag mesedarabokat vesz fel műsorába. Korunk szerzőit felszólítják, hogy az új színpad részére mesedarabokat írjanak. — A nyári hónapokban készített téliszalámi legmagasabb ára. Az árkormánybiztos megállapította a nyári hónapokban készített téliszalámi legmagasabb viszonteladói árát, amely a következő: nagykereskedői vételár 6.55 P, viszonteladói ár nagyban vásárló kiskereskedők részére 6.60 P, kicsinyben vásárló kiskereskedőknek 6.70 P. A fogyasztói ár rúdvételnél 7.60 P, a fogyasztói ár szeletelve 7.90 pengő. Ez a fogyasztói ár csak Pick és Vidoni gyártmányokra vonatkozik. — Megalkuvást nem ismerő öntudatos keresztény magyar ember a keresztény „Magyar Élet“ előfizetője. VÁSZON • Nyolc liter sertéspestis elleni szérumot igényelt Miskolc. Ismeretes, hogy a földművelésügyi miniszter Miskolc város sertéstartó gazdái részére tíz liter sertésvész elleni szérumot utalt ki, amit ingyen kaptak meg a sertéstartók. Most, hogy sertésvészes megbetegedések fordultak elő a városban, Miskolc újabb nyolc liter szérumot igényelt. A szegény állattartók ingyen kapják meg a szérumot, csupán a nyolcvan filléres oltási költséget kell megfizetni. Katonai, cserkész és levente felszerelését is a Keresztény Áruszövetkezetből vásárolhatja előnyösen. Megbízhatóság, olcsóság, minőség A sárospataki diákok felépítik a nagykázméri templomot Kevesen tudják azt, hogy a sárospataki diákok állították fel nyolc évvel ezelőtt Magyarországon az első munkatábort. A szavak és az elméletek helyett így kerültek az első vonalba a tettek, melyek az ásó és csákány kemény szorításában bizonyították be a testi munka nagy nemzetépítő értélkét. A sárospataki főiskolások ez év nyarán táborba szálltak Nagykázmér községben, hogy az ottani templomot újra felépítsék. A csehek mindig azt hirdették, hogy a legműveltebb nemzetek közé tartoznak, ugyanakkor azon Egyenruhákat és felszereléseket Kazaitól Szemere u. 4.- ban a cseh légionáriusok a nagykázméri templom pusztulását nyugodtam nézték és abban segédkeztek. Először a templom ajtaját lopták el, majd a padokra és székiekre került a sor, végül pedig az Úrasztalával mentek rákúszni a patakra a cseh légionáriusok gyermekei. A pataki diákok tanáraik vezetése alatt nagy lendülettel végzik templomépítő munkájukat, hogy rövidesen újra az Isten igéjét hirdethessék benne. Nevezetes hely Nagyiksázmér, mert annak idején itt tanyáztak, Esze Tamás mezítlábasai és itt szálltak táborba Rákóczi seregei. A történelmi múltnak ezen a helyén a legméltóbb módon áldoznak a pataki diákok. . A női betegségek gyógykezelésében a rég bevált természetes „Ferenc József“ keserűvizet gyakran alkalmazzák, mert reggel éhgyomorra egy pohárral könnyen bevehető, rendkívül enyhe hashajtó, hatása pedig gyorsan és minden kellemetlenség nélkül biztosan jelentkezik. Kérdezze meg orvosát! — A Budapesti Közlöny keddi száma rendeletet közöl a részvénytársaságok és korlátolt felelősségű társaságok, 'közüzemek, egyes közérdekű testületek és egyesületeik gazdaságosabb működésének elősegítéséről szóló 4609—1933. M. E. rendelet kiegészítéséről, a hadfelszerelési adóról, a belföldön engedéllyel nem bíró biztosító intézetekkel kötött biztosítási szerződések illetéke, Zala vármegye visszafoglalt területén a cukornagykereskedői körzetek megállapítása, Zalavármegye visszafoglalt területén a petróleumnagykereskedői körzeteik megállapítása, Szent István KOVÁTS Színházzal szemben ünnepére tekintettel a keddi és szerdai borjúhústalan nap felfüggesztése, a csokoládé, cukorka, keksz árszabályozásáról kiadott 2639—1941. A. K. rendelet módosítása és kiegészítése, végül a közraktáraik és tárházak által felszámítható díjak rendezése tárgyában. Pályázat jelent meg a székesfővárosközkórházainál megüresedett 4 alorvosi állásra, a Mohács városnál egy gimnáziumi igazgatói állásra, Tolna vármegye Dunaszentgyörgy községében megüresedett segédjegyzői állásra.