Magyar Élet, 1943. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1943-01-08 / 5. szám
Péntek, 1943. évi január hó 8. MAGYAR ÉLET Fekete Bertalan dr. közellátási minisztériumi osztályfőnök benyújtotta lemondását Miskolc város polgármesteri tisztetgárti tisze., Miskolc, január 7 A keddi Budapesti Közlönyben megjelent egy kinevezés, amely szerint a magyar királyi közellátási tárcanélküli miniszter előterjesztésére a kormányzó, Fekete Bertalan dr. Miskolc város polgármesterét a közellátási minisztériumba osztályfőnökké kinevezte. Erről a kinevezésről a legutóbbi számunkban már megemlékeztünk. A hír nem érintette váratlanul Miskolc közönségét, mert már hónapok óta beszéltek arról, hogy Fekete Bertalan dr. megválik Miskolc polgármesteri székétől. A kinevezés most megtörtént és mint értesültünk Fekete Bertalan dr. a közellátási minisztérium ellenőri osztályának élére, mint osztályfőnök került és új beosztásában igen fontos ügykör és feladatok megoldását bízták reá. Új felelősségteljes beosztását már el is foglalta és a hivatali esküt letette. - H ■ , A közbizalom Fekete Bertalan dr. miniszteri osztályfőnökre új és felelősségteljes munkakörében is a legnagyobb megnyugvással terekint, mert miskolci működése alatt kiváló közigazgatási tudásával, fáradhatatlan munkásságával bebizonyította, hogy méltó helyre került éppen az ország egyik legfontosabb, a közélelmezés feladatait megszervező és ellenőrző helyre, amely feladatokat minden bizonynyal eredményesen fogja megoldani. Nagy veszteség Miskolcra Fekete Bertalan dr. távozása, mert köztudomású, hogy fáradhatatlan munkával és körültekintéssel aegnehezebb helyzetekben is igyekezett, de sikerült is biztosítani Miskolc élelmezési szükségleteit. Kisebb zökkenők leszámításával alig érezte Miskolc közönsége a háború okozta közellátási nehézségeket, s ezért a polgármestert a legnagyobb elismerés illeti. Most sokkal nagyobb és szélesebb körű megbízást kapott, hogy képességeit az egész ország javára fordítsa és általánosságban olyan helyzetet teremtsen országosan, mint amilyen eddig Miskolcon volt. " Fekete Bertalan dr. lemondott polgrmesteri tisztéről Mint értesültünk, tegnap délelőtt Fekete Bertalan dr. közellátási osztályfőnök illetékes helyen benyújtotta lemondását Miskolc polgármesteri tisztségéről, s mint értesültünk ezt az elhatározását a a törvényhatósági bizottsággal is írásban közli, illetve a törvényhatóságot is értesíti lemondásáról. Ezzel a kérdéssel a törvényhatósági bizottság a legközelebbi rendkívüli közgyűlésén foglalkozik. " Hadbavonultak hozzátartozóit segítő bizottságot alakít a vörös Miskolc, január 7 Szilveszter délutánján mint ismeretes a Kormányzó Úr hitvese felhívással fordult az ország társadalmához és egyben bejelentette, hogy január 17-én országos gyűjtés veszi kezdetét a hadbavonultak hozzátartozóinak megsegítésére. 1 : 1 ! Miskolc minden ilyen hazafias megmozdulásban elsőnek veszi ki oroszlánrészét és amint az eddigi hasonló gyűjtési akciók is mutatják, Miskolc közönsége lelkesen vállal minden áldozatot és már a felhívó szóra is kész az adakozásra. Szitávy László dr. h. polgármester január 11-én délelőtt 11 órára a segítő akció bizottságának megalakítása céljából ülésre hívta öszsze Miskolc területéről az egyházak, hatóságok, intézmények, társadalmi és jótékony egyesületek vezetőit, a városháza kis tanácstermébe. Ezen az ülésen alakítják meg azt a bizottságot, amely a kormányzóné felhívása folytán megszervezi a 17-én meginduló gyűlést. Értesülésünk szerint ezen az alakuló ülésen részt vesz Homrogdi Lichtenstein László főispán is. . A polgármesteri meghívót alább közöljük. Miskolc bhj. város Polgármestere. 178/ki. 1943. sz. MEGHÍVÓi A Kormányzó Ur hitvese őfőméltóságának védnöksége alatt 1943. évi január hó 17-én országos gyűjtés veszi kezdetét, melynek célja a hadbavonultak hozzátartozóinak megsegítése. Az e tárgyban kelt 127.346—1942. számú honvédelmi miniszter rendelete értelmében a gyűjtés szervezédsére bizottságot kell szervezni a „hadbavonultak hozzátartozóit segítő bizottság” elnevezés alatt. Az említett bizottság alakuló ülését 1943. évi január hó 11-én délelőtt 11 órára a Városháza kis tanácstermében tűzöm ki, amelyre a városunk területén működő egy-, házak, hatóságok, intézmények, társadalmi és jótékony egyesületek vezetőit meghívom és megjelenésüket kérem. • Az alakuló ülés keretében a gyűjtés lebonyolításának tervezete is megtárgyalásra kerül. Miskolc, 1943. január hó 4. Dr Szlávy László, s. k. Virni virit'C.f.A»» . Felhivás Nyúlbörök és mindenfajta vadbörök beszolgáltatására. Központi átvételi telep: Vay-út 40. sz. a. Hölcz Gyua és Fiszesséry Tihamér nyersbörnagykereskedőknél. Vezértanácsi tábort tartott a Turul Szövetség északmagyarországi kerülete Básthy Béla dr. fővezér a Turul feladatairól Miskolc, január Szerdán a Turul Szövetség északmagyarországi kerülete vezértanácsi tábort tartott, melyet megjelent Básthy Béla dr. a Turu Szövetség országos fővezére is. A táborozást Palotai Ferenc kerületi vezér nyitotta meg megemlékezve a hazáért hősi halált halt turulistákról. Ezután beszámolót adott az északi kerület által végzett munkáról. Básthy Béla dr. érdekes felszólalása A kerületi vezéri jelentés után fokozott érdeklődés kíséretében Básthy Béla dr. fővezér szólalt fel, aki mint ismeretes Ambrus József elmondása után a Turul Szövetség szenátusának megbízásábóllátja, el ezt a tisztséget. Bevezetőül megemlékezett arról az alattomos baloldali aknamunkáról, amely a Turul Szövetség és annak volt fevezése Ambrus József ellen folyt, nem vévetekintetbe azt sem, hogy Ambrus József kilenc hónapja megszakítás nélkül frontszolgálatot teljesít és az ilyen támadásokkal szemben védekezni képtelen. Ezután ismertette a februárban Győrött rendezendő országos követtábor munkatervét s megemlékezett azokról a tervekről, melyek alapján a legkülönbözőbb oldalakról az ifjúsági kérdést rendezni kívánják. A Turul Szövetség belső szerkezeti reformjával kapcsolatban megemlítette, hogy a szövetség keretén belül külön társadalmi és ifjúsági tagozatot kíván létesíteni. Az ifjúsági tagozat tagjai a huszonhat éven aluliak lennének, a társadalmi tagozaté pedig a dominusok. Ezzel az elrendezéssel az úgynevezett generációs problémais rendezést nyerne átmenetileg. Befejezésül hangoztatta, hogy a Turul Szövetség céljai nem avultak el, eszméi ma már a köztudatban vannak ugyan, de ez utóbbiaknak ápolása és tervszerű propagálása még ezután is nagy feladatokat hárít a szövetségre, különösen pedig a társadalmi tagozatra. A fővezér nagy tetszéssel fogadott beszámolóját színvonalas és a Turul Szövetség nagyfontosságú kérdéseihez méltó felszólalások követték.lyosabb és legelkeseredettebb küdelmét vívja. A győzelem egy pillanatig sem kétséges! A győzelemnek az ára azonban igen nagy. Sok-sok kiöntött magyar vér, soksok hős testvérünk életáldozata. Eme megszentelt, magasztos hősi áldozat késztett bennünket miskolci turulistákat és a hozzánk csatlakozókat arra, hogy kimondjuk, miszerint mindaddig míg élet-halál harcunkat vívjuk nem hogy mi nem rendezünk semmi zenés-táncos nyilvános mulatságot, de még az effajta, mások által rendezett összejövetelen sem fogunk részt venni. Hogy pedig mi nem az áldozathozataltól félünk, megmutatjuk azáltal, hogy megrendezzük együttesen közös néma háborús bálunkat, melynek tiszta jövedelmét a honvédcsaládok céljaira fordítjuk. Egyben minden hasonló célt szolgáló megmozdulástmind erkölcsi súlyunkkal, mind anyagi erőnkkel teljes egészében támogatni fogunk. Számunkra tehát maradjon mindaddig néma nemcsak 1943. farsangja, de minden más időpontja is, még véreink győztesen hazatérve maguk nem adják meg jó jelét a minden idők legszebb győzelmének méltó megünneplésére. • Addig pedig csak egyért, a győzelemért, a magyar fajta győzelméért imádkozunk, dolgozunk és küzdünk mind idehaza, mind a harctereken. Az indítványt a vezértanácsi tábor egyhangú lelkesedéssel elfogadta. Ezzel a táborozás véget ért. —ammmammmaÉMmMthUt vááMÉM«——»» „Ne vá'méltó a magyar ifjúsághoz, hogy sírva vigadjunk“ A vezértanácsi tábor befejezése előtt Palotai Ferenc kerületi vezér indítványára az Északmagyarországi Kerület köszönetet szavazott vitéz Lukács Béla tárcanélküli miniszternek és Ronkay Ferenc dr. országgyűlési képviselőnek, akik hathatós és önzetlen támogatásban részesítették a Turul Szövetséget. Ezután Palotai Ferenc indítványt tett egy nyilatkozat elfogadására, melyben a miskolci kerületi Turulisták felemelik szavukat a nyilvános táncos mulatságok ellen. A nyilatkozat többek között a következőket mondja: Nemzetünk fennállása óta legsú ÖT VILÁGRÉSZ HÍREI GENF: Több mint 60.000 ember az USA eddigi háborús vesztesége. ii PARIS: A jövő héten nagyfontosságú német-francia tárgyalások kezdődnek. BERLIN: A német haditengerészet messzehordó ütegei visszakergettek a Csatornában egy angol hajórajba. AMSZTERDAM: Egy légiszerencsétlenség során lezuhant az egyiptomi légierők parancsnoka. Rajta kívül még tizen haltak meg. NEW YORK: Az USA ismét megtagadta Károly román exkirálytól az Egyesült Államokba való beutazáshoz szükséges vízumot. BERLIN: Az egyik legutóbb befutott spanyol gőzös legénysége, amerikai katonák százait látta a Cadizi-öbölben. STOCKHOLM: Megváltozott a szovjet katona egyenruhája. Az új szovjet rangmegjelölések a moszkvai rádió szerint a cári hadseregben használt mintát követik s bőségesen el vannak látva díszítéssel. ISZTANBUL: Palesztinában újraéledt az arab függetlenségi mozgalom. A támadó arabok sok rombolást hajtottak végre. AMSZTERDAM: Vendel Wilkie rádióbeszédben kijelentette, hogy a szövetségesek nem segítik kellőképen Kínát.