Magyar Élet, 1944. április (6. évfolyam, 74-97. szám)

1944-04-02 / 75. szám

Vasárnap, 1944 április hó 2. MAGYAR ÉLET Virágvasárnapi elmélkedés Irta: Schober Tibor E napon lelki szemünk előtt egy nagyszerű, lelkesítő ünnepi bevonulás filmje pereg le. Az idő visszanyúlik a kétezer év előtti messzi múltba, a helyszínen pedig a Szentföld mozgalmas, élénk forgalmú fővárosa, Jeruzsálem. A bevonulást Krisztus tartja, ő megy fel abba a városba, ahol annyiszor szemükre vetette a farizeusoknak álnokságaikat, undorító kétszínűségeiket, ahol oly keményen meghirdette az új törvényt, de ugyanakkor elhintette a szeretet csodálatos parancsának magvait is. Diadalmas, lelkes bevonulás ez. A sorfalat áló era,berek ezreinek arcán örömrózsák égnek, kezükben a keleti tavasz legszebb virágdísze: pálmák lengenek, legdrágább szőnyegeiktől fosszák mg lakásukat és terítik az utca porába a Mester lábai elé. Végig az útvonalon virágeső hull és önfeledt üdvözlő kiáltások hangzanak: „Hozsanna Dávid Fiának Áldott ki az Úr nevében jön!” Tökéletesen megértem ennek a tömegnek örömujjongását, boldog Krisztus ünneplését. Hiszen három évi nyilvános köztük élése és szereplése nem volt más, mint egyetlen hogylensi és testi jótétemény. Ajkáról az élő vizek forrása bő patakjaként buzogott a szelíd, jóságos, új, soha nem sejtett távlatokat megnyitó ige. Minden fáradt és összetört lélek enyhülést és vigaszt nyert Nála . . . Minden megtérő bűnös bocsánatot. A szegények sorstársa volt, leszállóit velük — a bűnt kivéve — az élet legsötétebb mélységeibe. Osztozott örömeikben, könynvet hullatott bánatukon és fájdalmaikon. Csodatevő orvosa volt a testben nyomorgóknak, kenyérszaporítója az éhezőknek, új életbe hívója a már meghaltaknak. Hát hogynem ünnepelték volna, hát hogyne hintették volna lábai elé virágjaikat, hát hogyne avatták volna pirosbetűs ünneppé bevonulását... Amilyen megértően és együtt örvendezően szemlélem azonban ezt a virágvasárnapi diadalmas bevonulást, úgy sajog bele lelkembe az éles fájdalom és komorul el előbb még lelkes tekintetem, amint előbbre siklik egy pár nappal, nem sokkal, csupán öttel, nagypéntek borongós, gyászos reggelébe. Ismét egy kaleidoszkópszerű színes kép elevenedik előttem. A római impérium helytartójának erkélye előtt hatalmas tömeg hullámzik. Arcuk most is kipirult, de nem örömrózsáktól, hanem a gyűlölet vad piros színeitől. Kezük most is magasba lendül, de nem üdvözlőn, hanem ökölbeszorított fenyegetéssel. Torkukból most is kiáltás tör elő, de ez halált követel a „feszítsd meg őt” szörnyű szólamával. És az erkélyen Poncius Pilátus előtt Krisztus áll. Megtépetten , összetörten, ronggyá korbácsolva, töviskoszorúsan ... A tömeg, a nép is ugyanaz, mint pár nappal előtt . . . Nem győzöm dörzsölni szemem: vájjon jól látok-e? Nem győzöm ismét és ismét hallásra hegyezni fülem: jól hallok-e? Hogyan lehetséges az emberi léleknek, a tömegnek ez a szörnyű hangulatváltozása alig pár nap alatt? Hogyan lehetséges, hogy akit fejedelemként ünnepelt néhány nappal ezelőtt, arra most, mint utolsó gonosztevője halált kiált. Sőt még a többszörösen rablógyilkos Barradabást is többre értékeli, mert Kriszitus helyett ennek szabadonbocsátá■át követeli ! Hát ilyen mélyre súly,lyedhet az ember? Ennyire ingatag. Ennyire álhatatlan az emberi lélek? Ilyen óriási ellentétek húzódnak meg csendes mélyében és aszerint bukkannak felszínre és válnak mindent elsöprő erővé, ahogyan éppen személyük vagy hangszerelésük diktálja? Igen, a tömegléleknek külön pszichológiája van. Könnyen befolyásolható és könnyen kormányozható. Aszerint, ki férkőzik hozzá és milyen eszközökkel? A virágvasárnap és nagypéntek közötti hangulatváltozást is mindjárt jobban megértem, ha észreveszem azt az aknamunkát, amit a farizeusok hada ezzel a tömeglélekkel végzett a közben eltelt öt nap alatt. Ha meghallom az aranyak csengését, Krisztus fenséges személyét mocskoló suttogó propagandát, a nyílt és titkos lazításokat, a lebújókban összecsendült potya poharak ördögi csengését... És most elmélkedő lelkem önkénytelenül is a jelenbe röppen vissza. Ki ne látna napjainkban ehhez hasonló jelenségeket, amelyeket taglalva még jobban megérteni virágvasárnap és nagypéntek kettősségét. Gondolnom kell például a magyar dolgozók tömegére. Arra a nagyszerű munkásságra, melynek jelentős részét most egy belügyminiszteri intézkedésnek kelell felszabadítania a szociáldemokrácia molocsként veszertő karmaiból. Mily fájdalmasan kellett néznünk ennek az értékes néprétegnek eltévelyedését a nemzet szellemi térítéből és közösségéből. Mint kellett soraikban szép számmal látnunk olyanokat is, akik nemrégen még velünk voltak és a keresztény nemzeti világnézet alapján állottak. Hogyan tévelyedhettek így el? Hogyan kerülhettek tőlünk ily messzire? — tettük fel magunknak sokszor a keserű kérdést. És a válasz nem lehet más, mint a Krisztust Virágvásár napján ünneplő és nagypénteken halálra kívánók tömegénél, mert engedtük, hogy tőlünk idegen elemek férkőzzenek soraikba, engedtük, hogy üres ígéretekkel vakítsák őket és a lelkük mélyén szunnyadó emberi érzések közül a hitványabbakat hozzák felszínre osztályharc, anyagelvűség és nemzetköziség formájában. Amilyen örömmel üdvözli minden magyar ember ennek a mérges kígyó módjára tapadó, de halálos öleléssel szorító béklyónak felrattantását és fogja köszönni edőbb-utóbb rossz lidércnyomásából felébredve egész biztosan a dolgozó magyar munkásság is, oly hittel kell remélnünk és minden erőnkkel odahatnunk hogy ez a felszabadult értékes dolgozó réteg minél hamarabb ismét beilleszkedjen a nemzettestbe és fontos alkotó része legyen a nemzet töretlen lelkének. A közelmúltban már elindult a munkásságban egy közösségi gondolat kikristályosodása és pedig abban az értelemben, hogy meg kell találnia kapcsolatait a parasztsággal és a magyar értelmiséggel Az új intézkedésekkel ennek a folyamatnak tökéletesedése felé nagy lehetőségek nyílnak És ezt a lehetőségeket most ki kell használnunk mindnyájunknak. Egy nagyszerű magyar életszövetséget kell alkotni, mely szövetségibe minden félnek hoznia kell valamit: a munkásság hozza a harcot a haladásért, a parasztság a tiszta vallásos hit ősi erejét, az értelmiség pedig a magasabb szaktudást és az őszinte testvéri jobbot. De mielőtt belépnénk e szövetségbe, mindnyájunknak a múltba temetve kell hagynunk valamit: a munkásságnak az Istenellenes tudományt, a parasztságnak a nemtörődöm közömbösséget, az értelmiségnek pedig a társadalmi osztálygőgöt! így találjuk meg azt a nagy testvéri összefogást, azt a szent magyar közösséget, amely ebben az apokaliptikusan dúló viharban is képes lesz megvívni a maga élethalál harcát a keleti pestissel szemben és diadalra vinni a nemzet boldogabb jövőjét . . Mindehhez azonban elengedhetetlenül szükséges még egy rendületlen hűség ahhoz a Krisztushoz, akinek evangéliumát kétezer év igazolja és akihez éppen ezért mi soha másként nem közeledhetünk, mint Virágvasárnap érzelmeivel. AZ ÓÉIAMUTATÓ Írta: Kováts Lajos „A nagyon is teli létekből az érzés néha a legüresebb metaforákban, sa legelcsépeltebb szólamokban árad ki; mert soha senki se tudja pontosan kifejezni se a vágyait, .e a felfogását, se a fájdalmait; mert az emberi szó csak egy repedt üst, melyen legfeljebb medvetáncoltatásra alkalmas dallamokat verhetünk le akkor, amikor szeretnék elérzékenyíteni a csillagokat!” Ezeket a sorokat írja minden idők egyik legnagyobb szóművésze, Flaubert, az emberi kifejező erő legnagyobb remekművében, a Bovárynéban. Ő is kételkedett a szóban. Mi is kételkedünk s félve vesszük kezünkbe a tollat s megilletődéssel. Az idők szele, mely e napokban utólért, vallat. S e beszédre szólítás egyben kényszer is. Soha máskor, fia ma nem, színt kell vallani, hitet kell tenni. Fel kell tárni eszméinket, terveinket, egész emberi és magyar magatartásunkkal oda kell állni a teljes embereket várók oldalára. Fegyverek kora jön, rövid az idő, de elég ahhoz, hogy néhány szóban mégegyszer s most már végre szabadon kim'' ' ihassuk az új Magyarországt Mi hittünk ebben az új Magyar Országban, mely a reménytelennek tűnő pilanatokban is minden gondolatunk alján ott vett, mely átfénylett, mint tavaszi napsugár verandák tejüveges ablakán, minden ködön, minden rosszakaraton keresztül. S ha nem is tudtuk, de sejtettük, hogy ezt a verőfényes megújulást, ezt az új márciusi tavaszi csodaként meg kell kapnunk. Nemcsak korszerűségből, mert az csak pillanatszerűség, de a kossuthi értelemben vett „történelmi logikai kényszerből”. Ezt az új Magyarországot építette eddig minden belső és külső történelmi tényező. Ezt a megújulásra váró korhadt magyar közélet és ezt a megújult Európa. A fejlődés belső törvényszerűsége a reakció és nyúlgátak korával szemben tipró árvízként veszedelmes pusztulást is ígért, de, nem következik el időben a változás. S az Európa, az új Európa is követelte, kényszerítette ezt a megújhodást. A belső fáradságot a külső erők gigantikus kibontakozása, a belső fakó ered, mérytelenséget a külső sikerek úgy festették alá, hogy vaknak, vagy rosszakaratú embernek kellett lenni ahoz, hogy ne lássák, ne csinálják maguk is a fordulót. Vak és rosszakaratú emberek fékezték a történelem gyors gépkocsiját. Ezek már nincsenek többé. Sorsuk értéktelen. A magyarság sorsa a mi kezünkben van. A faji és népi erők összpontosításával, a tájak és emberek szerves összekapcsolásával, a közöségnek szólamból valósággá teremtésével, magyar lényünknek minden idegenségen való maradéktalan fölénybe juttatásával és fegyveres erőnknek a megújulás szolgálatába állításával kell ezt a sorsot a kedvző fejlődés felé irányítani. A társadalmi erők összefogása — mely csak szólam volt — valóban az értelmiségi, munkás és paraszti rétegek testvéri kézfogását, osztatlan társadalmat jelent cikek és vitatható jogcímek nélkül. Egységes társadalom és zsidók és angol rádiót hallgatók által meg nem mérgezett közszellem vihart álló alapot szolgáltat majd a fegyveres erőfeszítésnek. Ép társadalom nélkül nincsen eredmény. Ennek megteremtése az első feladat s ez annál nagyobb, mert ebben minden magyarnak egyformán munkát kell vallania, ha nem akarja, hogy az óriások és kicsiny ügyeskedők küzdelmében elvesszünk. A társadalmi megújulással pár- 5 Az 52-ik M. SZR. OSZtálYSORSlfiTEH játékterve páratlan esélyeket nyújt. Egy sorsjeggyel szerencsés esetben nyerhető: Egymillió ? A nyeremények összege több, mint Tizenötmillió P Jutalom : 600.000 I» Főnyeremény: 400.000 1* Nyeremények: 200.000 P. JOO OOO P. 75.000 P. 60.000 P. 3 x 50.000 P. 5x40.800 P. ÍX3C.0C0P. 22x20.000 P. 2 x 15.000 P. 30 X 10.CGÖ P. és még számos közép és kisebb nyeremény. A sonjety era osztályotbért: nyolcad I negyed I fél j egész P 5.— I P10.— I P 20.— 5 P40.— A sorsjegy kapható az összes tőárusítóknál. Húzás kezdete április 13.