Magyar Jövő, 1919. október-december (1. évfolyam, 1-73. szám)

1919-10-23 / 16. szám

Csütörtök október 23 MAGYAR JÖVŐ A barázda végénél. Vetés alá szántogatnak. A nedves, fekete földet könnyen hasítja az eke. Kovács András ősz fejét lehajtva bal­lag az eke nyomán. A harmadik földön fütyörészve nógatja a lova­kat Szabó Péter. Pár napja érkezett csak olasz rabságból. Napsugaras a kedve. A barázda végénél megállítja a lovakat. Átkiált Kovács Andráshoz : — András bátyám ! Hány óra ? Az öreg figyelmesen pillant az égre. Csendesen szólal meg : — A jó Isten szerint tizenkettő körül van. Az előre igazítás szerint egy körül jár. — Ehetnének a lovak. Fogjuk ki. Megcsigázza a föld a jószágot. Előre igazítja a lovak étvágyát is a szán­tás, — mondja Péter. Az istrángot bogozzák. Aztán sze­kérhez állitják a lovakat s a szekér­oldalról térdükre kerül a szőrtarisz­nya. Az öreg Kovács András tarisz­nyájába nyúl s kivesz egy főtt cu­korrépát. — Háborús szalonna ! — mutatja Péternek. — Vágyék az enyémből — kí­nálja Péter szalonnával az öreget. — Az enyémet megtakarította a fe­leségem. Nem vett, aki elfogyassza. — Csak maradjunk öcsém kiki a maga kosztján. Köszönöm a kínálást — utasítja vissza a kínálást Kovács András. Csendesen falatoznak. Szó se esik köztük mig a bicskát a foltos kabát oldalába nem törlik. Akkor aztán megszólal Kovács András: — Hogy volt sorod az olasz rab­ságba ? — Volt mit ennem. Tiszta ruhát is adtak minden héten. Dolgozni se kellett. Mégis nagyon hiányzott valami . . . Kovács András feláll. Két karját kiterjeszti s lassan megfordul maga körül. Arca kigyul, amint Péternek beszél : — Ez hiányzott neked a magyar levegő a napsugár, az aratás, a föld, a barázda . . . Zsúp fedeles ott­honod . . . földes kis szobája, . . . kis fiad hízelkedő beszéde — édes­apám. — Dolgos feleséged izmos gömbölyű két karja . . . meg a ... szabadság ! — Az, az ! — bólint Péter. — Hát itthon, hogy éltek? — Hol répa volt a szalonna,­­hol tök ... De magyar volt... A hasun­kat megmakszimálták . . . dekára. Diófalapu füstölt a pipánkba. Jött a cseh, elhajtotta a marhánkat. Jöttek a kommunisták elvitték a pénzün­ket és elvitték szép háromszinű lobogónkat. Te Péter! A zászlót, a 48 as zászlót is megcsúfolták. Ki­vágták belőle a fehéret meg a zöl­det. Csak a piros lobogott le a toronyból. A fehéret meg a zöldet csak ... hozzágondoltuk ... — Ennyire jutottunk? — sóhajt fel Péter. — Mi nem hittünk az újságnak odakint ! — Bizony öcsém, elfogyott a ma­gyar nemzet virága . . . Szabó Péter kiegyenesedik Hatal­mas testén szinte pattognak az iz­mok, amint megrázza magát. Arca, barna piros, egészséges arca tüzel, amint mondja : — Nem mind, András bátyám ! Vagyunk még néhányan, pihentek !.. Szét néz a feketésló rögöken. Ter­mete meghajlik. Feje a föld felé hanyatlik s aggódás csendül ki hangjából : — De hát, . . . talpra állunk-e még valaha ?... vagy soha ... Kovács András már ott áll mel­lette. Kezét a Péter vállára teszi s megszólal csendesen : — Nézd öcsém azt a darab föl­det. Tavaly kukorica volt benne, a múlt tavaszon. Feleséged kapálgatta. — S egy május végi hajnalon . . . földig elfogyott. Ott állott a fele­séged a föld lábánál. Kötője sarká­val a szemét törülgette. Zokogott. Azt hittük, oda minden reménység. — És nem volt oda! — Harmad­nap megáztatta egy jó nyári eső s az elfagyott szár újra sarjadt. *Őszre megtelt szép piros csövekkel a kas. — Az Isten jó ! — Én már öreg vagyok, talán meg sem érem, de te Péter láthatod még másnak is a magyart, mint szolgának, leigá­­zott rabnak. . . A Péter szélfútta barna arcán le­perdül egy könycsepp. —“Szégyen­kezve törli le az inge ujjával. — Fejéhez nyúl, leveszi a kalapot s áhitatosan fordul az ősz Kovács­ Andráshoz : — Mondjuk el bátyám! . . Mondjuk el . . . Isten áldd meg a magyart. A két férfi érces, erős hangra száll, száll a tiszta levegőben. Öreg Kovács András ősz haját játékosan emelgeti az őszi szél. Én is velük fohászkodom : — Áldd, áldd meg Istenem! — Hiszen olyan nagy szüksége van rá !, Elhangzott az ének utolsó hangja. Két fekete varjú szállt a Kovács András szomszédjának bevetett föld­jére. Kovács András felkapott egy rögöt s mérgesen dobta feléjük, magába dohogva : — Hess te ! ... Ne szedjétek össze azt a keveset is, . . . amit még . . . meghagytak. Borsóval Lengyel Gyula. Kun Béláért kiszolgáltatási foérnyét a nemzetközi jog sze­rint intézik el. Bécs, okt. 22. Ranek osztrák igazságügyi államtitkár Ausztriában internált magyar bolseviki vezérekre vonatkozólag egy újságírónak a következőket mon­dotta : A kommunisták szigorú, teljesen megbízható felügyelet alatt állanak, amennyiben a magyar kormány részéről kiszolgáltatási megkeresés fog érkezni, úgy én tiszta jogi álláspontra helyezkedem. Magyarország már kérte a kommunisták kiszolgáltatását, az akták azonban mostanáig az al­osztályokban vannak. Amint ezen akták kezemhez jutnak, az ügyet nem­zetközi jog szerint, mindenféle politikai tendenciától mentesen, éppen úgy, mint más kiszolgáltatási kérvényeket, elintézni fogom. a munkanélküliség — Munkaalkalom Borsodban összeírják a munkanélkülieket. — Tanács­kozás a közmunkákról. — Mi lesz a télen ? A legégetőbb kérdése életünknek a kék- és fehérpénz harca mellett a munkanélküliség megoldása. A háború megszűntével igen ér­dekes meglepetésre ébredtünk. A falu igen tekintélyes részben beköl­tözött a városba, a városok lakosai megsokszorozódtak.­­ Ehhez járult még, hogy a leszerelt katonák nagy­része kenyérkereset nélkül lézengvén a világban, inkább a városokat ke­reste fel s ott telepedett le. Ugyancsak növelte ezt a számot még a megszállott területekről okkal vagy ok nélkül menekültek nagy tömege. Ily módon szinte észrevétlenül állott elénk egyszerre a rom : a munkanélküliek beláthatlan tábora, kik nem annyira munkát, de annál hangosabban ennivalót is követeltek. Már a szomorú emlékű Károlyi kormány idején sokszor aktuálissá tették a munkanélküliek kérdését a folytonos panaszok, sőt fenyegetések. Akkor a szociáldemokrata párt eré­lyes sürgetésére a kérdést oly mó­don oldották meg, hogy a munka­nélkülieknek az állam terhére horri­bilis segélyt utaltak ki. A szociál­demokrata pártnak kellett ez agitációs szempontból s absolut nem törődött a következményekkel. A bolsevizmus idején megsok­szorozódott a munkanélküliek száma s Kun Béla és bűnös társai két kézzel szórták a pénzt azoknak, kiket céljaikra kihasználhattak. Ma ki sem fejezhető az a kényelműség és pa­zarlás, ahogyan ezek az ország va­gyonával bántak. Emellett az életbevágó kérdések továbbra is megoldatlanul maradtak. Csak természetes, hogy a munka­­nélküliek kérdése is nyitott kérdés­nek maradt a Friedrich kormányra, mely igyekszik ugyan minden lehető módon ebben a nagy horderejű kérdésben rendet teremteni, de ma szinte lehetetlen a nehézségekkel megküzdenie. Az államkassza üres, a munka­­nélküliek száma nagy s a legfőbb, hogy izgatók a zavarosban akarnak halászni, a helyzetet rosz akarattal a kormány ellen állítják be s igy még nagyobb zavarokat okoznak. Nincs kétség az iránt, hogy a munkanélküliség kérdését még a kemény tél beállta előtt meg kell oldani. Tudomásunk szerint a kormány ebben a tekintetben rendelkezett is, sőt e hó 18-án dr. Gedeon Aladár kormánybiztos elnöklete alatt Tóbiás Ede miniszteri tanácsos és Arányi Árpád miniszteri titkár bevonásával a város és vármegye értekezletet is tartott a kérdés rendezésére. Az a 100.000 korona, amit a kor­mány most a közmunkák megindí­tására Miskolcznak adott, nagyon kevés, sőt mondhatni semmi, de egyrészt reméljük, hogy rövidesen nagyobb összeg is rendelkezésünkre fog állani, de főleg bízunk abban, hogy a munka megkezdésével a renitens munkásságot is jobb be­látásra vezetjük. Úgy értesültünk, hogy a fonto­sabb közmunkák volnának az el­hanyagolt utak rendbe hozása, a miskolczi Szinva patak szabályozása. Igen fontos volna a borsodi erdők és szénbányák intenzívebb munkál­tatása, mely ezen a téren különösen aktuális nemcsak a munkanélküliek foglalkoztatása, de a szükséges tüzelő­anyag kitermelése miatt is Munkaalkalomban nem volna te­hát hiány és ma ez talánt a legfon­tosabb. Megértést és jóakaratot kérünk minden oldalról. A munkásság le­ e­ gyen meggyőződve arról, hogy nem azok a barátai, kik üres kéz­zel szép szavakat mondanak nekik, de a hangtalanul adott kenyér sok­szor őszintébb megértésről beszél. •­­ Mint értesülünk, a közmunkák már hétfőn meg is indulnak. A hatósági munkaközvetítő hiva­tal vezetősége éppen ezért felszólítja a város összes munkanélküliéit, hogy ma reggel 8 órától kezdve kivétel nélkül jelentkezzenek a munkaköz­vetítő hivatal új helyiségében. (Város­háza saroképület I. emelet, volt tiszti­étkezde.) Elfogtál­ a mezőcsáti gyilkosság tetteseit. 6 tiszakeszi gazdát agyon­lőttek. — A gyilkosok be­ismerésben vannak. — A hullarabló vörös katona. A salgótarjáni 5. munkásezred I. zászlóalj 2. századának parancsnoka még a f. év julius hó 2- én, a ro­mán megszállás előtt azzal lett meg­bízva, hogy Tiszakeszi községet szállja meg és a románok átkelését a Tiszán akadályozza­­ meg. Panyi István a munkásszázad parancsnoka erre egy 4 tagból álló járőrt kül­dött ki a községbe, hogy tudják meg, ott vannak-e már a románok. A járőr visszatért és jelentette, hogy a község megszállva nincs ugyan, de a község lakossága velük szem­ben olyan ellenségesen viselkedett, hogy életük veszélyeztetése nélkül nem maradhattak ott Erre a parancsnok nagyobb őr­járatot küldött Tiszakeszibe azzal a paranccsal, hogy az ellenforradal­márokat fogják el. Ez meg is történt. A járőr a tisza­keszii gazdát és egy asszonyt, mint ellenforradalmárokat elfogta és Mező­­csák­a kisérte. Ott aztán Csádor Béla politikai megbízott, mind a hatot, ítélet nélkül agyonlövette. Ebben az ügyben a salgótarjáni csendőrség vezette a nyomozást és sikerült a tetteseket részben kinyo­mozni és letartóztatni. Őrizetbe vette a csendőrség Panyi István volt járásbírósági bijnokot, a munkásszázad parancsnokát, Tomka András, Szabai Mihály, Gyurcsik András, Einreiter József, Bódi István, Illés Sándor, Miklós István, Rődik Rezső, Schröder János és Becske István salgótarjáni ipari- és bánya­munkásokat. Az őrizetbe vett egyének mind­annyian beismerik, hogy az eddig ismeretlen áldozatokra több lövést tettek, de ez Csádor Béla politikai megbízott parancsára történt. Az áldozatoktól visszamaradt egy táskát és egy hátizsákot Molnár Ferenc vette magához és később a táska tartalmát egymás között megosztot­ták. A vallomásokból kiderült az is, hogy Becske István a már agyon­lőtt áldozatok egyikének a mellény­zsebéből egy acélórát kitépett és magához vett. Egyébként a hullák eltakarításában azok is részt vettek, akik a szerencsétlen áldozatokat ki­végezték. A gyilkosokat tegnap kísérték be Salgótarjánból a miskolczi állam­ügyészség fogházába. Csádor Béla ezidőszerint szökésben van. Középtermetű, borotvált bajuszt és szakált visel, bal lábára sánta.­­ Ezenkívül még a gyilkosságban résztvevő 4 vörös katonát is nyo­moz a csendőrség.

Next