Magyar Jövő, 1920. január-december (2. évfolyam, 4-299. szám)
1920-05-28 / 122. szám
2 Megindult a városi kertészet öntöző szivattyútelepe. Még 1918 ban elhatározta a város, hogy a veresbugyiki mintegy száz holdas zöldségtermelő kertészet öntözése céljából a Sajó parton végleges jellegű szivattyútelepet épít. A közbenjött viszonyok miatt azonban csak a gépház építi meg, míg a gépeket a vállalkozó cég leszállítani nem tudta. A városi vízművek igazgatója most a szivattyútelepet felszereltette és szerdán délutántól már rendszeresen öntötik a kertészetet. A Miskolczi Stefánia Szövetség a vármegyét is támogatni kívánja az anya- és gyermekvédelemre irányuló munkájában. Ebben az ügyben Szentpáli István dr. polgármester, mint a Stefánia Szövetség elnöke átiratot intézett az alispáni hivatalhoz, amely most a következő válaszában nyújt módot a testvéri együttműködésre : Miskolcz város tekintetes polgármesteri hivatalának Miskolcz. Hivatkozással Polgármester úrnak a miskolczi Stefánia-Szövetség elnöki minőségben hozzám intézett átiratára, melyben testvériesen kilátásba helyezi, hogy a vármegyei anya és gyermekvédelemre irányuló munkálkodásunkban bennünket a miskolczi Stefánia Szövetség támogatni kíván, köszönettel értesítem, hogy ezt a támogatást ez idő szerint 2 irányban óhajtjuk igénybe venni. Egyik az, hogy miskolcz város létesítsen egy gyermekkórházat, mely a vármegyei gyermekeket is gondozásába fogadná, másik az, hogy szíveskedjék módot adni arra, mely szerint a mi törvényhatóságunk tiszti főorvosa helyet kapjon a polgármester úr elnöklete alatt működő miskolczi Stefánia-Szövetség válaszmányában. Miskolcz, 1920 május 27. MAGYAR JÖVŐ Péntek, május 28 HÍREK A város búcsúja Gedeon kormánybiztostól. A városi tanács valószínűleg holnap teszi búcsútisztelgését Gedeon Aladár dr. előtt, hogy a városi kormánybiztosságból való távozása alkalmából köszönetét és háláját tolmácsolja azokért a nagyszerű szolgálatokért, amelyeket felelőségteljes hivatásában a közügyeknek tett. Mázy főigazgató itthon. Mázy Engelbert dr. királyi tankerületi főigazgató több napos pannonhami aljíról visszaérkezett Miskolczra és átvette hivatala vezetését. Városi közgyűlés. A május végére tervezett városi közgyűlést — mint már megírtuk — a polgármester felgyógyulásáig elhalasztották, mivel úgy szerették volna, hogy a legközelebbi közgyűlésen résztvehessen. Értesülésünk szerint a közgyűlést június elejére összehívják, ha akkorára a polgármester egészsége helyreáll. Ellenkező esetben június közepe táján ül össze a törvényhatósági bizottság. Áthelyezés. Bizony Emil szolgabírót Mezőcsátról a misitolczi főszolgabírósághoz helyezték át. Diósgyőr új állatorvosa. A diósgyőri községi állatorvosi állásra tudvalevően öt pályázat érkezett ha. Az öt pálázó közül egyhangúan Szeőcs Gyula dr.-t választották meg. Elfogató parancs Fekete István vörösparancsnok ellen Reisinger Ferenc és Grosszmann Zigmond állottak tegnap délelőtt vádlottként az ötös tanács előtt. A királyi ügyészség Reisinger Ferencet, Groszmann Zsigmondot, Feketestvánt és Szekeres Józsefet személyes szabadság megsértésével vádolta, mert 1919 áprilisában Görgey László dr. vármegyei főjegyzőt, Balogh Zoltán volt rendőrkapitányt, Vadnay László dr. vármegyei aljegyzőt és Dálnoky Nagy Zoltán dr. ügyvédet, mint ellenforradalmárokat törvényellenesen letartóztatok. Két vádlott, Fekete István és Szekeres József nem jelent meg, a bíróság tehát a tárgyalást bizonytalan időre elhalasztotta, Fekete István ellen pedig — aki állítólag megszállott területre szökött át — a bíróság elfogató parancsot adott ki. Az ipartörvény módosítás tárgyalása az iparkamarában as ipartörvény módosításáról szóló törvényjavaslatot a kamara 29-én szombaton délután 4 órakor tartandó értekezleten fogja tárgyalni, melyre a kamara meghívta az érdekelt helyi, ipari és kereskedelmi testületek ellnökségét is. Nagy népünnepély a Népkertben. — Junius 6-ika a nemzeti hadseregé. — * „ Hazádnak rendületlenül Légy hive oh magyar“ A műveit nyugat segédkezet nyújtott kelet falánk rablóbandáinak, hogy együtt, párosult erővel ledöntsék az ezeréves büszke koronájával ég felé emelkedő magyar tölgyet. Röviddel ezelőtt igazságos békét reméltünk sajgó vágygyal s most a lélekharangok síró szavát viszi a csöndes nyári szellő szerte szét a mi szép magyar hazánkban. A világtörténelem legocsmányabb népei dobra ütötték a Kárpátoknak bérceit, a Felvidék dus legelőit s az aranykalászszal ékes Bánátot. S most ünnepi mámorral hörpintik poharaikból a kéjes italt, remélve azt, hogy gaz árulásuknak nem remélt babérjai örökké ragyogni fognak fejük felett. Kárörvendezve tombolna a könnyű módon szerzett győzelem mámorától. Jól tudják kegyetlen ellenségeink, hogy ez nem tarthat így örökké. Máris a félelemtől remegve lesik a magyar nemzet felébredését, borzongva látják, hogy a magyar nemzet él, szive hevesebben dobog, a hazaszeretet szikrája nem aludt ki örökre a magyar szivekben. Nem. Sőt ellenkezőleg most tör ki lelke mélyéből az élni akarásnak erős és szilárd elhatározása. Igen, de ahhoz, hogy Szent Istvánnak az ezeréves szent hagyatékát mi megvédjük s ne engedjük azt ez áruló fajzatok által e prédáltatni, szükségünk van arra, hogy minden magyar szív egyszerre dobbanjon, egy akarat szilárduljon meg benne és egy nagy és nemes cél felé tekintsen a Istenben vetett Hit, Remény és Szeretet, e hármas jelszónak mélyreható gondolatai egybekapcsolva. Élni akarunk és élni fogunk. A hazaszeretet lángoló tüzével siessünk mindannyian a szent háromszinü zászló alá s adjuk oda szent hazánk oltárára mindenünket, ha kell még életünket is. A minden oldalról éhes ellenséggel körülvett szép hazánk megvédésére egy nagy, egy erős, egy szilárd jellemű hadseregre van szükségünk, amely biztosítani fogja a mi nyugalmunkat és békességünket. Mindenkinek hazafias kötelessége, hogy tőle telhetőleg támogassa Európa jelenleg legfegyelmezettebb hadseregének a magyar kir. nemzeti hadseregnek felállítását. Mindnyájunk közös érdekének a magyar kir. nemzeti hadsereg megerősítésének és fölsegélyezésének céljából a miskolczi helyőrség egy napot tűzött ki arra, hogy kellemes szórakozással egybekötve ki ki a maga viszonyaihoz és helyzetéhez képest hazafias szeretettel támogassa a nemes célt. „Nemzeti Kerti Ünnepély“-t rendez a miskolczi helyőrség, ahol mindenki jelenjen meg kivétel nélkül. Az ünnepély sok látványosságot fog nyújtani és kellemes élvezetben lesz része mindenkinek. Az ünnepély előreláthatólag szép időjárás esetén június 5 én kezdődik lampionos zenés takarodóval, az Avas tetején pedig nagyszabású tűzijáték lesz. Június 6 án reggel a város közönsége a katonazenének lelkesítő hangjaira fog felébedni. A dálelőtt folyamán a város főutcáján cigányzene mellett virágkorzó. A nagy nap folytatása délután lesz a Népkertben, ahol földiszített diadalkapuja fogja várni a közönséget. Sok minden látványosság fog a közönség elé tárulni, úgy a fiatalok, mint az öregek meg fogják találni szórakozó helyüket. A budapesti Városliget hű képmása lesz a Nepkerben, ahol mindenki szórakozás közben jóságát és hazája iránti szeretetét fogja kinyilatkoztatni. Tare mellen kíváncsisággal várjuk a napot, melynek célját mindenkinek támogatni kell. A MOVE vasgyári csoportja tegnap déután dr. Zakariás János elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen — különösen — az alakuló gyűlés óta nagy számban belépett új tagok részére az alapszabályok megismertetésével és az egyesült hatalmas nemzeti és keresztény szellemben a haza naggyá tétele céljából mindent felkaroló törekvéseivel foglalkoztak. Birtha Bála mérnök, titkári jelentésében ismertette az irányelvet, melyet követnünk kell, hogy a keresztény Magyaország — amelynek minden MOVE csoport egy egy vára — erős és megingathatatlan legyen. Foglalkozott a sport szükségességével, amely a műhelyekben és hivatalokban robotoló, e petyhüdt izmoknak visszaadja ruganyosságát. A titkári jelentés után a diósgyőri tagok kiválásával — akik Dósgyőrben külön csoportot alakítottak — megüresedett második alelnöki és gazdasági főnöki, továbbá az ügyészi, a csoportvezetői és tanácstag tisztségek az elnök választást rendel el. A választás eredményeképpen másodalelnöknek Csapoda István vasgyári felügyelőt, gazdasági főnöknek Vámos Imre gyógyszerészt, a csoport ügyészének dr. Szeremley Emil ügyvédet, a keresztény eszme egyik leglelkesebb harcosát, csoportvezetőnek Keresztes Vencelt, Lukács Károlyt, Gál Miklóst, Szebenyi Józsefet, tanácstagoknak pedig Mayer Béla rómát, lelkészt, Gombossy Gyulát, Záhony Jánost, Szűcs Ferencet, Bacsa Ferencet, Kirschner Andrást, Hubert Nándort, Oberfrancz Bélát és Mészáros Józsefet választották meg. Az elnök bejelentette, hogy a tagok részére az angol nyelv tanítását, — haladóknak és kezdőknek — a legközelebbi napokban megkezdik, továbbá, hogy a szibériai hadifoglyok hazahozatalának elősegítésére országosan rendezendő gyűjtést, mint hazafiai kötelességet mgukévá teszik és annak sikeréért a legnagyobb áldozatokat meghozzák. A Sajó első idei áldozata. Ma reggel a Sajó parti szenyvíztelep gépháza mellett a munkások egy huszonnégy- huszonöt év körüli férfi hulláját fogták ki a vízből. Abban a hiszemben, hogy az ismeretlen férfi bűntény áldozata lett, értesítették az államrendőrséget, honnan Volny József rendőrkapitány, a bűnügyi osztály vezetője a városi tiszti orvossal nyomban a helyszínére érkezett. A vizsgálat során a rendőrkapitány megállapította, hogy a hulla Kulcsár Sándor Tiszabereki illetőségű tényleges tüzértizedes személyével azonos, ki május huszonötödikén este fürdés közben a vízbe futt. A szerencsétlenül járt tizedes hulláját átadták a katonai parancsnokságnak, mely eltemetéséről gondoskodik. Elfogott bankjegycsempész. A bánrévei álomásparancsnokság a napokban elfogta Németh József 21 éves budapesti kocsigyártósegédet, aki át akart szökni a cseh megszállott területre. Kihallgatásakor azt mondta, hogy a Felvidéken lakó beteg nagybátyját akarja meglátogatni. Á lítását azonban mindjárt megcáfolták, mert megmotozásakor tizenhat kommunista propaganda iratot és kisebb mennyiségű lebélyegzetten és idegen bélyegzővel ellátott kékpénz találtak nála. A kommunista iratokat elkobozták, Németh Józsefet pedig tegnap délelőtt bekísérték a miskolczi államrendőrségre, ahol megindult ellene az elírás. Az államrendőrség a kommunista kocsigyártót valószínűleg internáltatni fogja.