Magyar Jövő, 1924. szeptember-október (6. évfolyam, 200-250. szám)

1924-09-02 / 200. szám

4 Nagyatádi Szabó visszautasítja Esklitt vádjait A földművelésügyi miniszter beszéde Nagyatádon Budapest, szeptember 1 (Magyar Távirati iroda.) Nagy­atád nagyközség közönsége a hábo­rúban elesett 90 hősi halottjának emlékére szobrot emelt. A szobrot vasárnap délelőtt leplezték le ünne­pélyes keretek között, előkelő kö­zönség jelenlétében. Az ünnepségen Magyarország kormányzója is kép­viseltette magát Fok Vladimir sze­mélyében s részt vett azon Nagy­atádi Szabó István földművelésügyi miniszter is. A reprezési ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött a Széchenyi­ utcán mintegy 3—4 ezer főnyi közönség jelenlétében. Páter Börzsey Szent Ferenc rendi atya tábori misét mon­dott. A nagyatádi dalárda a nemzeti Hiszekegyet énekelte el. Utána Ta­­lián Andor ünnepi beszédet tartott Délután 1 órakor a Korona-szálló­ban 200 terítékes bankett volt. Az ebéd folyamán Sárközy György fő­ispán a kormányzót köszöntötte fel, Barakonyi Károly pedig a földmű­velésügyi miniszterre mondott fel­köszöntőt. A földművelésügyi mi­niszter az üdvözlésekre a következő szavakban válaszolt: — Az alatt a 16 esztendő alatt, amióta dolgozunk, értünk dicsőséget is, kaptunk elismerést is is, de kap­tunk szomorúságot, vádaskodást és gyalázkodást is. Ha valaki kapott, én vagyok az, aki mindezekből kap­tam. Politikai működésem a legna­gyobb ellentéteket, támadásokat és gyalázkodásokat is váltottak ki. Az elvi harcokat az ember ereje és idegzete bírja. E téren tud küzdeni, amikor azonban a gyalázkodás fegy­verével kell szembeszállania, amikor a vádaskodás zúdul ártatlanul fejére, próbára teszi az ember erejét. Ni­kem is az lett az árulóm és gyalá­­zóm, aki velem egy lányitból már­tott. Amikor a nyomorúság idejében a bajról, a nehéz terhekről van szó, azt halljuk, hogy ezt köszönhetjük a kisgazdáknak, most azok van как uralmon. Rá kell mutatnom arra, hogy a bajt nem a kisgazda párt okozta. A kisgazda párt erejét oda adta a nemzet szolgálatára, összefogott a magyarság minden rétegével azért, hogy a nemzet ügyét megmentse. A kisgazdapárt az ő különleges helyzetét, népszerűségét vezette az ország szolgálatába. Nem uralkodik és nem kormányoz, egyedül csak rész vesz ebben a munkában. Figyel­meztetnem kell a magyar közvéle­ményt, hogy mindent megtettünk a tekintetben, hogy a magyar társa­dalom minden rétegét az alkotó és az országot megmentő munkára egyesítsük és összefogjuk. Vigyázza­nak azok, akik ezt az összetartást megdönteni és szétbontani akarják, mert a jobbra való eltolódás aligha lehetséges. Nézzük a világeseménye­ket és vonják le belőlük a követ­kezményeket. Bárhol történik válto­zás, ez rendszerint bal felé történik. Mindent elkövetünk, de mindennek van határa. Ha vannak, akik meg­akarják bontani ezt az összetartást, amelyet létesítettünk és ha ennek az összetartásnak megbontása sikerülne s ha látjuk, hogy az ország­­érdekét nem tudjuk azon az úton szolgálni, amelyen akarjuk és akarjuk szolgálni, meg van az eszközünk arra is, hogy önállóan keressük ezt. A mi politikánk az a politika, amely a nemzet minden erejét fel­használja, az a politika marad to­vábbra is az én politikám, ezt foly­ MAGYAR STÖVGP tatom, amíg engedik, ha nem, akkor tudjuk a helyünket. Remélem, hogy nekik kell engedni, hogy a józan megítélésnek mégis felül kell kere­kedni a gyűlöleten és tartózkodáson és hogyha én nem is, de azok, akik utánam jönnek megérik azt, hogy ki­tudják vezetni az országot mai sú­lyos helyzetéből. Legyetek meggyő­ződve, hogy amilyen becsületben képviseltelek benneteket 16 évig, ép­pen úgy képviseltek benneteket mind­addig, amíg megtiszteltek bizalma­tokkal, becsületes úton haladtam, szegényen kezdtem, de szegényen végzem is politikai pályámat. Rómában konferenciára gyűlnek аж „utódállamok“ Budapest, szeptember 1 (Saját tudósítónktól.) Beavatott helyről úgy értesülünk, hogy a volt osztrák-magyar monarchia területén lévő úgynevezett utódállamok leg­közelebb konferenciára gyűlnek Rómában, hogy az 1922 ben ugyan­csak Rómában tartott konferencián el nem intézett kérdéseket tető alá hozzák. A konferenciára, mint fő­városi munkatársunk értesül, már a napokban szétküldik a meghívókat. Megnyílt a telefonforgalom a Falvi­dék kől Budapest, szeptember 1 (Saját tudósítónktól.) A cseh postaigazgatással létrejött megállapodás alapján egyrészt Budapest és Miskolc, másrészt Kassa, Ungvár, Munkács és Beregszász közt a távbeszélőforga­­lom szeptember elsejével megnyílt. Harmincadikon tárgyalják a város költségvetését — Kétnapos közgyűlés torna szeptemberben — Miskolc, szeptember 1 A város háztartásának költség­­vetési munkálatai már a vége felé közelednek s már e héten azt telje­sen össze is állítják. A polgármester 12-ére, a jövő hét péntekére akarja összehívni a pénzügyi bizottságot, hogy letárgyaltassa s a közgyűlésen való tárgyalásra előkészítse az ügyet. A költségvetés összeállításának, illetőleg a költségvetési hiány fede­zésének most már semmi akadálya nincs. Biber József h. pénzügy­igazgató ugyanis hivatalosan közölte a polgármesterrel, hogy a föld és házadó­k kivetésének munkálatai be­fejezést nyertek s igy ismeretessé váltak ezek az adók is, melyek a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok igazgatósági és felügyelő­bizottsági tagsági jutalékok után fizetendő adóval együtt a községi pótadó alapját képezik. A városok háztartási költségeit ugyanis elsősorban a forgalmiadó­részesedés és a város egyéb jöve­delmein kívül az adóalap 5 százalé­két kitevő általános kereseti adóból kell fedezni. Ha ez nem elegendő, akkor az adóalap legfeljebb 50 szá­zalékát kitevő pótadót kell kivetni s ha így sem mutatkozik a költség­­vetési hiány fedezésére megfelelő fedezet, akkor a kereseti adó kulcsát lehet 10 százalékig emelni. Most tehát már minden adat rendelkezésére áll a városnak s igy a költségvetési tervezet reális adato­kat tartalmazhat. A költségvetést a pénzügyi bizottság kívánságához képest a polgármester ki fogja nyomtattatni s igy a bizottság tag­jainak, valamint a törvényhatósági bizottság tagjainak is rendelkezésére fognak állani az adatok. Közgyűlés elé a hó végén, a pénz­ügyi bizottság munkájának befejezte után fog kerülni a költségvetés. A polgármester a közgyűlést két napra, szeptember 30 ra és október 1-re akarja összehívni, ugyanis az első nap csak a költségvetéssel fog­lalkoznának s másodnap térnének rá a többi folyó ügyre. A kapitalizmus védelmére keltek a szociáldemokraták Perecesen Miskolc, szeptember 1. A szociáldemokrata párt augusztus 31- dikére népgyülést hirdetett Pereces bánya­telepre. A népgyülés szónoka Csacskovszky szociáldemokrata bányásztitkár volt, ki ezúttal eltekintve a marxi elvektől, heve­sen támadta a Magyar Jövőt, amiért az a Rima-bányák igazgatósága és a Rima­bányák munkásai közötti bérharcban, mi­ként a méltányosság és a tárgyi igazság megkövetelte, a munkásság pártjára ál­lott. Állásfoglalásunkban rámutattunk, hogy a bányászcsaládok mérhetetlen nyomorát hatalmas százalékban a szociáldemokrata Peyer-féle szerződés idézte elő, melynek következtében a bányavállalatok a termé­szetbeli ellátmányt eltörölték s rátértek a munka készpénzváltságára. Az élelmisze­rek átértékelése, miként számszerűleg is kimutattuk, már az új fizetési rendszer kezdetén is jóval alatta maradt a való értéknek, a későbbi százalékos emelkedé­sek a nagytőke rendelésre készült index­számai határán mozogtak. Ellenünk irányzott támadását a szociál­demokrata bányásztitkár azzal az indoko­lással támasztotta alá, hogy a szanálás következtében a vezérigazgatóság nem fi­zetheti a mainál jobban a munkásságát, a bányák helyzetét a munkáss­­ságnak meg kell értenie s mind­az, aki a mai törpe bérek ellen felemeli a szavát, uszítja a mun­kásságot Hogy az uszításra mennyire van szük­ség, mutatja a Rima-bányák keresztény­­szocialista szakszervezetei vezérlőbizottsá­­gának az a határozata, mellyel a szénpa­ritásos fizetések behozatalát követelik. A Rima-bányák összmunkássága pedig egy emberként áll a keresztényszocialista szakszervezetek mögött s a Peyer-féle szerződés megvalósítása ellen épúgy tilta­kozott, mint tiltakozik ma a 24-45 koro­nás műszaki bérek ellen. Ismert tény, hogy a Rima-bányák rész­vénytöbbsége a zsidó nagytőke kezén van. A szociáldemokrata pártnak eminens ér­deke lehet ennek a tőkének a megvédése, hogy hónapok óta a legnagyobb nyomor­ban sínylődő munkássággal szemben is védelmére kel ugyanakkor, midőn az ál­lami gyárak hasonlóan szánalmas, de az energiavesztést párhuzamba állítva, arány­lag gazdagabb dotálását állandóan osto­rozza. Érdeke még megvédeni a szociál­demokráciának Peyer Károly személyét, lehetőleg simán átmenteni a tőke védésével és a munkásság nyomorán későbbi időkre. A szociáldemokrata felfogásra egyébként ebben a kérdésben a leghivatottabb helyen a pénteki bánszállási kerületi keresztény­szocialista vezérlőbizottsági ülésén kap méltó választ. ( API*. Szeptember 2.­­ Kath.: Juszt. Prot.: hr. Görög kath.: Mám. Az Apolló műsora: A tisztító vihar. (Taifun.) Az Uránia műsora: Az élő halott. — Chaplin, a görkorcsolyabajnok. A gyógyszertárak közül egész héten a Kígyó, Szent István, isteni gondviselés gyógyszertárak tartanak éjszakai szol­gálatot. — Időjárás: A Meteorológiai Intézet Hazánkban az idő változékony, enyhe. Legtöbb helyen eső is esett, de általában kis mennyiségben. Adóprognózis: Változé­kony idő, helyenkint esővel és némi hő­­sülyedéssel. H Lóhátról — A cseh lapok szenzációképen számolnak be arról, hogy Masaryk lóhátról nézte végig a tátrai hadgya­korlatokat és beszédet intézett a cseh katonasághoz. — Mi az? Masaryk már a cse­hekkel is lóhátról beszél? Hyk — Személyi hír. Zábrátzky György apátkanonok, alsóvárosi plébános ma reggel a gyorsvonattal Budapestre uta­zott. A gyengélkedő kanonok szeptem­ber hónapot a fővárosban tölti, ahol egy hidegvíz-gyógy­intézetben kúrát is tart egészségének helyreállítására. Való­­szinüleg csak októberre tér vissza Mis­kolcra. — A főispán Aggteleken. Soldos Béla dr. főispán hétfőn délután Agg­telekre utazott, ahol résztvesz az egy­házkerület gyűlésén. Miskolcra szerdán érkezik vissza a főispán. — Kinevezés. A belügyminiszter Tóth Gusztáv vármegyei irodatiszt irattárnokot központi közigazgatási iro­­dafőtisztté nevezte ki. — Az Erne választmányi gyűlése. Szerdái, 3-án délután 5 órakor a miskolci csoport választmánya a Város­ház tér 24. szám alatti helyiségében tartja gyűlését, melyre a választmány tagjait ez után hívja meg az elnökség. — Tizenhetedikén lesz az őszi megyegyülés. A vármegye rendes őszi közgyűlését 17-én, délelőtt 10 órakor fogja tartani. Előző mpon, 16-án reg­gel 9 órakor az állandó választmány ülésezik. A közgyűlésen sok tárgy fog szerepelni, többek között be fognak számolni a gyermekkórház építésének ügyéről is. A megye költségvetése is munkában van s a Sz­iki közgyűlés már azt is le fogja tárgyalni. — Harangszenes és Tiszadobon. A tiszadobi római katholikus hitköz­ség hiányzó hanngjai pótlására uj harangot öntetett melyet szeptember elsején szentett meg ünnepélyes kere­tek között Éneke László nyíregyházai kanonok. A temlomi ünnepséget kö­vető társas ebben megjelent Andrássy Gyula gróf, nemzetgyülési képviselő is. — A felvidai ref. egyház kon­­ventje önálló teológia és tanító­képző felállását tervezi. Kassáról jelentik : Törénelmi jelentőségű ülésre gyülekeznek ssze Kassán a csehszlo­vákiai reforátus egyház egyetemes konventjéne tagjai. Az ülésnek az ad messze kihó jelentőséget, hogy az egyházmegék most fognak dönteni arról, hogyelállítják-e az önálló re­formátus eológiát és tanítóképzőt, vagy ped a teológia felállítására el­fogadják- tárgyalási alapul a kormány ajánlatát amely szerint a pozsonyi egyetemnek­ ett az állam hajlandó egy, az evar­likusokkal közös protestáns teológia felállítására. A teológia évi fentartása körülbelül 400,000 cseh koron szükséges, ezenkívül épületre, az inzez berendezésére stb. több­­millió hatalmas összegre van szükség.­­ Csütörtökön kezdik meg a Kiráhid átépítését. A Királyhíd vászon híddá való átépítését csütör­töki kezdik meg. Ezzel egyidejűleg a térforgalmat a hídon megszünte­tik azt a mellékutcákra terelik. Az ujid már októberben készen lesz.

Next