Magyar Jövő, 1925. június-szeptember (7. évfolyam, 123-220. szám)

1925-06-03 / 123. szám

Hetedik évfolyam 123. szám Ára 2000 korona Szerda, 1925. évi junius hó 3 MAGYARJÖVŐ Előfizetési ár egy hónapra 40000 K. Man- Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda isok, köz- és magánalkalmazottaknak egy Felelős szerkesztő : PUSKÁS JENŐ Miskolc, Hunyadi­ utca 21. szám. hónapra 32000 K. — Egyes szám­ára úgy Szerkesztő : HUBAY KÁLMÁN Telefon : Felelős szerkesztő 6-46. Szerkesz­helyben, mint vidéken minden nap 2000 - tőség 8-65 Kiadóhivatal 184. Nyomda 8-82 A vidék munkája írta : Hegyaljai Kiss Géza dr. Ha reménykedő örömmel nézzük a miskolci nemzettevő munkát, nincs okunk szégyenre, csüggedésre a vidék tétlensége miatt sem. Ujhely, Patak, Szerencs, Szántó, Szikszó, Szentpéter, Edelény, Mezőcsát, Mező­kövesd és még egész sor városka hivatott arra, hogy a falvakat maga köré csoportosítva előőrse legyen egyrészt a káros szerveződés meg­­akadályozásának, másrészt a kívá­natos erőegyesítés megindításának. S el kell ismernünk, hogy a falu is megtette a magáét a máért, hacsak nem fekszik rajta valami kárhozatos elmaradottság átka. Sőt éppen azt tekinthetjük a legnagyobb nyereség­nek, hogy a falu művelésével olyan elemek kapcsolódnak bele a nemzeti haladásba, melyek azelőtt inkább csak egyes kiválóbb egyének révén vettek részt abban. A munkának a vidéken is a szer­vezéssel kell megindulni. Számba kell venni, hogy kik azok, akikre egy céltudatos, egységes nemzeti vagy társadalmi munkában leginkább számíthatunk. Illetve kik azok, aki­ket meg kell nyernünk akkor is, ha kezdetben nem akarnak velünk tar­tani s kik azok, akiket szoros vi­gyázat alatt kell tartanunk akkor is, ha mindenáron velünk akarnak tar­tani. S a törekvésünk az legyen, hogy minél szűkebbre szorítsuk azt kört, melyen belül a hasznavehe­tetlen számfelettiek meghúzódhatnak. A szervezés előrehaladottságát az mutatja, hogy az erők egységesítése, a lelkek felbuzdítása, a tömegek irányítása rétegről-rétegre ki van terjesztve. Mi történik az iskolá­­­sokkal? Mi történik a serdülőkkel? Mi történik a felnőttekkel? — ez a három kérdés az, melyre az adott felelet döntő arra nézve, hogy mit ér valamely község a nemzeti ön­tudat szempontjából. Éppen ezért a munkát kitűnően kell beállítani az iskolában. Sőt az iskolát megelőző­leg:­­ az óvodában. Amíg minden községben óvoda nincsen, addig nem mondhatjuk diadalmasnak azt a har­cot, melyet az írástudatlanság, az analfabétaság ellen folytatunk. Az óvodai nevelés éppoly elhatározóan fontos, mint az, hogy az iskolából kikerült serdülőket ne bocsássuk szabadjára. Ezt leszámítva, hogy óvodákban nagyon szegényesen állunk, a mis­kolci központhoz számítható határ­szél munkájáról sok örvendetes tapasztalatokról számolhatunk be. Mérhetetlenül jelentős az elemi is­kolák testnevelési munkája, mellyel Zemplén vezet az összes vármegyék közt. A csapatok elsőrendű fegyel­mezése, a fiuk és lányok pompás mozgásbeli könnyedsége oly egész­séges népű vidékeken, mint a Bodrogköz, Harangog, Hegyalja, valóságos csodáit mutatja annak, hogy mit lehet elérni a mi népünkkel, ha idejében vesszük kezünkbe vezetését és kitartóan foglalkozunk vele. E testnevelési munka értékét az emeli felső fokra, hogy a lélek jegyében történik. A mozdulatokban, felvonu­lásokban nyilatkozó egyöntetűség csak jelképe a hazafias összetartó munkára való nevelésnek. Ebben 1920 óta hihetetlen haladás állapít­ható meg. Visszaesés a régi álla­pothoz képest csak a tanulók kerté­szeti képzésében van. Alig találni iskolát, ahol a gyermekek ojtási, gyümölcstenyésztés körébe vágó ismeretei kielégítők volnának. Pedig népünk erre is ügyes. És a magyar parlagot nem lehet felvirágoztatni, ha nem a fák szeretetével és neme­sítésére való készséggel fogunk hozzá. Az elemi iskolai munkát remek összhangban egészíti ki az ifjúság céltudatos és egyöntetű irányítása. Ennek az egyházak kebelében fenn­álló egyesületeken (Rózsafüzér, Konfirmáltak köre stb.) kívül három formája látszik kiválóan szerencsés alakulatnak. 1. A leventeegyesület, 2. az énekkar, 3. az olvasókör. A levente mozgalom csak most kezd országszervezőre kapni. Értékei át­mentek az ifjuságnak nemcsak tuda­tába, de szeretettbe is. A vasárnap délutánok szép és nemesen élvezett felhasználásán kívül egész sereg haszna van, mely inkább csak év­tizedes munka után fogja áldásaiban a benne felnőtt nemzedéket része­síteni. Az énnekkarnak, mint népünk daloskedvének, nótás kedélyeink irányítójában van lelki finomodásra vezető jelentősége. A népi értékek közelednek általa a művészi érté­kekhez s ez tetemes kulturgyarapo­­dást jelent. Erkölcsi jelentősége, hogy kitűnően szemlélteti , mily nagyszerű eredményei lehetnek a szívvel-lé­­lekkel együtt végzett csoportos munkának. Az olvasókörökre nagy hivatás vár. Az, hogy felkeltse, ébren tartsa, nemes irányba terelje népünk olvasó­kedvét. Az irodalom a nemzetnélek legfinomabb nyilvánulása. Ezzel ál­landó összeköttetést keresni, a köz­gondolkozást, világnézetet formálni a legmagasabbrendű feladat. Nehéz dolognak látszik a felnőt­tek lelkületének az irányítása. Bár­mily különösnek tetszik is, a háború földrengései után a talaj erre ked­vezőnek látszik. Különösen azok a férfiak, akik csatasorból kerültek haza s ott is férfiasan állták meg helyüket, nyújtanak kiváló anyagot az egyházi, községi, szövetkezei s egyesületi szellemi közös munkában való részvételre. Ezek már tudják, mi az újságolvasás, mi a világlátás, mi a szervezkedés, mi a fegyelme­zett tömegek értéke. Ezekben van fogékonyság arra, hogy vállvetett munkával igyekezzünk elakadt sze­kerünket , elsüppedt ágyúinkat ki­menteni a kátyúból. Hidat verni mocsarak felett, csatornát ásni tik­­kadt mezők öntözésére, kertet ül­tetni pusztaságba, vasutat vágni siket és rest sivatagokba, — ezek előtt már nem látjuk lehetetlennek. Fénycsóvát vetni az éjszakába, re­pülőgéphez mérni a haladást, — ezek előtt már szép teljesítménynek látszik. Ezek már érzik, hogy nem elég az, ha a teremtő adott valamit, hanem tenni is kell, hogy a keveset többé, a jót jobbá tegyük. Ez az egyik magyarázata annak, hogy a községekben épült szövetkezetek, a Faluszövetség fiókjai, a gazdasági gépek bevezetése legtöbb helyen 2—3 év alatt évtizedes haladással tud gyönyörködtetni. A vidék tehát nem alszik. Figyel és vár. Fontos, hogy a vezetés tu­datos, biztos, egyértelmű legyen. S ne féljen megbélyegezni a nemzet­gyilkos elemeket. A tettek kora ez, nem a nyegleségé. Félre azokkal. A Magyar Jövő eredeti tárcája A hősök srta és a háborúban elesett hősök mis­kolci emlékünnepén, Pünkösd vasárnap­ján délután elmondotta: Halmay Béla dr. Miskolc t­jf. város főjegyzője — Elfogódott szívvel, telkemet megremegtető érzések hatása alatt állok meg a sirhantok felett, melyek a Haza védelmében megdicsőült hőseinknek drága porait takarják. — Elrepül a lelkem a gondolat szárnyain messze, messze tájakra, ahol nem domborul enyhe sirhalom, nem áztatja forró könnyek hullása az idegen rögöt, hanem talán csak a vadvirágok disze, a szellő lágy suttogása őrzi a sirt, amelyben drága véreink múlandó része porladoz.... — Amikor a nemzeti kegyelet ez ünnepélyes órájában felgyújtjuk hő­seink emléke felett az emlékezésnek a­­mécsvilágát és ennek fényénél zarándok útra kelünk, hogy hódol­junk elveszített legjobbjaink örök dicsősége előtt, bejárjuk a véráztatta magyar földet, elszáll­­óhajunk ide­gen országok, távoli világrészek jel­telen sirjaihoz, amelyek rideg ölében millió testvérünk álmodja a szebb magyar jövendőt.... — Amikor Miskolc törvényható­sági joggal felruházott város nemes közönségének virrasztó kegyelete engem bízott meg azzal, hogy fel­gyújtsam az emlékezésnek a mécs­világát, érzem a feladat nehézségét, mely vállaimra nehezedik. Vajha erőm gyöngeségét pótolhatná határ­talan lelkesedésem s kifejezésbeli fogyatkozásaimat feledtetné szivem­nek bensőséges, őszinte kegyeletes . A hősi sírok végtelen messze­ségbe vesző sora felett gondolataink visszaszállnak a múltba, hogy fel­kutassuk ennyi néma sir s ennek nyomán annyi tenger könny, bánat és olthatatlan fájdalom forrását. Ke­zünk imára kulcsolódik, ajkunk áhí­tattal rebegi el áldó imádságunkat s mig felemelő érzés hatja át szivün­ket, lelkünkben felcsendül a gyermek­korunkban belénk oltott ige : Dulce et decorum est pro patria mori ! — Igen: a végeláthatatlan sírok mélye azokat a rettenthetetlen, bátor sziveket zárja magába, melyek az imádott magyar hazáért dobogtak és szakadtak meg; azoknak a leha­nyatlott, acélos karoknak adnak örök pihenést, melyek a sok részt látott magyar földnek védelmében diadal­masan forgatták fegyverüket! — Amikor Európa lángbaborulá­­sával a magyar nemzetnek is fegy­vert kellett ragadnia, hogy a haza igazát, becsületét, egy ezredév pél­dátlan megpróbáltatásai között kincsként őrzött, sok vér hullásával megtartott jogait, dicső alkotásait őseihez méltó rajongó szeretettel, ham­ikész önfeláldozással védje, nem vezérelte más cél tetteiben, mint, hogy megőrizze sértetlenségben, szabadságban az édes hazai földet, a hős eleinktől reánk maradt szent örökséget. — A magyar nemzet nem kezdett háborút, mert nem voltak hódítási, terjeszkedési céljai. A magyar nem­zet t­táni küzdelme a legnemesebb, a legjogosultabb önvédelem jegyében folyt s nem volt egyéb, mint tör­ténelmünk folyamán számtalanszor ismétlődött önvédelmi harcának újabb, kényszerű kitörése azokkal szemben, akik prédaéhes acsarko­­dással rontva reánk, irtóháborut inditottak ellenünk. — Az a magyar, aki egy ezred­éven át testével fogta fel a Nyugat kultúrájára mért hatalmas csapáso­kat s az elhullott vérözön nyomán, mérhetetlen pusztulás romjain újra és újra erőre kapva, nemcsak vé­delmezője maradt a művelt Nyugat­nak, hanem az emberiség művelő­désének, haladásának zászlóvivője is, büszkeséggel, emelt fővel tekint vissza becsülettel megvívott önvé­delmi harcára.­­ És az a Magyarország, amely csupán életét, szabadságát védte a szomszéd martalócok ellen, a harc­téren hagyományos lovagiasságával emelkedett ki a küzdő ellenfelek sorából, a hatalmába esett hadifog­lyokkal, ellenséges idegen alatt­valókkal szemben a legmesszebb­menő humanitással, kímélettel visel­tetett akkor, amikor saját fiainak messze rideg­ földeken, barbár rab­igában a szenvedések poklát kellett éveken keresztül szenvednie, ez az ország az elvakult ellenség ádáz dühének kiszolgáltatva, részvét és támasz nélkül hagyatva, ma össze­törve, feldarabolva vergődik szenve­déseiben, vérzik irtózatos sebeiben... — Gyönyörű hazánk roncsai fe­lett elszorult szivünk fájdalmas ér­zése megcsillan könnybelábadt sze­münkben s önkéntelenül tolul aj­kunkra a kérdés a költő szavaiban: Van-e még a magyarnak Istene ! ? — Keserű honfibánatunk mélysé­ges fájdalmában megpihen lelkünk e hősi sírok árnyán s a kegyeletes emlékezésből erőt merit, mert hiszen az emlékezet nemcsak a bánatnak a forrása, hanem a lelkesedésé is és mi azért zarándokoltunk ide, hogy az emlékezetnek ne a fájdalmát, hanem a balzsamát keressük. — Ha mi sajgó sebeinkre gyó­gyító itt, lelkesedésünknek sokszor talán lohadó lángjára dicső példák kristálytiszta szent olaját, a szebb magyar jövő előkészítéséhez erőt és önbizalmat akarunk meríteni, úgy ezen a helyen találjuk meg azoknak

Next