Magyar Jövő, 1927. július-augusztus (9. évfolyam, 146-196. szám)
1927-07-01 / 146. szám
Péntek, 1927 július 1. ismertette. A beadványban a villamostársaság a jelenlegi áramegységárak elfogadását kérte a várostól, melynek elfogadása esetén 1928 január 1-től a bruttó bevétel után hajlandó folyósítani a haszonrészesedést, minek fejében évi 40 ezer pengő minimumot garantál. Különben a városi haszonrészesedés ebben az esetben a bruttó villamos bevétel 2 és az erőátvitelből folyó ugyancsak bruttó jövedelem 1 százaléka. A városi tanácsnak ilyen értelemben hozott elfogadó javaslatához elsőnek Horányi Kornél dr. szólott hozzá. Mint mondotta, nem fogadja el a tanács javaslatát, mert az a rekompenzáció, amit a villamostársaság a városnak ad, nem megfelelő és a társaság ajánlatának elfogadása a város közönségének további kizsákmányolását jelenti. Hogy a villamostársaság kulisszái mögé lássunk, a békebeli és a mai termelési viszonyokkal kell számolnunk, mikor is tapasztalnunk kell azt, hogy az elmúlt években, különösen a háborús évek alatt, petróleum hiányában emelkedett a fogyasztás, úgy, hogy ma a miskolci villamostársaság már 7 és fél millió kilowatt áramot termel s évi 30 milliárd a bevétele. Másodszor a gazdaságosabb vizaáramot is termeli s harmadszor a közönség pénzén modernizálta felszerelését, ami azt jelenti, hogy olcsóbb szén is megfelelő az üzem fentartására. Ezután a békebeli és a mai termelési viszony arányszámait egybevetve, 12 milliárd korona illegitim vagyon szerzésével vádolta meg Hoványi dr. a villamostársaságot. Évente 12 milliárd az az összeg — mondotta —, mely illegitim módon vándorol a társaság zsebébe. Mindaddig, amíg könyveibe nem enged betekintést, joggal vádolja a közönség zsarolással a társaságot. Ezután az egységárak leszállítását sürgette a felszólaló s kérte a törvényhatóságot, hogy a javaslatot ne fogadja el, hanem vigye döntőbíróság elé a kérdést, melynek döntése nem lehet rosszabb mint a mai helyzet. Kérte továbbá, hogy a város kellő eréllyel hasson oda, hogy a társaság könyveibe betekinthessen, majd indítványozta, hogy olyan értelemben hozzanak határozatot, hogy a villamostársaság a mai termelési és fogyasztási viszonyoknak megfelelő egységárak tekintetében tegyen újabb előterjesztést. A felszólaló szavaira Hodobay Sándor dr. polgármester reflektált, aki óva intette a törvényhatósági bizottság tagjait, hogy Hoványi Kornél dr.-t ebben a kérdésben kövessék. Azt állítja, hogy a társaság évi bevétele a Hoványi dr. által említett 30 milliárddal szemben 20 és fél milliárd korona. Ezután Kovács József dr szólott hozzá a javaslathoz s indítványozta, hogy mondja ki a közgyűlés hogy erre az évre meghosszabbítja az egységárakra vonatkozó megállapodást, de ezzel szemben a haszonrészesedés minimumának 60 ezer pengőre való felemelését kéri. Tury József bizottsági tag felszólalása után, ki a javaslatot elfogadta ismét Hoványi Kornél dr.emelkedett szólásra s a könyvekbe való beletekintést sürgette. ’ Vidats János miután a részesedés évi 60 ezer pengős minimumához hozzájárult a javaslatot elfogadta. Utána Lichtenstein László szólaltfel. Javasolta, hogy igyekezzék atanács lényegesen felemelni a haszonrészesedést, de ezzel szemben köteleztessék arra, hogy javaslatot tegyen, hogy lehet-e szó a villamostársasággal kötött szerződés revíziójáról, vagy sem. A javaslatot ebben az értelemben elfogadta. Hodobay Sándor dr. polgármester emelkedett szólásra újólag. Hoványi dr. szavaira reflektált s kijelentette, hogy hivatalos adatok vannak birtokában a villamostársaság évi forgalmáról. Itt felolvasta a társaság évi forgalmi adójáról szóló hivatalos jelentést, mely szerint az évi bevétel 20 és fél milliárd. Majd ismertette, hogy a társaság 7 millió 33 ezer kilowatt áramot termel. Terülési költség kilovatttonkint átlag 2663 korona. Elad a társaság 5 millió 769 ezer kilowatt áramot, melyből 1 kilowatt átlag 3732 koronába kerül (Hoványi dr.: Ott,a tévedést. — Beszereztem több városi villamosvállalat üzemi adatait — folytatta a polgármester — így például a debreceni városit.Vállalatnál a termelési költség kilowattonkint 2680 korona. Viszont Győrben ugyanez 2750 korona, vagyis drágább, mint a miskolci társaságnál. Nem mi vagyunk a hibásak — mondotta tovább, hogy ilyenek a mai állapotok, hanem azok a bizottsági tagok, akik Szentpáli polgármester célhozvezető törekvéseit annak idején megakadályozták. A további tárgyalásoknál a Vasgyár, Barcika és a Villamos és Vízművek rt. jöhet számításba. Ezek közül a Vasgyárral és a Villamos és Vízművek rt.-vel már tárgyalásokat folytattam s fogok folytatni úgy ezekkel, mint a barcikai villamos centráléval. Végül a polgármester a tanácsi javaslat elfogadására hívta fel a törvényhatóságot, mely módosításokkal abban a formában járult a javaslathoz, hogy a jelenlegi áramegységárak érvényét egy évre elfogadja s ezzel szemben a haszonrészesedést is-lletőleg a polgármester végszava szerint évi 50 ezer pengő minimumról kér garanciát a villamostársaságtól ! - 3 Miskolc városa üdvözli Rothermere lordot — A városi közgyűlésen a polgármesteri jelentés emlékezett meg a trianoni béke revíziójára indított akcióról — Miskolc, június 30 Miskolc város törvényhatósági bizottsága csütörtökön délután tartotta ifjú Mikszáth Kálmán dr. főispán elnöklete alatt közgyűlését a városháza dísztermében. A Hiszekegy ünnepélyes elmondása után a polgármesteri jelentést olvasták föl, amely többek között megemlékezik vitéz Révy Kálmán altábornagy, vegyesdandárparancsnok leveléről, amiben megköszöni az előléptetése alkalmából a város részéről küldött szerencsekívánatokat. Rendkívül meleg hangon emlékezik meg a jelentés a város két alkalmazottjáról: Papp Vincéről és Csorba Jánosról, akiket a kormányzó a múlt vasárnap vitézzé avatott. Végül Rothermere lordnak a trianoni békediktátum ellen írt cikkére vonatkozólag a következő előterjesztést olvasta fel Halmay Béla dr. helyettes polgármester: * — Hét esztendeje annak, hogy a felettünk elviharzott háború nyomában lesújtott reánk a trianoni csapás. Hét esztendeje viseljük az égető sebeket és járunk roskadozva a magyar szenvedések töviskoszorús Golgotháján. Megmérhetetlen fájdalmunk és veszteségeink fölött hét év óta tör fel keblünkből a könybeúszó panasz: „Csonka-Magyarország nem ország“ és száll sóhajunk igazságos Istenünkhöz, az ima reményteljes áhitatával: „Egész Magyarország mennyország!“ __A megaláztatás és bánat szivbemarkoló keserű érzelmeit, mely keblünket eltölti, égető fájdalommá szítja annak az elviselhetetlen igazságtalanságnak érzete, melyet rajtunk, sorstól méltatlanul üldözött magyar nemzetem, pyrrhusi győzelmük mámorában elvakult ellenségeink Trianonban elkövettek. Elkövettek azon a magyar nemzeten, amely ezer év vértől-könnytől ázott talaján történelmi hivatást töltött be Európa keletén; azon a nemzeten, amely a kultúra és szabadság őrhelyén pillanatnyi fegyverszünet nélkül, egy évezrednek sokszor gigászi ereje ellen önfeláldozással küzd a nyugati államok léte, fennmaradása, békéje és fejlődése érdekében életre-halálra, a félvilág ostromló árja közt... __Hét év eltelt. És a mi viharedzett nemzetünk, amelyet a muhi-i, mohácsi temetőkből uj életre keltett a Magyarok nagy Istene; a magyar nemzet, mely történelmi hivatásának tudatában, feltámadásának rendíthetetlen szent hitében a hét esz-t tendős trianoni járom is méltó volt történelmi hivatásához, nemcsak a belső konszolidációjának megte-remtésében, de nemzetközi viszony-| latainak a régi magyar hagyomá-| nyokhoz méltó ápolásában is kiállót-\ ta a legnagyobb próbát, melyet* nemzetnek valaha el kellett szenved- i* nie. Az uj életre kelt magyar nem-zet erényei méltánylásra találtak, a magyar nemzet értékké nőtt meg- \ becsülés tárgya lett a hangadó európai nemzetek kebelében. — Amilyen felemelő érzései láttuk és fogadtuk a dicső múlt hagyományaiból táplálkozó meleg szimpátiát, mellyel a hatalmas olasz nemzet a magyar nemzet megerősítéséhez, felvirágoztatásához, testvé-ik segítő jobbját nyújtotta felénk, oly boldogító érzés tölti be szmint két most, amikor a világ leghátul, másabb nemzetének kebeléből cseledül fel a sorsunk iránt táplált meleg rokonszenv hangja s felcsillan a magyar nemzeten esett súlyos sérelem és igazságtalanság elismerésének vigasztaló fénye. Ez a fény Anglia földjén, az angol világlapnak, a Daily Mailnek a hasábjain gyűlt ki. Lord Viscount Rothermere gyújtotta azt fel, aki a középeurópai egyensúly kérdésének tárgyalásával kapcsolatban mesteri tájékozottsággal és okfejtéssel tudott rámutatni a trianoni szerződés súlyos tévedéseire, igazságtalanságaira s volt lelki ereje, bátorsága ahoz, hogy Európa békéjére, nyugalmára hivatkozva a művei világ közvéleményének ítélőszéke elé vigye a történelmi Magyarországon esett sérelmet, követelje a magyar nemzet restaurációját s a magyarok által tömegekben lakott, megszállás alatt lévő területek visszacsatolását. — Annak a visszhangnak a nyomán, melyet lord Rothermere írása keltett s amely minden magyar szívben felébresztvén a trianoni szerződés revisiójának reményét, a hála érzelmeit váltja ki a magyar igazság bátor szószólója iránt, indíttatva érzem magam, hogy Miskolc tjf. város hazafias közönsége elé azzal az indítvánnyal lépjek: üdvözölje Miskolc város közönsége lord Viscount Rothermere-t a magyar nemzet érdekesen kifejtett nemes, igazságos harcában s kérje reá, valamint törekvéseinek gazdag sikereire az Isten áldását. MAGYAR JÖVŐ A jelentést viharos tapsokkal és nagy helyesléssel vette tudomásul a közgyűlés, majd Farkas István ref. esperes interveniált az ősi avasi templom mellett éktelenkedő kőfal eltüntetése és Kurcz Jakab az állami főreáliskola részére építendő új, megfelelő iskola érdekében. Kverdésekre a polgármester válaszában rámutatott arra, hogy az Avas rendezés rövid időn belül megtörténik, amikor ez a kérés is tárgytalanná válik. Az új főreáliskolára vonatkozólag pedig azt javasolta a polgármester, hogy a közgyűlés feliratban kérje a kultuszkormányt, hogy a jövő évi költségvetésbe vegye fel az új főreáliskola építésének a költségeit is. A javaslatot a közgyűlés elfogadta. Elfogadta a közgyűlés a Korona átépítését Miskolc, június 30 A Korona-szálló átépítésének ügyével csütörtökön foglalkozott a közgyűlés. A tanács és a bizottság javaslatát Csontha Dezső tanácsnok ismertette és feltette a kérdést a közgyűlésnek, hogy először is ad-e felhatalmazást az átépítés költségeire előirányozott 560 ezer pengőfüggő kölcsön felvételére, másodszor elfogadja-e a tanács azt a javaslatát, mely szerint az átépítés munkáját Árva Pál tb. főmérnökre, mint generális vállalkozóra, a villanyberendezést a Fazekas Dezső cégre, a vízvezetéket a Weitzenhoher cégre bízzák A központi fűtésre pedig a már ismert technikai okokból külön újabb versenytárgyalást írjanak ki. Még mielőbb a vita elkezdődött volna, Hodobay polgármester ismertette a kölcsön ügyében folytatott tárgyalásokat, mely szerint nyolc pénzintézet egyenként 70—70 ezer pengős kölcsönt hajlandó erre a célra előnyös feltételek mellett adni a városnak. Rosenberg Márton bizottsági tag az első felszólaló, aki azzal a furcsa bejelentéssel lepi meg a közgyűlést, hogy térjen a közgyűlés napirendre e tárgy fölött, mivel az ügy nincs előkészítve. Ezt onnan meríti, hogy azon a közgyűlésen, amelyen a Korona átépítését megszavazták, a polgármester akkor tárgyaltatta le az ügyet, mikor a közgyűlés tagjai közül már csak 27-en voltak jelen. Ezt a vádat, hogy az ügy nincs előkészítve, Hodobay polgármester nyomban visszautasította és rámutatott arra, hogy már a múlt év szeptembere óta tartja állandóan felszínen ezt a kérdést. Majd Lichtenstein László dr. felsőházi tag szólt a kérdéshez s rámutatott arra, hogy a pénzintézetek a mai pénzszűk időben nagy áldozatot hoznak, amikor a pénzt kölcsön adják a városnak. A feltételeket, a mai viszonyokhoz mérten elfogadhatónak tartja. Ezután még több felszólalás történt, melyek egy kissé viharos színt adtak a közgyűlésnek, nyilvánvaló tendenciájuk azonban az volt, hogy az ügyet mellékvágányra tereljék. A vitának az elnöklő polgármester vetett véget, amikor szavazás alá bocsájtotta a javaslatot. Először a kölcsönt szavazta meg a közgyűlés 44 szóval Hoványi Kornél, barabási Kun József és Rosenberg Márton, összesen 3 ellenző szavazatával szemben, amely után a munkák kiosztásáról szóló javaslatot már egyhangúlag fogadta el a közgyűlés. Chamberlain egyórás párisi látogatása Páris, június 30 Chamberlain angol külügyminiszter ma délelőtt Párisba érkezett és megérkezése után autón azonnal az angol követségre ment, ahol egy óra hosszáig időzött. 10 órakor újból viszszaindult Londonba. A párisi sajtó értesülése szerint nincs biztos tudomása senkinek sem arról, hogy Chamberlaine és Briand találkoztak-e? Budapest aranytollat küld Rothermere-nek Budapest, június 30 A főváros pénteki közgyűlésén üdvözli lord Rotharmere-t, akinek aranytolat fog küldeni. Hódmezővásárhely csütörtöki közgyűléséből táviratilag üdvözölte a magyarbarát angol lordot. Londoni jelentés szerint a Daily Mail újabb számában polimiába kezdett a kisantant sajtójával.