Magyar Jövő, 1928. szeptember-október (10. évfolyam, 196-245. szám)

1928-09-01 / 196. szám

jrmfcat, ÍME. szeptmbvrl. Napl­áv : Mim. kath.: Egyed. Prot. Egyed. Gar. kath.: D. Simon. A nap­ol 5 óra 11 perckor, nyugszik __­6 óra 41 perckor. 1523 : Hutám Henrik német re­formátor halála. 1117 ben Miksa császár hüllőét koronázta. 1841: Lőrintzi-Lehr Zsigmond költő, to. lelkész született. Sokat fordított angolból, olaszból, fran­ciából. M­AGYAR JÖVŐ JCtJelfta KMMrketssiS Elifiartért ár: EgykMapn­a P. *9 fillér. Külföldön eanak as árnak két- . . ismrmea. — Egym­axím én 10 fil-HUBAY KÁLMÁN tér. — Megjöúnik hétfő Urfcaléval nap a kora raggsH OráklwBa BHWBKEaWSBIfiüBV»; Bzarkeastd cég, kiadóhivatal ke nyomda: Miskolc, Hunyadi­ utca 18. szám. Tele­­f­onszámok: FataUta ssarkeasto 0—16. BaarkeaztD cég: 8—65. és 6—40., ki- KASS adóhivatal: 1—84, nyomda: 8—88. Saerkezztft s ENDRE * évfolyam 196 (25595) sí. dőjárda­­ A nyugati, magas légnyomás meg­erősödne egész Közép- Eu­rópáig nyomult előre és innen Lengyelország felé szor­íotta az alacsony nyomású területet. Na­gyobb esők csak Ausztriá­ban voltak. Hazánkban ,­ csütörtökön estefelé a megélénkült szelek nyugatra fordultak és ziva­taros esők keletkeztek. Jóslat: Egyelőre még nyugtá­ba és éjjel igen hűvös idő. Koldus Kánaán Igazunk volt, amikor az egy­másután kiadott termésjelenté­sek dacára sem tekintettünk túl­ságos optimizmussal a jövő elé. Igazunk volt, amikor a rekord­­termésről szóló hírek olvasása tán is felágaskodott bennünk 3 ada gyanú: váljon nem mind­­y­e már a fogyasztóközönség mpontjából, hogy milyen ter­essel áld meg minket az Isten a magyar Kánaán bő aratása után is nem leszünk-e épen any­­nyira koldusok, mint voltunk az aratás előtt. Igazolt bennünket az idő: a drágaság ezerfejű hid­rája ismét felütötte a fejét kol­­dus­ Kánaánban. Hiába a nagy­szerű termés, hiába a kenyér né­hány filléres olcsóbbodása, úgy­szólván minden közszükségleti cikknek az ára rohamosan emel­kedett és ma már ott tartunk, hogy a hatóságok is észrevették ezt a drágulási folyamatot. En­nek eredménye pedig az első drágasági ankét. Ismét összegyűltek az illetéke­sek, hogy papíron kiszámítsák a drágaság megakadályozásának lehetőségeit. Ankéteznek már... És ennek az ankétezésnek nem kétséges az eredménye. Az fog történni, ami minden egyes eset­ben történni szokott ilyenkor koldus-Kánaánban és ami a ta­valyi ankétezések során is tör­tént. A városi és állami fakto­rok megbeszélgetik a módozato­kat és aztán továbbra is szabad­jára hagyják a drágaságot, hadd küzdjön ellene az egyetlen legil­letékesebb fórum , a közönség. Pedig nem elég a közönség tar­tózkodó álláspontját segítségül hívni akkor, amikor a drágaság veszedelmét kell leküzdeni. A fo­gyasztóközönség kényszerítve van vásárolni, bármilyen cse­kély mértékben is és ezt nagyon jól tudják azok, akik a közönség zsebéből élnek. A harc egyenlőt­len lesz és ismét a fogyasztók fognak benne elvérezni. Tekintetbe kell venni, hogy a fogyasztók legnagyobb része már úgyis kimerült az adózások­ban és elment teljesítőképessége határáig, amikor az államról volt szó. Most tehát, mikor róla van szó, joggal kívánhatja, hogy az állam is menjen el a teljesítő­képesség határáig a drágaság el­leni küzdelemben. Ne elégedjen meg az ankétezéssel, hanem drá­kói rendszabályokkal nyúljon be a drágaság veszedelmes fészkébe és pusztítsa ki ezt a mételyt az ország szenvedő testéből. Mert lehetetlenség ceruzával és papí­ron elintézni ilyen horderejű dolgokat, melyek azonnali tény­leges segítséget igényelnek. A legtöbb esetben, ameddig az an­kétezések véget érnek, már meg is szűnt a drágaság és a közönség megfizette az új adóját, kényszerű profit alakjában, a kereskedők­nek. Akkor aztán azt vágják rá az illetékesek, hogy: nem is kel­lett rendszabály és a drágaság elmúlt önmagától. Ezt a kényelmi álláspontot föl k­ell adni végre-valahára. Mert arra is kell gondolni, hogy amíg önmagától elmúlik a drágaság, ennyi áldozatba kerül ez a fi­­asztónak? Erre az áldozatra p­edig nincs szükség. Különösen mig akkor nincs, amikor a le­ttő legjobb termés után minden­­k­zt várja, hogy végre valami va­lóság is következik a nagy vágaságok után. És ez a kiván­­g teljesen érthető és kellő in­­tzkedésekkel talán honorálható. A horvát paraszt-demokrata koalíció megszakít minden közösséget a kormánnyal Sehol nem vesz részt, ahol a kormány képviselteti magát Belgrád, augusztus 31 A parasztpárti demokrata koa­líció végrehajtó bizottságának pén­teki ülésére három fontos határo­zatot fogadtak el. Az első a zágrá­bi térparancsnokság ismeretes rendelkezése ellen tiltakozik, a­melyben a polgárságot fegyveres közbelépéssel fenyegette meg és annak visszavonását kívánja. A második határozat kimondja, hogy a paraszt-demokrata koalí­ció hívei nem vesznek részt sem­miféle olyan manifesztációban, kongresszuson, emlékünnepélyen, gyűlésen, vagy tárgyaláson, ame­lyen a mai kormánynak és a kor­mánypártoknak a kiküldöttei hi­vatalosan jelen vannak. A harmadik határozat szerint a végrehajtó bizottság meghallgatta Krajevics jelentés­ét berlini mun­kájáról s azt megelégedéssel tu­­­domásu­l vette és megállapította, hogy a paraszt-demokrata koalí­ció berlini akciója teljes sikert­ ért el. A Népszövetség tanácsa ma zárt ülésen dönt, hogy napirendre tűzi-e az optáns-ügyet az A Népszövetség főtitkársága „kommüniké“ formájában közölte beadványt a tanáccsal és a magyar delegációval -----------------------OncO—OOOoOO 0­ 0 --- ■■ Apronyi válaszlevelében bejelentette, hogy az oláh beadvány ténybeli ítéletbeli tévedéseire a tanács színe előtt fog rámutatni Budapest, augusztus 31 A magyar-oláh optáns-ügyben érkező genfi táviratok mindin­kább megerősítik, hogy az olá­hok továbbra is merev makacs­sággal folytatják porhintő poli­tikájukat. Most azonban már olyan nyíltsággal teszik ezt, hogy egyenesen megdöbbentő. Immmár az egész világ látja és tudja, hogy mi történik és mi történt ebben a kérdésben évek óta, nem lehet tehát az oláhok eljárását másként megítélni, minthogy most már teljesen elvesztették fejüket és vakon rohannak to­vább balkáni diplomáciájuk te­remtette útvesztőben. Augusztus 29-én bukaresti kö­vetünknek átnyújtott váratlan, a diplomáciai szokásoktól eltérő jegyzékük nem érte el a kívánt hatást, sőt az angol sajtó is el­ítéli ezt a tipikus balkáni takti­kai fogást. Ezzel azonban ko­rántsem elégedett meg az oláh diplomácia, hanem csütörtökön — mint jelentettük — egy be­adványt intézett a Népszövetség főtitkárához, amelyet mára az­tán közzé is tettek G­enfben. Az oláh beadvány minden prüidéria nélkül, szégyenletes módon fer­díti el a tényeket, mintha a ta­nács nem volna azokkal tisztá­ban. Orani, augusztus 31 A Nemzetek Szövetségének fő­titkára közleményt adott át a genfi magyar képviseletnek. A közle­mény címe: „A tanácshoz és a ma­gyar kormányhoz intézett kommü­niké.“ A közleményben a főtitkár Ro­mánia képviselőjének kérésére köz­li Antóniádénak az optánsügyre vonatkozó levelét­ A főtitkárhoz címzett levélben Antóniádé kije­lenti, hogy a román kormány cso­dálkozással fogadja a magyar kor­mány ama lépését, hogy az optáns­­ügy napirendretűzését kéri a jelen ülésszakban. A román kormány fentartással fogadja, vájjon a magyar kor­mánynak ezt a kívánságát el le­­het-e fogadni, mert hiszen szerinte olyan kérdést vet föl, amely fölött a tanács június 8-án véglegesen döntött, kijelentve, hogy eláll a kérdés tárgyalásától. Antóniáde rámutat ezután arra, hogy­ Titulescu a június nyolcaddi tanácsülésen felolvasta azt az ajánlatot, amelyet a magyar kor­mánynak tett. Ismerteti a július 21-én kelt magyar válasz­jegyzék, valamint az augusztus 9-én kelt ro­mán válaszjegyzék tartalmát. Az­Az oláh beadványt a Népszö­vetség főtitkára „kommüniké“ formájába öltöztetve a tanács és a magyar delegáció tudomására hozta. Apponyi Albert gróf, ma­gyar fődelegátus az oláh hazug­ságokra nem is reflektált abban a levélben, amellyel a „kommü­niké“ átvételét elismerte, csak jelezte, hogy annak „ténybeli“ és megítélésbeli tévedéseire“ a tanács színe előtt fog reámutat­ni és ott fogja a szüks­éges kö­vetkeztetéseket is levonni. Az oláh beadvány valósággal­­ fenyegetődző hangnemben van megszövegezve, szinte az az im­pressziója az embernek az olva­sásakor, hogy a Népszövetség csakis azon a véleményen lehet, amelyet ők képviselnek, mert kü­lönben Oláhország kegyét fogja elveszíteni. Az optáns-kérdéssel a népszö­vetségi tanács szombaton reggel zárt ülésben fog foglalkozni. A tanács szombaton nem ér­demben fogja az oláh-magyar optánsügyet tárgyalni, csakis azt fogja megbeszélni, hogy az op­táns­ ügyet ki lehet-e tűzni a na­pirendre vagy sem. A kérdéssel kapcsolatos táv­irataink egyébként a követke­zők: toniádé szerint ez az utóbbi jegy­zék nyitva hagyja a további tár­gyalások lehetőségét a magyar kor­mány részére. A magyar kormány­­ folytatja Antóniádé levele — augusztus 23-án válaszolt és válaszában el­utasította­ a román kormány állás­pontját. Amikor a magyar követ Bukarestben ezt a magyar jegyzé­ket átnyújtotta, közölték vele, hogy augusztus 28-án fog­ rá vá­laszt kapni a román kormánytól. A magyar kormány mindazonál­tal nem várta be ezt a választ, ha­nem a tanács elé vitte ismeretes kívánságát. Antóniádé felhívja a tanács fi­gyelmét arra a jegyzékre, amelyet augusztus 29-én adtak át a magyar kormány bukaresti követének. Ebben a jegyzékben a román kormány megállapította, hogy a magyar kormány elutasítja­­­ ro­mánoknak azt az ajánlatát, hogy­­nevezzen ki delegátusokat és azok lépjenek érintkezésbe a romáa de­legátusokkal abból a célból, hogy bizo­n­yos megszabott körű tárgya­lások folyamán meg­állapít­san­ a magyar optánsoknak nyújten­dó ellenértéket. Ezeket a tárgyaláso­kat már augusztus 9-én felajánlot­ták, ennek következtében a román kormány csak sajnálkozással fo­gadhatja, hogy a magyar kormány elutasította a gyakorlati megálla­podás egyetlen lehetőségét. Mindazonáltal a román kormány — folytatja Antóniádé levele — nem tekinti végleg lezártnak a bé­kés megegyezés útját és újból kéri, hogy kezdjék meg minél előbb tel­jes jóhiszeműséggel ezeket a meg­beszéléseket, mert nem hiszi, hogy a végletekig ragaszkodni lehetne ahoz a makacs magatartáshoz, amely a Népszövetség legutolsó ta­nácshatározatával is ellentétben áll. Amennyiben a magyar kor­mány kijelentené, hogy minden ba­ráti megegyezés lehetetlen, vállal­ja is ezért a kijelentésért a felelős­séget. A jelenlegi helyzetben a román kormánynak az a nézete, hogy ha a tanács a kérdést napirendre tűz­né, ez egyet jelentene annak elis­merésével, hogy minden békés megegyezés útja el van zárva a két kormány között. Ez azonban nem felelne meg a valóságnak s annyi­val súlyosabb megítélés alá esnék, mert a tanács maga is elismerné, hogy a viszály elintézésének egyet­len lehetősége nem az, ha a két fél közvetlen tárgyalásokba bo­csátkozik egymással. A levélhez Antóniádé csatolta a bukaresti kormány augusztus 29-én kelt jegyzékét. Apponyi levele a Népszövetség főtitkárához Miután a magyar delegáció átta­nulmányozta a Népszövetség főtit­kárának „kommünikéjét“, Appo­­nyi Albert gróf, magyar fődelegá­tus levelet intézett a Népszövetség főtitkárához. A levélben elismeri, hogy átvette a főtitkárnak a ma­gyar delegációhoz intézett közle­ményét, amely Antóniádé román delegátus levelét és az augusztus 29-én kelt román jegyzéket tar­talmazza. Aponnyi kijelenti a le­vélben, hogy nem kíván részletes vitába bocsátkozni azokkal az állí­­tásokk­al ,amelyek Antóniádé leve­lében foglaltatnak, de már most jelzi, hogy a levél olyan ténybeli és megítélésbeli tévedéseket tartal­maz, amelyekre részletesen rámu­tat majd a tanács előtt, kiemelve mindazokat é­ következtetéseket, amelyek ezekből a tévedésekből folynak. Smi­sm angol kritika az oláhok magatartásáról A londoni reggel­i lap 'jei­entései rövidesen hogy a uépszövets¥­ ülésen érintette, optánsügyü­ is súlyozza, hogy­­an magatartása kényszeríti a Nép­­­­szövetséget arra, hogy újból foglal­kozzék az üggyel. Románia, legutol­só jegyzéke nem tekinthető válasz­nak, azonkívül a román kormány a félhivatalos ügynökséggel közzété­­tette a jegyzék szövegét, mielőtt az a magyar kormányhoz érhetett vol­na s ezzel megsértette a diplomá­ciai érintkezés régi udvariassági szabályát. Románia nyilván el akarja kerülni az ügy érdemi tár­gyalását Genfben azzal az ürügy­gyel, mintha a felek között közvet­len tárgyalások volnának folya­matban. De Monzie szerint a Népszövetség mégha múltja célját De Monzie szenátor a Journal de Geneve hasábjain vezércikkben foglalkozik a kisebbségek problé­májával. Cikkében utal arra, hogy a Népszövetség nem alkalmas az ilyen természetű peres kérdések elintézésére. A magyar-román op­­tánsügyben és a lengyel-litván vi­szály kérdésében a Népszövetség olyan habozást és bizonytalansá­got tanúsított, amely ártalmá­ra van az intézmény tekintélyének. De Monzie megállapítja, hogy ezzel szemben a döntőbíróságok és a hágai nemzetközi törvényszék igen hatásos működést fejtenek ki a nemzetközi vonatkozású peres kérdések rendezésében. De Monzis szükségesnek tartja, hogy a béke munkáját kettéosszák. Genf hiva­tása a békéltetés, Hágáé az igaz­ságszolgáltatás. Meghamisítja a Népszövetség célját — mondja to­vább a cikk — aki azt kívánja tő­le, hogy ítélkezzék is. A kisebbsé­geknek is érdekében állana, hogy az értelmezés vagy végrehajtás kö­rül felmerült vitás kérdéseket Há­gába vihessék. A kisebbségek a Népszövetség támogatása következ­tében erkölcsi személyekké váltak. Biztosítani kell most számukra, hogy az igazi bírósághoz fordul­hassanak. Ennek a rendszernek az a kettős előnye lenne, hogy egy­részt megóvná az állomokn­ mondva csinált perektől, máért biztosítanák a kom­oly ügyek * elintézését -o=0=o*0*o=0=o­A Népszövetség főtitkára közöli® a tanáccsal­ és a magyar delegációval a fenyegetődző oláh beadványt oláh Mély ioc. --aoxA. t * a hbebbégi halál Név­be­liségi ■telt­­Q & Félezer külföldi tudós érkezik Budapestre a Tudományos Akadémián a munkahaltesek és a foglalkozási betegségek ellen való vé­dekezésről tárgyaló kongresszusra. Ugyanakkor min­tegy száz külföldi ér­kezik az ugyancsak Budapesten tar­tandó nemzetközi gyorsíró kongresz­­szusra. Az utóbbi fél esztendőben vala­hogyan bőven kijutott gyönyörű fő­­városunknak az idegenjárásból, amit örvendetes jelenségnek kellene el­könyvelnünk, ha nem keresztezné örö­münket egy másik megfontolás. Az tudniillik, hogy ezek az alkalmi ide­­genjá­rások mégsem jelentik idegen­­forgalmunk fellendülését, amire pe­dig ennek az elszegényedett ország­nak igen-igen nagy szüksége volna. Nem egy-két napos vendégekre volna szükségünk, hanem pénzük javát itt hagyó nyaralókra, akik legalább annyi dollárt, fontot és egyéb jófajta valu­tát pazarolnának el nálunk, mint amennyit a külföldön nyaraló ma­gyarok szórnak el odakint. Budapest természeti kincsei ezt lehetővé is ten­nék, ha véletlenül nem volnánk a magyarok.

Next