Magyar Jövő, 1931. április-május (13. évfolyam, 74-121. szám)

1931-04-01 / 74. szám

4 Súlyos szerencsétlenséget okozott a véletlenül elsült vadászfegyver Com­blövéssel és vérmérgezéssel szállították kórházba a véres szerencsétlenség áldozatát Miskolc, március 31 - a Mr. J. Junc Atdim.­ Súlyos baleset történt hétfőn a délutáni órákban a tiszabábol­­nai határban, melynek áldozata Bessenyei József 22 éves tiszabá­­bolnai földműveslegény lett. Bes­senyei József Bessenyei István nevű unokatestvérével hétfőn dél­után egy kétfogatú szekéren a bá­bolnai határ felé igyekezett. A ko­csin egy régi rendszerű töltött va­dászfegyver is volt,amit Bessenyei István útközben forgatni és néze­getni kezdett. A bakon ülő Besse­nyei József többször figyelmeztet­te unokatestvérét, hogy ne ját­szon a fegyverrel, mert az töltve van. A legény azonban a többszöri figyelmeztetések dacára sem tette le a fegyvert és nevetve válaszolt unokatestvére aggódásaira: — Ne légy gyerek, úgy félsz, mint egy anyámasszony katonája, talán már volt töltött fegyver máskor is a kezemben. Alig, hogy Bessenyei István szavai elhangzottak, a fegyver, amely sörétre volt töltve, elsült és az ólomsörétek a bakon ülő Besse­nyei József combjába fúródtak. A súlyosan sérült legény azon­nal elvesztette eszméletét és vére­sen bukott le a bakról. Unokatest­vére élettelennek látszó véres tes­tét látva, Bessenyei István nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem a kocsira tette az eszméletlen em­bert, akit haladéktalanul lakására szállított. A nyomban előhívott orvos megállapította, hogy a söré­tek olyan súlyos sérüléseket ejtet­tek a szerencsétlen fiatalember combján és lábszárán, hogy feltét­lenül kórházi gyógykezelésre van szüksége. Az orvos utasítása alap­ján Bessenyei Józsefet még hétfőn a miskolci Erzsébet-kórházba szál­lították, ahol az újabb orvosi vizs­gálat súlyos vérmérgezési tünete­ket állapított meg a szerencsétlen fiatalemberen. Az esetről számban éresítették a miskolci rendőrkapi­tányságot is, ahonnan kedden dél­előtt Unger Jenő dr. rendőrfogal­mazó ment ki a kórházba és kihall­gatta a súlyosan sérül Bessenyeit. A fiatalember állapota időközben olyan súlyosra fordult, hogy az or­vosok nem bíznak felépülésében. A rendőrség megindította a nyo­mozást a végzetes baleset körülmé­nyeinek és a felelősség kérdésének megállapítására. 10- Ma, szerdán és holnap, csütörtökön URANIA Tel. 10­85 9 lourdesi csodái és: Az Úristen madárkái. Mary Pikford-dal, 10 felv. A nagy heti istentiszteletek sorrendje Az alsó miskolci (mindszenti) plébániai templomban Március 31-én, szerdán. Reggel fél 8 órakor olvasott szentmise, reg­gel 6 órától gyóntatás. Nagy szerdán délután 5 órakor Jeremiás próféta siralmait énekli a szent Cecilia ének­kar, vezényel Sassy Csabáné. Nagycsütörtökön: Reggel 6 órakor gyóntatás, énekes szentmise 9 óra­kor. Délután 5 órakor Jeremiás pró­féta siralmait énekli a Szent Cecilia énekkar. Nagypénteken: Reggel 9 órakor csonkamise, Passió énekléssel, ame­lyet a miskolc-alsóvárosi r. k. egy­házi énekkar ad elő Dévald János karnagy vezénylésével. Délután 3 órakor a nagybőjti szentbeszédsoro­­zatot fejezi be Herczeg Lajos káp­lán, utána körmemet indul a Kálvá­riára, ahol a keresztúti ájtatosságot tartják meg. Délután Jeremiás pró­féta siralmait énekli a Szent Cecilia énekkar. Este 7 órakor Szentség­­betétei. Nagyszombaton: Reggel fél 7 óra­kor tűzszentelés, a húsvéti gyertya megáldása, keresztkútszentelés, utá­na szentmise, szentmise után a hívek áldoztatása. Délután 6 órakor feltá­madási szertartás, a karéneket a miskolc-alsóvárosi r. k. egyházi énekkar adja elő. Kedvező idő ese­tén a feltámadási körmenet a Mind­­szent-, Csengey G.-, Kálvin- és Sze­­raere-utcákon halad az Oltáriszent­­­ béggel. A Szent Anna templomban Nagyszerdán: Reggel fél 8 óra­kor szentmise. Este 8 órakor Lamen­­táció. Április 2-án, csütörtökön: Dél­előtt 9 órakor szentmise. Este 6 óra­kor Lamentáció. Április 3-án, pénteken: Délelőtt 9 órakor csonka mise. Passió. Előírt, szertartások. Szentbeszéd. Este 6 órakor Szentségbetétel. Április 4-én, szombaton: Délelőtt fél 7 órakor Szentség­kitétel. Szente­lések és keresztkút megáldás. Szent­mise. Este 6 órakor feltámadási szertartás körmenettel. A minoriták templomában Nagyszerdán. Délután 6 órakor Jeremiás próféta siralmai (Lamen­táció) szólóban és karban, énekli az egyházi énekkar. Szólót énekelnek: Abonyiné Koronkay Rózsi, Két­­helyné Bartók Anna, Hornyák Olga, Frank Dezső, Czebenka Ferenc, Fojtik Gusztáv, Kozák Ferenc, Csir­­maz Dezső, Orosz Bandi, Vámos Jó­zsef, Moók Lajos, Rácz Ferenc. Nagycsütörtökön: Reggel 9 óra­kor ünnepélyes nagymise. Glóriára az orgona és a harang megszólal és a nagyszombati Glóriáig elnémul. Szentmise alatt a rendtagok a hí­vekkel együtt szentáldozáshoz járul­nak. Szentmise után az oltárokat ékességeiktől megfosztják. Délután 6 órakor Jeremiás próféta siralmas. Nagypénteken: Reggel 9 órakor csonka szentmise előtt az egyház imái és Krisztus Urunk kínszenvedé­sének története Szent János evan­gélistának írása szerint, az egyházi énekkar előadásában. Szentmise után a szentkereszt leleplezése és tiszte­lete. Keresztesókolás után a Leg­­méltóságosabb Oltáriszentséget ün­nepélyesen viszik a Szentsírba, ahol imádásra ott marad este 7 óráig. Az Oltáriszentség elhelyezése után Sza­bó Dániel minorita tanár szentbe­­szédet mond. Délután 6 órakor Je­remiás próféta siralmas. Nagyszombaton: Reggel 8 órakor tűz, víz és húsvéti gyertyaszentelés, utána az egyház imái és az ünnepé­lyes szentmise következik. Glóriára az orgona és a harang megszólal. Délután 6 órakor ünnepi fénnyel, körmenettel Feltámadás. Körmenet után az egyházi énekkar Öröm a hír, üres a sír... kezdetű éneket énekli Grómann Dezső minorita vezetése mellett. Utána a hálaadó népének, könyörgések s végül áldás a Leg­­méltóságosabb Oltáriszentséggel. A Búza-téri gör. kát. templomban Nagyszerdán, április 7-én 7 óra­ momuovo Saerda, 1931 április hó 1. u­. kor és fél 8 órakor szentmise, 8 óra­kor előszenteltek miséje, este 6 óra­kor a böjti szentbeszédsorozat befe­jezése, tartja Schirula Andor, utána gyóntatás. . Nagycsütörtökön, 2-án 7 órakor és 8 órakor olvasott mise, 9 órakor ün­nepélyes szentmisét tart Papp Antal érsek, mise alatt szenteli meg a bér­­maolajat. Este 7 órakor Jézus szen­vedései, melyen a 12 evangélium fel­­olvastatik Jézus szenvedéseiről. Nagypénteken délelőtt 10 órakor Királyi imaórák, délután 3 órakor nagy esti ájtatosság, Jézus halála, végzi segédlettel Mocsár Endre, utána Jézus sírbatétele, végzi Papp Antal érsek. A szertartás alatt az énekkart Hornyák Olga vezényli. Utána szentbeszédet mond Számán István dr. prelátus. Este 7 órakor kis esti ájtatosság a szent sírnál. Nagyszombaton 7 órakor és fél 8 órakor olvasott mise, 8 órakor éne­kes nagymise, este 7 órakor a szent sírnál esti kis ájtatosság. Szombaton éjjel 12 óra után fel­támadás körmenettel. A miskolci református templomban Nagy heti bűnbánati istentisztele­tek minden este 6 órakor a Kossuth­­utcai templomban. Április 1-én, szerdán: Enyedy Andor dr. lelkész. Csütörtökön: Farkas István espe­res prédikál. Nagypénteken, délelőtt 10 órakor a Kossuth utcai templomban prédikál és Úrvacsorát oszt: Farkas István esperes-lelkész és Csaszti József s. lelkész. Az avasi templomban prédi­kál és úrvacsorát oszt: Enyedy An­dor dr. lelkész és Szabó István s. lelkész. Délután 2 órakor az avasi templomban prédikál: Szabó István s. lelkész. A Kossuth-utcai templom­ban Császár József s. lelkész prédi­kál. Este 6 órakor a Kossuth-utcai templomban prédikál: Enyedy An­dor dr. lelkész. Nagyszombaton este 6 órakor pré­dikál: Szabó István s. lelkész. A Martin-telepi ref. templomban Április 1-én: este 6 órakor Illos­­vay Ferenc: Asszony, imhol a te fiad! Imhol a te anyád! Április 2-án: este 6 órakor Enyedy Andor dr.: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet! Április 3-án: délelőtt 10 órakor Mikes Zoltán és Illosvay Ferenc tart istentiszteletet úrvacsoraosztással. Április 3-án: este 6 órakor Szabó István: Atyám, a Te kezedbe teszem le az én lelkemet. Április 4-én: este 6 órakor Erőss Gyula: Elvégeztetett. Április 5-én: délelőtt 10 órakor Illosvay Ferenc és Nagy József úr­­vacsoraosztás. Április 6-án: délelőtt 10 órakor Illosvay Ferenc tart istentiszteletet. Az ev. templomban Szerdán: Délután 5 órakor biblia­óra, 6 órakor templomi áhitat. Nagycsütörtökön: Délután 5 óra­kor bibliaóra, 6 órakor igehirdetés. Nagypénteken: Délelőtt 10 órakor Jézus szenvedéseinek felolvasása. Ur­­vacsoraosztás, délután 6 órakor ün­nepi istentisztelet. Nagyszombaton: Délután 6 órakor templomi áhitat. A vasgyári ref. egyházban Szerdán fél 7 órakor: Sírok, jaj­­gatók és örülök címen prédikál Nádházy Bertalan. Nagycsütörtökön este 7 órakor urvacsoraosztás, prédikál Nádházy Bertalan, Mikor beestvéledék cí­men. A diósgyőrvasgyári ág. ev. fiók­egyházban Április 2-án, csütörtökön este fél 7 órakor az utolsó böjti esti biblia­­magyarázó istentisztelet. Április 3- án, Nagypénteken délelőtt 10 órakor Passió olvasás. Utána Urvacsora­osztás. Délután 3 órakor Perecesen lesz Urvacsoraosztás az ottani pro­testáns imateremben. GYÜMÖLCSFÁT legjobbat legolcsóbban a Szirmai Faiskolában kaphat _________Szirma u. p, Miskolc Női és férfi ruházati áruházunkat a nagyhét tartama alatt nyitva tartjuk. Szántó Mór és Társa Miskolc. Schreiber József Tamást egy verseci műkedvelő nyomozó szerint Sisa Tivadar Tamásnak hívják Budapest, március 31 (A X. J. twiAniPírts.} A kofferesgyilkos Schreiber Ta­más Józsefről egy verseei megvár­ó újságolvasó érdekes­­adatoka­t gyúj­tott, amelyek azt látszanak iga­zolni, hogy Schreibernek tulaj­don­képpen nem is Schreiber lesz igazi neve. Ez a bizonyos verseei úri­ember, a­ki valamikor újságíró volt, a verseei a­nyakönyvekben utána­nézett­ a Schreiber által bemondott születésére vonatkozó adatoknak és rájött, hogy az 1900-as évben Ver­­secen születettek között Schreiber név egyáltalán nem fordul elő. Az illető önkéntes nyomozó mintegy kilenc év adatait kutatta át mind az állami anyakönyvek­ben, mind a versed rom. kát. egy­ház matrilmk­íjaiban, de­­sehol Schreiber Tamás József nevű új­szülött nevét nem találta. Ellen­ben talált egy Sisa Tivadar József nevű újszülöttet az 1900. évi már­cius 20-i lapon, aki minden bizony­­nyal azonos Schreiber Tamás Jó­zseffel. Az anyakönyvi bejegyzések szerint Sisa Tivadar József anyja Sisa Mária, atyja ismeretlen. Minthogy a rendőrség ittapaszta­­lata szerint a bűnözők hamis­­név használata esetén rendszerint ra­gaszkodnak eredeti nevük kezdő­betűihez, feltehető, hogy Schreiber is első bűntette elkövetésekor vette fel az Schreiber Tamás József ne­vet. A Miskolci MÁV Vonatkísérők szakcsoportjának elnöksége és választmánya. A községek támogatását kéri a miskolci vakok intézete Miskolc, márciu­s 31 A Vakokat Gyámolító Borsod- Miskolci Egyesület súlyos anyagi válsággal küzd. Az a nemes em­berbaráti egyesület, amely Mis­kolcon a vakok intézetét tartja fenn, semmiféle állami támogatás­ban nem részesül. Éveken keresz­tül az egyesület gyűjtések rende­zésével segített magán, azonban a belügyminiszter a gyűjtést nem engedélyezte. Az intézetben ez idő­­szerint 23 vak van elhelyezve, aki­ket vakok által is űzhető mester­ségre tanítanak. Ezeknek ellátását legtöbb esetben senki sem fedezi. Úgyhogy az egyesület jóformán teljesen a várostól kapott segély­ből tartja fenn a vakok intézetét. A magyarnak maradt Felvidéken a világtalanok száma, sajnos, igen sok. Ezek állandóan kérik, hogy vegyék fel őket a vakok intézetébe, azonban az egyesület csak azokat a vakokat tudja felvenni, kiknek ellátási költségét az illetősége sze­rinti község fedezi. Ezért az egye­sület a világtalanok nagy részének kérését nem tudja teljesíteni és azok magukra hagyatva, mint­hogy a kosárfonáshoz sem értenek, a legnagyobb nélkülözések köze­pette élik le napjaikat. A Dunán­túlon több vármegye területén be­vezették azt a rendszert, hogy a községek 10—20, sőt 50 pengős évi hozzájárulással segítették elő a vakok intézetének fenntartását. Ennek a rendszernek bevezetését szeretné most bevezetni a Vakokat Gyámolító Borsod-Miskolci Egye­sület is, amelynek vezetősége a vármegyék alispánjához fordult a rendszeres támogatás érdekében. Borsod-Gömör, Abaúj és Zemplén és Heves vármegyék alispánjához írtak át, hogy törvényhatóságuk területén rendeljék el, hogy a köz­ségek anyagi erejükhöz mérten rendes évi segélyek megszavazásá­val siessenek az egyesület segítsé­­gére, hogy a vakok intézetét fenn­tarthassák és a jelentkező vakok elutasítására ne kerüljön sor.

Next