Magyar Jövő, 1936. november-december (18. évfolyam, 251-296. szám)

1936-12-04 / 278. szám

Péntek, 1936. évi december 4. u.LJS­URJOW imn.' 411 Hazánkban a Balatontól keletre mindenütt volt kisebb csapadék, fő­leg havazás alakjában. Egész nap erős, sok helyen viharos erősségű szél fújt. Várható időjárás a következő 24 órára: Még erős, de lassan gyengü­lő északi szél, egyes helyeken futó havazás, a hőmérséklet csökken. Távolabbi kilátások: Szombatra erős éjjeli fagy lesz. Modern szociálpolitikái Irányult Sztopkó Nándor dr. előadása Szerdán este a Katolikus Kör fiatalsága az úgynevezett „Fiatalok vacsorája“ keretében vitaestet ren­dezett. A vitaestet Henkey-Hőnig Vilmos ny. tábornok, a Kör elnöke nyitotta meg, vázolva a szociál­politikával való foglalkozás fontos­ságát Utána Sztopkó Nándor dr, a vi­taest előadója tartotta meg „A mo­dern szociálpolitikai irányok“ cí­men nagy felkészültségű előadását A szociálpolitika fogalmának meg­határozása után kifejtette, hogy a mai nemzeti és szociális m­ozgal­­mak arra törekszenek, hogy nem­zeti szellemű és széles szociális kul­túrán nyugvó, a magántulajdon társadalmi elvén álló népállamokat építsenek ki. Nem lehet azt mon­dani, hogy a szociálpolitika vál­ságba jutott. Csak egy szociálpoli­tikai irány futott holt­vágányra. Új eszközt, új módszereket kell ke­­zesni, mert a rém szociálpolitika nem tud megbarátkozni a rohanó élet új problémáival. Az általános szociális értelemben vett gazdasági javulás csak úgy lehetséges, ha minden átalakul, ami ma gazdálko­dást jelent. A magyar katoliciz­musnak el kell készíteni az evan­gélium szellemében, a­pápai encik­­likák alapján a ma­ga sajátos vi­szonyaihoz szükséges programot. Azt a programot, mely hivatott lesz új vérkeringést adnna az egész magyar életnek, s főképpen a szo­ciális fejlődésnek. Vezetőket kell revenn­i a társadalom minden réte­géből, tiszta fogalmakat kell alkot­ni a társadalom minden néprétege számára. Olyasm intézkedésekre van szükség, melyek nyomán enyhül a nyomor, csökken a gazdasági élet feszültsége és vele a szociális ve­szedelem. Az eladáshoz Ferenczy József dr. Fó­tán István dr. Schóber Ti­bor, Csépe Jenő és Soltész Dénes sz­ólottak hozzá. A felszólalások ered­mén­yeképpen elhatárol­ik, hogy a Kör fiatalsága a jövőbeni intenzíven fog foglalkozni szo­ciálpolitikai kérdésekkel, főképpen pedig Miskolc szociálpolitikájával. Az emelkedett színvonalú vitaest Skenker-T­önig Vilipos zárószavai­va­l é­rt­ véget. ** Újra bővült a MANSz házi- 5 ipari szakosztályának karácsonyi új kiállítása és vására. A nagy érdek- * lődés szükségessé tette, hogy újabb tárgyakkal gazdagodjék az amúgy is nívós kiállítás. Játék-gyerekszo­­ba-berendezések, apró, igen érdekes iparművész készítmények tarkítják a felsorakoztatott készlet különféle­­ségeit. Ifjabb kézimunkák, csipkék,­­ állanak a venni szándékozók rendel-­­ kezésére, szinte hihetetlen olcsó ára-­­­kon. Igazán szép és nemes karácso-­­ nyi ajándékokat ezen a kiállításon­­ és vasárnap a legteljesebb bizalom- t mal lehet venni, mert minden j tárgy a legjobb anyagból. ki- j finomult ízléssel, a leggondosabb f szorgalommal készült A Rákóczi­ u. 1 16. szám alatti székházban a kiál­­­ lítás és vásár nyitva egész nap. Be- f lépődíj és vételkényszer nincs. Tovább folyik a vizsgálat a mis­kolci Flórián-malom ügyében A pénzü­gyigazgatóság hivatalos nyilatkozatot ad ki a vizsgálat b­efejezése után Miskolc, december 3. Jelentettük, hogy nagy jövedéki kihágási ügyben folyik az eljárás a pénzügyigazgatóságon. A vizsgá­­l­­at már százezer pengő hiányon fe­lül tart. A vizsgálatot a pénzügy­­minisztertől kiküldött miniszteri biztos vezeti. Közel száz tanút hall­gatnak ki ebben a kihágási ügy­­­­ben, amely igen nagyarányú. Szabadffy Gyula h. pénzügyigaz­­gatónál érdeklődtünk a vizsgálat­ról, aki a következőket mondotta: A viz­sgálat folyik. Különben nem az én hatáskörömbe tartozik az ügy teljes kivizsgálása. Az eddig megje­lent hírek nem fedik teljesen a va­lóságot. Hogy azonban a közönség tisztán lásson ebben az ügyben, a vizsgálat befejezése után hivatalos nyilatkozatot fogok kiadni. Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a vizsgálat befejezése, azt mondotta a h. pénzügyigazgató, hogy szombatra, de lehet, hogy csak a jövő hét folyamára, amikor a pénzügyigazgatóság teljes mérték­ben fogja tájékoztatni a közönséget ennek a nagy jövedéki kihágásnak minden részletéről. Mellinger Dezső festő­művész lilái­ítása vasár­nap este bezárul Meilinger Dezső festőművész idei kiállítása a Korona-szálló kiállító­termében e hét végén, december 6-án, vasárnap este bezárul. A kiállított művek a legkedve­zőbb fizetési feltételek mellett, már havi 10 pengős részletfizetésre is megvásárolhatók. A kép a legszebb és a legértékesebb karácsonyi ajándék. Nyitva naponta délelőtt 10 órától este 8 óráig. színházi iroda hírei (*) Óriási érdeklődés a szombat esti díszelőadás iránt. Szombaton este 8 órakor a kormányzó úr őfő­­méltósága névünnepe alkalmából Lukács Béla főispán védnöksége alatt, a miskolci Nemzeti Színház díszelőadást rendez. Színre kerül Ocskay brig­adéros, Herczeg Ferenc remekműve. Az előadás előtt Ladá­nyi Ferenc elmondja ünnepi költe­ményét. Az Ocskay brigadéros Czo­­bor Imre rendezésében, Kemény László, Hamvay Lucy, Moory Lucy, Csíky Zsuzsi, Ladányi, Czobor, Farkas, Péterfi, Madarász, Dob­vi­­czényi, Sík, Gáspár, Gáti, Gáthy, Rajz, Sándor, Kondor és Zákonyi Sándor felléptével kerül színre. A szombat esti díszelőadás iránt óriá­si érdeklődés nyilvánul meg. A je­gyeket a színházi pénztár a jelent­kezés sorrendjében bocsátja a nagy­­közönség rendelkezésére. Az Ocskay brigadéros premierbérletben kerül színre szombaton este. (*) Ma, pénteken és kedden este a Csodahajó, szenzációs látványos, mulatságos revüoperett kerül szín­re. (*) Csárdás operett szombaton dél­után fél 4 órakor filléres helyárak­kal kerül színre. (*) Turay Ida vasárnap délután és este vendégszerepel a színházban. A Méltóságos asszony a legmulat­ságosabb vígjáték Turay Ida ven­­dégfelléptével kerül színre vasár­nap délután fél 4 és vasárnap este a színházban. Mindkét előadás ren­des hely árakkal kerül színre. Va­sárnap délután bérletszünet, vasár­nap este premierbérlet. Az A) és B) bérlők a vasárnap esti előadásra filléres bérleti árakon válthatják meg jegyeiket. (*) Érettségi, hétfőn este filléres helyárakkal. (*) Jövő héten Ártatlan a felesé­gem, a szezon legmulatságosabb operettújdonságának a bemutatója. (*) A színház igazgatósága tiszte­lettel felkéri a m. t. bérlőket, hogy az esedékes bérletrészletet a színhá­zi irodába befizetni szíveskedjenek. (*) Ragyogó jelmezeket és estélyi ruhákat kölcsönöz a színház. Meg­tekinthetők mindennap a színházi irodában. FILM Marlene Dietrich művészi életé­nek két kimagasló sikere, az „Éne­kek éneke“ és a „Vágy“ volt. Mától hétfőig játssza a Corsa a ,,Vágy“-at szép kísérőműsorral, amely az őszi nagy sikerek méltó folytatása lesz.. 662-es magyar híradó. Jegyelővétel. Keddtől „Cigánybecsület“. Kedden az első előadás fél 3 órakor. Harsogó kacagás és a nevetések sortüzei Gaál Franciska egyetlen idei filmjében. Az Uránia filmpalo­ta új Gaál Franci filmjének min­den jeleneténél viharos kacagás jelzi a nagy sikert. Jegyéről gon­doskodjon elővételben! Jön! Paula Wessely magyar tár­gyú világfilmje: „Aratás.“ A hivatás mártírjának, az ameri­kai Dreyfuss-per, az orvosi köteles­ségtudás igazi hősének lebilincse­­lően érdekes emberi regénye, A sá­tánsziget foglya. Izgalmas, erős, torkot szorongató, könnyet facsaró, szívet megdobogtató a milliós film meséje. De ezenfelül emberi epi­Péntek: Csodahajó. Szombaton este: Ocskay Brigadé­ros, díszelőadás. Vasárnap délután és este Turay Ida vendégfelléptével. Méltóságos asszony.­tódjaiban a legnagyobb produkciók­kal áll egy vonalon. Ez a film egyi­ke a legszebbeknek, amelyet valaha láttunk. Sokkal szebb és sokkal jobb, mint a címe. A szereplők Warner Baxterrel az élén váloga­tott művészek. A rendezése mindent felülmúló és egész felépítése szinte felejthetetlen. A rendkívüli filmet ma, pénteken mutatja be a Korona,­­ óriási érdeklődés előzi meg. SZÍNHÁZ HETI MŰSORA. Gaál Franciska LILI KISASSZONY az URANIÁ­ban KORONA ! utánnite! foglya 16 éven felülieknek! CORSO : Mától VAGY Főszereplő: Marlene Dietrich RÁDIÓ PÉNTEK. BUDAPEST I. 6.45: Torna. Utá­na. Hanglemezek. 7.20: Étrend. 10: Hírek. 10.20: Időszerű szemle. (fel­olvasás.) 10.45: Ifjúsági közlemé­nyek. (felolvasás.) 12: Déli harang­szó. 12.05: Budai György és cigány­­zenekara. 12.30: Hírek. 13.20: Víz­állásjelentés. 13.30: Állástalan Zené­szek Szimfonikus Zenekara. 14.40: Hírek. 15: A jótékonycélú állami sorsjáték húzása. Közvetítés a szé­kesfővárosi m. kir. pénzügyigazga­tóság húzási terméből. Beszélő: Turchányi István. 16.15: A rádió diákfélórája. 16.45: Hírek. 17: Mun­kásfélóra (felolvasás.) 17.30: A rá­dió szalonzenekara. 18.25: Sportköz­lemények. 18.35: Tárkányi Béla. Gáspár Jenő előadása. 19.05: Josef Maria Hauschild énekel, zongorakí­sérettel. 19.40: Egy nap a kaszár­nyában. Vitéz Barkó István elő­adása. 21.10: Hírek. 21.30: Zágrábi vonósnégyes. 22: Időjárásjelentés. 22.30: Hanglemezek. 23: Hírek an­gol nyelvek­ .23.05: Közvetítés az Ost-ou^fl-VAxT 'jb-zhol. 0.05- or. — BUDAPEST II. 17: A rádió szalon­zenekara. 1835: Timiké ’ ma­gyar nótákat zongorázik. 19.10: Gyorsírótanfolyam. 19.45:. Vadadi Filep György előadása. 20­20: Hírek 20.40: Közvetítés a Britannia­szállóból. 2030: Hanglemezek. 7. Fabinyi :pénzügyminisz­­ter Genfbe utazott­ ­ Budapest, december 3. Fabinyi Tihamér pénzügyminisz­ter csütörtök­­délelőtt 11 óra 20 perc­kor Csizik Béla dr., miniszteri taná­csos és Baran­yay Lipót, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója kísé­retében Genfbe utazott a Népszö­vetség pénzügyi bizottságának ülé­sére. A francia kommunista párt bizalmat szavaz a Blum-korm­ánynak Páris, december 3. A kommunista párt végrehajtó­bizottsága csütörtöki ülésén foglal­kozott azzal a kérdéssel, hogy mi­lyen magatartást tanúsítson a párt a képviselőház pénteki külpolitikai vitájában. A párt elhatározta, hogy tiltakozik az ellen, hogy a Blum­­kormány „összejátszik“ a spanyol nemzetiekkel, valamint tiltakozik az ellen is, hogy a béke megvalósí­tása kérdésében olyan politikát folytasson, amely nem felel meg a népfront kormányának. Mindamel­lett a párt bizalmat szavaz a kor­mánynak. ** A Foederatio Emericana Rá­kóczi Corporatiója december 5-én 7 órai kezdettel Mikulás-estet tart, melyre öregurainkat, nagy- és kisasszonyainkat, leventéinket és apródainkat szeretettel meghívja a Prioratus. ** A FEFHE tagjait felhívom, hogy 5-én este 9 órakor Horthy Miklós kormányzó névnapja alkal­mából dísztáborozást rendezünk, amelyen a tagok megjelenése köte­lező. Várkapitány. Szezonzáró vacsora a futballbí­­róknál. A Magyar Labdarúgó Já­tékvezetők Testülete Északmagyar­országi Alosztálya 7-én, hétfőn este 8 órakor rendezi meg szokásos év­záró társasvacsoráját a miskolci Polgári Kaszinó nagytermében. A futballbírák szeretettel hívják meg az érdeklődő sportembereket. Je­lentkezni lehet a testület Horthy Miklós­ tér 7. szám alatti hivatalos helyiségében este 6—7 óra között.

Next