Magyar Jövő, 1937. április-június (19. évfolyam, 72-145. szám)
1937-05-02 / 99. szám
Vasárnap, 1937. évi május hó 2. f Parketta-padozat készítését elsőrangú kivitelben minden méretben és minőségben vállal Miskolci Parkettagyár Gőzfürész és Faipari kft. 1 Miskolc, Vay út 14. Telefon 310. Megnyílt a Budapesti Nemzethez! vásár Ország-világra szóló parádéval autója a főbejárat előtt, nyílt meg pénteken, április 30-án délelőtt 10 órakor az idei Budapesti Nemzetközi Vásár. A magyar főváros ünnepi köntösbe öltözött. Csaknem földig érő óriás zászlók a főútvonalakon, ünneplőruhák vidékiek csoportjai mindenfelé, százféle idegen szó, robogó autósorok az utcákon. Jóval 10 óra előtt gyülekezik a meghívott vendégsereg a vásárváros színes üvegekből épült tornyos főkapujánál. A diplomáciai kar és a magyar kormány tagjai, az országgyűlés elnöksége, az egyházak, a hatóságok, hivatalok, intézmények vezetői, művészet, kereskedelem, ipar előkelő reprezentánsai. Mindenki itt van, aki a milliós fővárosban előkelőségnek számít. Zsakett, cilinder, egyenruha, papi díszruha és a hölgyeknek a ragyogó tavaszi divatkreációkban pompázó csoportja. Hirtelen harsonaszó csendül és pontban 10 órakor megáll Horthy Miklós kormányzó A kormány tagjai, a vásárrendezőség részéről Szendy Károly, Éber Antal, Chorin Ferenc társelnökök, Vértes Emil alelnök, vitéz Gyulay Tibor kamarai főtitkár és Hallósy István igazgató sietnek a kormányzó és feleségének fogadására. Rövid üdvözlő szavak, ünnepélyes várakozás és a kormányzó megadja az engedélyt a XXXII-ik Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitására. Maga a kormányzó a vásár első látogatója és nyomában a meghívott előkelőségek serege. A vásár területén minden a maga helyén áll s a kiállítók ünnepi ruhában érthető izgalommal várják az államfő és az ország vezető egyéniségeinek látogatását. A vásár rendezőségének tagjai kalauzolják végig az előkelőségeket a hatalmasra megnövekedett vásárváros óriási területén. De bármennyi is az újítás és a csodálatosabbnál csodálatosabb látnivaló, mindenüvé vetnek egy-egy tekintetet. Sorra látogatják Olaszország, Ausztria, Csehszlovákia, Németország, India, Franciaország, Svájc és Brazília kiállítását s amennyire az idő futása engedi, meg-megállnak és gyönyörködve nézik ezt az egész káprázatosan szép kiállítást. Nincs hiány elismerésben sem és a kitüntetett kiállítók boldogan fogadják a jó szavakat, amelyek még nagyobb erőfeszítésekre ösztökélnek. Itt-ott szívesen fogadnak el a vendégek egy-egy ízes finom kóstolót A megnyitón igen sok külföldi küldöttség is megjelent, de a vásár minden napjára várnak kitüntető látogatásokat. Még idegen államfők látogatását is jelezték már. A jövő héten Miklas osztrák szövetségi elnök, akinek jövetelét lázas készülődéssel várja egész Magyarország, terv szerint felkeresi a vásárt éppen úgy, mint az indiai alkirály helyettese is, aki repülőgépével utazva az angol király koronázására, megszakítja útját Budapesten, hogy ellátogasson a vásárra. A minden menetjegyirodában bárki által megszerezhető vásárigazolvány jelentős utazási és egyéb kedvezményeivel május 10-ének déli 12 órájáig érkezhetnek a vendégek Budapestre. A vásár május 10-én este zárul. A visszautazás kedvezményei pedig még 8—10 nappal tovább is érvényben maradnak. A Magyar Jövő eredeti tárcája. Forgószél tíd : Gálfy JH.d*311 Jolán nem volt már mai gyerek. Korát nem lehetett megállapítani, ő 36-nak vallotta magát, viszont többet mutatott néhány esztendővel. Kellemes megjelenésű volt, jól öltözött, amely ápolt külsejével megnyugtató harmóniába olvadt. Határozottan jól bírta magát, csak bántotta, hogy még nem ment férjhez. Mint mondják, nagyobb volt az igénye, mint a szerencséje s így nem maradt mág hátra, mint hivatalát, amelybe még háború alatt beült, becsülettel ellátni. A mindennapi robot megszokott lett, cseppet sem kimerítő, sőt az új emberekkel való találkozás esélye még szórakoztatta is. Férfiak jöttek-mentek életében, akiknek csak hangulatot jelentett, viszont neki mindegyikkel szemben komoly volt a szándéka. Ahány férfi jött, annyi édes várakozás, terv, jövőépítés járt nyomában s ha el is gáncsolta valami a nagy jövőt, mégis ez adott tartalmat s újabb erőt kiharcolni magának a férjet, a boldogságot. Szabó Dénes feltűnése sem járt más külső szimptómákkal, mint az elődjeié. Közelebbi ismerősök sem vettek észre semmi változást, legfeljebb a varrónő tudta, hogy ha több ruhát varrat, akkor tetszeni akar valakinek. A nyár ezer kedves alkalmából elég volt néhányat felhasználni ahhoz, hogy a két meglett ember értékelni tudja egymást és kölcsönös, mélyebb megismerésre vágyjon. Az együtt töltött esték pár órája fukar, rövid volt s jóformán csak újabb alkalmak és tervek megbeszélésére szorítkozott. Jolán érezte, hogy ebben a folytonos előrefutásban, ebben a jelenen való tovasiklásban van valami újszerű, valami türelmetlen kapcsolódni vágyás, valami előreveti az árnyékát, amire már olyan régen áhítozott. A találkozás napjainak várakozása fűtötte át a munka és egyedüllét óráit. Ezért volt érdemes élni, ezért volt érdemes várni napokon keresztül. Egyik reggel bódultan ébredt, tompa, olykor lüktető fogfájása volt. Kedvetlenül fürdött és öltözött, Szabó Dénesre csak annyiban gondolt, hogy ilyen állapotban lehetetlen a találkozás, a fájdalom anynyira gyötri és letört és hogy cseppet sem vonzó és kellemes társaság egy lehangolt, beteg nő. Lassújárású agyában végre megvillant a mentőgondolat és mielőtt a hivatalába ment volna, felkereste a fogorvost. Dr. Balázsy Mária már fent volt, mikor becsengetett. A magányos nők ég elvált asszonyok rezignáltsága látszott róla, amint fiát készítette elő az iskolába. A gyűrött reggeli pongyola és a takarítás alatt álló lakás derűtlen összhatást keltett. Régi ismerős volt már itt, nem barát, de nem idegen. Olyan, mint aki évek óta összeköttetésben van és akik között az olykor kipattant emberi érzés, vagy probléma, a közös női sors és a társtalanság tudata feloldotta a fogorvos és páciens meghatározást és helyzetet. Felsorolva panaszait, arra kérte, hogy szombatig okvetlen kezelje ki a fogát annyira, hogy ne fájjon. — Megérti — mondotta —, magam nő és nekem randevúm van valaki- i vel, akinek tetszeni szeretnék. ’ Már mosolyogtak egymásra. — Ki az illető? — Tiszt. A honvédelmiben van hivatala. Fess, kedves, figyelmes. Jár utánam. Kell-e ennél több? Még nem nyilatkozott, de bízom benne, mert ez az egész ismeretség annyira érdekes és olyan szívesen vagyunk együtt... Mindenesetre én választottam — hisz mindig a nő választ —, kár, hogy a szót csak a férfinak van jogában kimondani... Sokszor még azon is töprengek, elég lenne-e a jelenlegi nyugdíjam kaucióba. Teljesen tájékozatlan vagyok. A másik nő együttérzéssel hallgatta. — Megérdeklődhetem, ha akarja, van néhány tiszt ismerősöm és rokonom. Jolán gondolkozott egy pillanatig s máris kérte közbenjárását. — Mi nők igazán kifürkészhetetlenek vagyunk — folytatta. — Szinte esztelenség, hogy egy embernek, aki tetszik s akihez úgy érzem feleségül tudnék menni, minden további nélkül hiszek. Hiszek azért, mert félek, hogy valami diffamálót tudok meg róla és így, most minden olyan nagyon szép... — Ideális, vagy inkább szentimentális gondolkozás — jegyezte meg az orvosnő. — Én, mint elvált és anya, aki amellett dolgozó nő, sokkal józanabb vagyok. Nekem van bátorságom tudni, érdemes-e valakivel komolyan foglalkozni. Higgye el, az élet olyanreális és könyörtelen. — De azért szép reménység is — vágott közbe Jolán. Már távozóban volt. Az ajtóból visszafordult. — Magának is igaza van. Nézze, én bízom diszkréciójában, ha módjában lesz, érdeklődjön utána. Az illető Szabó Dénes őrnagy. * Az utcán már nyüzsgött a reggeli forgalom, mire leért. Az elzsongított fájdalom jelentkezett ugyan olykor, de most már nem foglalta le. Jól esett Szabó Dénesre gondolni, aki a hivatal verklije mellett életének költészetét jelentette. Boldogan gondolt a szombati találkozásra, amely úgy látszik meg lett mentve. A munka mindennapi egyformaságából csak a megszokott telefonbeszélgetés hangolta fel. — Hogy van? Hogy aludt? — Jól. Köszönöm a szép rózsákat. Mi újság? — Csak a hangját akartam hallani. Semmi lényeges, de tőle a banalitás is komoly és jóleső dolog. Egyegy hasonló tartalmú beszélgetés narkózisként tartotta édes bódulatban másnapig. Az este csendjében sorra vette a lezajlott eseményeket, a fogfájást, a fogorvost, a vele való beszélgetést. Korholta magát, hogy megint elragadta a nagy őszinteség és bizalom, mikor benső ügyét kiteregette valaki előtt, akiben csak megérzése szerint bízhat meg, de más semmi sem áll mellette. Gyerekesnek és szószátyárnak tartotta magát és szégyelte, hogy ez előfordult. Úgy vélte, hogy tapintatlanság volt jókor reggel a kezelést ezzel kihúzni , talán untatni is az ő szívügyeivel egy életben csalódott elvált asszonyt, aki dolgozik magáért és gyermekéért s aki úgy látszik hiába jól társaságba, mégsem tud férjhezmenni. Lehet, hogy irigységet is ébresztett fel benne, azért sápadt el 1. MAUTHNER ÖDÖN VII. ROTTENBILLER UTCA 33.