Magyar Jövő, 1937. április-június (19. évfolyam, 72-145. szám)

1937-05-02 / 99. szám

Vasárnap, 1937. évi május hó 2. f­ Parketta-padozat készítését elsőrangú kivitelben minden méretben és minőségben vállal Miskolci Parkettagyár Gő­zfürész és Faipari kft. 1­ Miskolc, Vay­ út 14. Telefon 310. Megnyílt a Budapesti Nemzethez! vásár Ország-világra szóló parádéval autója a főbejárat előtt, nyílt meg pénteken, április 30-án délelőtt 10 órakor az idei Budapesti Nemzetközi Vásár. A magyar főváros ünnepi köntös­be öltözött. Csaknem földig érő óriás­ zászlók a főútvonalakon, ün­­neplőruhák vidékiek csoportjai min­denfelé, százféle idegen szó, robogó autósorok az utcákon. Jóval 10 óra előtt gyülekezik a meghívott ven­dégsereg a vásárváros színes üve­gekből épült tornyos főkapujánál. A diplomáciai kar és a magyar kor­mány tag­jai, az országgyűlés elnök­sége, az egyházak, a hatóságok, hi­vatalok, intézmények vezetői, művé­szet, kereskedelem, ipar előkelő rep­rezentánsai. Mindenki itt van, aki a milliós fővárosban előkelőségnek számít. Zsakett, cilinder, egyenruha, papi díszruha és a hölgyeknek a ragyogó tavaszi divatkreációkban pompázó csoportja. Hirtelen harso­naszó csendül és pontban 10 órakor megáll Horthy Miklós kormányzó A kormány tagjai, a vásárrende­zőség részéről Szendy Károly, Éber­ Antal, Chorin Ferenc társelnökök, Vértes Emil alelnök, vitéz Gyulay Tibor kamarai főtitkár és Hallósy István igazgató sietnek a kormány­zó és feleségének fogadására. Rövid üdvözlő szavak, ünnepélyes várako­zás és a kormányzó megadja az en­gedélyt a XXXII-ik Budapesti Nemzetközi Vásár megnyitására. Maga a kormányzó a vásár első látogatója és nyomában a meghí­vott előkelőségek serege. A vásár területén minden a maga helyén áll s a kiállítók ünnepi ruhában érthe­tő izgalommal várják az államfő és az ország vezető egyéniségeinek lá­togatását. A vásár rendezőségének tagjai kalauzolják végig az előkelő­ségeket a hatalmasra megnöveke­dett vásárváros óriási területén. De bármennyi is az újítás és a csodá­­latosabbnál­ csodálatosabb látnivaló, mindenüvé vetnek egy-egy tekinte­tet. Sorra látogatják Olaszország, Ausztria, Csehszlovákia, Németor­szág, India, Franciaország, Svájc és Brazília kiállítását s amennyire az idő futása engedi, meg-megállnak és gyönyörködve nézik ezt az egész káprázatosan szép kiállítást. Nincs hiány elismerésben sem és a kitün­tetett kiállítók boldogan fogadják a jó szavakat, amelyek még nagyobb erőfeszítésekre ösztökélnek. Itt-ott szívesen fogadnak el a vendégek egy-egy ízes finom kóstolót A megnyitón igen sok külföldi küldöttség is megjelent, de a vásár minden napjára várnak kitüntető látogatásokat. Még idegen államfők látogatását is jelezték már. A jövő héten Miklas osztrák szövetségi elnök, akinek jövetelét lázas készü­lődéssel várja egész Magyarország, terv szerint felkeresi a vásárt éppen­­ úgy, mint az indiai alkirály helyet­­­­te­se is, aki repülőgépével utazva az angol király koronázására, megsza­kítja útját Budapesten, hogy elláto­gasson a vásárra. A minden menetjegyirodában bár­ki által megszerezhető vásárigazol­vány jelentős utazási és egyéb ked­vezményeivel május 10-ének déli 12 órájáig érkezhetnek a vendégek Bu­dapestre. A vásár május 10-én este zárul. A visszautazás kedvezményei pedig még 8—10 nappal tovább is érvényben maradnak. A Magyar Jövő eredeti tárcája. Forgószél tíd : Gálfy JH.d*311 Jolán nem volt már mai gyerek. Korát nem lehetett megállapítani, ő 36-nak vallotta magát, viszont töb­bet mutatott néhány esztendővel. Kellemes megjelenésű volt, jól öltö­zött, amely ápolt külsejével meg­nyugtató harmóniába olvadt. Hatá­rozottan jól bírta magát, csak bán­totta, hogy még nem ment férjhez. Mint mondják, nagyobb volt az igé­nye, mint a szerencséje s így nem maradt m­ág hátra, mint hivatalát, amelybe még háború alatt beült, becsülettel ellátni. A mindennapi robot megszokott lett, cseppet sem kimerítő, sőt az új emberekkel való találkozás esélye még szórakoztatta is. Férfiak jöttek-mentek életében, akiknek csak hangulatot jelentett, viszont neki mindegyikkel szemben komoly volt a szándéka. Ahány férfi jött, annyi édes várakozás, terv, jövőépítés járt nyomában s ha el is gáncsolta valami a nagy jövőt, mégis ez adott tartalmat s újabb erőt kiharcolni magának a férjet, a boldogságot. Szabó Dénes feltűnése sem járt más külső szimptómákkal, mint az elődjeié. Közelebbi ismerősök sem vettek észre semmi változást, leg­feljebb a varrónő tudta, hogy ha több ruhát varrat, akkor tetszeni akar valakinek. A nyár ezer kedves alkalmából elég volt néhányat felhasználni ah­hoz, hogy a két meglett ember érté­kelni tudja egymást és kölcsönös, mélyebb megismerésre vágyjon. Az együtt töltött esték pár órája fukar, rövid volt s jóformán csak újabb alkalmak és tervek megbeszélésére szorítkozott. Jolán érezte, hogy eb­ben a folytonos előrefutásban, ebben a jelenen való tovasiklásban van valami újszerű, valami türelmetlen kapcsolódni vágyás, valami előre­veti az árnyékát, amire már olyan régen áhítozott. A találkozás napjainak várakozá­sa fűtötte át a munka és egyedüllét óráit. Ezért volt érdemes élni, ezért volt érdemes várni napokon keresz­tül. Egyik reggel bódultan ébredt, tompa, olykor lüktető fogfájása volt. Kedvetlenül fürdött és öltö­zött, Szabó Dénesre csak annyiban gondolt, hogy ilyen állapotban lehe­tetlen a találkozás, a fájdalom any­­nyira gyötri és letört és hogy csep­pet sem vonzó és kellemes társaság egy lehangolt, beteg nő. Lassújárá­sú agyában végre megvillant a men­tőgondolat és mielőtt a hivatalába ment volna, felkereste a fogorvost. Dr. Balázsy Mária már fent volt, mikor becsengetett. A magányos nők ég elvált asszonyok rezignált­sága látszott róla, amint fiát készí­tette elő az iskolába. A gyűrött reg­geli pongyola és a takarítás alatt álló lakás derűtlen összhatást kel­tett. Régi ismerős volt már itt, nem barát, de nem idegen. Olyan, mint aki évek óta összeköttetésben van és akik között az olykor kipattant emberi érzés, vagy probléma, a kö­zös női sors és a társtalanság tuda­ta feloldotta a fogorvos és páciens meghatározást és helyzetet. Felsorolva panaszait, arra kérte, hogy szombatig okvetlen kezelje ki a fogát annyira, hogy ne fájjon.­­ — Megérti — mondotta —, maga­m nő és nekem randevúm van valaki- i vel, akinek tetszeni szeretnék. ’ Már mosolyogtak egymásra. — Ki az illető? — Tiszt. A honvédelmiben van hi­vatala. Fess, kedves, figyelmes. Jár utánam. Kell-e ennél több? Még nem nyilatkozott, de bízom benne, mert ez az egész ismeretség annyira ér­dekes és olyan szívesen vagyunk együtt... Mindenesetre én választot­tam — hisz mindig a nő választ —, kár, hogy a szót csak a férfinak van jogában kimondani... Sokszor még azon is töprengek, elég lenne-e a je­lenlegi nyugdíjam kaucióba. Telje­sen tájékozatlan vagyok. A másik nő együttérzéssel hall­gatta. — Megérdeklődhetem, ha akarja, van néhány tiszt ismerősöm és ro­konom. Jolán gondolkozott egy pillanatig s máris kérte közbenjárását. — Mi nők igazán kifürkészhetet­­lenek vagyunk — folytatta. — Szin­te esztelenség, hogy egy embernek, aki tetszik s akihez úgy érzem fele­ségül tudnék­ m­enni, minden továb­bi nélkül hiszek. Hiszek azért, mert félek, hogy valami diffamálót tudok meg róla és így, most minden olyan nagyon szép... — Ideális, vagy inkább szentimen­tális gondolkozás — jegyezte meg az orvosnő. — Én, mint elvált és anya, aki amellett dolgozó nő, sokkal jó­zanabb vagyok. Nekem van bátor­ságom tudni, érdemes-e valakivel komolyan foglalkozni. Higgye el, az élet olyan­­reális és könyörtelen. — De azért szép reménység is — vágott közbe Jolán. Már távozóban volt. Az ajtóból visszafordult. — Magának is igaza van. Nézze, én bízom diszkréciójában, ha mód­jában lesz, érdeklődjön utána. Az illető Szabó Dénes őrnagy. * Az utcán már nyüzsgött a reggeli forgalom, mire leért. Az elzsongított fájdalom jelentkezett ugyan olykor, de most már nem foglalta le. Jól esett Szabó Dénesre gondolni, aki a hivatal verklije mellett életének költészetét jelentette. Boldogan gon­dolt a szombati találkozásra, amely úgy látszik meg lett mentve. A munka mindennapi egyformaságá­ból csak a megszokott telefonbeszél­getés hangolta fel. — Hogy van? Hogy aludt? — Jól. Köszönöm a szép rózsákat. Mi újság? — Csak a hangját akartam hal­lani. Semmi lényeges, de tőle a banali­tás is komoly és jóleső dolog. Egy­­egy hasonló tartalmú beszélgetés narkózisként tartotta édes bódulat­ban másnapig. Az este csendjében sorra vette a lezajlott eseményeket, a fogfájást, a fogorvost, a vele való beszélgetést. Korholta magát, hogy megint elra­gadta a nagy őszinteség és bizalom, mikor benső ügyét kiteregette vala­ki előtt, akiben csak megérzése sze­rint bízhat meg, de más semmi sem áll mellette. Gyerekesnek és szó­szátyárnak tartotta magát és szé­­gyelte, hogy ez előfordult. Úgy vél­te, hogy tapintatlanság volt jókor reggel a kezelést ezzel kihúzni , ta­lán untatni is az ő szívügyeivel egy életben csalódott elvált asszonyt, aki dolgozik magáért és gyerme­kéért s aki úgy látszik hiába jól társaságba, mégsem tud férjhez­­menni. Lehet, hogy irigységet is éb­resztett fel benne, azért sápadt el 1. MAUTHNER ÖDÖN VII. ROTTENBILLER UTCA 33.

Next