Magyar Jövő, 1937. október-december (19. évfolyam, 223-297. szám)
1937-10-01 / 223. szám
Péntek, 1937. évi október hó 1. HftSfflRJOvQ Lukács Béla főispánt lelkesen ünnepelte a közgyűlés méltóságában való megerősítése alkalmából Miskolc, szeptember 30 Miskolc város csütörtöki közgyűlésén Halmay Béla dr. polgármester a polgármesteri jelentés előtt, azt az örvendetes tényt, hogy a belügyminiszter Lukács Bélát Miskolc város főispánját méltóságában megerősítette, a következőkben jelentette a törvényhatósági bizottságnak: — Miskolc város közönsége osztatlan, őszinte örömmel és megelégedéssel értesült arról, hogy a m. kir. kormány Lukács Béla főispán úr ő méltóságát főispáni tisztségé- ben megerősítette. — örömet és megnyugvást keltett a m. kár. Kormánynak ez az elhatározása* önért városunk közönségének hő óhajtásával találkozik, hogy Lukács Béla dr. Öméltóságát lássa, tisztelje Miskolc város főispáni székében. — Városunk közönsége érdeme szerint értékelte és becsülte meg azokat a nagy értékeket, amelyeket a főispán úr magának hozott ezen méltóságába, s amely értékeket két esztendei főispánná,gának ideje alatt oly gazdagon gyümölcsöztetett szeretett városunk javára. Ismerjük mindannyian az ő odaadó, fáradhatatlan munkájának gazdag eredményeit, városunk minden ügye iránt tanúsított szeretetteljes, meleg érdeklődését s nagy emberi szívének áldásos megnyilatkozásait. — Fenkölt személyén őszinte szeretettel és ragaszkodással csügg Miskolc város tisztikara,melynek munkáját és sorsát felügyeleti hatáskörében mindenkor az igazságosság és szeretet jegyében folytatott érdeklődése kísérte. — Külön is nagy örömünknek kell kifejezést adnomnekem, — ha szabad ezzel a kifejezéssel élnem — olyan munkatársat bírok, aki nagy tudásának, széleskörű tapasztalatainak, fáradhatatlan munkásságának gazdag értékeivel támogat szeretett városunk haladásának, jobb sorsának elérésére irányuló törekvéseimben. — Örömmel köszöntöm Őméltóságát főispán! tisztségében történt megerősítése alkalmából s szíves készséggel ajánlom fel városom közönségének további szeretetteljes készségét ahhoz a munkához, amelyet a főispán úr őméltósága önfeláldozó buzgalommal végez a város érdekében. A polgármester bejelentését nagy figyelemmel hallgatta végig a közgyűlés és végül lelkes tapssal és éljenzéssel ünnepelte a főispánt, akinek megerősítése osztatlan örömet keltett az egész városban. Megszavazták a vásártér ötéves bérletét Vizsgálat indul meg a régi beruházások miatt a felelősség kérdésében Miskolc, szeptember 30. A város közgyűlése előtt szerepelt a vásártéri terület öt évre való kibérelése, amelynek előzményei ismeretesek. Telekes Sándor, Rónai Sándor, Székely Aladár és Bródy Sándor a bérlet ellen szóltak, míg Zsedényi Béla dr., Hajós László és vitéz dr. Görgey László a kisgyűlési javaslatot fogadták el. Valamennyien szükségesnek tartották azonban, hogy a 280 ezer pengőre rugó régi beruházás miatt induljon meg a házi vizsgálat. Kellner Miklós dr. rámutatott arra, hogy sehol nem lehet nyomát találni a közgyűlési jegyzőkönyvekben annak, hogy a közgyűlés tudomással bítt volna 15 évvel ezelőtt a vásártéri bérleti szegerződés megkötéséről. A KOSZTESITZ Halmay Béla dr. polgármester válasza után a közgyűlés elfogadta öt évre a bérleti szerződést, utasította a polgármestert, hogy a bérelt területet csere útján szerezze meg a város részére és felhatalmazást adott a házi vizsgálat lefolytatására. Még összes deszintényel egyedül nálam szagritálott biztosítéka annak, hogy Miskolcon változatlanul él a lelkekben a magyar dal szeretete és a nemzeti kultúránkhoz való ragaszkodás. A csütörtöki napon már elkelt a jegyek javarésze, amelyeket a Ferenczi könyvkereskedés és a Doróféle cukrászda árusít önzetlen lelkesedéssel. A mai napon még este 6 óráig lehet ezeken a helyeken jegyeket vásárolni s amennyiben még fennmaradna jegy — amire kevés a kilátás a hangversenyterem korlátolt befogadóképessége miatt — a fennmaradt jegyeket a hangverseny előtt az előcsarnokban lehet megvásárolni. A jegyek ára, mint említettük 2 pengő, 1 pengő és az állóhelyeké 50 fillér. Azt a rendkívüli érdeklődést, GÉZA DROGÉRIA. Telefon 1231. szám. IR* Takarékosság és szakszerű férfi kiszolgálás Átadták a HONSz díszoklevelét és díszjelvényét vitéz dr. Görgey Lászlónénak Miskolc, szept. 30. Kedves és meleg ünnepség keretében adta át csütörtökön délelőtt a miskolci és felvidéki HONSz képviselete az országos egyesület díszoklevelét és a honvédelmi miniszter ajándékaképpen a HÖNSz díszjelvényét vitéz dr. Görgey Lászlónknak, annak a nagy munkának az ■eliemeréseképen, amelyet a nemzetes és méltóságos asszony Miskolc társadalmában a hadirokkantak, özvegyek és árvák érdekében kifejtett. A küldöttséget vitéz Sinay Gábor dr., a HÖNSz miskolci elnöke, vitéz Viola István és vitéz Litkey György alelnök vezették, tagjai voltak Bariba István igazgató, vitéz Kosztolányi István, Tóth Ferenc, Glück Miksa, Kovács János, Pogány József, özv. Jancsák Barnáné. A küldöttség szónoka Sinay Gábor volt, aki igen meleg szavakkal üdvözölte a kitüntetés alkalmából vitéz dr. Görgey Lászlónét. — Kiemelte, hogy ,a miskolci úriasszonyok társadalmában ő volt az, aki heteken keresztül fáradságot és munkás áldozatot nem kímélve mutatott rá arra, hogy milyen nagy áldozatokat hoztak a hadirokkantak a hazáért, aki feloldotta a közönyt a szívekről és meggyőzte a közönséget, hogy -hathatósan- támogatni kell az egészségét és épségét vesztett hadirokkantat, a férjét sirató hadiözvegyet, s az apja után szorongó hadiárvát. Az ő lelkes munkája révén gyűlt össze 3800 pengő, ő részesített szeretetvendég r ségben 200 hadirokkant családot. A szeretetek a hála és az elismerés száll feléje a hadirokkantak társadalma részéről, jó és nagy szívét legméltóbban az árvák hálás könynyei dicsérik. Miskolc és a Felvidék hadirokkantjainak közgyűlése jegyzőkönyvében örökítette meg ezeket az érdemeket, az országos központ pedig méltónak találta vitéz dr. Görgey Lászlónét arra hogy elismerő díszoklevelével tüntesse ki, a honvédelmi miniszter pedig méltónak találta ezt az odaadó munkásságot arra, hogy a HDNSz ritkán adományozott díszjelvényével jutalmazza. Végül átadta a díszoklevelet s a díszjelvényt és a nemzetes asszony, valamint a vele együtt dolgozó férje munkásságára az Isten áldását kérte. Vitéz dr. Görgey Lászlóné könytői meghatott hangon mondott ki szünetet a kitüntetésekért és kijelentette, hogy ezentúl még fokozottabb mértékben fog dolgozni a hadirokkantak, özvegyek és árvái érdekeiért, amelymunkánál egy magyar asszonynak magasztosabb és szebb célja nem is lehet. A küldöttség tagjai ezután még néhány percen át élvezték a Görgey-házaspár szívélyes vendéglátását. LINOLEUM SZÉCHENYI UTCA 6. Felsőmagyarország legnagyobb szőnyeg szaközlete a régi helyén, Korona szállóval szemben van Portál átalakítási munkálatok dacára a kiszolgálás zavartalan Szőnyegek, függönyök, csipkeszövetek, sezlontakarók paplanok, takarók — Meglepő olcsó árak TAKARÉKOSSÁGI HITEL Ma tartja Geszti Jenő jubileumi hangversenyét a Zenepalotában Miskolc, szeptember 30. Ma este 8 órai kezdettel tartja a Zenepalotában 40 éves cigányprímási jubileuma alkalmából ünnepi hangversenyét és szerzői estjét Geszti Jenő a Kormányzóné ínségakciója javára. A hangverseny iránt, amely a magyar dal élniakarásának az ünnepe lesz, Miskolc társadalmának minden rétege olyan dicséretes érdeklődést mutat, ami amely a Geszti-hangverseny iránt eleve megnyilatkozik, százszázalékig meg is érdemli Geszti Jenő, aki hangversenyén nem közönséges kávéházi muzsikát, hanem komoly művészi élményt fog nyújtani egyrészt, mint interpretátor, másrészt mint szerző. Geszti szerzeményei minden vonatkozásban megbecsülendő zenei értékeket képviselnek, ami kellemesen fogja meglepni a hangverseny közönségét és a hozzáértő hivatásos zenei köröket egyaránt, annális inkább, mert most először lesz alkalmuk megismerkedni az eddig rejtegetett nagy értékű Geszti-szerzeményekkel. A műsor egyébként olyan változatos gazdag anyagát öleli fel a magyar nótakincsnek, hogy mindenki számára feledhetetlen élményt fog nyújtani. A rendkívüli és érdekes művészi esemény iránt különben a fővárosi sajtó részéről is élénk érdeklődés mutatkozik és több fővárosi nagy lap jelentette be az előkészítő bizottságnak kiküldött képviselője részvételét a hangversenyen. már egész Miskolc megérti, miért rajongott Európa ezért a svéd aszszonyért s miért vitte el Hollywood ? !... Eiartipo üs füslcsillagának bemutatkezdsa a PREMIER című BOLVÁRY - filmben! URÁNIA FILMPALOTA Október 14 én kisgyűllést lölt a Vármegye Miskolc, szeptember 30. Borsod-Gömör vármegye törvényhatósági bizottsága legközelebbi közgyűlését október 14-én, csütörtökön fogja megtartani. A közgyűlés legfontosabb tárgya a vármegye jövő évi költségvetésének letárgyalása lesz. Ezen a közgyűlésen mutatja be az alispán a megyebizottságnak azt a belügyminiszteri körrendeletét is, amelyet a miniszter a tisztviselők nyugdíjazása ügyébenkiadott. GABONAPIAC Szilárdabb külföldi jelentések ellenére akereslet tartózkodást mutatott, az irányzat gyengülésre hajlik- Zárlatig a beriza 5-10, a rozs 5 fillérrel visszaesett. A zab isesett 10 fillérrel, míg a tengeri 10 fillérrel megdrágult- Emelkedett a borsó és a lucernamag. Hivatalos árfolyamok: Búza tiszavidéki és felsőtiszai 79-as 20.75 —21120, 80-as 20.90—21.30, rozs pestvidéki 18.85—19.00, egyéb 19.00 —19.50, zabla. 16.90—17.10, közepes 16.70—16.80, tengeri 13-33 — 13.45.