Magyar Jövő, 1938. március (20. évfolyam, 48-72. szám)

1938-03-01 / 48. szám

I TAVASZI férfi és női fehérnemű és közöttem különle­gességek, férfi kalap­­újdonságok Fischer Gerzson és Fiai űri- és nőidivat üzletében Széchenyi-unca 103. sz. Szabott árak­­ • Takarékosság I A biharországi szimbolikus ev. egyház zsinatának foly­tatólagos mese A jogi akadémián Bruckner Győző dr. dékán vezető ,professzor irányí­tásával működő egyházjogi szemi­nárium keretében megrendezett bi­­harországi szimbolikus ev. egyház zsinata szombaton tartotta folyta­tólagos ülését. Kiss Antal püspök imája, Ko­vács Tibor dr. egyetemes egyházi és iskolai felügyelő me°uyitóga, valamint az előző ülés jegyzőköny­vének­­hitelesítése után Domin László egyházkerületi felügyelő napirend előtti felszólalásában in­dítványt terjesztett a zsinat elé, javasolva, hogy a tárgyalás folya­mán felmerült és lényegbevágó el­lentétek kiegyenlítése végett az al­kotmány és közigazgatási bizottság hivassák össze, majd folytatta a tárgyalás alatt álló törvényjavas­lat általános vitáját Horváth Zoltán esperes felszóla­lásában elsősorban rámutatott a ja­vaslat tudományos jelentőségére, kiemelve azokat a vonásokat, ame­lyeket a törvénytervezet a század­végi korszellemváltozás megnyil­vánulásaiból, mint értékesíthető következményeket átvett és meg­valósított. Részletesen foglalkozott a javaslat kiemelkedő reformintéz­kedéseivel s a fokozatos képviseleti rendszer, a presbitérium, a lelkész­választások, valamint az egyházi tisztviselők megbízatásának korlá­tozottabb időtartamán keresztül kifejezésre juttatta a törvényjavas­lat szellemi irányú demokratikus törekvéseit s elfogadásra ajánlotta a törvénytervezetet. Kovács Tibor dr. világi elnök napirendi indítványa után a zsina­ti ülés Kiss Antal püspök imájával ért véget Mis­­olci lakodalom a színpadon A miskolci Kálfiini Szövetség­­kedves gondolatot valósított meg azzal, hogy vasárn­ap délelőtt szí­n­­padi kereteik között bemutatta az ősi miskolci gazd­alakodalom szo­kásait a leghivatottabb szereplők­kel, miskollci gazda műkedvelőkkel. A három felvonásra és tíz képre­­terjedő színpadi bemutató szöveg­könyvét Árokszálvássy Zoltán, a ref. gimnázium fiatal író-tanára állította össze alapos el­őtanulmá­nyok nyomán, a verses köszöntők, párbeszédek felhasználásával , az előadást Szentiványi Béla, a szín­ház rendezője rendezte meg nagy szeretettel. A színház zisufodt nézőtere előtt megelevenedtek ezines, bű­bképek­ben a régi lakodalmi szokások és hagyományos rigmusok, kezdve a leánykéréstől, a kézfogón át a la­ko­dal­m­i ebéd és mulatság sok de­rűs, ízes szertartásáig. A tősgyö­keresen magyar képek, a lakodal­mat fűszerező táncok igen nagy sikert arattak s helyemkint viha­ros tapsra ragadták a közönséget. A derék műkedvelő gárda zamato­san, hamisítatlanul tolmácsolta a szép magyar szokásokat. A gárda minden tagja meglepően közvetlen játékkal, biztos, természetes moz­ gással, szép, ízesen magyar be­széddel szolgálta azt a célt, hogy a színpad valóban a régi magyar la­­­kodalmi szokásoknak a hű tükör­képét adja. A jelentékenyebb szerepekben ki­váltak Sonkoly Bertalan, Sonkoly Bertalan­né, Varga János, Keczer Zsuzsannák (az örömszülők), Lö­­vey János és Forray József (nász­nagyok), Taszner István­ és Tóth írónké (a fiatal pár), Tóth András (leilkész), Lövey Ferenc és Zabary László (n­agy- és kisvőfély), Izsó Juci (gazdaasszony), Fekete Juci, Ráca Báró, Komáromy Piroska, Taszner Juliska, Varga Ilonka, Lu­kács Juliska (nyoszolyólányok), Takács Évi (kisleány), Forray Sán- Szőnyeg, függöny, lim­lermn, magyar perzsák és torontáli szőnyegek óriási választékban ROSENBERG SZŐNYEGHÍZBÖH Széchenyi-u.22 ♦ Szabott árak ♦ Takarékossági hitel dór és Bartha Géza (vőfélyek), Simkó József (regős), Papp Kál­mán és Szabó Sándor (cigányok). De nagy sikert arattak a ref. le­ánygimnázium növendékei is szép magyar táncukkal. Csik László dr.: Itt az ideje,hogy a liberális rendszeréig alkotmányos áron változtassanak A Turul Szövetség miskolci ke­rületének előadássorozatában, va­sárnap délelőtt a Zenepalota nagy­termében vitéz Csík László dr., bu­dapesti kereszténypárti politikus „Nemzeti politika“ címen tartott előadást. Simon László, a Szövetség kerületi b. vezére üdvözölte a szó­nokot és a megjelenteket, majd ellentétben áll a nemzetet fenntar­tó eszmékkel, ki kell küszöbölni. Harmóniát kell teremteni úgy poli­tikai, mint gazdasági téren. Mus­solini szerint nem a nemzet szolgál­ja a tőkét, hanem a tőke szolgálja a nemzetet. Nem lehet ellentét a fajvédelmi gondolat és keresztény­ség között sem, mert a faj, a nem- Szeplő, májfolt ellen használja Pzf.rn I­nl­ kozmetikai intézet és illatszertár SzCclHN­Vi.il- 25 uZUI»« LUlfl Speciális biztos eredményt nyújtó készítményeit Díjtalan arcvizsgálat, szaktanácsadási Csík László dr. megkezdte előadá­sát. — Nemzet és faj egymástól el­választhatatlan Nem is lehet más­képpen elképzelni nemzeti politi­kát, mint természettudományi és faji alapon. Különböző embercso­portok között folyik a küzdelem a végső győzelemig s a küzdelemben a győztes az öntudatosabb, az erő­teljesebb lesz. Mikor az uralkó népfaj felhígult a bevándorolt''ele­mekkel, megbukott Róma s megbu­kott nagy Görögország. — Minden olyan törekvést, mely­zet Isten alkotása, tehát természeti igazság. Azt sem lehet engedni, hogy a nagytőke a kereszténység leple alá meneküljön. A Krisztusi kereszténység azt követeli, hogy ki kell egyenlíteni a nagy különbsé­geket és egyformán elosztani a ter­heket.­­ — Itt az ideje, hogy a liberális udszeren törvényes és alkotmá­­n­y­os eszközökkel változtassanak. A nagyhatású beszéd után Simon László zárószavaival végződött az előadás. A tavaszi bemutatókon domináló kabát,kosztüm,ruha gyapjú és selyem DIVAT ANYAGOK BEÉRKEZTEK! Áraink olcsók! Választékunk nagy! Takarékosság tagja ROSENBERG GYULA és TESTVÉRE Öt szavazat döntötte el a kőszegi választást Petíciónál a kereszténypárt Kőszeg, február 28. Páratlanul izgalmas választási harc volt vasárnap a kőszegi vá­lasztókerületben Hindy Zoltán, a NÉP és Kovács Sándor püspöki tanácsos, az Egyesült Keresztény­­párt jelöltje között. A kora dél­utáni órákban még Kovács Sándor vezetett, a szavazás lezárásakor azonban Hindy Zoltán került élre öt szótöbbséggel. Hindy 5158, Kovács Sándor 5153 zavazatot ka­pott. A kereszténypárt megpetício­­nállja a választást. Az Emericána táncestéibe Fényes sikerrel zajlott le az Eme­­ricána Rákóczi Corpora­ti­ójának műsoros farsangi estje, hétfőn este a Szent Imre Otthonban Kronber­ger József apát-kanonok, vitéz Pa­­taky István dr. és Milassin János öregurak vezetésével megjelent az Emericána dominuszi kara is. Székely Pál üdvözlő szavai után a pompás műkedvelő gárda terem­tette meg a mindig fokozódó jó­hangulatot. Nagy tapssal jutal­mazta a közönség Gyurkó László magyar táncát, Vigh Gyula ízes tréfáit. Nagy sikere volt­ Pataky írónk é­s Gáspárfalvy László tobor­­zójának. Majd a Stradivarius című egyfelvonásos vígjátékot adták elő Kocsán Katóka, Biró Árpád, Szent­­miklóssy Imre és Vigh Gyula ru­tinnal Ezután Kosi Gyula olvasott krónikán, amelyben bemutatta az Emericána leventéit és apródjait. Külön dicséretet érdemel Bácsal­­mássy Valika spanyol tánca. A kitűnő műsor, melynek konfe­­ransziéja Houba Ferenc volt, Hor­váth Lajos és cigányzenekarának muzsikáját a tánc követte. A fé­nyes sikerű est megrendezéséért Demeter Konrádnét, az Emericána vikariá­ját és az agilis rendező­gárdát illeti a köszönet. A megjelent kisasszonyok neveit az alábbiakban bocsájtotta rendel­kezésünkre a rendezőség: Vancsó Ilona, Németh Baba, Né­meth Miéi, Péter Pötyi, Kliegl Magdi, Nógrádi Magda, Csorba Klári, Kalcher Tilda, Pataky Olga, Erdélyi Irénke, Gal­bai Annuska, Molnár Ida és Kató, Orszá­gh Kató, Süveges Sylvia és Miéi, Bódy Ica, Hölcz Dusi, Pusztai Lili és Loli, Kliegl Aranka és Nemes Babuska. Kedd, 1938. évi máricus n­ó 1. Színház ♦ ♦♦♦♦ (*) Latabár Kálmán a legmudat­­ságosabb magyar komikus Miskol­con. Rendkívül érdekes operettbe­mutatót tart pénteken esste a szín­ház. Szántó Armand és Szécsőn , Mihály,­­a 120.a­ tempó és a Buda­­pest—Vidtu nagysikerű szindiará­fi­ok szerzőinek legújabb operettje, a Romantikus asszony kerül be­hatóra fővárosi szereposzitásban. A darab fő komikus szerepében La­­tabár Kálmán, a színházi világban ,­ki­s Látabár­-nak becézett romdikm­­­­ifl,­taépszerű és kiváló komikum, vendégszerepel, aki kétségeb­en ü­l a legbravúrosabb táncos és a legmu­­latságosabb komikus Magyarorszá­gon. A címszerepet a színház nép­­isze­rű vendégprimadoninája, Mi­nd­­­szemthy Magda játs­zja, míg a töb­bi szerepekben a színház első hatngú tagjai, Békéssy Magda, Madarász László, Czobor Imre, S­zentgyörgyi Béla, Pillér Ferenc, Kovács, Szen­­­drő, Gá­thy, Gáthy, Gyárfás, Ben­­kő és Kebény­­lépnek fel. A Ro­mantikus asszony pénteken pre­­mier, szombaton B), vasárnap dél­után bék­ estenünse­tb­en és vasá­rnap este A) bérletben kerül színre, mindenkor Latabár Kálmán és Min­dszemthy Magda vendégfellép­­tével. A Romantikus asszony esti előadásaira a Szelvényeket kivéte­lesem ráfizetéssel beváltja a szín­ház. (*) Ma, kedden este a mulats­ágon­iGólyaszan­atórium filléres­­ hely­­árakk­al kerül a Sízh­arc. (*) A diadalmas sikert aratott Sonja, szerdán este kerül sín­re Mindezenthy Magda felléptével. (*) Jézus faragó ember, Ny­ikrő Jó­zsef remekműve csütörtökön este filléres hol’gáraikkal. (*) A s­ín­ház igaazgatósága tisz­telettel kéri a m. t. Premier, A), B) és Szel­vény bérlőket, hogy az esedékes bérletk részleteket­­a szín­házi Irodában befizetni ssávosked­­jenek. Rádió KEDD BUDAPEST I. 6.45: Torna. Utá­na: Hanglemezek. 10.00: Hírek. 10.20 Felolvasás. 10.45: Felolvasás. 12.15: Cigányzene. 32.30: Hírek. 1.30: Hang­lemezek. 2.40 Hírek. 4.10: Asszonyok tanácsadója. 4.45: Hírek. 5.00: Vi­gyázz, betörő. Eőadás. 5.30: Lies de Leeuw holland népdalokat énekel. 6.00: Milyen technikai előkészüle­teket kíván az eucharisztikus kon­gresszus? 6.15: Farsangi népszoká­sok. Előadás. 6.30: Műsoros farsan­gi est. 9.15: Hírek. 9.35: Farsangi bál. 10.00: Időjárás. 0.02 Himnusz. 0.05: Hírek. Utána: Tánczné. 0.10: Jazz-zene. 0.25: Cigányzene. 0.35: Jaz­z-hán­al. 0.50: Cigányzene. 100: Jazz-zene. 1.15: Cigányzene. L25: Jazz-zene. 1.40: Cigányzene. BUDAPEST II. 5.30: Mezőgazda­­sági félóra 6.30: Francia nyelvokta­tás. 7.00: A rádió szalonzenekara. 8.05: Hírek. 8.30: Hanglemezek.

Next