Magyar Jövő, 1940. július (22. évfolyam, 147-172. szám)
1940-07-02 / 147. szám
íedd, I9i0. évi júlins hó memajfis» A kormány szesztilalmat rendelt el július elsején délután 4 órától július 4-én éjfélig Ünnepélyesen avatták fel a 20 esztendős mindszenti egyházi énekkar zászlaját Miskolc,július 1. A miskolci mindszenti énekkar ezelőtt húsz évvel alakult meg. Akkor tizenkét kézműves munkás, iparos ember jelentkezett, jó hangjuk és vallásos hitük volt, hogy ők énekelni akarnak a templomban Isten dicsőségére. Tóth Zoltán Viktor vezetőkáplán vette őket pártfogás alá és az énekkari nevelést rábízta a kiváló karmesterre, a egyház kántorára,Dévald Jánosra. Elmúlt egy-két esztendő és az énekkar állandóan fejlődött, tagjaiban szaporodott. Végre isnegyvennyolc tagja lett az énekkarnak, amely országos hírnévre tett szert, Dévald János oktatása mellett. Az énekkar a legnehezebb korán a műveket és a legnehezebb modern egyházi szerzeményeket, szentmiséket stb. is teljes precizitással tud előadni. A húszéves fennállás alkalmából az énekkar Péter és Pál napján zászlót szentelt. A zászlószentelés a búcsúünnepi szentmise után folyt le ünnepélyes szertartás között. Az ünnepi szentmisén az énekkar Kínai „D-dúr miséjét“ adta elő áhitatos hatással. A szentmise után megkezdődött a zászlószentelési ünnepség, amelyen mélyenjáró beszédet mondott Viezer József apát, kanonokplébános, aki a zászló jelentőségéről beszélt és felhívta a figyelmet arra, hogy a zászlót Jézus és a Szűz Mária* szíve díszíti, ezeknek a szent szíveknek tisztelete legyen a legszebb cél, az énekkar előtt. A zászló megoldása után délben14 órakor ünnepi közgyűlést tartott az énekkar a Szent Imre Otthonban Vucskits Jenő alelnök vezetésével,aki szeretetteljes szavakkal nyitottameg a közgyűlést. Vajd Viola József titkár tett jelentést az egyesület 20 éves működéséről. Pikéthy Tibor Fohászának eléneklése után Tóth Zoltán Viktor dévaványai esperes-plébános, a miskolci mindszenti katolikus énekkar megalapítója mondott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszéd a katolikus énekművészetet méltatta ■csa a mai kataklizmában kiemelte azt a jelentőséget, amit az énekkarok töltenek be. Majd elénekelték a dalkör jeligéjét, Révffy Géza szerzeményét, amely dallamában fenséges, szövegében pedig megható: zengjen a dal, a magyar, dal,— Hegyen völgyön szálljon át, — Tanítsa meg szíveinket, 7- ben szeretni az Istent és a ■hazát. Majd kiosztották az alapító és működő tagoknak a díszokleveleket. Dévald János a kitűnő karnagy egy ezüst babérlevélből font koszorút kapott. Az ünnepség további során az első zászlószöget a zászlóanyák, sipeki Balázs Lászlóim, bonyhádi Kliegl Rezsőné helyezték el. Szmrecsányi Lajos érsek-főpásztor és vitéz Subik Károly zászlószögét Viezer József kanonok helyezte el. Papp Antal érsek zászlószögét Szántay- Szémán István dr. pápai prelátus, a város zászlószögét pedig Mádai Lajos dr. városi tanácsnok helyezték el a zászlórúdon. Az ünnepségen megjelentek az őszg/.es katolikus egyesületek. Zászlóik alatt vonultak be a mozdonyvezetők, a postaaltisztek, a vonatkísérők, az iparoskor és a legényegylet dalárdái. A jó Istennek kívánt szolgálatot tenni az énekkar, amikor 50 pengőt a Már-vidéki templom építésére, 50 pengőt pedig a Magyar Vörös Kereszt céljaira ajánlott fel. A Mindszenti Egyházi Énekkar hálás saure teltét köszöni meg és nyugtázza az alábbi újonnan beérkezett zászlószög megváltási összegeket: özv. Dadányi Sándorné, Mihalovits Jenő, Fábián Ferenc 10—10, Vucskits Jenő, Kozslik István dr., Czier Ignác, Bódy Ödön, özv. Kollár Jánosok 5—5, Kát Kör 6.50, ajkai Komáromy Gyuláné, Bóra. Kát. Nőegylet, Földváry József dr. 3—3, Ágoston Imre, Balázs Dezső, Lapos József, Pechó Lajos 2—2 P. Balba tábornagy hősi halált halt Róma, július 1. (NST) Italo Balbo pilótatábornagy, Líbia főkormányzója pénteken Cyrenaika tartomány keleti része fölött vívott légiharcban gépével lezuhant és hősi halált halt. A tábornok Tobruk védelméért ellenséges repülőgépekkel vívott harcban lelte halálát. Balbo tábornagy csak 14 éves volt. Felejthetetlen érdemeket szerzett a fasizmus első küzdelmeiben, az olasz légihaderő kiépítésében, valamint az olasz gyarmatbirodalom kialakításában. Balbo tábornaggyal együtt hősi halált halt Caretti milíciatábornok, tripoliszi párttitkár, a tábornagy unokaöccse Dino Balbo hadnagy, ferrarai fasiszta párttitkár, Quilici százados, Balbo tábornagy lapjának, a Corriere Padano-nak a főszerkesztője. Brunelli őrnagy, a tripoliszi idegenforgalmi hivatal igazgatója, Florio hadnagy, valamint a repülőgép legénységének három tagja. Olaszországban két napon át minden repülőtéren félárbocon leng a zászló. Az olasz lapok vezető helyen közlik Balbo tábornagy életrajzát és fényképét, vezércikkben pedig kifejezésre juttatják az olasz nemzet mélységes fájdalmát. Kiemelik az olasz lapok azt a táviratot, amelyet Hitler vezér Balbo tábornagy elhunyta alkalmából Mussolini miniszterelnökhöz intézett. Jóleső érzéssel vették tudomásul Rómában Csáky István gróf magyar külügyminiszter részvétnyilvánítását, valamint a magyar rádió megemlékezését. Mint Londonból jelentik, az angol délutáni lapok beszámoltak Bálim tábornagy elestéről. A lapok méltatják hősi életét, amelyet teljesen a fasizmusnak szentelt és kiemelik óceáni, majd angliai repülőútját, amely utóbbira a Schneider-kupával kapcsolatosan került sor. A Press Association kiemeli, hogy az a tény, hogy Balbo Tobruki légterében harc közben is repülőgépet vezetett, kiváló bizonyítéka az őt eltöltő,hősi szellemnek. til» •«*» ·■· 4 Mától csak két postavonatpár közlekedik Budapest felé Csak halaszthatatlan esetben vegye igénybe az utazdközönség a vonatokat Miskolc, július 1. A rendkívüli helyzet és Románia magatartásának bizonytalansága arra kényszerítette a kormányt, hogy minden vonalon megtegye azokat az intézkedéseket, amelyekaz ország érdekét és biztonságát megóvják. A kormányintézkedéseknek természetesen vannak olyan következményei, melyek a közönség széles rétegeit is érintik. Ilyen intézkedés az is, mely a vasút teljesítőképességét teljes mértékben az ország magasabb érdekeinek a szolgálatába állítja. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a vasút a személyforgalmat megfelelőképpen korlátozza. Mivel a helyzet bizonytalan, ezekkel az intézkedésekkel várni nem lehetett, éppen ezért a vasút igazgatósága hétfőről keddre virradó éjjel 12 órától kezdve jelentős korlátozásokat léptetett életbe. A közönségnek ezeket az intézkedéseket megnyugvással kell fogadni, mert érezni kell mindenkinek, hogy ezek a korlátozó intézkedések is érte, az egész nemzet jövőjéért történnek. Természetesen a korlátozások következményeiként mindenkinek el kell halasztania a fölösleges utazásokat és csak az terhelje utazásokkal a Máv-ot, akinek erre halaszthatatlan oka van. A keddre már életbe lépett új menetrend fontosabb intézkedései a következők: Budapest—Miskolc Budapest—Miskolc között mától kezdve tovább intézkedésig elmaradnak az összes menetrendszerű gyors és személyvonatok s helyettük két postavonatpár közlekedik. Az egyik postavonat Budapestről kb 23 órakor indul. Hatvanból pedig 0 óra 50 perckor és Miskolcra hajnali 4 óra 44 perckor érkezik. A másik postavonat Budapestről déli 12 óra után, kb. 12 óra 30-kor indul, Hatvanból 14 óra 35 indul és Miskolcra este 18 óra 29 perckor érkezik. Ellenirányba Miskolcról 22 óra 41 perckor indul az egyik postavonat, mely Hatvanba 4 óra 40 perckor, Budapesre pedig reggel 7 órakor érkezik. A másik postavonat Miskolcról 14 óra 40 perckor indul, Hatvanba 18 óra 37 perckor, Budapestre pedig 20 óra 30 perckor érkezik. Miskolc—Sátoraljaújhely Sátoraljaújhely felé csak egy vonatpár közlekedik a mai naptól kezdve, mely Miskolcról reggel 5 óra 27 perckor indul és Ujhelybe 7 óra 55 perckor érkezik. Az ellenirányból pedig Ujhelyből 19 óra 25 perckor indul és Miskolcra 21 óra 59 perckor érkezik. M MEGJELENT MÁTYÁS ESZTENDEJÉBEN (( címmel Korakd Béla új könyve Ara 3 ) Kapható a Magyar Jövő kiadóhivatalában Miskolc—Kassa — Miskolc—Kassa viszonylatban megszüntették az összes gyorsvonatokat. E vonalon nem pasta vonatok, hanem továbbra is személyvonatok fognak közlekedni, mégpedig a következők: Miskolcról indul 7.45 órakor, Kassára érkezik 10.29 órakor, Miskolcról indul 13.56 órakor, odaérkezik 16.1. órakor, Miskolcról indul 20.22 órakor és odaérkezik 23.05 órakor. Ezenkívül Miskolc és Hidasnémeti közöttis közlekedik egy személyvonat, mely Miskolcról 22.27 órakor indul s Hidasnémetibe 0.57 órakor érkezik. . Kassáról Miskolcra négy személyvonat indul, mégpedig 4.32 órakor, 9.58 órakor, 14.54 órakor és 19.10 órakor. Ezek Miskolcra érkeznek 7.16 órakor, 12.47 órakor, 17.32 órakor és 21.53 órakor. Miskolc—Bánréve—Fülek Fülek, Sajólénárdfalva—Rozsnyó között elmarad a gyorsvonatpár és az ehhez csatlakozó Bánréve—Sajólánárdfalva között közlekedő vonatok. 5rától kezdve a vonalon további intézkedésig csak a következő vonatok közlekednek: Miskolc—Fülek között a Miskolcról 10.11 órakor és 14.10 órakor induló személyvonatok. Miskolc—Bánréve között a Miskolcról 7.54 órakor és 17.40 órakor induló vonatok. Fülek—Bánréve—Miskolc között a Miskolcra 18.52 órakor és 22.59 órakor érkező vonat marad meg s ezeken kívül még a Bánréve—Miskolc közöt közlekedő, Miskolcra 1 7.27 órakor és 13.10 órakor érkező személyvonatok. Bánréve- Ózd. Bánréve-Ózd között keddtől kezdve nem közlekedik a Bánrévéről 11.44 órakor és 23.42 órakor induló vonat és az Ózdról Bánrévére 8.05 órakor és 12.55 órakor érkező vonat. A többi vonat mind továbbra is közlekedik. Miskolc—Torna Miskolc és Torna között mindössze egy vonatpárt szüntetnek meg, azt, amelyik Miskolcról 7.38 órakor indul és Miskolcra 13.21 órakor érkezik. A többi menetrendszerinti vonat e vonalon továbbra is közlekedik. FILM Mégis szép a világ. Ez a ■■ film a ma filmje. Rengeteg mulatságos jelenete közt az ember megfeledkezik a nehéz gondokról. URÁNIA Ma utoljára Mégis szép a vitás Nincs többé alvilág. Amerikai gengszter paródia. Nagyszerű vígjátékstílusban, rendkívüli izgalmakban bővelkedő jelenetekkel. Edward G. Robinson, Jane Bryan, Allen Jenkins, Ruth D. és Willar Parker a főszereplők. Az érdekfeszítő „Nincs többé alvilág“ c. filmet csütörtökig játssza a Corsa. CORSO Rendkívüli film Kincs többé alvilág Pénz beszél. Csortos Gyula, Dayka Margit és Szörényi Éva nagyszerű magyar filmje ma megy utoljára. KORONA Ma magyar film Pénz beszél