Magyar Jövő, 1940. július (22. évfolyam, 147-172. szám)
1940-07-16 / 159. szám
Kedd, AV év! latina hófutsaaja HÍREK Kedd. Róm. kat.: Kármelhegyi Boldogasszony. Prot' Valter. Gör. kai*. Atenogén. A nap kél 4 óra 6 perckor, nyugszik 19 óra 37 perckor. A gyógyszertárak közül egész héten — szombattól szombatig — az Isteni Gondviselés, a Kígyó és a Szent István gyógyszertárak tartanak éjszakai szolgálatot. Egyszer már tényleg meg kell figyelnie és tanulnia a miskolci közönségnek, hogy a légoltalom nem tréfa, hanem komoly kötelesség, amit teljesíteni kell. A vasárnapi légoltalmi közgyűlés nem a szokásos társadalmi egyesületek összejövetele volt, hanem olyan gyülekezet, ahol alapos kritikai hangok is megnyilatkoztak. Érthető is ez, hiszen, aki megsérti az egyesület célját és komolyam szereti otthonát, családját és hazáját, a halálra való elkészülés komolyságával veszi az elrendelt intézkedéseket. Még nagyon sok a fiba Miskolcon is. Sokan nem veszik komolyan azokat a kéréseket, amiket a Liga bocsát ki, de amelyek alkalmasak arra, hogy a sorsdöntő órákban aggastyánok, asszonyok, gyermekek épségét védjék meg itthon, amikor a harcra képes katonák elmennek itthonról s nem lesz majd családfő, nem lesz erélyes ember a házban. Ezt a katonát, ezt az erélyt akarja pótolni minden miskolci házban a Légoltalmi Liga és csak csodálkozni lehet azon, hogy még mindig vannak tömegesen miskolciak, akik távolmaradnak a ligától, bár örvendetesen lehet megállapítani, hogy a közgyűlésen igen sokan voltak a társadalom minden rétegéből, még a folyosókra is igen sokan kiszorultak. A közgyűlés végső döntése az volt, hogy mentői többen támogassuk a légoltalmi ligát, mentői többen legyünk szinte fillérek befizetésének kötelezettsége mellett tagjai, mert ezzel a tagsággal minden ember a városát, Miskolcot, a maga életét, a felesége, az édesanyja, a gyermeke és egész családja életét védi és menti meg. (róta) NAPIREND a * dk a a "9 W ^ V w — Nessl Alajos gyásza. Részvéttel írjuk a hirt, hogy Özv. Nessl Alajosáé, Jamrich Zsuzsanna 86 éves koráiban rövid szenvedés után 12-én elhunyt. Temetése 14-én, vasárnap ment végbe nagy részvét mellett Lőcsén. Az elhunyt matrónában Nessl Alajos ny. reáliskolai igazgató, Miskolc város keresztény társadalmának nagy tiszteletben álló tagja édesanyját gyászolja. — Eckhardt Tibor útban van Európa felé. Ismeretes, hogy Eckhardt Tibor április elején az amerikai egyetemek meghívására előadások tartására Amerikába utazott, honnan júniusban készült visszatérni. r Az olasz hadüzenet következtében azonban a közlekedésben nehézségek állottak elő s így Eckhardt Tibor is csak pár nappal ezelőtt tudott hajóra szállani s jelenleg útban van Lisszabon felé, ahonnan Olaszországon át utazik haza. si Német csapatok előnyomulása a Maffinot-vonal mentén. Fotó: R. D. V. Francia foglyok hosszú sora Lille-ben. Fotó: R. D. V. Katuarfcuivár tudományos expedíció Indul a k€f nép deieroszországi őshazáidnak felkutatására Szófia, július 15. (NST) Jungert-Arnóthy szófiai magyar követ nyilatkozatot adott az Utro című lapnak az új magyar-bolgár kultúr egyezmény ■ ről. A magyar követ rámutatott, arra, hogy az új egyezmény magában foglalja a tudományos juttatásoknál való együttműködést is. Már régi terv, hogy közös magyar-bolgár tudományos expedíciót szerveznek a két nép déloroszországi őshazájának felkutatására. Ezenkívül a két ország állami levéltárát is belevonják a kutatásukba. — A Magyar Vörös-Kereszt Egylet gyűjtése. AMagyar Vörös-Kereszt- Egylet gyűjtésével kapcsolatban a Borsod-Miskolci Hitelbanknál vezetet számlára július 15-én a következő összegek érkeztek: Miskolci Villamossági rt. 300 P, Miskolci Villamossági rt. tisztviselői 100 P, Ivolát Nándor igazgató 30 P, Mirka Károly 5 P, Uránia Filmszínház 25 P, Korona Filmszínház 20 P, Kimer Dezső 2 P. A gyűjtés eddigi eredménye 6006.15 P, összesen 6488.15 P. Természetbeni adományok: özv. Mank Samuné 3 lepedő, 4 tollpárna huzattal. — Hatszáz jégtemplom van Grön-landbau. Grönland a világ egyetlen országa, ahol nagyobb számban vannak jégtemplomok. Évszázados szokás szerint jégtömbökből építik ezeket a templomokat, olyan szilárdsággal, hogy éveken keresztül ellenállnak az időjárás viszontagságainak. A grönlandi jégtemplomok száma jelenleg hatszáz. Eltörte a karját. Poprádi Ernő 21 éves már lakatos leesett a mozdonyról és karját törte. A mentők beszállították az Erzsébet-kórházba. A Keresztény Magántisztviselők Országos Szövetségének miskolci csoportja ezúttal is felhívja a munkaadók szíves figyelmét, hogy, a jelenlegi körülmények folytán megüresedett ideiglenes, vagy végleges állások betöltéséhez szükséges munkaerőket szövetségünk helyi csoportja rendelkezésükre tud bocsájtani. Megkereséseiket a következő címre kérjük: Miskolc, Széchenyi utca 34. sz. II. emelet. — A bécsiek minden újszülöttnek egy-egy gyümölcsfát ötletnek. A német élelmezési bizottság bécsi szervezette elhatározta, hogy minden újszülöttnek egy-egy gyümölcsfát ültet. A mozgalom ezzel azt akarja elérni, hogy a gyümölcsfaültetés ne csak Bécs környékére, hanem az egész tartományra kiterjedjen. A mozgalom irányítói biztosra veszik, hogy a kezdeményezést más tartományok is követik. — Zsírjegyek Angliában, Rómából jelentik: A Giornale d‘ Italia londoni jelentése szerint Angliában július 21-től kezdve bevezetik a zsírjegyeket. (NST) 5 FERENC JÓZSEF KESERÜVIZ ,o — A legkisebb munkabéreket megállapító bizottság új tagja. Platnhy Mihály, a Legkisebb mezőgazdaságimunkabéreket megállapító bizottság tagja, megbízatásáról leköszönt. Vitéz Borbély Maczky Emil főispán helyébe Polonkay Andrást nevezte ki a bizottság tagjává és kinevezéséről értesítette a Mezőgazdasági Kamarát is. ** A Keresztény Magántisztviselők Országos Szövetségének miskolci csoportja felkéri a most érettségizett hölgyeket és urakat, hogy szövetségünkbe minél nagyobb számban saját érdekükbe lépjenek be. Egyúttal felkérjük azon keresztény magántisztviselőket, akik még nem tagjai szövetségünknek, hogy a megszabott hivatalos órák alatthétfő, szerda, péntek délután 6—8-ig (Széchenyi-u. 34, II. e.) minél nagyobb számban jelentkezzenek felvételire. Vezetőség. ** Felhívás a ref. Leányegylet tagjaihoz. Felkérjük a ref. Leányegylet mindhárom körének tagjait, szíveskedjenek rendkívül fontos ügyben, lehetőleg teljes számban július 17-én, szerdán délután 6 órára a gyülekezeti teremben megjelenni. — Karéliában a finn lett az állam nyelve. Moszkvából jelentik. Hivatalos közlemény szerint a karéliai finn szovjetköztársaság államnyelvévé a finn nyelvet tették. Ezt a határozatot az új szovjet,köztársaság legfelsőbb tanácsának első ülésén hozták. (NST) ** A Keresztély Magántisztviselők Országos Szövetségének miskolci csoportja felkéri állásnélküli tagjait, hogy képzettségüket és pontos címüket saját érdekükben a hivatalos órák alatt (hétfőn, szerdán és pénteken 6—8-ig) helyiségünkben. Széchenyi utca 34. III. e. jelentsék be. ** Felhívás a ref. leánykörök tagjaihoz. Felhívjuk a ref. leánykörök figyelmét arra, hogy szerdán, 17-én reggel, 7 órakor a Csabai-kapu 14. sz. alól indulnak egésznapos kirándulásra a leányegyleti üdülőbe. Aki óhajt menni, pontosan jelenjék meg. Vezetőség. FILM URANIA Július 16 - 30-ig bezárólag Nyári szünet Jöni német fegyverek győzedelmes harca: a Nyugati villámháború Verdi. A nagy zeneköltő életéről szól ez a monumentális olasz film. A főszerepeket játsszák: Gaby Mor- Lay, a franciák büszkesége és Maria Cebotari, a tüneményes hangú énekesnő. A férfiszerepet énekli Benjamina Gigli. KORONA Ma utoljára Verdi CORSO Magyar film LAZUREXPRESSZ